6. Fejezet

 

6. fejezet

Caroline

Fordította: Freya

 

 

Addig maradtam távol tőle, ameddig csak bírtam. Valóban megtettem! De volt valami Oren Tenningben, ami miatt egyre többért mindig visszatértem. Tetszett, hogy annyira édes és kedves volt velem, mikor egy éve először találkoztunk, de azt még inkább kedveltem benne, mikor azzá a nagyszájú okostojássá vált később. Az egyetlen dolog, amit nem kedveltem benne, az az állandó kéjenc figyelmesség más nőkkel szemben. Anélkül tudtam volna élni.

A megszállottságom az egészséges ellentéte volt, de sosem arról voltam ismert, hogy a helyes és egészséges utat követtem, igaz?

Este 5-re már éheztem rá, mint egy drogos a következő adagra. Tudtam, hogy Noelnek este dolgoznia kell, hallottam, amikor megemlítette Aspennek korábban napközben. És Asher is kétségkívül dolgozik. Szeretett szombat esténként dolgozni, mióta ez a nap karaoke éjszakává vált, és bármi, ami a zenével kapcsolatos a klubban, az az ő ötlete volt. De így a szombatok olyan zsúfolttá váltak, hogy három pultos kellett a szokásos kettő helyett.

Rápillantottam Noel beosztására és igen, láttam, hogy Oren ma este dolgozik.

Ez azt jelentette, hogy kellett egy indok, hogy meglátogathassam a Tiltott éjszakai klubot.

Az ajkam rágtam, miközben végigpörgettem a lehetőségeket, amik eszembe ötlöttek. Nem mehettem egyedül; Noel biztos tudná, hogy van valami. Fenébe, miért kell neki is dolgoznia ma este?

Megráztam a fejem, leráztam ezt a kis akadályt. Rendben volt, hogy Noel dolgozott. Mit nekem még egy kihívás, ha megkaphatom, amit akarok? Nem mintha egyből Orenre ugranék ott a bárnál. Mégsem akartam, hogy megtudja én voltam az a nő, akivel az előző estét töltötte.

Csak látnom kellett, és semmit nem számított, hogy a bátyám a környéken van-e vagy sem. De ez azt jelentette, hogy kellett valaki mellém – egy szárnysegéd – vagy Noel gyanakodni kezd. Így felhívtam a legmegbízhatóbb barátomat.

Zoey a harmadik csengésre válaszolt.

– Hallo? – kicsit kifulladtnak hallatszott, és azon tűnődtem, hogy vajon mit zavartam meg.

Összerezzentem. Nagyszerű. Oren dolgozott, ami azt jelentette, hogy Zwinné az egész albérlet estére, amit együtt béreltek.

Hát, át kell tegyék az összebújós estéjüket egy másik estére. Nekik már megvolt a boldogan mindhalálig; ott van nekik az örökkévalóság, hogy együtt legyenek.

– Szükségem van rád – mondom.

– Ó, ne. Mi történt? – aggodalom töltötte el a hangját.

Fenébe, de szerettem.

– A legőrültebb dolgot tettem meg eddigi életemben és most tényleg kellene a támogatásod és elfogadásod és… és a segítséged. Szükségem van a segítségedre.

– Oké – mondta lassan. – Vegyem a túrabakancsomat az, ásómat és egy kis meszet vagy… óvadékot?

Nevettem és megkönnyebbültem.

– Egyik sem. Nem öltem meg senkit… és nem vagyok lecsukva sem. Még csak a törvényt sem szegtem meg.

– Nos, ez csak a kezdet. Akkor mit csináltál?

– Hát… azt hiszem, ezt személyesen kell elmondanom. Elmehetnénk a Tiltottba, mondjuk fél óra múlva?

– Igen.

Megharaptam az ajkam, vettem egy mély levegőt és hozzátettem a legnehezebb részét a kérésemnek.

– És lehetne, hogy Quinnt ne hozd?

Szünet következett. Aztán végül megkérdezte.

– Miért nem hozhatom Quinnt?

– Mert… ez egy női dolog és én… én nem tudok veled erről beszélni úgy, hogy ott ül köztünk az a nagydarab, dögös, két lábon járó tesztoszteron halom.

– De ő nem…

– Zoey, kérlek.

Sóhajtott.

– Oké, rendben. Quinn itthon marad.

Ökölbe szorított kézzel a levegőbe bokszoltam. Igen! Annyira király vagyok!

– Köszönöm, köszönöm, köszönöm. Gyere értem, és mehetünk is. Szia!

Miután sietve elhadartam az utolsó szavakat, leraktam, mielőtt elő tudott volna hozakodni valamivel és kihátrálna. Zoey utált Quinn nélkül csinálni bármit is. De ezt nem engedhettem neki.

Fél óra múlva a kocsija fényszórói világítottak át az ablakon és végigpásztázott a nappali falain, ahogy bekanyarodott elénk. Felugrottam a kanapéról, ahol Colton bújt hozzám, miközben a Kincsvadászokat néztük.

– Itt van Zoey. Mennem kell. Holnap találkozunk skacok.

Aspen felemelte a fejét a laptopjából, ahol megváltoztatta és tökéletesítgette a már amúgy is szuper önéletrajzát. Keresztbe tett lábbal ült az egyik széken, Noel egyik régi pólója és kopott rövidnadrágja volt rajta.

– Ó – meglepetés hangzott a hangjában, ahogy végignézett rajtam. – Szórakozni mész?

Küldött Coltonnak egy biztató mosolyt, tudatva vele, hogy ő itt van vele, majd visszafordította a figyelmét rám. – Jó szórakozást!

Hála istennek, hogy ő kevésbé volt kíváncsi, mint Noel. Nem kérdezte meg, hova megyek, ki lesz ott, mit fogok csinálni és mikor érek haza. Jó volt tudni, hogy van valaki ebben a háztartásban, aki felnőttként kezel és bízik bennem. Átléptem Brandten, aki egy babzsákon terült el és onnan nézte a filmet. Még sikerült kikerülnöm a lábát is, amit direkt tett ki elém, hogy elgáncsoljon.

Kiérve megálltam és vettem egy mély levegőt. Tényleg meg akarom csinálni? Csak szórakozom és követek egy pasit, aki tetszik? Ez elég bénán és kétségbeesetten hangzott, de őszintén, nem hiszem, hogy tetőzni tudná bármi is az őrületskálán, azt, amit tegnap este tettem. És mennél többet gondoltam a ribancos, félig meztelen libákra, akik a bárban mászkálnak, próbálnak vele flörtölni, annál kevésbé tudok otthon maradni, 80-as évekbeli filmeket nézni a sógornőmmel és az öcséimmel. Megerősítésként bólintottam egyet és a rám váró autóhoz indultam. Imádtam Zoey autóját. Egyike volt azoknak a szép, tiszta, új, luxus szedánoknak. Pénzes családból származott, de nem mondtad meg róla, csak, ha láttad mit vezet. Azt kívántam, bárcsak lenne kocsim. Igazából van egy kis pénzem rá, de Noel meggyőzött, hogy csak értelmes dolgokat vegyek a pénzből… mint főiskolai tandíj. És mióta sikerült szereznie egy rozoga csotrogányt, azt jelentette, hogy két kocsi van a háztartásban – az övé és Aspené – általában nem kellett saját kocsi.

Zoey a rádióadókat kapcsolgatta, mikor kinyitottam az utasoldali ajtót. Felnézett, mikor beszálltam és bekötöttem a biztonsági övem.

– Szia – a hangja túl boldog volt, a mosolya túl széles.

Az egész egy nagy, bűntudat sújtotta inkvizíciónak tűnt. Nem bírtam a nyomást.

– Lefeküdtem tegnap este Orennel – hadartam el egy szuszra, hogy aztán gyötrelmesen felnyögjek, és lejjebb csússzak a székemen, ahogy legyőzötten a fejemhez emeltem a kezem.

Felejtsétek el a kínai vízi kínzást vagy a hüvelykujjcsavarást, legyen csak egy rám mosolygó legjobb barátnőm és én mindent kikotyogok.

A fenébe, de Zoey jó volt.

De, ó, mekkora megkönnyebbülés volt megbízni valakiben.

– Ööööö.... – Zoey megszorította a kormánykereket, hogy megkapaszkodjon valami szilárdban. – Ha ez egy kód valamire, én… én nem értem.

Körbenéztem, hogy biztosra menjek, senki nem hallgatózik, habár egyedül ültünk egy zárt autóban a sötétben – hé, talán eldugta Quinnt a hátsó ülésre –, áthajoltam a középkonzolon, hogy megbizonyosodjak és bevallottam.

– Nem kód volt. Tényleg, becsszó. Lefeküdtem vele. Tegnap este.

– De ez nem… – megrázta a fejét. – Várj. Mi? – tágra nyíltak a szemei és mindkét kezével befogta a száját. – Úgy érted, te vagy az „Éjféli Látogató”?

– Kicsoda????

– Quinn mondta nekem…. Ó, jó Istenem, Caroline! Kérlek, ne mondd nekem, hogy belopóztál a szobájába tegnap este, sötétben és… és.. nos, anélkül, hogy tudta volna, hogy te vagy. Vagy mégis?

– Belopóztam sötétben a szobájába, anélkül, hogy tudta volna, én vagyok és szexeltem vele… kétszer. Nos, kétszer neki, én négyszer robbantam.

Zoey élesen beszívta a levegőt és a mellére szorította a kezét.

– Szent szar – mondta, a lány, aki valószínűleg egész életében csak háromszor mondott ki csúnya szót hangosan.

– Ó, Istenem! Miért mondtad el nekem? – kezdte kántálós hangon, leginkább magának beszélve, mint nekem. – Nem kellett volna elmondanod nekem. Nem kéne tudnom erről.

– El kellett mondanom valakinek – vitatkoztam. – Mert, hűha! El van szállva az agyam. Jó volt. Ó, Istenem, ooooolyan jó volt, Zoey. Mint… egy szobát akarok építeni a bugyimba és arra kényszeríteni, hogy ott éljen, mondjuk örökre. Nincs az az isten, hogy ezt magamban tudjam tartani. És a legjobb barátnőm vagy. Mégis kinek mondhatnám el?

– De ő a szobatársam – kiáltotta. – És Quinné! Ó, nem! Quinn. Nem tudom ezt elhallgatni előle.

– Uh, de igen. Quinn semmiképpen nem tudhat erről. Elmondaná Orennek vagy ami rosszabb, Noelnek.

– Noel – zihálta Zoey. – Szent szar, ha Noel rájön…

– Tudom – sziszegtem. – Szóval ez kettőnk közt kell maradjon.

Zoey nyelt egyet és kitolatott a felhajtóról.

– Miért? – kérdezte végül.  – Miért hoztál ebbe a helyzetbe? Komolyan? Mit tettem én veled?

Megpaskoltam a karját, hirtelen kevésbé stresszesen éreztem magam és jóval boldogabban, hogy végre kiadtam a titkom.

– Csak egy kis mellékes a legjobb barátomként.

Mikor egy mérges pillantást lövellt felém a kocsi sötét belső terén át, elvigyorodtam. Végül sóhajtott és leengedte a vállait.

– Szóval, miért csináltad? Úgy értem, tudom, hogy mennyire odavagy érte, de ez egy kicsit… extrémnek tűnik.

Kicsit? Ha! Imádtam a megállapításait.

Nem igazán tudtam, hogyan magyarázzam meg, mert ez egy gyors, nem-volt-időm-átgondolni ötlet volt, így vállat vontam.

– Egyszer azt mondtad nekem, hogy bejövök neki.

– Be is jössz neki, de azt is elmondtam, hogy miért marad távol tőled.

Horkantottam és kibámultam az ablakon.

– Én pedig azt mondtam, hogy ha annyira tetszem neki, mint ő nekem, akkor nem fogom engedni, hogy a bátyám közénk álljon. És nem is hagytam, igaz? Így megkíméltem Orent is, és Noelt is. Noel sosem fogja megtudni és Oren sem, így nem is kell, hogy bűntudata legyen. Ez a lehető legjobb megoldás.

– Iiiiiiigen.

Mogorván néztem a szarkasztikus hangjára. Nekem kellett volna kettőnk közül szarkasztikusnak és szellemesnek lennem. Ő volt az édes, támogató barát. Miért nem érzem az édes támogatást?

Ó, igen! Mert végül is az egyik végletből a másikba estem, és semmi esély nem volt rá, hogy bárki – még Zoey Blakeland sem – támogassa ezt.

– Tudod, ő már elmondta Quinn-nek és Noelnek is. Az „Éjféli Látogatónak” hívnak.

Összehúztam magam, miközben hányinger kavargott a gyomromban.

– Szóval mégis elmondta Noelnek? Fenébe. Ettől féltem.

– Hát, mit vártál? Tenről beszélünk. Nem igazán az a fajta, aki diszkréten magában tartja a részleteket, amikor szexről van szó.

– Tudom – nyögtem. – De… nem tehetek róla, Zoey. Ő… ő olyan… ő Oren. Minden életre kel bennem, ha a környéken van. Már olyan régóta megőrülök érte, hónapok óta akartam őt, annyira, hogy már kezdtem megbolondulni. És ő soha nem tenne semmi ez ügyben. Tudod jól.

Zoey mindent tudón bólintott.

– Igazad van. Nem tett volna semmit. Minden hibája ellenére…

– És abból van bőven – értettem egyet.

Vigyorgott.

– Ő az egyik leghűségesebb ember, akit ismerek, ha a barátairól van szó. Még sokkal többet is megtesz értük. És tudatosan sosem árulná el egyiket sem.

Nyeltem egy nagyot.

– Most bűntudatot akarsz bennem kelteni? – mert amúgy működött.

– Nem – mondta gyorsan – csak… azt hiszem, valahogy én is örülök, hogy ilyen módon csináltad. Annyira szeretném, hogy együtt legyetek. Mindketten szerelmet és boldogságot érdemeltek. Félve tisztelem a… a…

– Hülyeségemet? – tippeltem.

– Merész bátorságodat – javított ki, ahogy megállt a parkolóban a klubbal szemben. Amint levette a gyújtást, felém fordult.

– De komolyan – rezzent össze – hogy képzeled a kimenetelét?

Visszahúzódtam és halkan válaszoltam.

– Rosszul. Lehet, hogy végzetesen rosszul.

Annyira biztos voltam benne, hogy bólintani fog és egyetért, de csak rágcsálta az ajkát mielőtt azt mormolta:

– Nem tudom. Lehet, hogy jó lesz a vége. Úgy értem, soha nem gondoltam volna, hogy Quinn és én együtt leszünk, mikor először találkoztunk. Ezért aztán lehet…

Megfogtam a kezét és hálásan megszorítottam.

– Szeretlek. Te is olyan jól tudod, mint én, hogy ez szörnyen rosszul fog végződni, és azt gondolod, hogy bolond vagyok és hülye, mégis itt vagy és támogatsz engem. Köszönöm.

Zoey viszonozta a szorítást és kibámult az ablakon a klub fényeire az út túl oldalán.

– Szóval, tudom, hogy Ten ma este dolgozik. Azt hiszem, azért vagyunk itt, hogy megbizonyosodjunk róla más nő nem teszi rá a koszos mancsait, igaz?

– Hűha. Annyira jól ismersz.

Sóhajtva kinyitotta az ajtót. – Ijesztő, nemde?

Sor állt ma este a bejáratnál. Miután átkeltünk az utcán és vártunk pár percet a meleg estében, Harper, a portás, megcsóválta a fejét, mikor meglátott minket. – A pokolba. Bajt szimatolok.

– Mint mindig – válaszoltam boldogan és odahajoltam, hogy puszit adjak az arcára.

Harper vigyorgott, de kikerült engem.

– Hé, most inkább egyiket se. A bátyád bent van. Lassú, fájdalmas halált akarsz nekem okozni? Na, gyorsan. Adjatok nekem valamit, amit nézhetek, hogy úgy tegyek, mintha az igazolványaitokat ellenőrizném.

Megtettük és megköszöntük, hogy beengedett minket fizetés nélkül. Zoey megfogta a karomat, amint elléptünk mellette. Erősem megszorított.

– Várj! Nem mondtad, hogy Noel is dolgozik ma este.

Vállat vontam és a pillantásom egyből a pultra esett, de a fenébe is, túl sok ember volt az utamban. Nem vették észre, hogy azonnal szükségem van egy Oren megerősítésre?

– Egy kisebb akadály – lengettem a kezem Zoey-nak, tudtára adva, hogy nem aggódtam a testvérem miatt.

 – Kicsi? – visította.

A bajsza alatt mormolva, mintha imádkozna, megfogta a kezem és a pult irányába kezdett vezetni.

Ellenálltam, véletlenül kibillentve őt az egyensúlyából, és épp ahogy visszafordult felém, ott volt Ő. Olyan volt, mintha a tömeg kettévált volna és a kék neonfények a feje fölül rá sugároztak volna. A hasizmaim hirtelen vonaglottak a gyönyörtől és összeszorítottam a lábaim. Majdnem el kellett takarjam a lüktető melleim a kezemmel.

– Mi a baj?

Nem tudtam válaszolni Zoey kérdésére. Túlságosan elfoglalt, hogy kielégítsem az éhségemet. De, hűha!

Majdnem minden nap láttam őt, mióta egy éve újra találkoztunk. Rendszeres látogatója volt a Gamble háznak. A kisebb tesóim a saját birkózó szőnyegüknek tekintették – és ha már birkózás… annyira szerettem volna lebirkózni most.

Nem számított hányszor láttam korábban, vagy mennyire ismerős volt a megjelenése, ma az eddigieknél is jobban nézett ki.

Az állandóan kócos haja ebben a fényben még sötétebbnek tűnt és még jobban feldobta a tény, hogy borotválkoznia kellene. Fogalmam sincs hogyan sikerül ilyen formára vágnia, de mindig jól állt neki. Kiemelte az álla férfias vonásait és tökéletesen keretezte a teljesen puha ajkait.

A fenébe. Annyira akartam őt. Az ujjaim begörbültek, égve a vágytól, hogy felfussanak az izmos karján. Csorgott a nyálam, hogy az ádámcsutkáját szopogathassam. Tudod, mennyire rossz egy lánynak, amikor még egy pasi egyenes és sötét szemöldöke is beindítja? És az övé kifejezetten megtette.

– Azt hiszem, elélvezek – mondtam Zoey-nak. Megragadtam a kezét, miközben a lélegzetem felgyorsult.

– Szent… – kiáltott fel.

– Szar – fejeztem be. A belsőm fájdalmasan megfeszült. Nem hittem el, hogy ennyire beindultam csak attól, hogy ránéztem és az emlékektől. – Ez annyira kínos.

Mikor egy csapat lány a pulthoz ért, Oren rájuk mosolygott azokkal az ajkakkal, amik tegnap este az ÉN bőrömön voltak, megvillantva azokat a fogakat, amik az ÉN vállamba mélyedtek. A karjai szélesre tárva, a kezeit – azokat a kezek, amik rajtam voltak, a hajam húzták, a csiklómmal játszottak, belém nyomultak – a pult szélén támasztotta meg és feléjük dőlt, hogy hallhassa a rendelésüket. Rájuk vicsorogtam, amiért olyan közel kerültek a pasimhoz, még akkor is, ha ő volt az, aki feléjük dőlt.

– Kik ezek a picsák? 

– Ügyfelek. Csak egy italt akarnak. Nyughass, te lány!  – Zoey a kezem rángatta és odébb vezetett, eltávolítva a tökéletes kilátásból, a tökéletes férfiról. 

Morcosan néztem rá, bár hálás voltam neki, amiért haladékot kaptam. A testem még mindig kielégülésért lüktetett, de a látványa nélkül a lüktetés csillapodni kezdett.

Mikor találtunk egy üres részt a falnál a klub legsötétebb részén, beszívtam a levegőt és lenyugtattam magam.

– Jobb? – Zoey az arcom vizsgálta, aggódva, homlokát ráncolva.

– Igen, köszönöm – bólintottam.

Ő is biccentett – És… hogyan tovább?

Az arcomon csalódottság látszott, és a sírás határán álltam, mikor ránéztem.

– Újra látnom kell őt. Úgy értem, nem én. Hanem mint Ő. A tegnap estét csak egy egyéjszakás kalandnak terveztem, de Zoey, ezt te nem érted. Annyira… olyan volt…

Szomorkásan mosolygott rám – Valójában, de igen, értem. Tökéletesen.

Azt hiszem, tényleg értette. Nehéz volt elhinni, de néhány hónappal ezelőtt Quinn tiltott gyümölcs volt számára, mert valaki mással randizott. Nem számított, hogy mindenki megmondta, ők mennyire összeillenek, volt egy rossz érzésem, hogy sosem jönnek össze, mert mindketten túlságosan tisztességesek voltak. De mégis itt voltak, együtt, boldogabban, mint valaha.

Ez adhatott volna valamennyi reményt számomra. Csakhogy mégsem így volt. Az én helyzetem merőben más volt, mint az övék. És én egyáltalán nem voltam annyira tisztességes, mint ők.

– Vissza kell lopóznom a szobájába, anélkül, hogy tudná, én vagyok az.

Zoey kuncogott.

– Az „Éjféli Látogató” visszatér?

– Igen – bólintottam, mielőtt a szavai értelmet nyertek. És akkor, az egyik őrült, a pillanat hevében a falról pattant ötleteim egyike ütött szöget a fejemben. – Igen – mormoltam megint, kissé mániákusan bámulva őt.

– Ó, Istenem – nyögte, már-már sírva. – Mibe kezdtem bele?

Megragadtam és megszorítottam a karját izgalmamban. – Meg tudod szerezni a telefonját?

Éppen beleegyezett volna, mikor lesett neki, hogy mire is gondoltam valójában.

– Mi? Úgy érted, hogy most azonnal?