11. Fejezet

 

11. FEJEZET

 

 

Caroline

Fordította: Suzy

 

 

Ahogy Oren lecsusszant a székéről és elsétált, utána bámultam, azon tűnődve, hogy mi történt. Vidám fütyülése visszhangzott felém, mielőtt befordult a sarkon és eltűnt a láthatárról.

Zwinn felé fordultam, ahogy Ten után mutattam. – Mi volt ez?

Miközben Zoey vállat vont, Quinn azt mondta. – Biztosan tudja.

Mosolyt villantottam. – Nem tudja.

Nem tudhatta, bár nem kellett zseninek lenni ahhoz, hogy kitalálja, ki vagyok. Csak annyit kellett tennie, hogy felkapcsolja a villanyt. Lehet, hogy követett tegnap éjjel, miután elmentem. Lehet, hogy végül felismerte a hangom. Vagy csak Quinn ültetett bogarat a fülembe.

Oren nem árulta el Éjféli Látogatónak, hogy bármit is tudna, amikor nemrég ráírt. És mi van azzal, nos, hogy rám írt és idejött hozzám rögtön az után, hogy neki írt? Ha csak… nem, nem hiszem, hogy tudja.

Kivéve, ha mégis.

A fenébe, már nem is tudtam, mit gondoljak. Utáltam ilyen zavarodottnak lenni.

Azt is utáltam, hogy milyen könnyen engedtem, hogy Éjféli Látogató elfogadja a meghívását. De ennek valószínűleg valami köze volt az ígéretéhez, hogy valami mocskos, sötét és bűnös módon fog elkapni. Istenem, túl könnyen engedtem be a szexet a józan gondolkodásomba. De nem csak a hormonjaim sóhajtoznak utána; az én butus, hülye szívem is Oren rajongó volt. Őszintén szólva, őt megtagadni lehetetlen volt, nem számított, mennyire ösztönöztem magam egy jó, egészséges irányba.

– Mennem kell – mondtam Zwinn-nek, ahogy becsuktam a tankönyvemet. Esélyem sem volt most a tanulásra. Volt egy éjszakám Orennel, amit alig vártam.

A sötét élvezetek éjszakája.

Sötét. Hmm, hirtelen azon kezdtem tűnődni, hogy miért hagyta olyan könnyen, hogy lekapcsolva legyen a világítás. Tudom, hogy azt mondta, hogy tetszik neki a játék, hogy nem tudja, ki vagyok, de az ő ötlete volt, hogy sötétben legyünk azon az első éjjelen, amikor elmentem hozzá, beleavatkozva a Kellyvel kapcsolatos terveibe. Talán igazak voltak a pletykák. Hogy ő csak így csinálja.

De… miért?

Azt gondolná az ember, hogy rejteget valamit; egy rendellenességet, vagy sebhelyet, vagy valamit. Kivéve, hogy Oren Tenning nem volt szemérmes srác. Számtalanszor láttam, hogy levette a pólóját… mind csodás, lélegzetelállító pillanat volt. Láttam őt rövidnadrágban – igazán rövid rövidben, ami megmutatta az izmait és az aranybarna bőrét a formás combjain. Nem volt baja azzal, hogy megmutassa a kidolgozott, atletikus testét. Az egyetlen, amit nem láttam, az a farka volt… vagy a hátsója. Bár kétlem, hogy valami baj lenne a hátsójával; túl tökéletes formája volt a szűk focimezében. Nem volt ott semmiféle eltérés.

Akkor csak a lomposa maradt. Morcosan ráztam meg a fejemet. Nem. A testének azon része nem érződött különösnek vagy deformáltnak. És fenemód biztosan nem érződött túl kicsinek, ha esetleg aggódott volna azért, hogy a mérete nem ér fel a hatalmas egójához. Ahogy kitágított, hogy belém férjen, tudtam, hogy könnyen kétszer akkora kell legyen, mint Sanderé.

Elpirultam és körülnéztem, reméltem, hogy senki nem vette észre, mennyire nedves lettem, vagy hogy milyen kemények voltak a mellbimbóim. De, Jézus, ez olyan zavarba ejtő volt. Hogy tud így megbolondítani anélkül, hogy körülöttem lenne?

Megköszörültem a torkom és elindultam a következő órámra, még ha túl korán is volt. Valamiféle úti célra volt szükségem, mert túl messzire kalandoztak a gondolataim.

De most komolyan? Mit rejteget? Ha a farka tökéletes formájú és méretű volt, akkor különös színe volt, pöttyökkel borított, vagy zebracsíkos?

Horkantottam. Abba kellett hagynom, hogy Oren farkáról álmodozom. Biztos vagyok benne, hogy a világításnélküli szex iránti preferenciájának sokkal inkább érzelmi oka van, mint fizikai – mint egy pöttyös vagy foltos pöcs.

Lehet… ó, lehet, hogy tetszett neki, hogy úgy tett, mintha mással lenne – mintha, khm, velem –, így fájdalmat okozott volna neki, ha látja a partnere arcát. Azt már beismerte, hogy nem akarta tudni, ki vagyok, így valóban volt értelme a helyzetnek.

Vigyorogtam, tetszett az ötlet. Igen, én voltam az oka a különös sötétség fétisének. Tuti.

 

 

Ten

Volt rajta bugyi.

A fogaimmal kellett letépnem róla. Zihált, de alighogy a pamut elszakadt, a csípője felemelkedett, hogy találkozzon a nyelvem első nyalintásával a puncija ajkai között.

– Ó, Istenem. – Megragadta a hajamat, ahogy felnyögött.

Könyörtelenül faltam őt, szünet nélkül nyaltam, ahogy egyenesen a kis izomcsomóhoz értem, amitől megvonaglott, és megfeszült és zihált. A markába fogta a hajamat és erősebben húzta magához a számat. Elárasztotta az érzékeimet az illata és az íze. Hiperérzékennyé tett minden kibaszott részlet, tudván, hogy Caroline-t nyalom éppen.

A farkam lüktetett, ahogy két ujjamat belenyomtam. Majdnem rögtön elélvezett, a teste felívelt, a lélegzete elakadt, a szűk kis csatorna lüktetett az ujjaim körül. Majdnem a gatyámba élveztem, ahogy felkiáltott. Úgy tűnt, örökké tart. A nyelvem továbbmasszírozta csak még egy remegésért. Nem úgy tűnt, hogy abba bírom hagyni a nyalást. De aztán a kezei elengedték a hajamat és a combjai elernyedtek a füleim mellett.

Első szakasz kész. Készen a második szakaszra.

– A fenébe, jó ízed van. Juttasd eszembe, hogy egy perc múlva térjek vissza desszertért.

Feltoltam a lábait, ahogy felmásztam a testére, a fülei mellé szegeztem a térdeit, így nem volt ellenőrzése azok felett a hosszú, érzéki combjai felett.

Ma este, enyém az összes irányítás.

– A következő részre így kell tartanod – mondtam neki, a lábait a helyükön tartva a felsőtestemmel, ahogy megtaláltam a kezeit és összefűztem az ujjainkat. Aztán megcsókoltam. A nyelvünkkel is párosodtunk; azon tűnődtem, mit gondol a saját ízéről. Beleegyezően felnyögött, így végigfuttattam a hüvelykujjaimat a kézfején, ahogy lerúgtam magamról az alsómat. Az óvszer már rajtam volt, készen álltam.

Amikor a hüvelykujjam begye megtalálta a banán matricáját, amit korábban ráragasztottam a könyvtárban, felnyögtem és abbahagytam a csókot, hogy a homlokomat az övének támasszam.

De bassza meg! Tényleg Caroline-nal voltam. Ez nem volt vitás. A testem olyan volt, mint egy feszültség alatti vezeték. Annyira kész voltam felrobbanni benne, hogy attól féltem, elélvezek, mielőtt belecsúsznék.

Még mindig a matricával játszva, hagytam, hogy a hüvelykujjam elkezdje lehámozni.

– Hé – küzdött velem, próbált megállítani. De én szabályosan odaszögeztem.

– Ó, mindegy – mondtam a fülébe. – Mindketten tudjuk, hogy sosem fogom neked odaadni azt a húsz dollárt.

Lihegett és megdermedt alattam. – Ó, Istenem!

A sokkját kihasználva belenyomultam és élveztem, hasznot húztam ebből, hogy megint megcsókoljam. Az ujjaimat a csuklói köré fonva csapdába ejtettem az ágyon. A felsőtestemmel mozdulatlanul és még mindig felemelve tartottam a combjait, megnyújtva őt, amíg baromi szűknek éreztem magam körül, miközben mélyebben tudtam benyomulni.

– Basssssza meg! – nyögtem fel, és a homlokomat az övéhez nyomtam, erősebben és gyorsabban pumpáltam a csípőmmel. – Imádok benned lenni. A fenébe, annyira jó érzés vagy.

– Oren – felzokogott, elállt a lélegzete, ahogy az izmai összehúzódtak körülöttem. – Istenemistenemistenem!

– Máris? – gúnyolódtam. – Ilyen hamar? De nem most mentél el, olyan harminc másodperccel ezelőtt?

– Fogd be! – próbált ledobni magáról, de nem valami hatékonyan, mert túlságosan lefoglalta, hogy megpróbálja visszatartani az újabb orgazmusát. – Én… utállak… téged.

Aztán egy hosszú, feszült nyögéssel az orgazmusa elragadta.

A szemeim majdnem kifordultak a helyükről, mert teljesen kimerített, hogy ne robbanjak bele a gyönyörével együtt. De addig akartam kínozni, amíg lehetett. Amikor a remegése kissé már lecsendesült, és zihált és elernyedt alattam, eléggé felültem ahhoz, hogy elengedjem a lábait. Rögtön kinyújtotta őket, de én továbbra is ki-be mozogtam benne, amíg el nem kezdett nyöszörögni.

– Nem tudok. Kérlek.

Szegény lány. Máris kimerült. Nem hitte, hogy még egyszer képes lenne elélvezni. Hát, ideje volt bebizonyítani, hogy téved.

Megragadtam a csípőjét, átfordítottam magunkat az ágyon, míg ő került felülre. Amikor sürgettem, hogy felüljön, egy kis tiltakozó nyögést hallatott. – Oren, nem tudok.

A kezeim közé fogtam az arcán, nyers sziszegéssel suttogtam neki. – A fenébe is, Caroline. Te kezdted ezt. Te jöttél ide és vertél át, hogy veled játsszak. Most a tiéd vagyok. A bátyád ezért mindkettőnket meg fog ölni, szóval jobb, ha úgy csinálod, hogy mindkettőnknek megérje. Jobb, ha felülsz, és úgy megdugsz engem, ahogy akkor gondoltad, amikor az első éjjel ebbe a szobába jöttél, bugyi nélkül.

– Ó, Istenem! – A másodperc egy törtrészére felnyögött, mielőtt a szájával lecsapott az enyémre. A kezeibe fogta az arcomat és a csípőjével tekergőzött rajtam. Bekattant, keményen és mocskosan csókolt engem, a bőrömet kaparta, fel- és leugrált az ölemben. Ez egyenesen a tűrőképességem határára sodort, szétzuhantam és mélyen benne felrobbantam. Követett engem az önkívületbe, úgy tekergőzött, mintha mindkettőnkből ki akarná facsarni az utolsó csepp orgazmust is. Nyitott szájjal csókolóztunk és összekulcsoltuk a kezeinket.

Ahogy a farkam kiadta magából az utolsó cseppet, megint átfordítottam magunkat, míg én nem kerültem felülre. Benne maradva tovább csókoltam őt, benyomtam a nyelvemet és a kezeim közé fogtam az arcát, a szám közösült a Caroline-éval.

Caroline szájával.

Felnyögtem és elmélyítettem a csókot lassú, nedves, lusta csapásokkal, oly módon kapcsolódtam hozzá, ahogy azelőtt még soha senkihez sem. Technikailag ma este esett meg az első hivatalos csókunk. Nem emlékeztem arra, hogy az első két közös éjszakánkon történt volna-e bármi száj-a-szájhoz ténykedés. Viszont most, kétség nélkül tudtam, hogy ő az, és ő tudta, hogy én tudom, hogy ő az, és ez mindent megváltoztatott.

Nem váltunk el levegőért. Egymást lélegeztük be, az ajkaink összezárultak, amíg végül elfordította a fejét, levegőért kapkodva.

– Oren – zihált, és a homlokát a vállamhoz szorította. – Nem hiszem el, hogy tudod…

– Fogd be! – Egy vad morgással megint megcsókoltam, kíméletlenül szájába nyomtam a nyelvem, és nyöszörgött, mielőtt könnyedén körülzárta és beszívta a szájába.

Úgy tűnt, harcoltunk akkor, egymással küzdöttünk még több szenvedélyért, még… a fenébe is, nem is tudom, miért.

– Bassza meg – morogtam, elváltam tőle, hogy mellettünk a matracra üssek. – Baszd meg, baszd meg, baszd meg! Nem tudom elhinni, hogy tényleg te vagy.

Felültem, térre volt szükségem, hogy kitisztuljon a fejem, de ahogy a kezeimet végigfuttattam a hajamon, még mindig éreztem az ízét.

Kinyúltam és felkattintottam a lámpát, amitől lihegett és pislogott, aztán felemelte a kezét, hogy eltakarja az érzékeny szemeit.

– Ó, Jézus! – Egy furcsa zokogás szakadt ki a mellkasomból. Annyira dühítően gyönyörű volt. A haja kócos volt a kezeimtől, de sosem nézett ki ennél jobban. A mellei, amik tökéletesnek néztek ki, amikor el voltak dugva a felsője mögé, még szebbek voltak meztelenül és szakáll okozta kidörzsölés által megjelölve. A fenébe is, az egész teste csak olyan… megint keményedni kezdtem. Hibátlan volt.

Mindkét kezemmel a hajamba túrtam. – A kurva élet bassza meg! Tényleg te vagy az.

Mogorván rám nézett, megragadta a frissen mosott takarómat, hogy eltakarja a csodálatos melleit. – Hát, sajnálom, hogy csalódást okoztam.

Fejedelmien felhúzta az állát, és én annyira meg akartam csókolni, de olyan erősen dédelgettem a dühömet – vagy még pontosabban a félelmemet –, hogy nem engedtem ennek a sürgetésnek.

– Nem vagyok csalódott – nyögtem ki, őszintén szólva hitetlenkedtem, hogy egyáltalán ilyet gondol. – Kurvára dühös vagyok. Megígértem – kibaszottul megígértem – a bátyádnak, hogy sosem fogok hozzád nyúlni.

Eskü, hogy egy pici pillanatnyi bűntudat suhant át az arcán, mielőtt összehúzta a szemeit. – Nos, akkor megnyugodhatsz. Te nem nyúltál hozzám. Én nyúltam hozzád, rémlik? Átvertelek és idejöttem; neked fogalmad se volt…

Horkantottam, egy fejrázással szakítottam félbe. – Ja... de úgy érzem, Gamble nem így fogja látni.

Hátraestem a párnámra, a plafont bámultam és azon tűnődtem, hogy fogok ebből ép bőrrel kimászni. – Halott vagyok – mondtam inkább magamnak, mint neki. – Kurvára halott vagyok. – A nyomoromban felnyögtem, a kezeimbe temettem az arcomat. – Krisztusom, Caroline. Kibaszottul meg fog ölni.

 

 

Caroline

Szégyenkezve haraptam meg az ajkamat és elfordítottam a figyelmemet Orenről, aki a tökéletesen logikus vádjaival gyilkolt engem.

De tényleg, hogy tehettem ezt vele? A valaha volt legrosszabb helyzetbe hoztam. Szerette és tisztelte Noelt; sosem akarta így elárulni a bátyámat. De ezt én mind figyelmen kívül hagytam a saját önző szükségleteim miatt. Nem tudtam elhinni, mekkora egy ribanc vagyok.

Az ajkamat harapdálva küzdöttem a könnyek ellen és próbáltam kitalálni valami jó bocsánatkérést, amikor észrevettem a banánmatricát, amit korábban ragasztott a kezemre.

Pislogtam, keményen végigmértem. Tudta, hogy ki vagyok, amikor odaragasztotta, ugye? Tudta, ki vagyok, amikor felhívta Éjféli Látogatót és megszervezte a mai randevút. Tudta, hogy ki vagyok, amikor besétáltam ma este a szobájába, és derékon ragadott és az ágyához vitt, ahol a matracára dobott. Egész idő alatt tudta, amikor leszedte a ruháimat, és rám tette a száját és a kezeit.

A rohadék tudta és most ott ül engem hibáztatva?

Összeszorítottam a fogaimat. – Ha annyira mérges vagy, mert átvertelek, akkor miért vártál addig, míg bennem nem voltál, hogy elmondd, hogy tudod?

A kérdés kizökkentette a játékából. A kezeit leejtette a fejéről, ahogy pislogott rám. – Mert fiú vagyok? – Inkább kérdés volt ez, mint egy válasz.

Horkantottam. – Hülyeség. Kibaszott hülyeség. Te is annyira akartál engem, mint ahogy én téged, és fogadok, pont olyan régóta, amióta én akarlak.

Morogva felült, morcosan bámult rám. – Nos, nyilvánvalóan nagyobb önkontrollom van, mint neked, mert úgy terveztem, hogy sosem engedek ezeknek a vágyaknak. Gamble az egyik valaha volt legjobb barátom. És az egyetlen, amit tőlem kért, hogy ne tegyem, az te voltál. Én teljesen úgy terveztem, hogy tiszteletben tartom a kívánságát, a francba már. Tényleg nem akarom elárulni a legjobb barátomat.

Elengedtem a takarót, amivel eltakartam a melleimet, amikor csípőre tettem a kezeimet. – Ó, ne játszd itt nekem az álszentet! Vállalom a felelősséget az első két éjszakáért, de a maiért nem. És nem, nyilvánvalóan nincs nagyobb önkontrollod, mint nekem, mert még azután is lefeküdtél velem, hogy megtudtad, ki vagyok.

Amikor rájöttem, hogy a figyelme a csupasz melleimre terelődött, megint felhúztam a takarót. Ő megragadta és közöttünk lévő anyagot használva közelebb húzott magához, amíg csak centikre voltunk egymástól. A szemeiben düh volt és tűz, és a fogait erősen összeszorította, mielőtt azt mondta: – Csak mert két éjszaka veled kurvára nem volt elég.

A szája lecsapott az enyémre. Kinyitottam neki és visszacsókoltam, keményen és hevesen. A melleimet gyúrta, eléggé keményen, ez arra emlékeztetett, amikor a hajamat húzta. Tetszett, amikor nem volt olyan szelíd. Amikor felemésztette az észvesztő, mohó szenvedély.

Szinte a dereka köré fontam a lábaimat, amikor hátraugrott káromkodva és a kézhátával dörzsölve a száját.

– A fenébe – motyogta. Az arca kipirult, és a szemei vadak voltak és kifejezéstelenek. – A francba, nem csinálhatjuk megint.

A képletes hideg víz nem volt jó érzés. – Ó, Istenem, abbahagynád ezt a csapongást és végre eldöntenéd? Akarsz engem vagy nem?

A szemei villogtak, ahogy rám nézett. – Tudod, hogy akarlak. Ez a baj. Akarlak, de nem kaphatlak meg.

Csípőre tettem a kezem. – Nos, már megkaptál. Többször. És megkaptál akkor is, amikor nagyon jól tudtad, ki vagyok. Már megállapítottuk, hogy milyen alaposan meg tudsz kapni engem. A kérdés az… megtartasz engem?

Az ádámcsutkája idegesen lebegett, ahogy nyelt egyet. A tekintete megszállott és csábító volt, ahogy végignézett a testemen. Aztán szorosan becsukta a szemeit és fogcsikorgatva azt mondta: – Nem.

A szemeim megteltek könnyel. Levegő után kapkodtam, próbáltam felszárítani őket, mielőtt Oren kinyitja a szemeit, amikor kinyíltak, mintha hallotta volna a fájdalmamat.

Hirtelen megbánás tűnt fel az arcán. – Caroline. – Felém nyúlt, de én felemeltem a kezem.

– Nem. Most hagyd abba. Végeztem. Kiszállok. Te és a hülye foltos vagy pöttyös pöcsöd elmehettek a pokolba.

Megdermedt. – A pöttyös vagy foltos… mi? A fenébe. – Vadul körülnézett a szobában, mielőtt felszisszent volna – Meg fogom ölni őt.

Amikor az arca elszíneződött, összehúztam a szemöldökeim. – Mi?

Még csak nem is hallotta a kérdésem, ahogy magában beszélt. – Nem hiszem el, hogy Szöszi elmondta neked. – A tekintete az enyémbe merült, hirtelen beható és kétségbeesett. – És nem úgy pöttyös, mintha szeplős lenne. Csak egy kibaszott anyajegy. Ennyi.

Megráztam a fejem. – Te mi a fenéről beszélsz?

– Várj! – A szeme megvillant a döbbenettől. – Úgy érted… ah, faszom. Nem mondta el, ugye?