23. Fejezet

 

23. FEJEZET

 

.Ten

Fordította: Hannah

 

Úgy tűnik, jó, hogy nem szerettem a garnélarákot. Ez mentett meg a nagyon súlyos hasmenéstől és hányástól. De ez nem azt jelentette, hogy nem aggódtam szarrá magam.

Amikor Caroline és a testvére átestek a gyomorrontás legrosszabb részén, Gam ölbe kapta és elvitte. Amikor a felesége odament Brandthez, hogy segítsen neki felállni, Ham felugrott. – Jövök, segítek.

De megragadtam a karját.

– Hátra, rohadék. – Egy lökéssel magam mögött hagytam, és odaszaladtam Brandthez és Aspenhez.

– Viszem én – mondtam.

A gyerek kimerültnek és ernyedtnek tűnt. Küldtem felé egy bocs-csak-azért-csinálom-hogy-közel-kerüljek-Caroline-hoz grimaszt, és felvettem. Brandt felnyögött, de nyakam köré fonta a karját, hogy megkapaszkodjon.

– Kösz – sikerült végül kinyögnie, miközben elengedte magát a karjaimban.

– Semmi gond – dörmögtem a megerőltetés miatt. Talán nehezebb volt, mint Caroline, de nem érdekelt. Ha ezt teszem, közelebb kerülhetek hozzá. Amikor Gam hátralépett, miután betette őt a hátsó ülésre, minden igyekezetem megtérült.

– Kösz, hogy idehoztad – mondta Gamble meglepetten pislogva rám, miközben betettem a srácot a hátsó ülésre a nővére mellé. Amint elhelyeztem, behajoltam, majd kissé beljebb, ami tiltakozást váltott ki belőle.

– Hé!

De nem álltam meg, mígnem ajkaim megérintették Caroline homlokát.

– Gyógyulj meg! – mormoltam, ködös szemébe nézve, miközben elhúzódtam.

Caroline halvány mosollyal rám nézett, így kihátráltam a kocsiból és kiegyenesedtem. Gam, aki semmit sem látott, hálásan megveregette a vállam, én meg integetve búcsúztam el tőle és családjától, amikor elindultak hazafelé.

Ezzel lassan vége is lett a bulinak. Aztán hazamentem, Zoey-t és Quinnt követve, akik szintén nem ettek garnélát. De még mindig képtelen voltam megnyugodni. Végül fogtam magam, és elfurikáztam Gamék utcájába, kicsivel távolabb a házuktól, arra a helyre, ahol Caroline-t szoktam felvenni a randijainkon. A kocsiban ülve figyeltem Gam házát, amíg kezdett besötétedni. Aztán még ültem ott egy darabig.

Vajon még mindig rosszul érezte magát? Ivott elég folyadékot? Pihent? Az ördögbe, nem bírtam ezt a szart. Látnom kellett. Eléggé késő volt ahhoz, hogy a ház egyes lakói már ágyban legyenek, szóval kiszálltam az autóból, és Gamble-ék hátsó udvarához settenkedtem. Megálltam az egyik ablaknál, amiről feltételeztem, hogy Caroline szobája lehet, és megkopogtattam. Csak nagyon halkan, hogy más ne vegyen észre, de addig nem hagytam abba, amíg fel nem emelkedett a sötétítő, és egy sápadt Caroline ki nem kukucskált.

Szemei kikerekedtek. Integettem, megvillantottam egy szégyenlős mosolyt, és zsebembe tettem a kezem, miközben arra vártam, hogy kinyíljon az ablak.

– Oren, mi a csudát csinálsz itt?

– Megnézem, hogy érzed magad, szerinted mi másért?

Caroline zavarodottan rázta a fejét.

– Hallottál már telefonról?

– Persze. Még nekem is van egy. De én látni akartalak. Ki tudod nyitni ezt a szúnyoghálót? Bemegyek.

– Micsoda? – Visszapillantott a szobába, majd ismét rám. – Elment az eszed?

– Igen. Most meg engedj be. Kérlek.

Felsóhajtott, mintha megfontolná a választási lehetőségeit. De végül, megrázta a fejét, és kinyitotta a szúnyoghálót. Amint az út szabad volt, elkezdtem felmászni. Nem volt könnyű, de én egy határozott seggfej voltam. És, néhány karcolással és dudorral, no meg tucatnyi újonnan kitalált káromkodással együtt, később bent is voltam.

Fellélegezve, gyengéden öleltem magamhoz.

– Hogy érzed magad?

– Jobban – vallotta be, fejét a vállamra hajtva. – A gyomrom még mindig nincs rendben, de azt hiszem, nem fogok többet hányni.

– Az jó. – Kezemet a homlokára tettem, mert nagyon melegnek tűnt, ahogy öleltem. – Forró vagy. Lázas vagy?

– Egy kicsit. De Aspen már gondoskodott rólam. – Az éjjeliszekrényére mutatott, ahol ki volt téve víz, aszpirin, lázmérő, egy törlő, zsebkendő és miegymás. Majd felém fordult. – El sem hiszem, hogy bemásztál az ablakomon, hogy megnézzél.

– Miért ne? Beteg vagy. Nem vihetlek haza magamhoz, hogy gondoskodhassak rólad.

Miután karon fogtam és visszakísértem az ágyhoz, amin félrehúzta a takarót, hogy az ablakhoz menjen, segítettem neki lefeküdni.

Biztos, még mindig szarul érezhette magát, mert vita nélkül engedte, hogy dédelgessem. Amint fejét letette a párnára, hálát adva sóhajtott. Majd szempillái megrebbentek, ahogy engem tanulmányozott.

– Nem kell aggódnod miattam. Rendbe jövök.

– Túl késő. Már aggódtam, már itt vagyok. Ezt el kell fogadnod C. – Munkához láttam, becsuktam a szúnyoghálót, majd becsuktam és bezártam az ablakot. Utána levettem a cipőmet és a pólómat. Caroline csak pislogott, miközben kibújtam a nadrágomból és csak a bokszer alsóm maradt rajtam.

– Tényleg elment az eszed, ha azt hiszed, most képes vagyok játszadozni.

– Vicces vagy – mormoltam, és felemeltem a takarót, hogy bebújhassak az ágyba mögé. – Nem elmondtam már neked, hogy képes vagyok kibírni egy éjszakát szex nélkül?

Hangja karcos és fáradt volt.

– Igen, de... ez akkor nem egy második éjszaka lenne?

– Nem, mert a végén aznap este is megkaptalak. Szóval ezúttal kinyilvánítom, hogy a mai lesz az egyetlen önmegtartóztató éjszakám.

– Köszi – motyogta, hozzám bújva. – Nagyra értékelem, mert mozdulni sem akarok.

– Jó, mert nem is kell. Itt vagyok és gondodat viselem – pusziltam meg a vállát.

Felnyögött, amikor gyengéden masszírozni kezdtem a hátát.

– Ó istenem. Ez nagyon jó. Esküszöm, minden izmom fáj.

– Szegénykém – gügyögtem, és belecsókoltam a hajába. – Mindet kimasszírozom. – És szinte meg is tettem. Akkor is folytattam, miután elaludt. Aztán egyszerűen beletemettem orromat a hajába, és öleltem.

Úgy aludtam el, hogy öleltem, és még mindig öleltem, amikor elkezdett remegni a teste.

– Care? – mormoltam félálomban, miközben kipislogtam az álmot a szememből. – Caroline? A francba, mi a baj?

– Úgy... fázom. – A fogai vacogtak és rázkódott a válla.

– Igen, nos szinte lángolsz. – Felültem, hogy rajta keresztülhajolva elérhessem a fájdalomcsillapítóját. – Ebből mikor vettél be utoljára? – kiszámoltam az órákat aszerint, amit mondott, és még nem volt ott az ideje, hogy újabbat adjak be. – A picsába vele! – mondtam, és a tenyerembe ráztam két tablettát.

Segítettem neki felülni, ő meg nekem dőlt, hogy lenyelje és igyon egy kis vizet. Amikor kényszerítettem, hogy még igyon egy korty vizet, a homlokát ráncolta, de engedelmeskedett. Arca piros volt a láztól, és ez aggasztott.

– Mit hozhatok? – kérdeztem, ahogy visszafeküdt és behunyta szemét.

– Takarókat – motyogta.

Szóval felkutattam a szobájában minden plusz plédet, és az ördögbe, néhány melegítőt is, bármit, amit találtam. Miután minden rápakoltam visszabújtam mellé. Kibaszott meleg volt a takarók alatt és mellette. De örült a testem melegének, így magamhoz szorítottam és hagytam, hogy elvegye az összes meleget, amit nyújthattam neki.

Miután a golyóimat is kiizzadtam és Caroline légzése egyenletessé vált, ledobtam a takarókat, amelyek az én felemen voltak, és hidegebb levegőért kapkodva lelógattam egyik lábamat az ágy oldalán. Majd egyik kezemet a hátára téve hallgattam a légzését, abban reménykedve, hogy állapota nem fordul rosszabbra. Egyik lábamat az ágy szélén lógatva, és kezemmel Caroline hátán aludtam el.

Amikor ismét felébredtem, csurom vizes voltam. Caroline-nak lemehetett a láza, mert teljesen eláztatott a verejtékében. Felültem és ledobtam a takarók nagy részét. Majd kerestem egy törülközőt, és amennyire tudtam, anélkül, hogy felébreszteném, megtörölgettem.

Épp a nedves homlokát itattam, amikor valami zajt hallottam a szoba másik feléből. Felemeltem a fejem, ahol egy megdermedt, kikerekedett szemű Aspen állt a nyitott ajtóban.

– Bocsánat – suttogta, megadóan emelve fel a kezét. – Csak rá akartam nézni Caroline-ra és Brandtre. Hogy van?

Semmi értelme nem volt, hogy kifogásokat keressek ottlétemre. Már elkaptak, kurvára tetten értek. De Gamble nője nem kiabált torkaszakadtából, így lazára vettem a dolgot és válaszoltam a kérdésére.

– Azt hiszem épp lement a láza, mert úgy izzad, mint egy kurva a templomba.

Aspen mosolyogva bólintott.

– Az jó. Az valószínűleg azt jelenti, kiment a szervezetéből. Úgy látom, kézben tartod a dolgot, akkor hagylak is. Jó éjt! – Maga után becsukva az ajtót, csendben kiment a szobából.

Ott ültem még egy másodpercig, arra várva, hogy felébressze a férjét, ő meg berontson a szobába és szétrúgja a seggem. De harminc másodperc elteltével sem történt semmi. Aztán eltelt egy perc.

Gam felesége nem fog beköpni.

Megkönnyebbülés áradt szét bennem, de szomorúság is. Még a felesége is jobbnak látta, ha nem szól neki rólunk. Mindenki tudta, nem fogadja majd jól a hírt.

Sóhajtva visszafeküdtem Caroline mellé. Valószínűleg már akkor haza kellett volna mennem, de kibaszott fáradt voltam, miután egész éjjel hol aludtam, hol nem. Nem fogok belehalni, ha még néhány órát maradok vele. Ezenkívül, nem akartam itt hagyni.

Még több óra telt el. Szürke hajnal fénye szűrődött be a szobába, amikor felébredtem. Az érzés, hogy valaki figyel nem hagyta nyugodni a lelkiismeretemet, így kinyitottam a szemem, és szinte összeszartam magam, amikor szembetaláltam magam Coltonnal.

– Kis szaros – sziszegtem talpra ugorva. – A francba, ne tedd ezt. Átkozottul hátborzongató.

Ő csak oldalra billentette a fejét.

– Mit csinálsz te Caroline szobájában?

– Nos, én aludtam – motyogtam ingerülten. – Te mit csinálsz itt?

– Rosszat álmodtam. Mindig Caroline-nal alszom, ha rosszat álmodom.

– Haver, Caroline beteg. Nincs más, akit idegesíthetsz és rémisztgethetsz, helyette?

A kis makacs rohadék a fejét rázta.

– Nincs. Caroline-ra van szükségem.

Néhány másodpercig morgolódtam, mielőtt sóhajtva felemeltem a takarót.

– Akkor mássz ide. Csak őt ne zavard, pihennie kell.

Colton meg sem mozdult, amikor intettem neki. Megrázta a fejét és egy másik helyre mutatott a matracon.

– Középen akarok aludni.

– Jézus Mária, kölyök! Ez nem egy pizsama parti. Szerencséd van, hogy egyáltalán ideengedlek.

– Neked meg szerencséd van, nem szólok Noelnek, hogy itt vagy.

Összehúztam a szemem és a legfélelmetesebb tekintetemet villantottam felé. Ő meg szintén vissza rám.

Megtörtem.

– Az ördögbe. Bújj be középre, kis szaros. De gyere inkább erre a felére, és ne ébreszd fel a nővéred.

Vigyorogva ugrándozott az én felemhez, és beletérdelt a gyomromba, miközben átmászott rajtam, hogy elfoglalja a helyét.

– Bassza meg! Vigyázz a hegyes térdeddel. Halálosak. – Aztán még egyszer megbökött, miközben ficánkolt, hogy kényelembe helyezze magát, ezúttal a gerincemet, egészen az ágy széléig kényszerített, mígnem félig lelógtam az átkozottról.

– Jobban tennéd, ha nem bökdösnéd Caroline-t a könyököddel – figyelmeztettem, miután harmadszor is hátba döfött.

Válaszul a nővére felé fordult, magával rántva a takaró felét, alig egy kis négyzetnyit hagyva nekem, ami épphogy elfedte a csípőmet.

– Kényelmes? – kérdeztem, hangomból áradt a szarkazmus.

Colton elégedetten sóhajtott.

– Ühüm. – A szememet forgattam, amikor ismét megszólalt. – Ten?

– Mi van? – motyogtam.

– Később átjössz elkapóst játszani velem, mert játszani akarok?

– Ja, azt kétlem. – Horkantottam. – Az előbb túrtál ki Caroline mellől.

– Nos... azt akarod, hogy szóljak Noelnek rólatok?

Mi az ördög?

– Hé. Már megzsaroltál, hogy idejöhess az ágyba és középen aludj. Nem kérhetsz többet.

– Miért ne? – kérdezte az elkényeztetett kis taknyos.

A francba, erre nem tudtam válaszolni.

– Te kis kapzsi...

Colton nagy levegőt vett, mintha arra készülne, hogy Gamble-ért kiáltson. Morogva a szájára szorítottam a kezem.

– Jól van. Átjövök később labdázni veled. Mindegy.

Azonnal elvigyorodott.

– Köszönöm – mondta édesen, rögtön ahogy levettem a kezem a szájáról.

– Jól van – szólalt meg Caroline álmosan, még mindig háttal nekünk. – Aludhatunk végre? Könyörgöm.

A francba, felkeltettük.

– Caroline – örvendezett Colton derűsen. – Ébren vagy.

Hullafáradtnak tűnt, amikor válaszolt.

– Kicsit nehéz volt aludni, miközben ti veszekedtek.

Átnyúltam Coltonon, közben gondoskodtam róla, hogy a hónaljam a képébe toljam, hogy megsimogathassam Caroline karját.

– Hogy érzed magad?

– Sokkal jobban, leszámítva a tényt, hogy ágyam pályaudvarrá változott. Komolyan, hogy is férünk el mind a matracomon?

– Fogalmam sincs – válaszoltam. – De felkelek, hogy elférjetek. Amúgy is valószínűleg mennem kellene.

Miközben kicsusszantam az ágyból tekintetem találkozott a kölyökével. Olyan önelégülten mosolygott rám, muszáj volt a „rohadék” szót tátognom neki, amire ő visszatátogott egy „seggfej”-t.

Francba, mocskos szájú kölyköt csináltam belőle. Ez nem lehetett jó.

Felöltöztem, majd odamentem Caroline felére, és letérdelve megsimogattam a haját. Lassan kinyitotta a szemét.

– Később majd hívlak, oké?

Amikor bólintott, gyengéden ajkaihoz érintettem a számat.

– Ma csak lazíts. Találkozunk, amikor jövök teljesíteni a feladatot, amit a kis szarcsimbók kizsarolt.

– Dolgoznom kell ma este.

– Talán ki kellene vegyél egy szabadnapot, hogy felépülj – ráncoltam a homlokom. – Bébi, ez a gyomorrontás rendesen seggbe rúgott.

Cserepes ajkai széles mosolyra húzódtak.

– Dögös, ahogy aggódsz miattam.

Sóvárogva sóhajtottam, és még egy kicsit simogattam a haját.

– Bár kihasználnám a beteg csajokat.

– A monoklid is szexi.

Vigyorogva hajoltam közelebb, annyira, míg az orrunk összeért.

– Akkor csak érted, örökre megtartom kékes feketén.

– Srácok, megcsókoljátok már végre egymást búcsúzóul? – panaszkodott Colton. – Most már aludni akarok.

– Már megvolt, kölyök – löktem meg hátulról a fejét.

– Ne leskelődj, és hagyjál kellőképpen elköszönni.

Colton felhorkant, mi meg egymásra mosolyogtunk Caroline-nal.

– Nem akarok elmenni – vallottam be suttogva.

– Én sem akarom. – Kinyújtotta karját és megérintette az állkapcsomat. De a szemei kezdtek elnehezedni.

– Aludj – mondtam, és belecsókoltam a hajába.

Mire elhúzódtam, szemei már becsukódtak.

– ’Ké – motyogta.

– Oké – feleltem, miközben felálltam. – Szeretlek.

– Én is – mondta alig érthetően.

Ott álltam egy pillanatig, figyeltem, amint az öccsével összebújva gyorsan elaludtak egymás mellett. Megpillantottam az ablakot, de tudtam, ott nem mehetek ki; nem volt, aki becsukja mögöttem, így visszatartottam a lélegzetem és lábujjhegyen odamentem az ajtóhoz. Résnyire nyitottam és kikukucskáltam a folyosóra. Még aránylag sötét volt, így kiléptem a félhomályba és a konyha felé siettem. Szinte elvártam, hogy ott üljön Gamble az asztalnál és kávét iszogatva rám várjon, de a helyiség üres volt. A hátsó ajtón át megszöktem és a kocsimhoz gyalogoltam.

Miután hazaértem, bemásztam az ágyamba, de nem tudtam aludni. Minden rossz volt Caroline nélkül. Csak hánykolódtam, amikor hirtelen bevillant egy gondolat.

– Szent szar! – ugrottam fel, kikerekedett szemekkel.

Azt mondtam neki, szeretem. Akkor észre sem vettem, mit mondtam. Olyan természetesen jött, mint a légzés.

Eddig egyetlen nőnek sem mondtam, hogy szeretem, anyát és a testvéremet leszámítva.

Fogalmam sincs, miért voltam annyira bepánikolva a gondolattól. Már egy ideje tudtam, hogy úgy van, de mégis, azért nem kellett azt a szart mindenkinek kikotyogni.

Talán nem is hallotta Caroline. Félálomban volt, és úgy felelt motyogva, mintha a tesójának válaszolt volna, vagy valami hasonló.

Várjunk, a francba. Ő is azt mondta szeret. Vajon fog még arra emlékezni?

Istenem, megfájdul a fejem ettől a sok gondolkodástól.

Kimásztam az ágyból és elrohantam a legközelebbi gyorsétteremhez. Miután eleget vásároltam ahhoz, hogy én is meg a lakótársaim is jól lakjunk, visszaszaladtam a lakásomhoz. Amikor végre felébredtek, Zwinnt meglepte a nagylelkűségem, de együtt lógtak velem, és egy jó óra erejéig elvonták a figyelmemet az össze-vissza cikázó gondolataimtól. De aztán mentek a dolgukra, én meg ott nyugtalankodtam a nap többi részén a lakásban. Még elküldtem néhány jelentkezést, és próbáltam tévét nézni. Aztán kaptam egy telefont az egyik helyről, ahova elektronikusan küldtem el a jelentkezésem. De leginkább csak az órát figyeltem.

Egy ideig üzengettünk egymásnak és flörtöltünk a nőmmel. Végül megfogadta a tanácsomat és beteget jelentett a munkahelyen, és meg sem említette az sz betűs szót, amit korábban kikotyogtam, szóval azt hittem nem emlékezett. Amúgy is látnom kellett, kora este megjelentem nála, mivel tudtam, hogy épp befejezték a vacsorát.