15. Fejezet

 

         15. FEJEZET

 

Ten

Fordította: Maya

 

 

Figyelni, ahogy könnybe lábad Caroline szeme mielőtt kirohan a konyhából, és nem tudok utána menni, az egyik legelbaszottabb dolog volt, amit valaha tettem – vagy ebben az esetben nem tettem. Vagy talán az volt a legnehezebb, hogy visszafogjam magam attól, hogy kiüssem Noel fogait és lenyomjam őket a torkán. Nem tudtam eldönteni. De egy dolgot mondok; ott álltam, mint egy seggfej és nem csináltam semmit.

Remegtem – szó szerint vibráltam – attól, hogy reagáljak, mikor Gamble felemelte a kezét és körbefordult, választ keresve mindannyiunkon végignézett. – Megkérhetek valakit, hogy avasson be engem, mi a fasz történt éppen?

Elfordultam és megragadtam a pult szélét, úgy szorítottam, ahogy csak tudtam, hogy ne fojtsam meg őt és mondjam meg neki, most mennyire megbántotta Caroline-t.

– Nem tudok a babagyártó felszerelése dologról – bizonygatta Brandt ártatlanul felemelve a kezét.

– Ten?– mondta Gamble kemény hangon.

Még mindig a szekrények felé néztem, összeszorítottam a fogaimat. – Csak azt tudom, amit hallottam, mikor a feleségednek elmondta.

Gamble felsóhajtott. – Aspen?

Aspen hangja ingerültnek hangzott, mikor válaszolt. – Mint mondta, csak visszajött az orvostól.

Akkor pillantottam Gamre, mikor elsápadt. Még a rohadt ajkai is elfehéredtek. – És?

– És... ott... baj volt. – A tekintete a két fiatalabb Gamble fiúra tévedt. De úgy tűnt, Noelt nem érdeklik. Kinyújtotta a kezét, jelezve, hogy mindent hallani akar. – Az az eljárás, amit tavaly elvégeztek – kezdte tapintatosan –, azt hiszem, utána nem megfelelően gyógyult.

Gam beszívta a levegőt és aztán lehajtotta a fejét. – Bassza meg – suttogta. Mindkét kezével eltakarva az arcát felnyögött. – Most teljesen szar alaknak érzem magam.

– Nos, érezd is! – csattantam fel, mielőtt leállíthattam volna magam. – Mert az vagy.

Leejtette a kezeit és vetett felém egy pillantást. – Tessék?

– Tudtad, hogy ez az összes szar hogy hatott rá. Minden kibaszott nap említetted, mennyire aggódsz miatta. Teljesen idiótának kell lenned, hogy ne vedd észre, mennyire érzékeny erre az egész témára. És ma este mégis olyan lazán beszéltél róla, mintha valami... vicc lenne.

– Nagyszerű! – Gam megrázta a fejét és felpillantott a mennyezetre. –Az Érzéketlenség Királya tart nekem kioktatást a viselkedésemről.

Fintorogtam. – Azt hiszem, valakinek ki kellett mondania, milyen kibaszott tévedésben éltél.

Bólintott. – Igazad van. Teljesen igazad van. – A feleségére és a két öccsére pillantva kijelentette: – Megyek és megkeresem. Bocsánatot kell kérnem.

Ahogy távozott a helyiségből, két kézzel megdörzsöltem az arcom, majd rárogytam a pultra.

– Nos, örülök, hogy ezt mondtad neki, így nem nekem kellett – mormolta Aspen.

Leejtve a karjaimat az oldalamhoz, kikényszerítettem magamból egy mosolyt. – Boldog vagyok, hogy szolgálatodra lehettem.

Küld felém egy szívélyes bólintást. – És cserébe örömmel átnézem az önéletrajzod.

Egy órával később a gondolataim elkalandoztak. Ó, ki a faszt akarok átverni? Attól a másodperctől kezdve lehetetlen volt koncentrálni, ahogy leültem Gamble nejével az ebédlőbe. Összességében úgy tűnt, elnyerte a tetszését, de kétségkívül használta a zöld tollát.

– Azt hiszem, ha alkalmazod az általam tett javaslatokat, akkor elképesztő eredményeket fogsz elérni.

Amikor rám pillantott, bólintottam. – Igen. Köszi.

Ő is bólintott és beszívta a levegőt. – Szóval... van valami konkrét ötleted, hogy hová szeretnél jelentkezni?

– Valójában igen. Van egy listám. – Milliószor ellenőriztem a bejárati ajtót az elmúlt hatvan percben, de senki nem nyitotta ki. Sem Gamble. Sem Caroline. Sem a Mumus. Hol a pokolban voltak? Caroline rendben volt?

– Igazán? – Aspen meglepettnek hangzott a válaszom miatt. – Ez… hűha… ez nagyszerű. Tudtam, hogy Noel attól tart, hogy nem fogsz...

Felhúzott szemöldökkel rávillantottam a tekintetemet és a szemei tágra nyíltak, mielőtt gyorsan becsukja a száját. Fintorogtam. – Aggódott, hogy a diploma megszerzése után nem fogok felnőni és igazi munkát keresni?

– Én... – megrázta a fejét, teljesen zavarban volt. – Ő csak...

– Az egész világ felelősségét magára vállalja – mondtam neki –, és mindenkiért és mindenért aggódik, amit ők tesznek.

Gyengéden elmosolyodott. – Csak azokért, akik fontosak neki.

Ráébredve, hogy bekerültem ebbe a csoportba, lepillantottam a kezeimre, azokra a kezekre, amiket arra használtam, hogy magamévá tegyem a húgát.

Akkora rohadék voltam.

– Nos... – úgy hallatszott, Aspen hirtelen kényelmetlenül érezte magát.

Felnéztem. – Bocsánat – szaladt ki a számon.

A szemei elkerekedtek és ijedten visszahúzódott. – Te... Én... sajnálom, összezavarodtam.

– Nem nagyon voltam... tisztelettudó – mondtam neki –, amikor te és Gam először összejöttetek.

Hangosan nyelt. – Nos, elég botrányos és... tiltott volt. – Vállat vont és idegesen felnevetett. – Igazán? Mire gondoltál?

– Gondolnom kellett volna arra, hogy vigyázzak a barátomra és támogassam, bármi is történjen.

– De azt tetted – kezdi a védelmemet. – Határozottan emlékszem, hogy odajöttél a házamhoz kiosztani engem, miután szakítottam vele. És aztán te...

– Lerészegedtem, hangosan mulatoztam és átkiabáltam neki egy emberekkel teli szobán keresztül azt kérdezve, hogy hogy csináltátok – vallom be egy kirohanás közben.

Aspen kiegyenesedett ültében és összeszorította az állkapcsát mielőtt kifújta a levegőt. – Ó! – mondta végül. – Én... erről nem tudtam.

Lenéztem a kezemre. – Abban az időben nem hittem, hogy bárki hinne nekem. Úgy értem, részeg voltam és mindig őrült szarságokat magyaráztam. De bármiben fogadok, hogy Marci Bennett ott volt abban a szobában és mindent hallott.

Aspen megborzongott és megölelte magát.

– Csak annyi kellett, hogy egy személy higgyen nekem és végezzen egy kis nyomozást, és tudva ezt, egy teljes kibaszott éven keresztül, bántott engem.

Amikor rám pillantott, szinte vágyat éreztem, hogy szétszakadjak. – Az én hibám, hogy kirúgtak.

A vállai leestek. – Nem. Nem a tiéd. Az én hibám, hogy kirúgtak. Én kezdtem kapcsolatot egy diákkal. Ismertem a szabályokat. Tudtam a következményeket és mégis megtettem.

– De...

– Nem. Ha egyáltalán bármi közöd van hozzá, a tetted pusztán felgyorsította az elkerülhetetlent. Ami történt, megtörtént, Ten. És tudod mit? Örülök. Álmaim férfijánál kötöttem ki. Nem lettem volna képes ezt megtenni, ha ott maradtam volna. De most itt vagyok, és boldogabb vagyok, mint valaha, boldogabb, mint valaha gondoltam volna. Úgy érzem, minden téren kiteljesedtem, mert meg fogom kapni azt az átkozott tanári állást abban a középiskolában, és Noel leáll majd az aggodalmaskodással, hogy valahogy tönkretette az életemet, és akkor minden tökéletes lesz. Tehát őszintén szeretnék köszönetet mondani mindenért, ami a te szereped volt ebben.

Megráztam a fejem. Ahelyett, hogy dühös lenne rám, a nő végül megköszönte nekem. – Ez összezavart – mondom.

Elmosolyodott. – Nos, tetszik vagy sem, ez van. Még mindig hálás vagyok mindenért, amit értünk tettél – ezúttal ő fordította a szemét a bejárati ajtóra. – Több mint egy órája elmentek.

– Egy óra és tizennyolc perc.

Aspen egy megértő pillantást lövell felém. Visszahúzódtam, remélve, hogy semmit sem árultam el.

– Mostanában Caroline sokkal boldogabb volt – mondta.

A pulzusom a fülemben dörömbölt. Fogalmam sem volt, mit válaszoljak.

Ez az ő módszere, hogy elmondja, hogy tud rólunk? Vagy csak véletlenszerű témákról fecseg?

– Bocsi, mi van? – kérdeztem, a szám hihetetlenül kiszáradt.

A szemei elkerekedtek. – Semmi.

Bólintottam. – Jó – felálltam. – Valószínűleg távozom. Ez a beszélgetés a következő néhány hónapra kitöltötte az érzelmi adagomat, tehát viszketek a szükségtől, hogy valami igazán férfias dolgot csináljak, mint hazamenni, alsónadrágban sportot nézni és egy egész órán át a golyóimat vakargatni.

– Ó, jó – a vállai felszabadultak a bennük lévő összes feszültségtől. – Mert kifogytam a mondandómból.

Felnevettem és összeszedtem a dolgaimat. – Rendben, Dr. Kavanagh. Úgy értem... a fenébe! – küldtem neki egy bocsánatkérő megalázkodást. Hónapok óta nem volt Dr. Kavanagh. Most már Mrs. Gamble volt. Vagy Dr. Gamble?

– Csak Aspen – mondta nekem.

A vállamra csúsztatom a táskám pántját. – Még találkozunk.

Ahogy kimenekültem a házból, elővettem a telefonomat és a teherautóm felé indultam.

Merre vagy? Írtam Caroline-nak. Találkozzunk! Most.

Még fél percet sem kellett várnom a válaszára. Ma este nem igazán van kedvem szexelni.

– Jézusom, te nő – morogtam, és bepötyögtem a válaszomat. Hű, őszintén ilyen egyszerűnek hiszel engem, ugye? Ez nem egy légyottra hívás. Csak szükségem van rád.

Még egy percet vártam. Amikor nem válaszolt, halkan zsörtölődtem és beindítottam az autómat. Amint hazaértem, amíg be nem zártam a szobám ajtaját, visszatartottam magam attól, hogy újabb üzenetet küldjek neki.

Zwinnék össze voltak bújva a kanapén, együtt nézték egyik műsorukat, de én csak morogtam nekik valamit, ahogy elhaladtam.

Amint leroskadtam az ágyamra, gyorsan pötyögtem egy újabb üzenetet. Van fogalmad róla, milyen kibaszott nehéz volt nekem, hogy ne rohanjak utánad, mikor sírva elhagytad a konyhát? Épp most jöttem el a sógornőddel tartott megbeszélésről, és többé már nem tartom vissza. Ha az éjszaka vége előtt nem foghatlak a karjaimba, lehet hogy elveszítem a kibaszott eszemet. GYERE ÁT! MOST!

Hűha. Te aztán szépen tudsz beszélni, írta vissza.

Felhorkantam. Ha szép szavakra vágysz, Hamilton után mentél volna. De te engem akartál, szóval ezt kapod. Ha a segged nincs húsz percen belül a szobámban, én jövök el érted. Nem érdekel, ha be kell törnöm Gam házába, ellöknöm az utamból és megrohamoznom a folyosót, hogy megtaláljalak.

Rendben. Öt perc múlva ott leszek.

Mondd meg, hol vagy. Megyek érted.

MONDOM, ÖT PERC MÚLVA OTT LESZEK.

Oké. Rendben. Átkozott. Hagytam neki, hogy ezt megnyerje és ő jöjjön hozzám.

 

Caroline

Nem voltam biztos benne, hogy mit keresek itt. Oren egyenesen rámenős volt az üzeneteiben. Nem volt kedvem a rámenősséghez. Haragudni akartam rá, és az egész világra. Nem éreztem magam elég stabilnak ahhoz, hogy bárki mellettem legyen, de megkönnyebbülést éreztem, ahogy felsietek a lépcsőkön a bérházának a bejárati ajtajához. Nem számít, hogy éreztem magam vagy milyen hangulatban voltam, még mindig a közelében akartam lenni.

Kopogtam egyet az ajtón, mielőtt megpróbáltam volna kinyitni. Így beengedtem magam.

Zwinn küldött felém egy együttérző pillantást, mintha mindent tudnának. Aztán a folyosó felé mutattak. – A szobájában van.

Arrafelé vettem az irányt. Ahogy átléptem az ajtót, éhes kezek húztak egy kemény és forró mellkashoz. Megcsókolta a homlokom, mielőtt megragadta az ingem szegélyét és lerántotta rólam.

– Azt hittem, ez nem egy légyottra hívás volt – mondtam, miközben felemeltem a karjaim, hogy segítsek neki.

Hátranyúlt a melltartóm kapcsához. – Ez nem az. Ne beszélj!

Miután eldobta a melltartót, lehajolt és megcsókolta a mellem legmagasabb domborulatát. Aztán levette a nadrágomat. Igen, pokoli biztos, hogy ez egy kufircolásra hívás volt. Arra számítottam, hogy legközelebb a bugyim következik, de értetlenül ledöbbentett, mikor az egyik hatalmas pólóját áthúzta a fejemen.

Olyan illata volt, mint neki és nem tudtam megállni, de belélegeztem a mámorító illatot.

Aztán megfogta a kezem és az ágyához vezetett. Miután bemásztunk a takarók alá, és elhelyezte a fejem, hogy a vállán nyugodjon, miközben a karjait a derekam köré csavarta, végül felsóhajtott és minden izma ellazult alattam. – Így – mondta, elégedettnek hangzott. – Ez jobb.

Elmosolyodtam és lehunytam a szemem, hagyva, hogy az erős, szilárd szívverése a fülemben visszhangozzon. Tényleg jobb volt. De még csodálatosabbá tette, ahogy belefúrta az ujjait a hajamba és ritmusosan cirógatta a hosszú tincseimet.

– Mmm. Ez jóérzés.

El tudnék így elaludni, nem probléma. El tudnék felejteni mindent és hagynám, hogy ő vigyázzon rám.

És reggelre a méhem még mindig terméketlen lenne. A bátyám még mindig sötétben tapogatózna életem legnagyszerűbb viszonyával kapcsolatban, és Oren... Oren még mindig nem tudná, hogy milyen hevesen és milyen hosszú időn át szerettem őt.

– Mesélj nekem a gyermekkorodról!

Lágy kérdése arra késztet, hogy kinyissam a szemem. – Miért?

– Mert tudni akarom. Gamble soha nem beszélt róla. Addig a napig a létezéseden kívül semmit sem tudtam rólad, amíg nem találkoztunk.

– Nem túl elragadó.

– Nem érdekel. Csak... tudni akarom, milyen volt neked. Egész életedben abban a lakókocsiban éltél?

– Nem. Úgy értem, mindig lakókocsikban éltünk, de nem kifejezetten abban. Egy kicsit rendesebb, három hálószobás helyen laktunk, amíg Noel egyetemre nem ment. Anya azonban nem tudott lépést tartani a számlákkal, ezért átköltözünk abba, amiben megtaláltatok minket.

Éreztem, hogy bólintott, de tovább simogatta a hajam, ahogy leírtam az életemet. – Tulajdonképpen Noel nevelt fel minket. Anya sokat volt távol, és amikor otthon volt, nem fordított túl sok figyelmet ránk. Emlékszem, ahogy felcsattant, mikor Brandt és Colton kicsik voltak, azt mondta, hogy tartsam őket csendben, mert fáj a feje vagy valami ilyesmi. Noel sokszor hárított. Ő egy született vezető – mosolyogtam. – Még mindig az, néha parancsolgató fajta, de a világért sem cserélném el. Mindig gondoskodott róla, hogy legyen kajánk és ruhánk, és hogy szórakozzunk. Most visszanézve csodálkozom, hogy mennyit dolgozott azért, hogy mindhármunkat boldoggá tegyen. Úgy értem, nem tudott sokat tenni, de tudod, ő... ő megpróbálta. Tényleg megpróbálta.

– Ő egy jó testvér – mormolta Oren.

– A legjobb – értettem egyet.

– Mérges voltál rá, amikor elment az egyetemre?

– Nem. Egyáltalán nem. – Emlékszem, milyen sértődött volt Brandt, de tudtam, hogy Noelnek el kell mennie. Kész álltam arra, hogy helyettesítsem, hogy átvegyem és megtegyek minden tőlem telhetőt, amim volt, így magáért is tudott tenni valamit. Annyira büszke voltam, hogy a bátyám a futball-ösztöndíjával egyetemi diplomát szerez. – Habár nem voltam igazán tudatában, mennyi dologról gondoskodott, amíg el nem ment. – Amíg elő nem kellett lépnem és próbáltam azt tenni, amit ő mindig is csinált.

– Hány éves voltál?

– Tizenöt. És tényleg próbáltam bölcsen felhasználni a hazaküldött pénzt. Befizettem a számlákat, amikről azt mondta, hogy a legfontosabbak, és megvettem a legszükségesebb élelmiszereket, de néha... nem tudom. Felvágtam, amikor nem kellett volna, és Brandtnek meg Coltonnak néha olyan játékokat vettem, amikre tényleg nem volt szükségük, vagy magamnak egy aranyos ruhát, ami túl sokba került. De folyton próbáltam kijavítani minden hibát, kivéve, hogy úgy tűnt, mindegyik csak egy kicsit még távolabb vitt minket.

– Te mindent megtettél, amit csak tudtál.

– És én még soha nem értem el Noel Gamble tökéletességi szintjét.

Oren felhorkant. – Ki tudná? Hidd el nekem, négy évig játszottam a fickóval. Senki nem lehet olyan kiváló, mint az ESU mindenható sztárja.

Felhúztam a szemöldököm és megfordultam, hogy szembe kerüljek vele. – Féltékenységet észlelek a hangjában, uram?

Megvonta a vállát és lehajolt, hogy könnyedén megcsókolja az orrom. – Nem igazán, de ellopta az összes dicsőséget, annak ellenére, hogy az átkozott passzainak a nagy részét nekem kellett elkapnom. Most elmondom neked, hogy nem mindegyik volt tökéletes.

Felemeltem a kezem a borostás állához. – Nos, hála Istennek, nem én vagyok az egyetlen, aki kijelentette, hogy ő olyan tökéletes, és én nem vagyok az.

– Hé, soha nem mondtam, hogy nem vagyok tökéletes. Csak ő... tökéletesebb?

– Úgy érted, sokkal tökéletesebb?

Megvonta a vállát. – A tökéletesebb jobban tetszik.

Vigyorogtam és szorosabban bújtam hozzá.

– Folytasd a mesélést! – utasított lágyan, miközben a keze a hátamon kalandozott. – Szeretnék még többet megtudni rólad.

– Nos, nincs más mondanivalóm. Miután Noel elment, elkezdtem fokozatosan lecsúszni. Magányosan nőttem fel, stresszes voltam és állandóan aggódtam. Mikor Sander Scotini egy nap az iskolában köszönt nekem, annyira ki voltam éhezve valamire, hogy csak... elvigyen ettől az egésztől, élveztem a figyelmét, mint a... az a hülye idióta, aki voltam.

Oren megfeszült alattam, és a keze abbahagyta a mozgást. – Nem voltál hülye. Az a rohadék csak tudta, hogy akkor csap le rád, mikor a legsebezhetőbb voltál.

Felsóhajtottam. – Igen, azt hiszem. De igazán jobban kellett volna tudnom. Tudnom kellett volna, hogy semmit nem érek valaki olyannak, mint ő. Tudnom kellett volna...

– Mi a pokol! – csattant fel Oren. A hátamra gördített, felkelt és belém fúrta a mogorva tekintetét. – Azt akartad mondani, hogy tudnod kellett volna, hogy túl jó vagy egy olyan gerinctelen gazdag pöcsnek, mint ő?

Lágyan elmosolyodtam, de elkaptam a pillantásom. – Tudom, hogy senkinek nem vagyok elég jó...

– A faszt nem vagy – megfogva az állam, Oren maga felé fordította az arcom, amíg nem néztem fel a szemébe. – Te... elképesztő vagy. Az egyetlen dolog, amit az a barom jól csinált, hogy mindent elbaszott veled, mert itt kötöttél ki. Velem.

Beszívtam a levegőt, megmagyarázhatatlanul megérintett a pillantásának az intenzitása és a szavai mögött rejlő hév. Úgy értette, ahogy mondta. Könnyek szúrták a szemem, de én kipislogtam őket.

A kezem Oren meztelen mellkasára téve, éreztem a szíve egyenletes dobbanását az ujjaim alatt és csodálkoztam, hogy milyen bámulatos szív lehet.

– Tehát tényleg nem számítasz most szexre? – kérdeztem.

A kérdésre pislogni kezdett, nyilvánvalóan nem számított rá és talán még nem is gondolt rá. Aztán felvonta a szemöldökét. – Mondtam, hogy nem olyan üzenet, nem? Azt hiszed, hazudok neked? – kissé sértetten hangzott.

– Hát, nem. – Hmm, ez furcsa volt. – Tudom, hogy nem hazudtál... amikor azt írtad. De most, hogy itt vagyok...

Kifújta a levegőt, határozottan megbántódott. – Tudom, ez lehet, hogy őrülten hangzik, de valójában egy éjszakát túlélek nélküle.

– Igen, de... – vonok vállat zavartan. – Mivel te nagyon kedves, barátságos és megértő voltál, valahogy... most akarom.

– Ó, Jézusom! – nyögött fel, a karjait megszorítva körülöttem. – Azt hiszem, a farkam azonnal megkeményedett. Mintha az összes vér olyan gyorsan délre száguldott volna, hogy a fejem beleszédült.

Egy mosoly világította meg az arcom. – Most? – ahelyett, hogy a kezem felnyúlt volna, hogy megmasszírozza a megszédült fejét, elindult délre masszírozni... nos, a másik fejét.

A pasi határozottan nem hazudott. Az ujjaim alatt olyan kemény volt, mint a kő. Felnyögött, ahogy a tenyerem a bokszerén keresztül összezáródott körülötte, és pumpálni kezdtem.

– Az istenit! – belenyomta magát az érintésembe, a csípőjét felém tolva. – Csodálatra méltó úriember akartam lenni meg minden. De baszd meg!

– Inkább te bassz meg engem! – mondtam, ahogy a hátára löktem és felmásztam rá.