7. Fejezet

 

7. fejezet

 

Fordította: Freya

 

Öt perccel később Zoey a tömegen keresztül integet nekem a legnagyobb vigyorral a képén.

– Megcsináltam! Megszereztem a telefonját! – annyira édes volt, hogy ilyen izgatott és büszke magára.  – El sem tudom hinni, hogy tényleg megcsináltam. Annyira lázadónak érzem most magam.

– Ó, babám, az vagy! De még mennyire – dörzsöltem össze a tenyeremet.  – Most pedig add ide!

Átadta a telefont. A sima műanyag hűvös volt a kezemben.  Ugyanúgy nézett ki, mint minden más okostelefon, egyszerű kék tokkal. De szinte úgy éreztem, hogy elektromossá vált, ahogy megérintettem, mintha a megszentelt felülete pattogna az ujjaimon.

Ez Oren telefonja.

Igen, egy őrült idióta voltam, és már attól majdnem elélveztem, hogy a telefonját tartottam. De nem érdekelt. Az ő telefonját tartottam!

– Nem fogod megváltoztatni senki telefonszámát, ugye? – kérdezte Zoey.

– Mi? Dehogy! Természetesen nem. – Ráébredtem, hogy totál zaklatónak néz, megköszörültem a torkomat és gyorsan megfordítottam a telefont, mielőtt rányomtam a gombra.

Mikor felnyitottam, jelszót kért a telefon. Nyöszörögtem.

Mi a pokol? Tényleg levédte a telefonját jelszóval?

Nem!

Zoey-ra bámultam. Együttérzően felnézett és a száját harapdálta.

– Valami ötlet, hogy mi lehet? – kérdeztem.

– Semmi. De nem nézem ki Tenből, hogy nehéz jelszava lenne. Lehet valami olyan, mint az egy, kettő, három, négy.

Bólintottam. Igen, ez rá vallott. Beütöttem.

Nem jó.

Egy pillanatnyi gondolkodás után újjal próbálkoztam.

– Fenébe. Ez sem jó.

– Mit próbáltál? – kérdezte Zoey.

– Hat, hét, három, hat. Tudod, az O-R-E-N betűk számai.

– Ó, igen. Quinn is ezt állítja be jelszónak, de tudod ő kilenc, hat, három, kilencet használja a Zoey-ra. – Elpirult és mosolygott, amíg a szemei el nem kerekedtek. – Ó, valamit kipróbálhatok?

Gyanúsan ledermedtem, de odaadtam neki a telefont.

– Oké, tessék.

Azonnal beütött négy számot. Szomorúság költözött a szemébe, de bólintott.

– Beléptem.

– Mi? Tényleg? – odahajoltam és láttam a focis hátterét. A gyomrom bukfencezett előbb izgatottan aztán csalódottan, mert ő jobban ismeri őt, mint én.

– Milyen számokat használtál?

– Mi? – gyorsan felkapta a fejét, a szemei bűntudatosan elkerekedtek.

Hátrahúzódtam és szigorúan néztem rá. Mi a fenét próbált eltitkolni előlem?

Mielőtt megszorongathattam volna, a telefon csengeni kezdett a kezében. Felsikított és majdnem eldobta. Ügyetlenül tapogatta, nehogy kicsússzon az ujjai közül, de mikor végre biztosan tartotta a kezében, kifutott a szín az arcából.

– Ó, istenem, ez csörög. Mit csináljak?

– Halkítsd le – sziszegtem, körbenéztem, reménykedve, hogy senki fontos nem hallotta a jellegzetes csengőhangot, a 2LiveCrew „WeWantSomePussy” című számát.

De a hely olyan hangos volt, és a karaoke olyan rossz volt, hogy nem gondoltam, hogy problémánk lesz abból, hogy bárki is meghallja, amit mi művelünk a kis privát sarkunkban.

Zoey továbbra is ki volt akadva. – Hogy kapcsolom ki? Nem tudom hol…

A szavai elhaltak, ahogy a képernyőt bámulta. – Ó, ez Quinn.

Megnyomta a „fogadás” gombot és a füléhez emelte a kagylót.

– Ne! – kiabáltam és odanyúltam, hogy eltoljam. Túl késő.

Természetes reakció volt, hogy beszélni akar a pasijával. Már köszönt is neki – Szia! – majd egy pillanattal később a szemei elkerekedtek és a pillantása találkozott az enyémmel. „Ó, basszus” tátogta, ahogy ráeszmélt, hogy válaszolt Oren telefonjára.

Hallottam Quinn hangját a vonal másik végén, semmi kétség, arról kérdezte, hogy mit csinál, hogy ő vette fel a telefont.

Pánik futott az arcára.

– Uhm, mert segítettem Caroline-nak ellopni azt – mondta, hogy aztán eltorzult arccal a fejét a tenyerébe temesse. – Bocsi – suttogta nekem. És folytatta a vallomást. – Mert ő az „Éjszakai Látogató”… és segítek neki beállítani a telefonján egy olyan Google Hangüzenet számot a névjegyzék listáján és…

– Zoey – kitéptem a kezéből a telefont mielőtt elmondana mindent... bár már megtette.

– Sajnálom – nyöszörögte megint zavartan. – De nem tudok neki hazudni. Nekem csak… nem megy. Esküszöm a hangja olyan számomra, mint valami igazság szérum.

Rámorogtam és a fülemhez nyomtam a telefont, az agyam közben azon pörgött, hogyan tudnám menteni a menthetőt.

– Quinn? – mondtam habozva és az ajkamba haraptam.

– Caroline – általában kedves és udvarias volt velem, de a kemény él a hangjában, ahogy kimondta a nevem, tudatta velem, hogy nem érzi magát sem kedvesnek, sem udvariasnak. Aztán kifakadt – Mibe rángattad bele a barátnőmet?

– Sajnálom – fakadtam ki hirtelen. – Igazán sajnáltam, hogy ilyen szörnyű helyzetbe hoztam őt. De ő az egyetlen, akire tudtam, hogy számíthatok. Tudod, megtiszteltetésnek érezheted, hogy ilyen megbízható és támogató nőd van.

– Igen, nos, tudod, egy kissé túl pipa vagyok most ahhoz, mert belekeverted a fondorlatos kis hazugságaidba. Zoey utál hazudni.

– Tudom. Tudom. – Összerezzentem, még bűnösebbnek érezve magam mindenért, amit tettem.

Ha okosabb lennék, akkor itt ezt most befejezném és hazamennék, tettetve, hogy a tegnap este meg sem történt. De amikor Orenről volt szó, sosem voltam okos. Túlságosan az érzelmeim vezettek.

– Szörnyen érzem magam, amiért belerángattam ebbe az egészbe, de… már túl késő. Kérlek, csak mondd azt, hogy nem mondod el Orennek vagy Noelnek.

– Most komolyan azt kéred, hogy hazudjak a két legjobb barátomnak?

Ó, ember. Elcseszett voltam. Mégis azt mondtam – Igen, azt hiszem, azt. Sajnálom. De kérlek.

Kérlek, kérlek, kérlek.

Természetesen elmondaná nekik. Miért ne mondaná el? A hűsége mindig is előbb hozzájuk, Orenhez és Noelhez húzná, nem pedig hozzám. Úgy éreztem, vége az életemnek. A dolgok leértek a gyomrom mélyére. Gonosz, rossz dolgok, amiknek nem volt keresni valójuk a gyomrom környékén.

Pánik, rettegés, hiperventiláció.

Noel meg fogja tudni, hogy mit tettem.

Ó, a picsába! Oren meg fogja tudni, hogy mit tettem. Mit fog tenni, amikor rájön, hogy én voltam az tegnap este? Fog még vajon beszélni velem? Undorodni fog tőlem?

– Basszus Caroline – mormolta Quinn a fülembe. – Amennyire azt kívánom, hogy bárcsak mindketten tudnának róla, hogy mit tettél, de neked bele kellett rángatni Zoey-t is, ugye? Nem hagyhatom, hogy ő is belekeveredjen ebbe az összetűzésbe.

Pislogtam, elakadt a szavam. De, ó, Istenem. Teljesen elfelejtettem, hogy van még egy személy, akinek az oldalán áll mindig, akihez a hűsége még erősebb, mint a két legjobb barátjához a földön.

Lassú mosoly terült szét az arcomon. Zoey az én oldalamon állt, ami azt jelenti, hogy ő is az én oldalamon áll. Igen!

–  Szóval, akkor nem mondod el nekik?

– Csakis azért, mert már belerángattad a barátnőmet.

– Ó, istenkém! – megkönnyebbülve boldog könnyek lepték el a szemem. – Köszönöm. Nagyon szépen köszönöm. Szeretlek.

Nevetett.  – Bocsi, de már foglalt vagyok. – Hála istennek tényleg az volt. A szerelme Zoey iránt volt az egyetlen dolog, ami biztosított arról, hogy befogja a száját.

– Hadd beszéljek vele újra – kérte.

– Persze. – Boldogan adtam át a telefont.

Figyeltem, ahogy Zoey bocsánat után bocsánatért esedezik, mielőtt a szerelméről áradozott volna iránta. Kezdtem azt hinni, hogy már-már természetellenesen gyorsan bocsátanak meg egymásnak és békülnek ki, mire befejezte a hívást. De mindegy is. Sokkal jobban tetszett őket ilyennek látni, mintha veszekednének... már ha valaha is vitáztak.

Az is természetellenes volt, hogy sosem vitatkoznak.

– Ne felejtsd el kitörölni a hívását a listából – figyelmeztettem.

Megtette és odaadta a telefont. Elő kellett vennem a sajátomat a zsebemből, hogy előhívjam az új számot, amit magamnak adtam, és be tudjam írni Orenébe. Izgatottság futott végig rajtam, ahogy elmentettem az új adataimat.

Éppen ki akartam lépni a telefonkönyvéből, mikor megakadt a szemem Marci Bennett nevén. Lefagytak az ujjaim, ahogy annak a ribancnak a nevét néztem, aki beárulta Aspent és Noelt, Aspen főnökének, és őt ezért kirúgták. Nem tetszett, hogy a nevét Oren telefonjában látom. Még kevésbé tetszett az, amit jelentett, hogy ott látom.

Dühös undor fogott el. Együtt volt a kibaszott Marci Bennett-tel?

Hirtelen le akartam vágni a farkát. De szerettem a farkát. Szerettem, ahogy magamban éreztem, ahogy bennem mozgott és – fenébe! Miért kellett megosztania minden átkozott nővel, akivel találkozott?

Mielőtt megállíthattam volna, az ujjaim kezdték kitörölték a számát. De Zoey elkapta a kezem.

– Mit csinálsz?

– Megvan neki Marci Bennett száma. Marci... Bennett.

Zoey kifejezéstelenül pislogott. – Kié?

– A ribanc, aki Noelt magának akarta, ezért képeket készített róla és Aspenről, és kirúgatta a sógornőmet az állásából.

– Ó – Zoey szája tátva maradt. – Ő. Nos… – beleharapott az ajkába és megrándult az arca, ahogy lenézett Marci nevére Oren névjegyzékében.

– Ez az ő kis fekete könyve, nem? Minden nő száma itt van, akivel valaha együtt volt. Nem hiszem el, hogy ilyen hülye voltam… Nem tudom. Nem is tudom, mit gondoltam, mikor bevállaltam, hogy idejövünk ma este és betörtünk a telefonjába.

– Nem hibáztathatod a múltbeli nőiért, Caroline. Úgy értem, Cora az utolsó személy a földön, akinek a Quinn-nel történt nemi közösülését tudni szeretném, de valószínűleg ő az a személy, aki azoknak a dolgoknak a felét megtanította neki, amiket most együtt csinálunk. És igen, ez zavar engem.  És ha hagyom, hogy elpusztítson, akkor el is fog pusztítani. Ha nem tudsz túl lépni azon, amit Ten előtted tett, akkor…

– De mi van, ha ma este teszi meg? Vagy holnap vagy… a pokolba is Zoey. Én is csak egy péntek esti kaland voltam neki. Semmi, egyáltalán semmi nem tartja vissza attól, hogy továbblépjen a következő rovátkára.

– Azt hittem ez volt a célja annak, hogy beírtad az új számot a telefonjába – intett Zoey a telefon felé, hirtelen bizonytalannak érezve magát. – Fent akartad tartani az érdeklődését, hogy tudod ő ne… – de elhalkult a hangja, ahogy ráébredt, hogy valószínűleg nem fog működni.

Oren nem fog hirtelen elköteleződni egy idegen mellett, aki a sötétben nem mondta meg neki a nevét és nem mutatta meg az arcát.

– Nem írhatok neki, mondván „A farkad az enyém most már. Közelíts bármely másik nőhöz és fizikálisan eltávolítom rólad és az ágyam mellett tartom egy befőttesüvegben” Ez egy cseppet hátborzongatóan hangzana.

– Igazából azt hiszem, hogy nagyon is hátborzongatóan hangzik.

Kifújtam a levegőt és meglöktem a vállát. – Mindegy. Nem megy… nekem csak nem…

Aztán a bár felé pillantottam. Senki sem próbált karaokézni, mióta az előző ember befejezte az éneklést, így egy megszokott szám szólt a lejátszóból, és Ten a fejét mozgatta az ütemre, ahogy egy korsót töltött meg sörrel a csapnál.

Miután odaadta a vendégnek és elfogadta a fizetséget, odébb táncolt a kasszához, ahol Noel számolta a váltót. Oren mondott valamit a bátyámnak, mielőtt hátat fordított Noelnek, kitolta a fenekét és úgy tett, mintha a fenekét Noel lábához dörgölte volna.

Nem tudtam ellenállni, nevettem, ahogy Noel eltolta és elengedett egy vonakodó vigyort, és megcsóválta a fejét.

Ez volt, ami mindig visszavezetett Orenhez; a könnyedsége, a vidámsága, a gondtalansága, a mocskos szája, ami őt egyedülállóvá teszi. Úgy tűnt, nem érdekli, hogy ki mit gondol róla; a maga útját járta, a saját dolgát végezte és olyan hűséget épített ki azokkal szemben, akiket a barátjának nevezett, ami törhetetlen volt.

– Oké, talán képes vagyok kezelni a kéjenc múltját – mondtam Zoey-nak.

Rábámultam, megerősítve érezve magam. Egész nap mellébeszéltem, tudván, hogy amit tettem az rossz, de mégis újra meg akartam tenni. De most… most teljesen biztosnak éreztem magam. Újra látnom kellett őt.

– Vissza kell juttassuk a telefonját oda, ahol találtad.

Zoey bólintott és kinyúlt érte, de megráztam a fejem. Szerencséje volt, hogy nem kapták el először, mikor a pulthoz ment. Egy második menet már túl rizikós lenne.

Végigfuttattam a pillantásomat a báron, hogy Noel vagy Oren még nem szúrtak-e ki minket, és lefagytam mikor találkozott a pillantásom a harmadik pultossal. Asher mosolygott és integetni kezdett, de kétségbeesetten megráztam a fejem és végighúztam a kezem a nyakamon, arra kérve, hogy fejezze be. Be is fejezte, kissé ráncolva a homlokát. Aztán a bátyám felé pillantott, majd vissza rám és kíváncsian eldöntötte a fejét. A számra tettem az ujjam, hogy maradjon csendben, és intettem neki, hogy jöjjön oda hozzánk. Újra leellenőrizte, hogy a kollégái mit csinálnak. Aztán bólintva felém fordult és felemelt ujjal jelezte, hogy kér egy percet.

– Hihetetlen – mormolta Zoey mellettem. – Azt hiszem, hogy végig követni tudtam a teljes kommunikációtokat. Te és Asher tökéletes kémek lennétek.

Rákacsintottam. – Bárcsak jóra tudnánk használni az erőinket.

Alig kaptam el Asher rendben van jelzését, hogy találkozzunk a folyóson, ahogy felemelt egy tálcát tele használt üvegpoharakkal.

– Gyerünk – ragadtam meg Zoey kezét, és magam után rángattam az emberek közt cikázva, hogy észrevétlenek maradjunk.

A küldetésünk veszélyesebb lett, ahogy közelebb haladtunk a folyosó felé, de úgy tűnt, Oren és Noel elfoglaltak voltak, így, hogy Asher nem volt kéznél, hogy segítsen. Így nem vettek észre minket.

Asher ránk várt, kezében még mindig a koszos üvegekkel. Lelassítottam, hogy megálljak, Zoey felzárkózott mellém. Az általa a hátsó konyhába cipelt üvegekre bámulva, megráztam a fejem.

– Nem vett nektek Pick egy olyan új fertőtlenítő gépet, ami egyből a pult alatt elmossa ezeket?

Asher sóhajtott és forgatta a szemeit. 

– Tönkrement, az új pedig nincs raktáron. Pick elég mérges. – Aztán kíváncsian nézett rám és Zoey-ra.

– Mi a helyzet, hölgyeim? Végre felhagytatok a pasijaitokkal és a kedvenc együttesem rajongói lesztek?

Leeresztettem a vállaim. Valószínűleg jobb lenne a mentális egészségemnek, ha felhagynék Orennel, hogy Non-Castratot kövessem, de… ha már idáig eljutottam.

– Sajnos… nem. – felemeltem Oren telefonját és megmutattam neki. – Vissza tudnád ezt csempészni a pult mögé?

Asher a telefonra bámult az egyik szemöldökét felhúzva.

– Ez Tené.

Bólintottam és kínosan feszengtem.

Egy komisz vigyor világította meg az arcát. – Akarom tudni egyáltalán, hogy mit tettetek vele?

Ez alkalommal tagadóan ráztam meg a fejem.

Nevetett – Rendben. Benne vagyok. Csúsztasd be ide, az elülső zsebembe, édesem.

Mivel a kezei tele voltak, mert a koszos poharakat tartották, a fekete pólója elejénél lévő zsebéhez nyúltam és becsúsztattam a telefont, majd megpaskoltam hálásan.

– És egy kis kényeztetés? – ösztönzött, lehajtva a fejét oldalt, hogy az arcát mutassa.

Megforgattam a szemem, de odahajoltam és megpusziltam. Egyetértőn bólintott és Zoey-hoz fordult.

– Te is, hercegnő. Ne légy szégyenlős.

Zoey vonakodva előrelépett és ő is megpuszilta az arcát. Asher felegyenesedett és elég büszke volt magára. – Hölgyeim – mormolta –, öröm volt üzletelni veletek. – aztán elfordult és elment.

Maradni akartam és megbizonyosodni róla, hogy megteszi a munkáját. De bíztam Asherben, így megfogtam Zoey karját.

– Tűnjünk el, mielőtt lebukunk.

Üzenetet kellett írnom.