5. Fejezet

 

5. fejezet

Caroline

 

Fordította: Tony

 

Egy hónap múlva vége a gólyaévemnek az ESU-n. Egy hónap. Az utolsó tanítási nap után egy héttel leszek tizenkilenc éves, van egy minimálbéres takarítói állásom egy belvárosi biztosítási irodában, és épp most vertem át álmaim seggfejét, hogy lefeküdjön velem.

Igen, totál csőd vagyok.

A fájdalom a lábam között volt az első, amit megéreztem, amikor másnap reggel kinyitottam a szemem, és amitől felvillantak az előző éjszaka emlékképei az agyamban. Ahogy Oren keze felcsúszik a combomon. Oren fogai belevájnak a vállam hátuljába. Elélvezek Oren farkától mindenütt a szobájában. Megborzongtam, és összeszorítottam a combom, ahogy fél kézzel átkaroltam a bizsergő melleimet.

Hát, kíváncsi lettem volna, ő hogy van. És ki kellett elégíteni a kíváncsiságomat.

De most néhány másodpercre átadtam magam a fájdalomnak.

– Ez van, Caroline – motyogtam hangosan. Így nem kizártam őt magamból, hanem még jobban beágyaztam a lelkembe az iránta való vágyat.

A szobám mennyezetét tanulmányozva lassan kifújtam a levegőt. Az álmennyezet fehérre volt festve, az ízléses mennyezeti ventilátor pedig közvetlenül az ágyam felett lógott. Sem lyuk, sem beázás folt nem látszott sehol. Ez volt a legjobb hálószobám legjobb mennyezete. És egyedül az én hálószobám volt. Nem kellett megosztanom a két öcsémmel, akik állandóan forgolódtak éjszaka, és mindig sikerült karral vagy könyökkel képen vágni.

Csak az enyém volt.

A lakókocsit, amiben ezelőtt laktunk, nem igazán lehetett otthonnak nevezni. Egy reggel, amikor Noel a bejárati lépcsőhöz ért, és látta, hogy élünk, felnyalábolt mindhármunkat, és visszahozott magával a főiskolára. Azóta nem láttam a mihaszna anyámat.

Bár tudtam, hogy Aspen és Noel mennyit szűkölködik és spórol, hogy itt lehessünk velük, és gondoskodjanak rólunk, minden, ami Ellamore-ban volt, milliószor jobb, mint amink otthon volt. A bátyám volt az én személyes megmentőm. Azzal, hogy idehozott, többféleképpen is megmentett.

És hogy háláltam meg? Lefeküdtem a legjobb barátjával.

Ezzel elúszott az esélyem az év lánytestvére díjra.

Egy kis bűntudatos nyüszítéssel összeszorítottam a szemem, és megdörzsöltem a sajgó halántékomat. Annyira össze voltam zavarodva a múlt éjszaka miatt. Úgy gondolom, hogy minden ellentmondás megvolt bennem, mint a könyvekben. Szégyelltem magam, de mégis izgatott voltam. Féltem, hogy lelepleződök, de mégis teljesen felvidított a tudat, hogy milyen jó volt Oren karjaiban. Kielégültem attól, amit múlt éjjel kaptam tőle, mégis többre vágytam. Alig vártam, hogy újra lássam, ugyanakkor megrémisztett ugyanez az ötlet. Bűntudatos és mámoros voltam; levert, mindamellett elragadtatott is; teljesen éber, mégis kimerült voltam a kavargó gondolatoktól.

Tudva azt, hogy pánikrohamig feküdhetnék itt, és halálra aggódhatnám magamat, inkább ledobtam a takarót, és kimásztam az ágyból. Az első három itt töltött hónapban csak egy üres váz voltam. Csak akkor hagytam el a szobámat, ha kényszerítettek rá, és ez elég nyomorúságos volt. Egészen addig, míg el nem kezdtem a főiskolát, és megismertem Zoey-t, Reese-t és Evát, meg Noel egész bandáját, és tényleg elkezdtem újra élni. De még emlékeztem, milyen érzés volt, hogy a hét minden napján a takaró alá akartam bújni egész nap, és csak elhervadtam.

Ez volt a fő ok, amiért nem akartam ágyban maradni és gondolkodni, hogy mit tettem.

Már úgyis megtettem. Nem tudtam visszacsinálni.

De zuhanyzás közben, ahogy dörzsöltem magam a szappannal, az én gyenge testem csak nem hagyott nyugodni. Soha nem felejtem el. A melleim megkeményedtek, az ölemben pedig fellobbant a vágy.

Nem voltam egy gyakorlott maszturbáló. Azt hittem, hogy Sander szakítása kiölt minden szexuális dolgot az életemből. Egészen addig, amíg Oren jelenléte szép lassan fel nem ébresztette bennem a vágyat, és először nyúltam magamhoz… Sok-sok hónappal ezelőtt. És csak akkor csináltam, ha rá gondoltam. Mint ahogy most is. Azzal a különbséggel, hogy most már tudtam, hogy milyen vele lenni valójában.

Édes Istenem! Hogy csinálhatott belőlem ilyen kéjencet? Soha nem éreztem, hogy ennyire szükségem van erre, amíg ő nem jött. Egyfelől tetszett, de ugyanakkor meg is ijesztett. Mi van, ha olyanná válok, mint az anyám, aki elhanyagolta a saját gyerekeit, mert inkább azzal foglalkozott, hogy megtalálja a következő faszt? Mi van, ha…

A francba! Az, hogy tetszett a szex egy sráccal, nem tesz olyanná, mint az anyám. Az, hogy magamhoz nyúlok a zuhany alatt, szintén nem tesz olyanná, mint az anyám.

A hátamat a zuhany falának döntöttem, és az egyik kezemmel simogattam magam, miközben a másikkal a lángra lobbant mellbimbómat csíptem össze. A víz folyt rám, én pedig elképzeltem, hogy az ő keze érint mindenhol. Épp, amikor a lábam remegni kezdett, a puncim pedig összeszorult, jelezve a készülő robbanást, a fürdőszoba ajtaján dörömböltek, ami félbeszakította az extázist.

– Jézusom, Caroline! Meddig tart még? Szarnom kell!

– A francba, Brandt! – kiabáltam vissza. – Mindjárt kész vagyok. – Pontosabban szólva, ezt most nem fogom befejezni. A kis seggnyaló megölte a tökéletes pillanatot.  Grrr.  Leöblítettem magam, és elzártam a vizet.

Három hálószoba és két fürdőszoba volt a házban, de néha mégis ugyanolyan szűkösnek tűnt, mint annak idején a lakókocsi. Napról-napra egyre jobb ötletnek tűnt keresni egy jobban fizető állást, és elköltözni. Noel kiborulna és veszekedne velem egész végig – még mindig túlféltő és aggódó velem –, de már nem volt a törvényes gyámom, így azt hiszem, nincs szükségem a beleegyezésére.

Csak akartam.

Azok után, hogy tavaly totálisan csalódást okoztam neki, még mindig vágytam a feltétlen szeretetére és elfogadására.

Újabb türelmetlen kopogás hallatszott, ahogy törülközőbe bugyoláltam magam.

– Tényleg nagyon be kell mennem – nyöszörögte a tizennégy éves öcsém.

Egy nagy sóhajjal turbánt tekertem a hajam köré, aztán feltéptem az ajtót, és dühösen néztem az öcsémre, aki már most magasabb volt nálam. Mikor nőtt ekkorát?

Ő visszabámult rám.

Összehúztam a szemöldököm, és vártam, hogy arrébb lépjen, hogy ki tudjak menni, őt pedig beengedni. – Miért nem tudod Noel és Aspen fürdőszobáját használni, ha ennyire kell?

Saját fürdőszobájuk volt a hálószobájuk mellett, és tízszer szebb volt, mint ez.

– Mert Aspen odabent van. – Brandt félretolt, és becsörtetett.

Méltatlankodva fújtam egyet, és kiléptem a folyosóra, gyorsan becsukva magam mögött az ajtót, mert volt egy olyan érzésem, hogy nem várja meg, hogy kimenjek, mielőtt elkezdi a dolgát végezni. Undorító, tudom. Megszámlálhatatlanszor kívántam már, hogy inkább három lánytestvérem lenne, nem pedig fiú.

Miután visszavonultam a szobámba, hogy felöltözzek és szárazra töröltem a hajam, a konyha felé indultam, ahol Aspen már a reggelit készítette. Megálltam az ajtóban, figyeltem őt, és közben rájöttem, hogy most már van nővérem, igaz?

Egyáltalán nem hasonlított Noelre; nem is igazán voltam biztos benne, hogy mi volt az oka az elején, hogy kufircoltak, de a szerelmük erejéből látszott, amikor együtt voltak, hogy nem is számított. Nos, kinek a pap, kinek a papné, nem igaz?

Csak örültem, hogy Noel beleszeretett, és meg tudta tartani, mert ez a nő egy isteni áldás volt. Mind a négy Gamble testvért befogadta az otthonába, és hagyta, hogy elfoglaljunk mindent, amíg aztán felforgattuk az egész életét. És úgy tűnt, baromi hálás érte, mintha könyörgött volna érte, hogy dúljuk fel minden rendezett, szabályos tervét.

Mintha érezte volna a jelenlétemet, átpillantott a válla felett, és ugrott egyet. – Ó! Jó reggelt, Caroline! – Édesen rám mosolygott, miközben egy kancsó gyümölcslét tett az asztalra. – A reggeli mindjárt kész.

Amikor két fél bagel kiugrott a pirítóból, odaléptem, hogy megkenjem Colton kedvenc epres krémsajtjával.

– Köszi – szólalt meg Aspen. – Nem kellett volna.

A fülem mögé tűrtem egy nedves tincset, és vállat vontam. – Semmi gond. Nem bánom. – Őszintén szólva, szerettem volna hasznosabbnak érezni magam, mint általában.

Egy évvel ezelőtt, én gondoskodtam Coltonról és Brandtről. Odahaza, nekem kellett etetnem őket, mosnom a ruháikat, megbizonyosodni, hogy fürödtek, és beszerezni minden szükséges dolgot. De amint ideköltöztünk, Aspen zökkenőmentesen átvette ezt tőlem. Nem is voltam olyan állapotban, hogy megtegyem magam, így nem gátoltam meg. És emiatt, annyira háttérbe szorultam az elmúlt évben, hogy úgy érzem, sokkal kevésbé lettem független, mint előtte bármikor.

Tudom, hogy őrültség, de ez csak kiemelte, mekkora csődtömeg voltam.

Még mindig kínosnak éreztem, hogy a konyhában tevékenykedek, miközben Aspen is ott volt. Gyorsan megkentem krémsajttal, és az asztalhoz vittem a bageleket, ahol Aspen már megterített négy személyre. Az üres helyre pillantottam, ahol Noel szokott ülni. Sem tányér, sem csésze, sem evőeszköz nem volt ott, ebből pontosan tudtam, hol van most.

– Noel a kávéházban van megint a…

– Srácokkal – fejezte be Aspen mosolyogva, és a szemét forgatva. – Nem tudom, miért érzi úgy, hogy ott kell megcsinálnia a beadandót. Nem mintha ott állnék mögötte, és kijavítanám a nyelvtani hibáit.

Kuncogtam, mert pontosan ezt csinálta minden egyes alkalommal, amikor Brandt és Colton bármilyen házit csinált. De mi, fiatalabb Gamble-ök tényleg elfogadtuk ezt, és jó jegyeket kaptunk miatta. És Aspen tényleg szerette és élvezte, hogy megosztja velünk a tudását. Úgyhogy mindenki nyert vele. Noel volt az egyetlen makacs segg, aki nem kért a segítségéből. Azt hiszem, ez ugyanannyira bántotta a lányt, mint szórakoztatta. Tudta, hogy Noel mennyire le akarja nyűgözni a saját munkájával.

Leültem a helyemre az asztalnál, és az ajkamat harapdálva szemléltem Noel üres helyét. Furcsa volt tudni, hogy Orennel van. Mi van, ha Oren… Édes Istenem! Hát persze, hogy Oren beszélni fog a múlt éjszakáról. Oren pont az a típus volt, aki kibeszéli az kalandjait.

Hogy a rosseb egye meg! A saját bátyám tudni fog minden perverz, fincsi dolgot, amit csináltam. Ha Oren beszélt neki a hajhúzásról, istenemre meghalok. Eddig miért nem gondoltam erre a lehetőségre?

Valószínűleg azért, mert túl izgatott és nyugtalan voltam amiatt, hogy megkapom az első ízelítőmet Oren Tenningből. Semmi más nem számított. Sem a büszkeségem, sem a józan ész, sem az észszerűség, sem a bátyám. Semmi.

Oren semmiképp sem találhatta ki, hogy ki volt az. Ez baromi kínos. És csak magamat hibáztathattam.

– Aspen! Aspen! – robogott be Brandt kiabálva a konyhába, a feltekert reggeli újsággal a hóna alatt. Hirtelen lefékezett előtte a zoknis lábával, és felemelte, majd meglengette az újságot. – Sose találod ki!

– Mit? Jól vagy? Hol van Colton?

– Jól van. Mindenki jól van. Ez… valami teljesen más – hessegette el Brandt az aggodalmait, aztán lepattintotta a gumigyűrűt, ami az újságot tartotta, és kinyitotta az asztalon át, pont a tányérom felett. – Sarah épp most üzente meg a hírt.

– Milyen hírt? – kérdeztem, kíváncsi voltam, miről hablatyol.

Aspenbe viszont valószínűleg fikarcnyi kíváncsiság sem szorult, csak lágyan elmosolyodott, és leült, egyik kezét Brandt vállára, a másikat a saját szívére tette. – Tudod, szerintem szuper, hogy így összebarátkoztál Mason húgával.

– Aha. Persze. – A totál zavarban levő tizennégy éves csak zavartan legyintett. – Ezt nézd meg! – Addig lapozott, amíg megtalálta a gyászjelentéseket. Aztán megállt, és rámutatott. – Ott van. Az a pasas.

Aspen és én közelebb hajoltunk. – Roger Martin Rowan? – olvasta Aspen lassan, a szemöldökét zavartan összehúzta. Amikor rám pillantott, én a fejemet ráztam, jelezve, hogy fogalmam sincs, kicsoda ő.

– Igen! – jelentette ki Brandt büszkén, fülig érő szájjal. – Meghalt.

– Ööö… - Aspen pislogott, és megint rám nézett. Vállat vontam, még mindig tanácstalan voltam, miért olyan jó hír, hogy valaki meghalt.

Kimért pillantást vetettem az öcsémre. – Igen, valahogy gondoltuk… a gyászjelentésből.

– Irodalomtanár volt az Ellamore Gimiben – mondta Brandt a szemét forgatva, mintha ennek nyilvánvalónak kellett volna lennie a számunkra. Ami az is lett volna, ha elolvassuk a gyászjelentést. De nem tettük. - Sarah mondta, hogy amikor előfelvételizett a középiskolába, akkor beütemezte, hogy felveszi jövőre az ő óráját.

Aspen megértően gügyögött. – Ó, ne! Jól ismerte? Szegény Sarah!

Brandt vállai összeestek. Felsóhajtott, és megrázta a fejét. – Soha nem találkozott azzal a pasassal. Nem ez a lényeg!

– Akkor mi a lényeg? – követeltem a választ, amit csak nem akart kibökni.

– A lényeg az, hogy szükségük lesz egy kibaszott új irodalomtanárra a következő évben.

– Brandt! – csattant fel azonnal Aspen. – Vigyázz a szádra, kérlek! Tudom, hogy a bátyád állandóan káromkodik, de azért neked nem kell utánoznod… - A korholása elhalt, amikor úgy tűnt, hogy a szavak végre eljutottak az agyáig. – Várj! Azt mondtad… - Felkapta az újságot, és közelebb emelte az arcához, hogy el tudja olvasni Roger Martin Rowan gyászjelentésének részleteit. – Édes Istenem! – motyogta, felemelve a tekintetét a nyomtatott betűkről. – Lesz egy üres tanári állás az Ellamore Gimiben jövőre! Lesz egy üres tanári állás!

Az újság csak úgy röpködött, ahogy fel-le ugrándozott. Soha nem láttam még ugrálni. Fura volt, de nagyon mulatságos. Aztán elkapta Brandtet, megölelte, és megforgatta. Aztán engem is felhúzott a székről, hogy izgatott karjaiba zárjon.

– Meg fogom kapni ezt az állást – jelentette ki, olyan határozottsággal és ujjongással, hogy éreztem, ahogy az izgatottsága rám ragadt. – Meg kell kapnom ezt a munkát. Ez olyan… szerintem ennek így kellett lennie. Ó, Istenem! Olyan szörnyen érzem magam! De még soha nem voltam ilyen boldog valakinek a halála miatt. – Könnycseppek gördültek le az arcán. Nem voltam biztos benne, hogy a bűntudat, az izgalom, a felfokozott idegállapot miatt, vagy a három keveréke miatt.

Teljesen túlterhelt volt, motyogott és zokogott is egy kicsit. – Nekem… nekem frissítenem kell az önéletrajzomat. Te jó ég! Azt sem tudom, mit csináltam a kosztümömmel, amiben az interjúkra mentem. Bocsássatok meg! Nekem…

– Menj! – Nevetve kihessegettem a szobából, ő pedig ellenvetés nélkül szót fogadott.

Brandt és én egymásra vigyorogtunk, és minden mérgem, amit amiatt éreztem, hogy megzavarta a zuhany alatti orgazmusomat, elszállt. Legszívesebben megöleltem volna, amiért ilyen boldoggá tette Aspent.

– Szóval, mennyi esélye van megkapni a munkát? – kérdezte.

Felvontam a szemöldökömet, mert hirtelen olyan komolynak tűnt.

– Ó, meg fogja kapni. Még túl is képzett. Meg kell kapnia!

Közelebb húzódott, és már nemcsak komolynak látszott, de aggódónak is. – Igen, de mi van, ha hallották a pletykákat róla és Noelről?

Kiegyenesedtem, eszméletlenül ledöbbentem a kérdéstől. – Tudsz róla? – Fogalmam sem volt, hogy tudja.

Felhorkantott, és a szemét forgatta. – Tizennégy vagyok, nem hülye. Persze, hogy tudom, hogy miatta rúgták ki. Ott voltam, amikor a volt főnöke bejött a kórházba, amikor Noel eltörte a kulcscsontját, és megfenyegette, hogy leleplezi őket. Emlékszel?

– Igen, de… - Felsóhajtottam. Igaza volt; tizennégy éves volt, nem kisgyerek már. A francba, értette, mi folyt körülötte, és pontosan tudta, mekkora bajba került Aspen azzal, hogy randizott egy tanítványával.

– Hát, ha így lesz, és csodával határos módon valahogy megneszelik, talán nem lesz akkora ügy, mivel végül összeházasodott a tanítvánnyal, akivel összejött. Emellett, mindketten nagykorúak voltak, és… és főiskolai szinten volt. Úgy értem, ne már. Biztos tudják ők is, hogy nem csinálna semmi ilyet egy pisis középiskolással.

– Hé! – emelte fel tiltakozva a kezét. – Én lennék az egyik olyan pisis középiskolás, kösz szépen.

– Pontosan – mondtam. Amikor gyengéden karon vágott, felnevettem. – Őszintén, ha nem veszik fel… akkor kinyírunk valahol egy másik irodalomtanárt, hogy legyen üresedés.

Aspen most már Gamble volt, és mi Gamble-ök megvédjük a mieinket… legalábbis a mostani generáció. És nem riadtunk vissza a fondorlatos lépésektől sem, hogy megkapjuk, amit akarunk. Azért tényleg nem követnénk el gyilkosságot Aspenért, de értékeljük a jószándékú hazugság erejét.

Végtére is, egy jól elhelyezett hazugság múlt éjjel is távol tartotta „Kellyt” Oren hálószobájától, így át tudtam venni a helyét.

Idegesen nyeltem egyet, hagytam, hogy a gondolataim visszavándoroljanak hozzá. Kíváncsi lettem volna, mit gondolt a Kelly utánzatról. Kíváncsi lettem volna…

– Igen! Tetszik, ahogy gondolkodsz. – Brandt hangja visszarángatott a jelenbe. Felém nyújtotta az öklét egy pacsira, és egyetértően bólintott. – Kitalálok valamit, hogyan tegyük el láb alól a következő tanárt… ha kell.

Az övéhez ütöttem az öklömet. – Csak ne legyen túl véres. – Tudta, hogy irtózom a vértől.

Nevetett, aztán elkezdett különböző mérgekről beszélni, meg hogy hogyan lehet „véletlenül” villamosszékkel kinyírni valakit. Megráztam a fejemet, és elgondolkodtam, hogy a fiúk honnan tudnak ilyen véres dolgokat. Velük nőttem fel, tehát meg kellett volna szoknom, de akkor is. Soha nem jutottak volna eszembe olyan furcsa szarságok, ami olykor-olykor a három fiútesóm fejéből kipattant.

Brandt és én már a reggelink felénél tartottunk, amikor Colton ásítozva, és a csipás szemeit dörzsölve végre bebotorkált a konyhába.

– Jó reggelt, álomszuszék! – köszöntem a kilencéves öcsémnek.

Folyamatosan meglepődtem, hogy milyen sokat nőtt az elmúlt évben. Otthon még egy törékeny kis lelenc volt, aki folyamatosan betegeskedett. Még amiatt is aggódtam, hogy megéri-e a tízet. De amióta ideköltöztünk, kivirult. Aspen irányítása alatt olyan egészséges és boldog lett, hogy elkezdtem arra gondolni, hogy hármójuk közül ő lesz a legnagyobb Gamble testvér.

Ami mutatja, hogy milyen szörnyen viseltem a gondját. És Brandtét is. Amióta idejöttünk, nem jött haza monoklival egy-egy verekedés után, míg odahaza folyamatosan megtörtént. Valószínűleg nekem van a legrosszabb anyai ösztönöm, hogy hagytam hármójukat ilyen mélyre süllyedni.

Noel szeretett bíztatni, és azt mondani, hogy jó munkát végeztem, hogy anyánkhoz hasonlítva bámulatos voltam. De az igazság akkor is az, hogy ő sokkal jobb volt a gondviselésben, mint én valaha voltam.

Ez volt a másik indok, amiért le akartam nyűgözni a bátyámat. Úgy éreztem, cserben hagytam. Ha jobban gondját viseltem volna Brandtnek és Coltonnak, nem kellett volna újraszerveznie az egész életét, hogy felkaroljon, és Ellamore-ba költöztessen minket.

Amennyire én hibáztattam magam, Colton annyira nem hányta a szememre. Miután körülnézett, valószínűleg Aspent keresve – az első szerelmét –, hozzám csoszogott, és az ölembe kucorodott. Túl nagy volt ehhez, de nem bántam. Köré fontam a karjaimat, és magamhoz öleltem, miközben elé húztam a rá váró bagelt és a kedvenc epres krémsajtját.

– Rémálmom volt éjjel – mondta Colton vádló hangon. – De te nem voltál a szobádban.

Fejfájást is okozott, de hízelgő is volt, hogy hozzám jött az éjszaka közepén, ha rosszat álmodott. Míg Brandt, akivel egy szobán osztoztak, kerek-perec megtiltotta, hogy az ágyába másszon, biztos vagyok benne, hogy Aspen nem rúgta volna ki, ha odamegy hozzá. De ő mindig engem keresett. Valószínűleg azért, mert még mindig félt egy kicsit Noel közelében, és Aspen Noel mellett aludt. De akkor is… Tetszett, hogy még mindig szüksége van rám valamilyen minőségben, még ha ez azt is jelentette, hogy feldúlja az ágyamat, mert állandóan keresztben feküdt, és vagy az egyik keze, vagy a lába volt rajtam, de soha nem volt kényelmes.

Az asztal túlsó oldalán Brandt felemelte a szemöldökét. – Óó, a nővérkénk nem volt itthon múlt éjjel? Merre jártál, Caroline, hm?

A szememet forgattam, és kényszerítettem magam, hogy ne vörösödjek el. – Elmentem Zoey-val, meghallgattunk egy bandát a klubban. Bah. – Így lettem egy körmönfont, mocskos lotyó, aki kefélt Noel legjobb barátjával.

Igeeen.

Összerezzentem, és a mindig-túl-okos Brandt úgy tűnt, rájött, hogy nem a teljes igazságot mondtam.

– Hmm, hmm – motyogta, mintha jobban tudná. – Hát persze.

Grimaszoltam rá, aztán elsimítottam Colton haját a homlokából, és puszit nyomtam a halántékára. – Miről álmodtál, kismackó?

– A mamáról. – Halk vallomásától Brandt és én is kiegyenesedtünk. Brandt még a rágást is abbahagyta. – Felbukkant, és elvitt minket innen. – Colton megremegett, és a mellkasomba temette az arcát. Szorosabban fontam köré a karjaimat, és majdnem kibuggyant néhány könnycsepp. De nem kerülte el a figyelmemet, hogy a saját öcsém retteg az anyánktól. Ugyanolyan rég nem látta őt, mint én, de azt hiszem, a félelem, hogy vissza kell hozzá költöznie, még mindig benne volt.

– Emiatt nem kell aggódnod – mondtam. – Most már Aspen és Noel a törvényes gyámod. És még ha Daisy fel is bukkanna, és téged akarna, csak rajtuk és az egész tárgyalótermen keresztül teheti meg. És a testemen keresztül.

– És az enyémen is – szólalt meg Brandt. – Nem kell miatta aggódnunk. Oké, öcsi?

Colton bólintott, de láttam rajta, hogy a rémálom nem hagyta nyugodni. Borzongás futott végig a gerincén. Elkezdtem simogatni a hátát, ő pedig a vállamnak nyomta az arcát. A korábbi ötletem, hogy talán kiköltözöm hamarosan, ezzel visszaköltözött az agyam hátuljába.

Talán nem voltam annyira nélkülözhető tagja a családnak. Talán volt bennem valami érdemleges, és Noel visszanyer némi bizalmat velem kapcsolatban. De egyvalami biztos volt; hogy ez így legyen, semmiképpen sem tudhatja meg, mit műveltem Orennel… még akkor sem, ha legszívesebben megtenném megint.