3. Fejezet

 

3.FEJEZET

Caroline

 

Fordította: Tony

 

 

Leragadtam a Tiltott körül egy ideje, és biztonságos távolságból figyeltem Orent. Néhányszor enyhén összeráncolt szemöldökkel a mosdók előtti előtér felé pillantott, valószínűleg Kellyt és a barátait keresve, de úgy tűnik, nem nagyon zavarta, hogy nem tűntek fel többet. Elvegyült a tömegben, és csevegett mindenkivel, aki megállította.

– Elég feltűnő vagy ma este – szólalt meg Zoey mögöttem.

Még csak rá sem néztem. – Hmm?

– Ahogy Tent figyeled – figyelmeztetett. – Nem is akarod eltitkolni. Ennyire felhúzott, amikor elüldözte azt a srácot mellőled?

– Ó, azon már túl vagyok – mondtam, pedig nem igaz. Még mindig bántani akartam, nemcsak azért, mert elutasított, aztán egy ilyen Kelly féle nőhöz ment, hanem mert pontosan attól a dologtól tartott vissza, amit ő akart vele csinálni.

Végre Zoey-ra pillantottam. – Csak hallottam nemrég a mosdóban, hogy néhány csaj róla beszélt. Még mindig cseng a fülem attól, amit megtudtam.

Zoey megborzongott. – El tudom képzelni. Valójában… – ráncolta az orrát. – Nem is akarom elképzelni. A szórakozásról alkotott elképzelését minden kétséget kizáróan nem tudom mire vélni.

Az ötlet őt láthatóan undorral töltötte el, de engem beindított. Ez lehet, hogy azt jelentette, bizarr vagyok. Hát igen, bizarrnak kellett lennem. Akartam Oren Tenninget. Ez nem lehet normális. De akkor is, miért vágyom mocskos dolgokra? Vele?

Megnéztem az időt a telefonomon. Fél tizenkettő. Ha tényleg találkozni akar Kellyvel éjfélkor, akkor hamarosan indulnia kell. De még mindig itt volt. Talán nem is akarta…

– Szia, Ham. Én léptem. – A semmiből egyszer csak mellettünk termett, és megkopogtatta az asztalt, hogy magára vonja a szobatársa figyelmét.

Felsikoltottam, mert nem is vettem észre, hogy felénk tart. Halk morgással ráncoltam rá a szemöldökömet, amiért megijesztett… vagy talán azért, mert elmegy, mert ez azt jelentette, hogy találkozni akar Kellyvel. A segg.

Találkozott a tekintetünk, és megállt. Valamit kiolvasott – fogalmam sincs, mit – az arckifejezésemből, közel hajolt a fülemhez.

– Mi van? Ugye már nem vagy mérges rám, amiért elkergettem azt a kissrácot?

Beszívtam a levegőt, és felemeltem az állam. – Ugyanolyan rossz vagy, mint Noel. Úgy értem, soha nem hagynád, hogy zavartalanul randizzak bárkivel, igaz?

Egy pillanatig figyelt, átható tekintete elrejtette a gondolatait. Aztán megint odahajolt. – Mit szólsz ehhez? Ha valaha találsz valakit, aki elég jó neked, hátralépek és átengedlek anélkül, hogy egyetlen kibaszott pillantást vetnék felé. – Aztán még közelebb hajolt. – Az a gond, hogy nem hiszem, hogy bárki is elég jó lenne hozzád.

Amikor lassan kinyújtotta a kezét, és megfogta egy hajtincsemet, a legfájdalmasabb tekintetet láttam a szemében. A tincset tanulmányozta, amit módszeresen forgatott az ujjai között, és ahogy nézett, az… Ismertem ezt a nézést, azonnal felismertem. Ahányszor megláttam, az én belsőmben is ezt éreztem feléledni, akarva, mégis esélytelenül, hogy megszerezzem.

Borzongás futott végig rajtam. Egyszer régen, azt mondtam Zoey-nak, hogy ha biztosan tudom, hogy Oren tényleg, igazán kedvel engem – úgy, ahogy én őt –, nem fogom hagyni, hogy Noel szétválasszon minket. És komolyan gondoltam.

Még mindig így gondolom.

– Még te sem? – kérdeztem.

A szeme megvillant a kérdéstől. – Különösen én nem. – Elengedte a hajam, hátralépett és felegyenesedett, mielőtt vetett egy gyors pillantást a bár felé, mintha azt figyelné, hogy a bátyám lát-e minket, vagy sem. Amikor úgy tűnt, rájött, hogy Noel nem vette észre, hogy megérintett, elfordult és kisétált.

Bámultam utána, az ajkam szétnyílt. És akkor tudtam, vagy legalábbis meggyőztem magam, hogy tudom. A teóriám nem volt többé teória; Oren őszintén akart engem, és tényleg azért volt seggfej velem néha, mert így próbált távol tartani magától, hogy ne essen kísértésbe, és tegyen Noel kívánsága ellen.

Hát, kapja be. A bátyám nem támogatta volna Orent, ha olyan rosszfiúnak tartotta volna. És Oren annyi jót tett vele – ez volt a másik ok, amiért a megszállottja lettem. Esküszöm, az egyetlen ok, amiért Noel nem akarta, hogy a barátjával randizzak, mert nem bízott bennem, hogy nem szúrom el az életemet olyan ragyogóan, ahogy a legutóbbi alkalommal, amikor összejöttem valakivel.

De Oren egyáltalán nem olyan volt, mint Sander. És akartam őt. Annyira akartam. Már a sejtésbe is belesajdult a szívem, hogy esetleg ő is akar engem.

Blaze szavai visszahangoztak a fejemben.

“Élj egy kicsit, Caroline. Találj magadnak egy pasit. Egy dögös egyéjszakás kalandot.”

Egyéjszakás kaland, mi? A megjegyzése nyomában azonnal hallottam Kelly hangját. “Csak sötétben csinálja… A lakásán találkozom vele éjfélkor.”

“Soha nem zárja be a lakása ajtaját, és neked csak be kell sétálnod, végig a sötét folyosón, a sötét hálószobájába.”

Ahogy végigpörgettem a fejemben mindent, amit ma este hallottam, megszületett egy ötlet. Őrült volt. Elmebeteg. A lehető legrosszabb. De nem tudtam kiverni a fejemből.

Még csak fontolóra sem kellene vennem.

De aztán mégis megtettem.

Komolyan, mégis… ha éjfélkor megérkezem Oren lakásába, és bemegyek a sötét hálószobába, és ha tényleg tutira mindig sötétben csinálja, akkor soha nem fogja megtudni, hogy én voltam. Azt hiszi, hogy Kelly az, nem?

Kalapált a szívem. Igen, őrült ötlet volt. Túl őrült. Most kellene befejeznem, hogy ezen gondolkodom.

Meg különben is, mi rossz lenne benne? Ő megkapja a szexét, én megkapom, amire hónapok óta vágyom. Blaze örülni fog, hogy a vaginám nem szárad ki, és aszalódik össze, nem mintha biztos lettem volna benne, hogy érdekli a vaginám. De őszintén, mindenki boldog lenne. Vagy nem? Noel sem kaphatna frászt, hogy mi történt, mert soha nem ő az okosabb. Oren megkaphatna engem, és nem kellene aggódni amiatt, hogy titokban tartsa a bátyám előtt.

A legédesebb része az volt az egész ötletnek, hogy én pontosan azt kapnám, amit akartam, az éretlen soviniszta disznó pedig – aki legalább annyira felmérgesített, mint beindított – teljes tudatlanságban maradna. Nem akartam, hogy tudja, mennyire a megszállottja vagyok. Ez lehetett a tökéletes megoldás, ami tényleg arra csábított, hogy elképzeljem…

Ó, a pokolba. Az egész elképzelés őrült volt. Soha az életben nem tennék ilyet.

Fél órával később, hangok ezrei sikoltoztak a fejemben. “Az isten szerelmére, Caroline. Mit művelsz?”

– Csitt – pisszegtem le az idegesítőket. – Megteszem.

Beosontam Quinn, Oren és Zoey lakásának bejárati ajtaján, aztán remegő ujjakkal becsuktam magam mögött. Óvatosságból a sógornőmtől kölcsönkért autót egy sarokkal lejjebb parkoltam le. És ha odabent bárki elkapna, kéznél volt a magyarázat. Zoey-hoz jöttem. Hogy fontos csajos dolgokat beszéljek meg vele. Igen. Ez jól hangzott. És tényleg beszélnem kell vele, ha elkapnak… arról, hogy elvesztettem a hőn szeretett eszemet!

Az előszoba elején megálltam egy pillanatra, hogy megacélozzam az idegeimet. Oren hálószobája az első ajtó volt jobbra. Csak háromméternyire. Mély levegőt vettem, és tettem egy lépést előre, amikor eszembe jutott egy ötlet. Kapkodva benyúltam a bugyimért a szoknyám alá – amiért hazamentem átöltözni –, és lehúztam a lábamon.

Tudom, tudom. Ez volt a legszebb bugyim. Miért vettem le, mielőtt még megláthatta volna? Hát, talán azért, mert ha sötétben maradunk, ahogy számítottam rá, úgysem fogja látni soha. És ma éjjel merész és kicsit könnyűvérű akartam lenni. Ha tényleg megteszem, csináljam jól.

Bugyi nélkül megálltam az ajtaja előtt, és felemeltem a tenyerem, de ahelyett, hogy kopogtam volna, az ujjaimat a fára tettem. Ő ott volt az ajtó másik oldalán, rám várva.

Oké, persze, egy másik lányra várva. De ha bekopogok, és bemegyek, akkor én leszek vele.

Borzongás futott végig a gerincemen, és pillangók táncoltak a gyomromban.

Bekopogtam.

Istenem. Épp most kopogtam be Oren hálószobája ajtaján. Mi a fenét művelek?

Nem vártam válaszra, a kilincsért nyúltam, és elfordítottam. Tényleg nem volt bezárva. A folyosó sötét volt, így nem láthatott, ahogy beléptem. És ahogy a lányok pletykálták, a szobája sem volt kivilágítva.

Volt benne valami kísérteties, de izgalmas. Szinte magamon kívül voltam az izgalomtól, ugyanakkor be is voltam indulva. A várakozástól és félelemtől feszülten vártam, hogy megszólítson.

Uhh, ebbe bele fogok halni!

Nem, nem, olyan lesz, mintha egy kötélen táncolnék, mondtam magamnak, csini biztonsági hálóval. Igen, mert ha meggondolom magam, csak megmondom neki, hogy ki vagyok, és megáll. Azonnal. Semmi kétségem nem volt, hogy megállna. Ő a bátyám legjobb barátja. Ha nem akarna meghalni, határozottan megállna.

De biztos voltam benne, hogy nem akarom, hogy megálljon, szóval nagyon óvatosnak kellett lennem, hogy ne jöjjön rá, ki vagyok. Mégis, annak biztos tudata, hogy bármikor meg tudom állítani, jó előny volt arra az esetre, ha vissza akarnék táncolni az utolsó pillanatban.

– Helló? – Halkan és rekedtesen szólaltam meg, és reméltem, hogy nem ismeri fel a hangomat.

– Korán jöttél.

Ugrottam egyet, mint egy megrémült kanca, aztán halkan elkáromkodtam magam. A francba, nem számítottam rá, hogy ilyen közel van.

Hála istennek, vaksötét volt. Nem láthatta, milyen szeleburdi vagyok.

Vádlón csengett a hangja, én pedig már megszólaltam volna, hogy “sajnálom”, de az utolsó pillanatban megállítottam magam, nem akartam totál könnyű zsákmánynak tűnni. Csak az s hang szaladt ki, ami egy leeresztő gumiabroncs hangjára hasonlított.

– Mi volt ez? – kérdezte, a hangja még közelebb volt. Átjárt, és megkeményítette a mellbimbóimat.

A lehető leghalkabban megköszörültem a torkom, és összeszedtem minden bátorságomat. Aztán felemeltem az államat. – Szerintem te vagy itt az egyetlen, akinek aggódnia kell, hogy túl korai lesz.

A fülembe kuncogott, amitől az idegeim megint megfeszültek, mert nem éreztem, hogy ilyen közel jött. Gyakorlatilag éreztem a leheletét a hajamban.

– Szóval okostojás leszel ma éjjel, mi? – A hangja jóváhagyóan csengett. – Tudod, mit csinálok az okostojásokkal, kislány?

Nem mozdultam, csak a fejem fordítottam felé. A lehelete az arcomat érte, és az egyedi mentás-pézsmás illata az orromba kúszott. A hasam izgatottan megremegett, amikor a pólója anyaga a meztelen karomat súrolta. Ó… Istenem. Talán mégis attól kéne félnünk, hogy én leszek túl korai. A lányoknál is lehetséges a korai “magömlés”?

Megborzongva, magamban bólintottam és megacéloztam az idegeimet. Kicsit elmélyítettem a hangomat, hogy elváltoztassam, és még érzékibbé tegyem, és megszólaltam: – Miért nem mutatod csak meg, hogy mit csinálsz velük?

Beletelt egy másodpercbe, míg válaszolt. A francba, a hangom elég szörnyen hangzott, és túlságosan hasonlított a sajátomra. Biztos voltam benne, hogy felismert, megdermedtem, vártam, és felkészítettem magam, hogy felkapcsolja a villanyt és leleplez, és ezt az egész kitalálósdit is. A fülemben dobogott a szívem.

De aztán azt dörmögte: – Megkapod, édes. – Meleg, erős és magabiztos ujjak szorították meg a könyököm. – Erre. – Oldalba lökött, hogy menjek előtte, nem a szoba belseje, az ágy felé, hanem oldalra… ki tudja mi felé.

Amikor nekiütköztem valaminek, ijedten kifújtam a levegőt és kinyújtottam a kezem, hogy vakon kitapogassam, hogy minek mentünk neki.

– Asztal – figyelmeztettem, mert azt hittem, meg akarja kerülni.

De nem. Rádöntött. – Jó. Kapaszkodj meg, és nyisd szét a lábad.

Villámként csapott át rajtam a forróság, és valami mélyen a méhemben megfeszült, áhítozva arra, hogy érezze őt.

– Hát akkor igaz? – ziháltam, jó erősen megragadva az asztalt, ahogy szétnyitottam a lábam. Ezúttal nem kellett akarattal elváltoztatni a hangomat. Magától elvékonyodott, mert édes istenem, széttettem a lábam Orennek. – Te tényleg sötétben és hátulról szereted csinálni.

Ahogy a szavak elhagyták a számat, rájöttem, hogy elszúrtam. A lány, akinek ma éjjel találkozója volt vele, már volt vele korábban is, ami azt jelentette, hogy már tudott a hajlamairól.

Nem szólt rá semmit, amitől egy másodpercre halálra váltam, aztán zavartan összehúztam a szemöldököm, várva, hogy rájön. De ő csupán lehajolt, és beleszagolt a hajamba. – Mivel feltűntél, úgy gondolom, az ötlet nem borzaszt el teljesen.

Nem tehettem ellene, megugrottam, amikor a csípőmre tette a tenyerét. Az ujjaiból áradó hő égette a bőröm a ruhán keresztül, amíg a már amúgy is kemény mellbimbóim megfeszültek, olyanok voltak, mint a túlérzékeny gyöngyök.

Megállt. És tudtam – úgy tudtam –, hogy rá fog jönni, felkapcsolja a villanyt, és kirugdossa Noel neveletlen kishúgát a szobájából. De egy elképzelhetetlenül hosszú lélegzettel később, megmozdította a kezét, és végigcsúsztatta a hasamra.

– Miért vagy olyan izgatott, szivi? – A mellkasa könnyedén a hátamnak nyomódott, arra késztetve, hogy még jobban az asztalra dőljek. Természetesen vele mozogva szélesebbre nyitottam a lábam, és a könyökömmel a sima asztallapra támaszkodtam. Izzadt a tenyerem, és kicsit megcsúszott a felületen, amíg biztos kapaszkodót nem találtam az asztal szélén.

– Nem félelemből – válaszoltam. – Aggódom… csak aggódom, hogy nem bírsz velem. Elég kemény dió vagyok. – Csak Sander tudta elérni, hogy elélvezzek, és mindig csak a nyelvével és az ujjaival, soha nem a farkával.

Bár nem is igazán ez volt, ami miatt aggódtam Orennel. De ettől kevésbé hangoztam bizonytalannak az egész dologgal kapcsolatban, mint amennyire annak éreztem magam. Magabiztosnak, szexinek, felelősnek hangoztam.

Caroline voltam. Hallgasd, ahogy kiabálok.

– Ó, elbírok veled, édes. Emiatt nem kell aggódnod.

Felgyűrte a szoknyámat a derekamig. És tejóég, tejóég, tejóég, tényleg megtörténik. Lágy szellőt éreztem a meztelen combjaim között. A fejem kóválygott attól, hogy milyen szédült káoszba sodortam magam.

Meg kellene állítanom?

Tutira meg kellene állítanom.

Édes istenem. Nem állítottam meg.

Meleg, érdes kezek ragadták meg a lábam, és siklottak fel, és igen… határozottan nem kell attól félnünk, hogy nem fog elbírni velem.

– Oren – nyögtem, lehajtva a fejem és az ajkamba harapva. Mohó combjaim remegtek az élvezettől a cirógatása alatt.

Aztán megállt. A francba! Tényleg muszáj lesz odafigyelnem a hangomra.

De nem említette. Inkább azt morogta: – Csak Ten.

– Tessék? – Tágra nyitottam a szemem, és felemeltem a fejem, pedig még mindig nem láttam egy kukkot sem, és akkor sem láttam volna, ha lett volna fény, mivel mögöttem volt.

– Csak hívj Tennek.

A szemöldökömet ráncolva szólaltam meg: – Az Oren jobban tetszik.

Teljesen elvette rólam a kezét. – Hát, az gáz. Utálom azt a kibaszott nevet. Csak a családom hívhat úgy.

Huh. Tényleg? Nem úgy tűnt, mintha bánná, hogy Caroline Orennek hívja. Úgy értette, hogy a családhoz tartozom? Mert én soha nem hívtam másként, és soha nem javított ki.

Nem voltam biztos benne, hogy ez most jó, vagy rossz dolog. Lehet, hogy csak a húgának tekintett. Ez hátborzongató. Ha valaha is rájön, hogy mi történt ma éjjel, undorodni fog, az gondolva, hogy a fogadott húgával csinálta.

– Rendben. – Felegyenesedtem, hangot adva a csalódottságomnak. – Azt hiszem, akkor megyek. – Amúgy is hülyeség lenne azt gondolni, hogy több lehet köztünk.

Mi a fenét akartam ezzel véghezvinni? Még ha le is tudnék vele feküdni, akkor sem lenne soha az enyém. Csak szívfájdalom lenne a vége.

Ellöktem magam tőle, ő pedig hátrált egy lépést, hogy elengedjen. Mérgesen magamra, hogy ilyen komplett idióta voltam, és mérgesen őrá, hogy ilyen könnyen elengedett, átbotladoztam a sötéten, míg az ujjaim nekiütköztek az ajtónak. Egy fájdalmas káromkodással a kilincs után tapogatóztam, de amikor még két másodperc után sem találtam meg, mérgesen felmordultam, leverten a földre rogytam, a hátamat az ajtónak vetve leültem, és a kezembe hajtottam a fejem.

– Egyébként mi olyan nagy dolog van abban, ha Orennek hívnak? – Durcás és összetört voltam, és rájöttem, hogy mégsem fogom megkapni azt az egy dolgot, amit szeretnék. Őt.

– Az – motyogta –, hogy ez volt az utolsó szó, ami elhagyta a nővérem véres ajkát, mielőtt meghalt a karomban.

–Ó! – megborzongtam, a hangom csak suttogás volt. – Ó, a pokolba.

– Ja – morogta.

Kényelmetlenül, szomorúan és szégyenkezve nyeltem egyet, azon gondolkodtam, mit kéne most tennem. Kifújtam a levegőt, és próbáltam leküzdeni az egész testem hirtelen remegését. De mi a fene? Miért kellett bevallania nekem ilyet? Azt sem tudtam, hogy volt nővére. A francba, azt sem tudtam, hogy egyáltalán van családja. Ami engem illet, akár Zeusz egyik haverjának feje oldalából is kinőhetett volna teljesen kanosan.

Remegő kézzel takartam el a számat. Hogyhogy én eddig erről nem tudtam? Tudni akartam róla mindent, amit csak lehet. Kétlem, hogy Noel egyáltalán tudta, mert a bátyám biztos említette volna. Igaz?

Most jöttem rá, amikor elmondta, mennyire megrázta a dolog. Senkinek sem mondta el a csapatunkban, különben tudnék róla. Ez azt jelenti, hogy még mindig nem tud róla beszélni, hogy elfojtsa a fájdalmat. Kíváncsi lennék, mikor…

– Hát… – mondta társalgó stílusban, amibe esküszöm aggodalom vegyült. Megbánta, hogy elmondta nekem? – Nem tehetek róla, de úgy veszem észre, hogy még mindig itt vagy.

Szipogtam, és megtöröltem az arcom, pedig nem is sírtam. Csak sírni akartam. Sokat. – Sajnálom – motyogtam. – Megyek.

Amint a padlóra tettem a kezem, hogy feltoljam magam, megszólalt: – Nem mondtam, hogy el kell menned.

A csoszogás a sötétben azt sugallta, hogy közelebb jött. Aztán esküszöm, letérdelt elém. – A francba, ugye nem sírsz?

– Nem. – Szégyenkezve elpirultam, elborzadtam, hogy esetleg rájött, hogy akartam. Olyan hülyének… és kicsinek éreztem magam. – De sajnálom. A nővéredet. Nem tudtam.

– Hát, senki sem tudta, úgyhogy… – elhalkult, mintha vállat vonna.

– Miért nem beszéltél róla senkinek?

– Mert nem akartam róla beszélni. Miért vagy még mindig itt, nem-sírva a hálószobám padlóján?

– Nem tudom – motyogtam. – Azt hiszem, mert egy nagy, ostoba csődtömegnek érzem magam. Ez volt az első és egyetlen esélyem, hogy veled legyek, és én… rendesen elszúrtam.

Visszatartottam a lélegzetemet, mert rájöttem, hogy megint hibáztam. Kellynek – akinek kellett volna lennem – nem ez volt az egyetlen esélye, hogy vele legyen. Miért kellett tönkrevágnom?

És miért nem jött rá egyik bakimra sem?

– Nem mondanám, hogy rendesen. – A hangja még közelebbről hallatszott, hallhatóan még mindig nem volt tudatában az elszúrt utánzásomnak. – Úgy értem, én itt vagyok. Te is itt vagy. És engem azért nem olyan nehéz megkapni.

Felhorkantam. Persze, olyan könnyű volt. Csak a harmadik kudarcba fulladt próbálkozásom volt, hogy bejussak a nadrágjába.

– A francba. Te tényleg akartál engem ma éjjel, ugye? – Úgy tűnt, lenyűgözi az ötlet.

A szememet forgatva felsóhajtottam. Komolyan ennyire nincs tudatában, hogy a nők mennyire akarják? – Ha éreznéd, milyen nedves vagyok, nem kérdeznél ilyet.

– Hát… oké. – Úgy hangzott, mint aki elfogadja a meghívást. Amikor a kezét a bokámra tette, egy riadt kiáltással ugrottam egyet.

– Mi a fene? Mit csinálsz?

Az ujjai a vádlimra csúsztak. – Éppen most mondtad, hogy éreznem kell, milyen nedves vagy. Kérés elfogadva.

– Nem. Tudod, hogy értettem. Oren!

–Csitt – figyelmeztetett, emlékeztetve, hogy nem kellene így hívnom. – Te is tudod, hogy akarod.

– Ó, uram isten! – nyögtem fel, és a homlokomra tettem a kezem. – Az összes nyálas dolog közül…

Zihálva abbahagytam, amikor Oren felfedezte, milyen nedves vagyok.

– Kibaszott szent szar! Nincs rajtad bugyi. – Az ujjai határozottak, de óvatosak voltak, ahogy a lábam között mozogtak, átsiklottak a nedvességemen, mielőtt megtalálta a csiklómat.

– Várj! Nem.. – Megragadtam a csuklóját, de nem állítottam meg. Nem akartam megállítani.

– Mit nem? – kérdezte.

– Nem tudom – lihegtem, a lábam elerőtlenedett, amikor a hüvelykujja könyörtelen precizitással megtalálta az egész testem legérzékenyebb kis izomcsomóját. – Mondtam valamit?

Kuncogott. – Csak miattam vagy ilyen nedves, ugye?

– Ki más miatt? – nyögtem, és felfelé toltam a csípőmet. Ezért voltam itt, ezért kockáztattam mindent. Az, amit a nővéréről megtudtam, csak közelebb vitt hozzá. Meg akartam nyugtatni a lelkét, megszelídíteni a szegény, vad, sérült fiút, és megtapasztalni vele minden fizikai intimitást.

Még ha ő csak azért volt is itt, hogy valami random pipivel legyen… Várjunk! Nem segít rajtam, ha ezen gondolkodom.

Szorosabbra hunytam a szemem. Lehetnék még ennél is idiótább?

– A picsába – lehelte. Legalább két ujját dugta belém, és mindkettőnknek elakadt a lélegzete. Tágra nyílt a szemem, ahogy lihegtem a gyönyörtől, és a kezéhez nyomtam magam, többet akarva.

Felnyögött. – Meg akarom szagolni. – Magára hagyva a puncimat, megragadta a csípőm, maga felé húzott az ajtótól. – Csússzál erre, oké, szivi?

Amikor ott voltam, ahol szerette volna, felgyűrte a szoknyámat a derekamra, szétnyitotta a lábamat, aztán megragadta a fenekemet, és egy kicsit elemelt a földtől. Egy másodperccel később éreztem a leheletét ott.

Rohadtul mindjárt elmegyek. – Istenem, istenem.

– Bassza meg! – zihálta. – Olyan jó illatod van. Meg akarom… kóstolni.

Már a puszta szótól is lecsukódik a szemem. Aztán egy forró nedvesség érintett meg. A tudattól, hogy ez a nyelve – az övé –, nem tudtam visszafogni magam. Brutálisan elélveztem, zihálva a haját markoltam, kontrolálatlanul remegve.

Mi van? Már egy rohadt éve, hogy férfi volt a közelemben. Nem tehettem róla. És a tudat, hogy Oren volt az… igen. Semmiképp sem tudtam volna visszatartani.

Hát, nem is tartottam.

És Oren ki is használta, amíg egy kimerült, remegő kocsonya nem lettem alatta. – Jézusom, te nő! Kibaszott érzékeny vagy. Túl érzékeny. Valahogy reméltem, hogy körülöttem fogsz elmenni, és érezhetem, ahogy ezek az édes, szűk falak körülölelik a farkamat, miközben benned mozgok.

Amikor lágyan körözött a puncim bejáratánál, összeszorítottam a fogam, ívbe feszült a hátam, újra kész voltam.

Ujjának mozdulatai lelassultak. – Szent szar! Te…? – Mintegy próbaként, két ujját dugta belém. Ziháltam, és a combom megfeszült a csuklója körül. – A fene! – Meghökkentnek hangzott. – Újra kész vagy?

– Én... én… – Nem voltam biztos benne. Még mindig az előző orgazmus hullámain lovagoltam, de közben úgy éreztem magam, mint egy feszültség alatt levő vezeték. Ha a farka nem lesz bennem fél percen belül…

Kihúzta az ujjait, én pedig felkiáltottam a hiánya miatt. – Ne!

– Csak… nyugi. Én… basszus. Bassza meg! Hová tettem az óvszert?

– Mi? – zokogtam, majdnem könnyekben törtem ki. Ha elvesztette az óvszert, megütöm. Még senki nem izgatott fel ennyire. Annyira be voltam indulva, hogy olyan voltam, mint egy érzékeny ravasz. Egyetlen érintés, és elsülök… megint.

– Ó, igen. Az asztalra tettem. – Egy szempillantással később felemelt. A néhány méternyire levő asztalhoz vitt, amire azelőtt rádöntött. Ezúttal nem kellett mondania semmit; rálapultam, és a levegőbe emeltem a fenekem, készen rá.

A cipzárja hangjától összerándultam. Fogalmam sem volt, hogy a hangok ezt tudják kiváltani belőlem. De amikor ennyire be vagy indulva, lehet, hogy még a kilégzésétől is elmennél. A fóliaszakadás hangjától, és attól, ahogy felszisszent, miközben magára görgette a latexet, a combom remegni kezdett. Lefogadom, hogy a kezében tartja magát. Kemény és lüktető, készen arra, hogy belém csusszanjon.

Nyelek egyet, el sem hiszem, hogy ez tényleg megtörténik. Oren belém rakja a farkát.

– Készen állsz?

Megborzongtam, tetőtől-talpig libabőrös lettem… egészen a lábujjaimig, amelyek már begörbültek, mert annyira bizseregtek. – Oké – dünnyögtem, ezzel az egy szóval sürgetve, és próbálva magam megnyugtatni a várakozástól. – Oké.

– Oké – visszhangozta. Majdnem olyan mohónak és izgatottnak hangzott, mint én, amitől csak még közelebb éreztem magam hozzá. Amikor megérintett a farka hegyével, nyüszítettem.

– Ó, istenem. Kérlek.

A vége belém nyomult, én pedig beszívtam a levegőt, és lehajtottam a fejem, ahogy lubickoltam az érzésben. Lassan tovább nyomult, kitöltött, szétfeszítve a hüvelyemet. Minden centijét éreztem.

– Szent… basszus – csikorogta, ujjai a derekamba vájtak. – Olyan… kibaszott… szűk vagy. – Kifújta a levegőt, amikor teljesen belém nyomta magát.

Nem emlékszem, hogy Sanderrel ennyire tele lettem volna. Nem mintha rá gondoltam volna, de ő volt az egyetlen összehasonlítási alapom, és határozottan nem tapasztaltam még ilyet. Orent olyan… nem is tudom, talán hatalmasnak éreztem. Annyira kitöltött, hogy nem volt hely semmi másnak. Csak őt éreztem, és finom volt, tökéletes, és…

– Ó, Istenem! – kiáltottam, amikor finoman megmozdult, és elért valamit, ami olyan érzést keltett, hogy menten belepusztulok. – Pont ott. Pont ott. Megtaláltad. Ne mozdulj! – Örökre be akartam fagyasztani ezt a pillanatot, és megőrizni az érzést, ahogy mélyen belém hatolt, kitöltött, és felemésztett. Kellett egy másodperc, hogy átéljem ezt a csodát…

– Ne mozduljak? – ismételte meg nyüszítve az utasításomat. – Megőrültél? Nem engedhetsz egy pasit a mennyei puncidba, aztán azt mondod neki, hogy nem mozduljon!

Hát persze, hogy megmozdult. Majdnem teljesen kihúzódott, amíg már ziháltam, és erősen az asztalba kapaszkodtam, a homlokomat a sima asztallapra nyomva. Aztán újra előrenyomult.

– Oren – nyöszörögtem. Mélyen bennem, csodálatos érzés volt. De a mozgás, és ahogy a farka végigdörzsölte a járatom minden egyes idegvégződését, maga volt a kínzás. Elképesztő, csodálatos kínzás. A belső izmaim kontrolálatlanul remegtek, és összehúzódtak körülötte. Eddig egyetlen orgazmusom sem – azok sem, amit magamnak okoztam – épült ilyen brutálisan.

Megragadva a hajam – és nem túl gyengéden – újra belém döfött, és a fülembe morgott. – Ne… hívj…

De nem foglalkoztam azzal, hogy milyen nevet sikoltozok, így tovább ismételgettem. – Ótejóég, ótejóég, Orrrrennnn!

Káromkodott, és erősebben döfködött, húzta a hajam, és morogva engedte el magát, miközben én lüktettem körülötte, a mellbimbóim sajogtak és megkeményedtek a fejbőröm minden egyes húzásától.

Ez volt életem legjobb orgazmusa… és határozottan a legerősebb. Ki tudta, hogy a hajhúzás ilyen hatással van rám?

Amikor végre megnyugodtam, Oren rám rogyott, és a kis asztal vészesen megingott alattunk. Izzadt mellkasa a hátamnak tapadt, és az asztal lapjának nyomta a mellemet.

A fülembe lihegett, úgy tűnt elfogyott minden ereje. – Szent… szar.

– B-bocs, én… megint Orennek hívtalak – próbáltam mondani, habár szinte lehetetlen volt, mivel minden levegőt kipasszírozott a tüdőmből.

Szórakozottan sziszegte. – Akkor nem nagyon bántam.

Mosolyogtam. – Azt hiszem, itt az ideje, hogy jó emléket kapcsoljunk ahhoz a névhez.

– Hmm. – A hangja eltávolodott, mintha nem akarna ilyen intim dolgot megosztani velem.

Az új emlékek barátokkal és szeretőkkel születnek, nem pedig miközben egy idegent dugsz a sötétben.

Ekkor ért el az undorító valóság első hulláma. Neki ez nem azt jelentette, mint nekem. Tudhattam volna végig. De most mindent összevetve, átéltem ezt. Még mindig bennem volt, és ez nekem bensőséges és kötődő volt. Neki csak egy üres, érzelemmentes dugás.

Az ajkamba haraptam, kényszerítettem magam, hogy ne sírjak. Mi a fenét csináltam?

Kicsit túl szorosan nyomtam a homlokom az asztalra, és koppant egyet.

Oren ujjai visszakúsztak a hajamba. – Te tényleg elmentél a hajhúzástól?

Tuti, hogy minden összeadódva okozta, hogy elélveztem, de a haj dolog… ó, igen, az izmaim remegni kezdenek körülötte, ahogy visszaemlékszem, mit csinált. Így megszólalok. – Igen. Fura, mi?

– Tessék? A hajhúzás eddig nem indított be?

– Én… tulajdonképpen eddig senki nem húzta, tudod, mikor…

Kísérletképpen újra meghúzta a hajam. A testem megfeszült körülötte, és mindketten levegő után kapkodtunk, ahogy újra elkezdett megkeményedni bennem.

– A francba. – Újra elég kemény volt, hogy kihúzódjon és belém döfjön, és felnyögött. – Új óvszer kell. – De ahelyett, hogy otthagyott volna, megint előre tolta a csípőjét. – Basszus, de jó érzés.

– Oren – zokogtam, a testem bizsergett, és újra megfeszült.

– Igen – morogta. – Mondd újra!

– Oren.

Előrenyúlt, és gyengéden megnyomta a csiklómat. Megrázkódtam, és újra épült bennem az orgazmus, a nevét sikítottam. Már majdnem elélveztem, amikor hirtelen kicsúszott belőlem.

– Mi… ? – Mit művel?

– Új óvszer – mondta fojtott hangon. Amikor teljesen otthagyott, fázni kezdtem, kiegyenesedtem, és gyorsan megdörzsöltem a karjaimat, még mindig nem tértem magamhoz a rám törő bizsergésből.

Amikor elléptem az asztaltól, felszisszentem. – Aú. Azt hiszem, az asztalod maradandó nyomot hagyott a csípőmön.

– Szegény kislány – morogta visszatérve hozzám. – Gyere. Az ágy kényelmesebb lesz.

Felsóhajtottam, azt gondolva, hogy felhajtja az ágytakarót, és együtt bemászunk, összebújunk, és talán végre csókolózunk. De nem. Ugyanúgy az ágyra döntött, mint azelőtt az asztalra. Nem voltam felkészülve, amikor belém nyomult. A hirtelen behatolástól ugrottam egyet. – Ó, istenem. Oren…

Lassan mozogva egyre mélyebbre nyomult belém, rám nehezedett, és a két kezével megtámaszkodott a két oldalamon, így a mellkasát a hátamhoz tudta szorítani. – Tudod – dörmögte a fülembe, miközben az ujjaim a hajamba fúrta –, Kelly mindig csak Tennek szólított.

Megdermedtem, és elgondolkodtam, hogy ki a fene az a Kelly, és miért beszél róla, amikor bennem van. Tényleg nem akartam kinyírni, mielőtt eljuttat a negyedik orgazmusig.

– És neki rövid, vastag, göndör fürtjei vannak – tette hozzá, ahogy tovább fésülgette az ujjaival a hajam. – Nem ilyen hosszú, vagy egyenes, vagy selymes.

– Ó, a francba. – Most már emlékszem, kicsoda Kelly.

Elvileg én lennék Kelly.