26. -27. Fejezet

 

 26. FEJEZET

 

Caroline

 

Fordította: Hope

 

Oren ágyán ültem, egyik lábamat magam alá húzva, a másikat pedig ide-oda lengetve, miközben néztem, ahogy elővesz a szekrényéből egy zakót, majd elkezd köhögni, ahogy leporolja azt.

– Talán fontolóra kellene venned, hogy elviszed egy tisztítóba, mielőtt elmennél benne az interjúdra – javasoltam, és megpróbáltam nem nevetni… de elbuktam.

– Jé, tényleg úgy gondolod? – kérdezte egy mogorva pillantás kíséretében.

Megráztam a fejem, és tovább kuncogtam az összeszorított ajkaim mögött: – Mikor volt rajtad utoljára?

Undorral a tekintetében méregette. – Az érettségimen, azt hiszem. Nem, várj. Nagyapám bátyja három éve halt meg. Ezt kellett viselnem a temetésén.

– És tényleg azt hiszed, hogy még mindig jó lesz rád? – kérdeztem felhúzott szemöldökkel, de nem vette a poént.

– Hé, te nőszemély, te most lekövéreztél? –felém lövellt egy felháborodott pillantást, amivel megmosolyogtatott.

– Kövér? Istenem, dehogy. De biztos vagyok benne, hogy megizmosodtál, és sok izmot fejlesztettél a főiskolai focikarriered alatt. Mint ezt a kis semmiséget itt, ezt hatkockát.

Miközben megnyaltam az ajkaimat, az ujjaimat végigfuttattam a hasán, mire közelebb lépett. – Miért van az az érzésem, hogy ez az egész nem is arról szól, hogy mennyire aggódsz a zakóm mérete miatt, sokkal inkább szól arról, hogy meztelenül akarsz látni.

– Ó, de hát én nagyon, nagyon aggódom az öltönyöd miatt – mormogtam, miközben megragadtam a nadrágja felső gombját és kipattintottam azt, majd lassan elkezdtem lefelé húzni a cipzárt. – De nézni, ahogy levetkőzöl, hogy felpróbáld, csak plusz haszon.

Felnyögött, majd megmarkolta a hajamat, amikor odahajoltam, hogy a pólóján keresztül megcsókoljam a kockás hasát. – A francba, annyira imádom azt mocskos kis szádat.

– Fogadok, hogy azt a mocskos kis dolgot is nagyon fogod szeretni, amit csinálni akarok.

– Bassza meg, igen.

Elkezdtem felfelé tolni az ingét, hogy ne legyen útban, amikor hirtelen Zoey jelent meg a nyitott ajtóban. – Hé, srácok, itt a pizza...Oh, istenem! – Amikor rájött, hogy éppen mibe sétált bele, felsikoltott és a szemei elé emelte a kezeit, hogy eltakarja azokat. – Sajnálom. Nagyon sajnálom. Azt hittem… – nem vesződött azzal, hogy befejezze a mondatot, miközben elkezdett kihátrálni a szobából.

– Nos, egy perc és megyünk – mondta neki Oren. – Addig is, becsuknád magad után az ajtót?

– Oren! – mondtam lélegzetvisszafojtva, miközben Zoey vakon tapogatózott a kilincs után, majd becsapta maga után az ajtót.

– Mi az? – kérdezte, majd visszafordult felém, félredobta a zakóját és felmászott velem az ágyra. – Amikor a csajom mocskos dolgokat ígér nekem, azzal a mocskos kis szájával, igazán várhat az a kibaszott pizza.

Beleharaptam a pepperónis szeletembe és örömömben felnyögtem. – Mmm! Ez annyira finom.

Oren felvigyorgott rám a padlóról, ahol ült, az egyik karjával átölelte a combomat és halkan azt suttogta: – Még annál is jobb, amikor a száddal elégítesz ki?

Piros arccal azonnal Zwinnék felé pillantottam, hogy megbizonyosodjak róla, hogy nem hallottak semmit sem, de ők mélyen elmerültek a saját kis világukban a kanapén. Gyengéden meglöktem a vállát, és leszidtam. – Ne legyél bunkó.

– Miért? – kérdezte, majd lehajolt és játékosan beleharapott a combomba. – Szereted, amikor mocskosan beszélek.

– Csak, amikor kettesben vagyunk – mondtam morgolódva.

Egyáltalán nem úgy tűnt, mint aki szégyelli magát. Fejével Zwinnék felé biccentett, és azt mondta: – Azok ott ketten még azt sem veszik észre, hogy mi is itt vagyunk. Túlságosan el vannak azzal foglalva, hogy gyerekeket csináljanak a tekintetükkel.

– Ezt hallottuk – mondta Quinn mogorván felénk fordulva.

Oren beleharapott a saját pizzájába. – Örülök – mondta, majd szinte egyetlen harapással eltűntette a pizzáját. – Akkor kérlek, figyelj és ígérd meg nekem, hogy egy kicsit kiszakadsz a szerelmi buborékotokból, és Caroline-nal fogod tölteni az egész hétvégét, amíg távol vagyok, rendben?

Fájdalmasan összeszorult a mellkasom, amikor szóba hozta az utat a Tahoe-tóhoz. Az építési vállalat fizette a repülőjegyét és a szállását, csak azért, hogy részt vegyen az állásinterjún. Tudtam, hogy ez volt élete nagy lehetősége. Senki sem utasíthat vissza egy olyan ajánlatot, ahol valaki hajlandó egy tapasztalatlan, frissen végzett egyetemistának fizetni az utazását és a szállását.

Nagyon izgatott voltam az utazás miatt, ugyanakkor egyre jobban rettegtem is tőle. Mi van, ha megkapja az állást? Mi lesz, ha elköltözik, és nem látom őt soha többé? Mi van, ha...

– Tulajdonképpen – mondta Zoey grimaszolva. – Arra gondoltunk, elrepülünk, hogy meglátogassuk apámat a hétvégén.

Meglepett arccal néztem fel rá. – Úgy döntöttél, hogy meglátogatod? – A fenébe, össze kellett szednem magam és napra készen kellett lennem a legjobb barátnőm dolgaival kapcsolatban. Amióta elkezdtünk ezt a titkos kapcsolatot Orennel, a Zoey-val való barátságunk egy kicsit a háttérbe szorult.

Bólintott, és Quinnre nézett, majd megfogták egymás kezét. – Zoey tudni akarja, hogy van-e már valami hír az örökségről – magyarázta.

– De mi lesz Caroline-nal? – kérdezte Oren követelőző, mogorva hangon. A karja egyre szorosabbá vált a combomon.

– Rendben leszek – mondtam a szememet forgatva. Még nem beszéltünk róla, hogy mennyire fog hiányozni, amikor elutazik, és hogy mennyire ideges voltam attól, hogy mi lesz, ha megkapja azt az állást. De a viselkedéséből ítélve, biztos megérzett valamit.

És ettől szar alaknak éreztem magam. Nem akartam, hogy miattam aggódjon, miközben épp élete legnagyobb lehetőségén vesz részt.

– Itt van az egész családom, plusz már munkám is van a következő szemeszterre, úgyhogy rendben leszek. – Nos, igen, a következő félévem miatt egyáltalán nem kellett aggódnom, sőt nem is ez a kis hétvége aggasztott, hanem én arra gondoltam, mi lesz akkor, ha végleg megkapja azt a munkát.

Egy pillanatra rám nézett, de nem szólt egy szót sem, a tekintete viszont tele volt aggodalommal, mielőtt visszafordult volna Zwinnékhez és Zoey-ra nézett. – Azt mondtad, az apád Kaliforniában van ezen a nyáron, igaz? Milyen messze van az a Tahoe-tótól?

– Nos… – elgondolkodva oldalra billentette a fejét. – Nem hiszem, hogy olyan messze lenne. Talán pár óra.

Oren válaszul csak bólintott, majd beharapta az alsó ajkát, mint mindig, amikor valami őrült tervet eszelt ki: – Van már repülőjegyetek? – kérdezte.

Zoey megrázta a fejét és felnézett Quinnre. – Még csak most döntöttük el este, hogy megyünk.

– Caroline-t is magatokkal kellene vinnetek – válaszolta, majd rám nézett, és a tekintete tele volt csínytevéssel. – Ő a legjobb barátod ezen a földön. Szükséged lehet az érzelmi segítségére ebben a nehéz időszakban.

– Ó, de én... -

– És ugyanannál a légitársaságnál kellene jegyet foglalnotok, amelyikkel én is utazni fogok, aztán ha lehet ugyanabban a hotelben is szállhatnátok meg. Aztán miután meglátogattad az apádat, és én végeztem az interjúval, egy kicsit bulizhatunk a parton, mielőtt másnap reggel hazarepülnénk.

Tátva maradt a szám. – Oren, ne legyél őrült! Nem mehetek veled az interjúdra.

– Miért nem? – nézett fel rám.

– Mert... – megráztam a fejemet, és felnevettem. Ez az egész ötlete egy nagy őrültség volt, ugyanakkor egy kicsit fontolóra is vettem az egészet. – Nem tudok csak úgy felpattanni egy repülőre és átszelni az országot, csak azért, hogy eltöltsek veled pár napot. Noel meg fogja kérdezni, hogy miért vettem ki ennyi pénzt a megtakarításomból…

– Akkor kifizetem én a jegyed.

– Oren. – Már épp vissza akartam utasítani, amikor hirtelen megragadta a kezeimet.

– Azt akarom, hogy ott legyél mellettem – mondta, és a tekintetén látszott, hogy egyáltalán nem tréfál. – Szükségem van rá, hogy ott legyél.

A gyomrom felkavarodott, ahogy néztem, hogy Oren az üléseink feletti tartóba teszi a kézipoggyászunkat. Nem tudtam elhinni, hogy tényleg ezt csináljuk. Szinte már azt vártam, hogy bármelyik pillanatban előbukkanhat Noel, hogy jöjjön és lerángasson a gépről, mint egy rosszul viselkedő gyereket.

Elég gyerekesnek kezdtem érezni magam, miközben a kapcsolatomat próbáltam rejtegetni előle, mert nagyon aggódtam, hogy mit fog szólni, ha rájön az egészre. Két dolgot viszont biztosra tudtam, nem akartam elveszíteni Orent, Noel pedig nem akarta, hogy együtt legyünk Orennel. És ez a két igazság meg is fér békésen egymás mellett, egészen addig, amíg tudomást nem szereznek egymásról.

De félrelöktem az aggodalmaimat és nevettem egy középkorú nőn, aki egyszerűen nem tudta abbahagyni Oren seggének a bámulását, miközben az inge felcsúszott, ahogy a karjait a feje fölé tartotta. Megráztam a fejem, és egy kicsit sem hibáztattam az érdeklődése miatt. Ám, ahogy hirtelen minden félelmem újra felszínre került, elkezdtem rágcsálni a körmömet.

Ahogy Oren végzett a csomagok bepakolásával, leengedte a karjait és mosolyogva felém fordult: – Szeretnél az ablak mellé ülni, bébi?

A stírölős hölgy gyengéden meglökte a csípőmet. – Oh, jobb, ha elfogadod, édesem. Nem túl gyakran ajánlja fel egy férfi a barátnőjének, hogy az ablak mellé ülhet.

Oren vigyorogva a nő felé fordult: – Ez az első repülőútja – mondta. –Úgy gondolom, jó élményeket kell szereznie.

– Hát, nem te vagy a legédesebb dolog – szinte láttam, ahogy a nő belül olvadozik, miközben Orent bámulta. Az az idióta teljesen előcsalogatta szegény nőből a pumát, aki minden kétséget kizáróan látta maga előtt, hogy cseppenként beborítja Orent a kedvenc borával, majd… tisztára nyalogatja.

Persze, Orent sem kell félteni, még inkább lovagiassá vált, ahogy óvatosan megfogta a kezemet és a helyemre segített.

– Jobb, lesz, ha azonnal befejezed – suttogtam neki, miközben leült mellém. – Még a végén fel fogod robbantani a petefészkeit.

– De hát édesem, én senki más petefészkét nem akarom felrobbantani – húzódtak egy szexi vigyorra az ajkai.

Horkantottam, és megráztam a fejemet.

A két helyről közvetlenül átláttunk a folyosón, így Zwinnék is jól láthatóak voltak. Orenbe könyököltem, és azt mormogtam: – Mindegy is. Épp most vette észre, hogy Quinn milyen dögös, és már meg is feledkezett rólad.

– Mi van? – kérdezte, majd a tekintetét a nő felé fordította. Amikor rájött, hogy a nő tényleg minden figyelmét Quinn felé fordította, elkomorodott, hozzám hajolt és az mormolta: – Biztos csak azon morfondírozik, hogy közel sem néz ki olyan jól, mint én.

Hátrahajtott fejjel nevettem. És ekkor döntöttem el, hogy nem aggódom többet. Csak jól akartam érezni magam és élvezni az utazást.

Figyeltem, ahogy Oren megfogta a biztonsági övét, majd bekapcsolta. A részegítő valóság azonnal fejbevágott. Nem hazudott, amikor azt mondta a nőnek, hogy még soha sem repültem. Csakugyan ezzel az úttal veszítettem el a repülő szüzességemet. Ráadásul még soha nem is voltam ilyen messze az otthonomtól. Hirtelen azt éreztem, fel akarok pattanni az ülésemből és sikítva elrohanni. De egy valami vigasztalt, az hogy Oren is itt van, hogy vele csinálom ezt az egészet.

Nagyon jól nézett ki a homlokából félresöpört hajával, miközben magában motyogott, ahogy a biztonsági övet próbálta kibogozni, de végül sikerrel járt. A vállai annyira fincsik voltak, ahogy ide-oda mozogtak a ropogós, szürke inge alatt. Ki akartam gombolni a rajta lévő gombokat és végigsimítani a mellkasát, végignyalni a borostáját… és megharapni a nyakát.

Odahajoltam hozzá, és a fülébe suttogtam. – Szeretnél csatlakozni a mile-high klubhoz?

A kezei azonnal elengedték a biztonsági övet, és felemelte a fejét: – Bassza meg, igen!

Elvigyorodtam, és szinte ugráltam a helyemen. – Én is!

Körülnézett. A folyosó túloldalán láttuk, hogy Zwinnék már elhelyezkedtek, becsatolták az övüket és összebújva fogták egymás kezét, miközben halkan beszélgettek. Oren visszadőlt az ülésébe és anélkül, hogy a szemembe nézett volna elkezdett beszélni. – Először is megvárjuk, amíg a gép felszáll, és te fogsz először bemenni. Ahogy odaértem, kétszer kopogni fogok. Pontosan kétszer. Rendben?

Bólintottam, megragadtam a kezét és minden erőmmel megszorítottam.

– Ez kurva jó lesz – mondta, majd ő is megszorította a kezemet.

 

 

 

 

 

Ten

Oké, hivatalosan is kijelenthetjük, hogy a mi mile-high klubunk egy igazi emlékezetes kudarc. De nem mondhatjuk, hogy nem adtunk bele mindent.

Percekkel az után, hogy felszálltunk, Caroline felállt, majd ásítást színlelve kinyújtózott és a lábaimon átmászva kilépett a folyosóra. Volt egy pillanat, amikor az édes kis feneke épp az arcom előtt volt, és nagy volt a kísértés, hogy felnyúljak és megragadjam mindkét feszes gyönyörűséget, de azt mondogattam magamban, hogy türelem. Hiszen már nem sok idő, és végre a kezeimben lehet mind a kettő, és az tuti, hogy kibaszott magasra fogom repíteni a földtől. Vagy  tízezer méterre. De mindegy is. Az volt a lényeg, hogy nemsokára kibaszott rosszak leszünk, és én már alig vártam.

Megköszörültem a torkomat és végig őt néztem, ahogy elérte a célt, miközben nyugtatgattam magamat, mert a merevedésem nekifeszült a biztonsági övemnek.

Körülbelül harminc másodpercig csak ültem és az ujjaimmal végig a térdeimen doboltam, de aztán nem bírtam tovább. Kikapcsoltam az övemet, felálltam, majd véletlenül szemkontaktusba kerültem Szöszivel, aki homlokráncolva, gyanakodva nézett rám. Miután egy flörtölős szemöldökhúzogatással viszonoztam a tekintetét, elfordultam és a mosdó felé sétáltam. Két ajtó volt és mind a kettő foglalt volt, így bekopogtam kétszer az első ajtón, ahonnan egy férfihang, egy nagyon is nem-Caroline-os hang üvöltött vissza: – Foglalt!

Így a másik ajtóhoz fordultam, de az kinyílt, még mielőtt egyet is kopoghattam volna. Egy nevető Caroline nézett velem szembe. Amikor szó nélkül elindultam felé, a szemei hatalmasra nyíltak és megrázta a fejét: – Oren, nem hiszem… mmph.

Visszahátráltam vele a mosdóba, majd azonnal megálltam, mert semmi hely nem volt, egyáltalán nem tudtunk mozogni. – A fenébe, ezek annyira kicsik.

– Tudom – sziszegte. – Ez őrültség. Kizárt, hogy beférünk ide…

A derekánál fogva felemeltem és a mosdó szélére ültettem, elég helyet biztosítva így, hogy mind a ketten beférhessünk a kicsi helyiségbe. Becsuktam az ajtót és alig tudtam visszafordulni felé.

Kezeivel az arcára csapott, és elkezdett kacagni. – Nem fog menni… – mondta végül. – Ez csak… nem fog menni. Még arra sincs elég hely, hogy levegyük a ruháinkat.

– A magad nevében beszélj, asszony. Nekem csak ki kell cipzáraznom.

– Nos, az én nadrágom tuti rajtam fog maradni. Kizárt, hogy azt le tudjuk venni.

Lepillantottam az imádnivaló fekete, szűk nadrágjára, amit bakanccsal és egy hosszú, suhogós felsővel viselt. És igen, kizárt, hogy valaki annyira hajlékony legyen, hogy egy ilyen kis szűk helyen is le tudja hámozni magáról ezeket a dolgokat.

– De fogadok, hogy így ruhán keresztül is fel tudlak repíteni a csúcsra – mondtam, és döntöttem. Egyik kezemmel a falra támaszkodtam, közvetlenül a feje mellett, a másikat pedig felcsúsztattam a combján. – Legalább egy kicsit szórakozhatunk, igaz?

A mosolya azt súgta, hogy tetszett neki ez az ötlet, ezért odahajoltam, és lágyan megcsókoltam, amikor valaki elkezdett dörömbölni az ajtón.

– Uram, hölgyem! – kiáltotta egy férfi a vékony ajtón keresztül. – Jon vagyok, a légiutas-kísérőjük. Kérem, kijönnének a mosdóból!

– Oh, édes istenem – mondta Caroline zihálva, miközben hatalmasra nyílt szemekkel nézett rám.

Egy pillanatig csak őt néztem, majd azt suttogtam: – Lebuktunk.

– Ez annyira rohadtul kínos – mondta, miközben az arcát elöntötte a pír.

Megfogtam a kezét és lesegítettem a mosdóról: – Ne aggódj! Majd én megoldom.

A hátamhoz bújt, mintha védelmet keresne, ahogy kinyitottam az ajtót, ahol egy mereven és mogorván bámuló egyenruhás férfival találtam szembe magam. – Uram – mondta, mire Caroline azonnal elkezdett nevetni, de úgy, hogy a csigolyáimban éreztem a vibrálását. – Egyszerre csak egy személy használhatja a mosdót. Önöknek külön helyiséget kell használniuk.

– Igen, elnézést – mondtam, bocsánatkérően. – Ő… rosszul érezte magát. Csak meg akartam nézni, hogy minden rendben van-e.

– Ezért nem tudja most abbahagyni a nevetést? – kérdezte Jon összehúzott szemekkel.

– Nos, tudja – mondtam, majd megvontam a vállam és széttártam a kezeimet. – A gyomorfájás nagyon… hisztérikussá teszi.

– Oh, édes istenem – mondta Caroline megalázóan.

– Uram! – Jont egyáltalán nem nyűgözte le a hazugságom. A kezeivel a mellkasára mutatott és mérgesen rám bámult: – Nem tegnap születtem. Pontosan tudom, hogy mit csináltak önök ketten. És az effajta viselkedés nem megengedett ezen a járaton.

– Szóval... azt mondja, inkább a Southwesttel kellett volna utaznunk?

– Ez egy kicsit sem vicces – mondta nagyon mérgesen.

– Oh, ugyan már, ember – mondtam, majd felemeltem a kezeimet. – Mit fog tenni? Bezár minket a repülő börtönbe?

Jon kidüllesztette a vézna mellkasát és úgy nézett rám: – Uram, még mindig elég közel vagyunk, hogy megfordítsuk a gépet és visszavigyük önt az O'Hare-re.

Volt egy olyan érzésem, hogy csak átver engem. Egyáltalán nem tudtam elképzelni, hogy két rosszul viselkedő gyerek miatt visszafordulna az egész gép, de a francos póker arca, egy kicsi megrémített. Nyeltem egy nagyot, és tényleg úgy nézett ki, mint aki az igazat mondja. – Legyen, a francba is.

– Oh, édes istenem, nem! – mondta Caroline hirtelen megkerülve és elkezdte rázni a fejét. – Nem, kérem, nem teheti ezt vele – mondta, majd kétségbeesve megragadta Jon karját. – Épp egy állásinterjúra megy. Élete állásinterjújára. Kérem – kezeit a mellkasához szorította és vett egy mély lélegzetet. – Az én ötletem volt. Az egész az… én ötletem volt és annyira, annyira sajnálom. Csak… kérem, ne tegye ezt vele. Vigyenek vissza engem az O’Hare-re. Csak engem. Őt ne. Vállalok minden büntetést és következményt. Neki… neki el kell jutni a Tahoe-tóhoz.

Amikor könnyek öntötték el a szempilláit, végem lett. – A fenébe, bébi, nem. – Magamhoz rántottam, miközben mogorva tekintettel néztem Jonra, amiért megríkatta őt.

A szemei tele voltak aggodalommal, amikor félresöpörtem a haját. – Ne sírj, hercegnő. Ha te sem mehetsz, akkor én sem megyek. Ez volt az első utad, amikor átrepülhetted az államot, az első repülő utad. Sehová sem megyek nélküled.

Felnézett rám és a könnyei végigfolytak az arcán. – De az interjúd.

– Bassza meg az interjú. Nem tudnám teljes szívvel csinálni, ha te nem lennél ott – mondtam, majd végigsimítottam az arcán és mélyen a szemébe néztem. – Ha te ugrasz, én is ugrom. Igaz, Rose?

És ekkor valóban elkezdett hangosan zokogni: – Oh, édes istenem! Arról van szó, hogy visszaszállítanak és dutyiba visznek, erre te a Titanicból idézel?

– Sajnálom – mondtam azonnal. – Istenem, bébi. Nagyon sajnálom. Az én hibám volt. Nem kellett volna… basszus nem is tudom. Csak azért idéztem a filmből, hogy mosolyogni lássalak.

– Működött –mondta esküdözve, ám ennek ellenére még több könny folyt végig az arcán és a szája mosolyra húzódott, és boldognak tűnt. – Annyira gyönyörű volt és imádtam. Én csak… Nem akartam magunkat bajba keverni. Te annyira csodálatos vagy, én meg erre elbasztam az egészet.

– Nem... nincsen semmi baj hölgyem – simogatta meg Jon Caroline vállait hezitálva, a mozdulata tele volt aggodalommal. – Nem akartam megríkatni. Tessék – mondta, majd egy halom papír zsebkendőt nyújtott felé.

– Oh. Kö…köszönöm – szipogott, és óvatosan átvette a zsebkendőket, majd megtörölte az arcát. – Szóval… Ön nem… ön nem fog leszállítani minket a gépről?

– Persze, hogy nem. Sajnálom, hogy megijesztettem. Csak szerettem volna, ha tisztában vannak a szabályokkal.

Bólintott, és kifújta az orrát. – Minden rendben. Legközelebb körültekintőbb leszek. Most már tudatában vagyunk a szabályoknak mind a ketten.

Jon még továbbra is őt figyelte árgus szemekkel, mint aki kész elkapni, ha esetleg elájulna, vagy ismét valami hülyeséget csinálna. – Biztos benne? Biztos, hogy jól van?

– Igen. Köszönöm. Nagyon köszönöm. Ha nem bánja, én… én visszamennék a helyemre.

– Persze – mondta, majd újra megérintette a vállát, és iszonyat nagy szerencséje volt, hogy nem ütöttem le a kezeit onnan. – Készítek valami meleg italt és máris odaviszem önnek, rendben?

– Köszönöm. Az nagyon kedves lenne.

Felhúztam az egyik szemöldökömet, miközben figyeltem az eseményeket. Amikor Caroline felnézett rám, az arca nedves volt a sírástól még, de szerencsére újabb könnycsepp nem buggyant ki a szemeiből. Megfogta a kezemet és visszavezetett a helyünkre. Anélkül, hogy egy szót is szóltunk volna egymáshoz, becsatoltunk az öveinket és csak bámultunk előre.

– Jól vagy? – kérdeztem végül, mert már nem bírtam tovább, és lehajtottam a fejem, hogy vele egy magasságban legyek.

– Persze. Miért? – mondta, majd felém fordult, és arcán nem tükröződött semmi sem az előbbi jelenetből.

Pislogtam egyet. Aztán szinte fejbe vágott a felismerés. – Hogy miért, te kis trükkös idióta. Te teljesen átverted őt… és nagyon úgy tűnik, engem is.

Egy alattomos vigyor terült szét az arcán. – Nos, tennem kellett valamit. A hisztis, okoskodó hozzáállásod egyáltalán nem segített volna.

A szám egy pillanatra tátva maradt, mielőtt felszisszentem. – Bassza meg, asszony! Hogy a pokolba tudtad ilyen jól eljátszani a sírást is?

– Három fiútestvérem van. És több évnyi gyakorlás – mondta felhúzott szemöldökkel.

– Oh, édes istenem! – mondtam, majd hátrahajtottam a fejem és felnevettem. – Annyira hihetetlen vagy. Nem érdemellek meg – megráztam a fejem és félelemmel a szemeimben néztem rá: – Egyszerűen nem érdemellek meg.

Azonnal elpirult, az ajkai mosolyra húzódtak, ám gyorsan el is rejtette, amikor átpillantott a vállam fölött. Oldalba könyökölt, és suttogva folytatta: – Gyorsan. Errefelé tart az italommal.

Bármennyire is próbáltam, nem tudtam abbahagyni a mosolygást. Inkább lehajtotta a fejemet, csakhogy Jon ne lássa az önelégült vigyoromat.

– Itt is van, hölgyem.

– Nagyon köszönöm – mondta Caroline, majd elnyúlt előttem, hogy elvegye a potya italát. – Meleg tea. Mmm. Csodás illata van.

– Újból elnézést kérek – ömlengett Jon. – Nem akartam felzaklatni.

– Minden rendben. Ne aggódjon. Tanultam a hibámból.

Iszonyatosan közel álltam hozzá, hogy hangosan felnevessek és ezt Caroline is tudta, mert az egyik kezét a combomra csúsztatta és belém mélyesztette a körmeit, hogy csendben tartson. De a francba is. Mi voltunk azok, akik megszegték a szabályokat, erre Jon az, aki bocsánatot kér tőle és hoz neki egy kibaszott teát. Kétségtelenül ő volt, a legszórakoztatóbb, a legerőteljesebb, a legalattomosabb, a leggyönyörűbb és legcsodálatosabb nő, akivel valaha is találkoztam.

Ha nem lettem volna már eddig is őrülten szerelmes belé, akkor tuti, hogy ebben a pillanatban belé szeretek.

 27. FEJEZET

 

Caroline

Fordította: Hope

 

 

Egy férfi várt ránk, egy "Oren Tenning" feliratú táblával, miután leszálltunk a gépről.

Oren a kezemet fogva lelassított, majd megállt, amikor meglátta a férfit. – Helló! – mondta bizonytalanul.

Az alacsony, túlsúlyos férfi felnézett Orenre. – Mr. Tenning?

– Uh, igen... azt hiszem – mondta Oren, mire a férfi arca azonnal felragyogott, és kinyújtotta a kezét.

– Lance Stanley vagyok. A Booker és Finchtől jöttem, hogy elvigyem önt a szállodába.

– Ön… Ön? – Oren mosolya azonnal eltűnt, amikor rám nézett, majd vissza Zwinnékre. – Én nem… ez… nagyon váratlanul ért. Én csak… azt hittem, hogy nekem kell egyedül elmennem a szállodába.

– Oh, nem uram. Ez egy igazi teljes körű szolgáltatást nyújtó interjú lesz. És megengedi, hogy azt mondjam, hogy megtiszteltetés, hogy megismerhetem Önt? Mindenki csak az Ön portfóliójáról áradozik, amióta beadta a jelentkezését.

– Komolyan? – pislogott Oren, majd megrázta a fejét és megköszörülte a torkát. – Úgy értem, köszönöm. Ez… szuper.

Mr. Stanley felém fordult: – Maga bizonyára Mrs. Tenning. Felismertem az arcát a képekről, amiket a férje csatolt a portfóliójához, a szabadon választott anyagok keretein belül.

– Ön… – túlságosan is megdöbbentett a Mrs.Tenninges rész, így Oren felé fordultam segítségért.

Oren azonnal közbelépett, felemelte a kezét megrázva azt. – Oh, nem. Ő nem… úgy értem… még nem. Ő… – egy mosollyal az arcán rám nézett, és a következő mondatától szinte összeomoltam. – Ő a menyasszonyom.

A szemeim hatalmasra tágultak, és nyitott szájjal bámultam őt, mire még szorosabban szorította a kezemet. – Nem gond, hogy őt is magammal hoztam? Minden rá eső költséget ki fogok fizetni…

– Oh, persze. Természetesen – vetett véget Mr. Stanley Oren aggodalmainak. – Ha van kedve, megnézheti a környéket, de akár pihenhet is a szállodában. Gratulálok, a közelgő esküvőjéhez, asszonyom.

Az alacsony férfi rám mosolygott, mire egy gyenge mosoly volt a válaszom.

– Uh... köszönöm. Ez most… – mondtam, majd felnéztem Orenre.– Nem akármilyen meglepetés volt.

Mr. Stanley közelebb hajolt, és egy kacsintás kíséretében azt mondta: – A legjobb lánykérések általában azok – majd kiegyenesedett és visszafordult Orenhez. – A csomagkiadó erre van.

Oren bólintott, majd szinte húzott maga után, ahogy követtük Mr. Stanley-t. Aztán hirtelen visszafordult, és bocsánatkérően Zwinnékre nézett, amiért otthagyta őket. Quinn válaszul csak felemelte a hüvelykujját, jelezve ezzel, hogy semmi gond, és el fognak jutni a szállodájukba.

És így kezdődött az esténk, bor és előkelő vacsora, mint egy majdnem házaspár, Oren jövőbeni munkaadójával, miközben mind a ketten azt gondoltuk, hogy Mr. Stanley sokkal inkább tűnik a cég egyik vezetőjének, aki minden áron az volt, hogy alkalmazhassa Orent, mint egy nagyra becsült titkárnak. A legrosszabb rész az volt, amikor megpróbálta eladni, bemutatni nekem a várost, hogy a tó körül milyen lehetőségek vannak a jó élethez.

Oren remekül megtalálta a közös hangot Mr. Stanley-vel, elmondta neki, hogy filmkészítő szakos hallgató vagyok, mire szegény fickó arca azonnal felderült. – Nos, Kalifornia a legjobb hely egy ilyen szakos hallgató számára. Biztos vagyok benne, hogy a megfelelő helyre jönne.

– Szóval, minden kreditje gond nélkül átkerülhet, ha itt kezdené következő félévet? – kérdezte Oren, és nagyon úgy tűnt, eléggé izgatja ez a kérdés.

Furcsa tekintettel felé fordultam, de teljesen figyelmen kívül hagyott.

– Biztos vagyok benne, hogy nem lenne semmi probléma.

Mire este, Mr. Stanley elvitt minket a hotelhez, az idegeim szinte pattanásig feszültek. Csendben követtem Orent a szobánkba, miután bejelentkeztünk, és egészen addig nem szóltam egy szót sem, amíg be nem gurította az összes bőröndünket a lakosztályunka és be nem csukta az ajtót. Aztán csak álltam ott, őt bámulva, ahogy a poggyászunkat az ágyra dobta, majd azonnal az ablakhoz ment, hogy megnézze a kilátást.

Végül nem bírtam tovább: – Elmondanád, hogy mégis mi a fene történt?

– A mennyasszony dologra gondolsz, igaz? – kérdezte egy kacsintás kíséretében.

Feszülten kifújtam a bent tartott levegőt, majd bólintottam.

Felsóhajtott és odajött hozzám. – Nem tudom. Ez csak… úgy kibukott. Nem számítottam rá, hogy bárkivel is találkozni fogok a reptéren, aki veled is találkozni fog. Azt hittem, ha azt mondom neki, hogy csak a barátnőm vagy, felelőtlennek fog tartani, olyan mintha csak bulizni hoztalak volna el a Tahoe-tóhoz.

– Oh, szóval… már az első pillanatban hazudni neki, sokkal felelősségteljesebbnek tűnt, igaz?

– Bassza meg, nem tudtam, mit tegyek. Féltem, hogy nem engedik, hogy velem gyere, ha nem mutatom meg, hogy mennyire szoros köztünk a viszony. Így hát rögtönöztem. De komolyra fordítva a szót, nem is emiatt vagy dühös, ugye?

Lassan megráztam a fejem: – Nem, de... ha a végén amiatt fogod megkapni a munkát, mert úgy állítottalak be, mint egy felelősségteljes családapát, akkor köteles leszel nekem adni mindig a fizetésed egy részét.

Elvigyorodott és a homlokát az enyémnek támasztotta. – Megkapod, szivi.

Amikor elkezdtem átgondolni, mindazt, amin a mai napig keresztülmentünk, hirtelen felnevetve Orenre vigyorogtam. – Először, a kamubarátnőd lettem a szüleid miatt, most pedig a kamumenyasszonyod vagyok a jövendőbeli munkaadód miatt. Alig várom, hogy eljátszhassam a kamufeleséged szerepét.

Oren megfogta a kezem és végigcsókolta az ujjperceimet. – És biztos vagyok benne, hogy te leszel a legjobb kamufeleség, aki valaha is létezett. Most pedig, gyere és nézd meg ezt a kilátást.

Az ablakhoz vezetett, mire azonnal elállt a lélegzetem, amikor megláttam a homokos partot, amit apró tiki fáklyák világítottak be és a legszínesebb naplementét, ami visszatükröződött a tó lassan hullámzó vizén.

– Hűha – mondtam, majd vettem egy mély levegőt, amikor Oren hátulról átölelt és az állát a vállamra fektette. – Rendben, ideköltözhetünk.

A fülembe csókolt, majd úgy fordította a fejét, hogy hozzáférjen az arcomhoz és azt is megpuszilta. – Felépíthetjük a kamu otthonunkat közvetlenül a parton és élhetünk hamisan, amíg meg nem halunk.

A szívem eszeveszetten dobogott a mellkasomban, ahogy az összes hamis szócskát kicseréltem a megfelelő szavakra. De aztán megráztam a fejemet és emlékeztettem magamat, hogy minden… hamis volt. Ha Oren ide fog költözni, én valószínűleg nem fogok vele jönni.

 

 

Oren felhívta Quinnt, aki elmesélte, hogy Zoey a repülőút után hányingerrel küzdött, így már csak a reggelinél tudunk újra találkozni velük. Így Orennel kihasználtuk a szállásunk nyújtotta összes lehetőséget. Rendelt egy üveg pezsgőt a szobánkba, amit az ágyon elterülve kortyolgattunk, miközben különböző filmeket néztünk meg, egészen addig, amíg el nem kezdtünk csókolózni, ami egy heves szerelmeskedésbe torkollott a királyi méretű szállodai ágyunkban.

Másnap reggel meztelenül, kipihentem és félig Orenen feküdve ébredtem. Egyik kezét a fenekemen pihentette, a másik a tincseim közé gabalyodott. Elkezdtem lefelé végigcsókolni a mellkasát, felébresztve őt ezzel. Felsóhajtott, aztán felmordult, majd felnyögött, amikor az ajkaimat a reggeli merevedése köré zártam.

– Asszony – motyogta, és az ujjait a hajamba fűzte. Hagyta, hogy egy kicsit szopogassam, mielőtt eltolt volna magától, majd felemelt az ágyból és bevitt a fürdőszobába, ahol keményen és kétségbeesetten a hotel óriási zuhanyzójának a falához szorított.

Miután elélvezett bennem, én pedig a vállán ziháltam az orgazmusomtól, megcsókolta az arcomat és azt kérdezte. – Valaha is érezted úgy, mintha túl sokszor és sokat venném igénybe a puncidat? Mármint, a francba! Mi van, ha érzékenyre dörzsöllek ott, mert sokat csináljuk?

Amikor a kezét a lábaim közé csúsztatta, hogy gyengéden megcirógasson, felnevettem és a homlokomat a homlokához támasztottam. – Valaha is érezted úgy, mintha a puncim érzékenyre dörzsöli a farkadat?

– Nem – mondta vigyorogva.

– Akkor már meg is kaptad a válaszodat – mondtam vállat vonva.

Szórakozottan felkuncogott, majd körém fonta a karjait és az arcát az enyém nyomta. – Imádom, ahogy gondolkodsz.

Szerettem őt, már egy jó ideje.

Miután felöltöztünk, lementünk, hogy találkozzunk Zwinnékkel a földszinti ebédlőben egy kontinentális reggelire. Zoey mereven nézte a fehér terítőt, ahogy ott ült Quinn mellett és egy csészéből kortyolgatott valamit, ami úgy nézett ki, mint az almalé.

– Szent szar, nagyon rosszul nézel ki – motyogta Oren.

Megütöttem a karját, és mélyen a szemeibe néztem.

– Mi van? – kérdezte, miközben felé intett. – Olyan kibaszott sápadt, mint egy szellem.

Én is aggódtam miatta. Csak néhány hónap telt el azóta, hogy a fél veséjét annak a rettenetes féltestvérének adományozta. Istenre reméltem, hogy nem azzal kapcsolatban lépett fel valamilyen gond.

De megrázta a fejét, és megajándékozott minket egy halvány mosollyal. – Jól vagyok. Csak… egy kicsit ideges. Apám tegnap este küldött egy elég titokzatos üzenetet. Valamit Corával kapcsolatban.

Oren csak morgott, mivel egyáltalán nem kedvelte Zoey féltestvérét. – Ha az a kurva is ott lesz, kibaszottul eljössz onnan, megértetted? – mondta, majd Quinn felé fordult. – Ne hagyd, hogy még több drámájába beszippantson titeket.

– Oh, engem nem kell figyelmeztetned – mondta Quinn, majd támogatólag megfogta Zoey kezét. – Mindenre felkészültünk, ha esetleg megjelenne, azonnal visszafordulunk és visszajövünk a hotelba.

– Rendben – mondta Oren, majd bólintott és kifújta az eddig bent tartott levegőt. Rám nézett, és a tekintetéből azonnal ki tudtam olvasni az aggodalmat. Az asztal alatt megérintettem a lábát, mire gyengéden megfogta a kezemet. De az aggodalom egy pillanatra sem tűnt el tekintetéből. Sőt, úgy tűnt, egyre csak növekszik és erősödik, ahogy a reggelinket fogyasztottuk.

Mire Zwinnék bejelentették, hogy elindulnak, hogy időben odaérjenek Zoey apjához, Oren homlokán még apró verejtékcseppek is gyöngyöztek. Válaszként csak bólintott, és felém fordult. – Azt hiszem, eljött az idő, hogy én is felvegyem azt az átkozott öltönyt.

Szinte fejbevágott a felismerés. Izgult az interjúja miatt. Miután felmentünk a szobánkba, Oren azonnal bement a fürdőbe, hogy elkészüljön, én pedig átlapoztam egy prospektust, amit a hotel szobájában hagytak, és a helyi szórakozási lehetőségeket mutatta be. Aztán ledobtam az ágyra, és úgy döntöttem, hogy egyszerűen csak napozok egy kicsit a parton, valami gyümölcsös italt szürcsölgetve, amibe egy apró kis napernyőt tesznek. Istenem, ez lesz életem leghosszabb napja, és csak azt reméltem, hogy sikerülni fog neki az interjú és szétrúgja majd mindenkinek a seggét, miközben tudtam, hogy végig Zwinnék útja miatt fog aggódni.

Épp a TV távirányítójáért nyúltam, hogy egy kicsit lefoglaljam magam, amikor kinyílt a fürdőszoba ajtaja, és úgy éreztem, egy új ember, egy furcsa idegen lépett ki rajta.

Oren leborotválta a borostáját és még a haját is hátrasimította. A frissen tisztított öltönye ráfeszült, és kiemelte hihetetlenül széles vállait. A szám azonnal kiszáradt, ahogy végignéztem az előttem álló nagyon fess üzletemberen.

– Oh, istenem! – mondtam, és egy pillanatra sem tudtam becsukni a számat a látványának köszönhetően. – Annyira kibaszottul le akarlak most szopni.

Amikor azzal a szemtelen mosolyával – amit annyira imádok – rám nézett, lecsúsztam az ágyról és elindultam felé.

– A nyakkendő miatt van, igaz? – kérdezte, és a nyakához emelte a kezét.

– Minden miattad van, Oren Tenning – mondtam, majd térdre ereszkedtem előtte, és egy pillanatra sem vettem le a szemem a nadrágjáról, ami szinte már majdnem olyan volt, mint egy sátor. Aztán felnéztem a csillogó szemeibe. – Olyan érzésem van, hogy Mr. Grey fogad most!

Amikor kicipzáraztam a nadrágját, vett egy mély lélegzetet, és egyik kezével megragadta az ajtókeretet. – Azt hiszem, ez egy filmes idézet volt.

– Mmm. Nagyon jó – forrón és lüktetve kiszabadítottam a nadrágjából, és a kezembe vettem, majd lenyaltam az előváladékot a hegyéről, aztán megcsókoltam az anyajegyét mielőtt teljes hosszában a számba vettem.

A frissen tisztított öltönye annyira tiszta és makulátlan volt, hogy egy percig sem mertem megkockáztatni, hogy esetleg összekenem. Így amikor figyelmeztetett, hogy mindjárt elélvez, a számban tartottam és lenyeltem minden cseppjét. Amikor elhúzódtam és felnéztem rá, a tekintete kába volt, majd egy mély sóhaj kíséretében az ajtókeretnek dőlt.

– Ez volt... ez volt... a francba, asszony. Fogalmam sincs, hogyan mondjam el neked, hogy mit művelsz velem – mondta, majd lenyúlva felhúzott a térdeimről és a karjaiban zárt. – Itt álltam, kibaszottul kiborulva az interjú miatt, erre te csak… teljesen kiűztél minden idegességet belőlem. Most már látod, hogy miért kellett mindenképpen velem jönnöd?

Iszonyatosan büszkének éreztem magam, így a két kezem közé fogtam az arcát és a szemeibe néztem, majd egyszerűen azt mondtam: – Szívesen.

Halkan felnevetett, és becsukta a szemeit, majd a homlokát az enyémnek döntötte. – Hiányozni fogsz – mondta, majd elhúzódott, és aggódó, kutató tekintettel rám nézett. – Meg leszel egyedül, amíg végzek az interjúval?

Bólintottam. – Oh, igen. Persze. Azt terveztem, hogy végre annyira lebarnulok, amennyire mindig is vágytam.

A tengerparton, a napozással kapcsolatos terveim sokkal jobban sikerültek, mint gondoltam. Délre szinte már arany barnává váltam, így elsétáltam egy közeli étterembe, megebédeltem, visszautasítottam egy italt egy sráctól, aki a bárpultnál szúrt ki magának, majd visszasétáltam a szobámba és elaludtam, miközben épp egy filmet néztem a TV-ben. És egyszer sem izgultam Oren miatt.

Jól van, rendben. Egész nap izgultam miatta, de ugyanakkor jól is éreztem magam.

A telefonom csengése ébresztett fel a szunyókálásból, késő délután.

– Visszatértünk – közölte Quinn a hírt. – Ten telefonja egyenesen a hangpostára irányított, szóval biztos még tart az interjúja. Van kedved velünk lógni a mi szobánkban, amíg visszajön?

– Igen, köszönöm – válaszoltam, ahogy körülnéztem a magányos lakosztályban.

– Ez csak természetes – mondta, majd megadta a szobaszámukat, amit pár perccel később egy emelettel lejjebb meg is találtam.

Zoey az ágyon ült és a falat bámulta, amikor Quinn ajtót nyitott. Ránéztem, majd vissza Quinnre, és amikor beléptem, azonnal elöntött a nyugtalanság. – Hogy… Hogy sikerült a mai nap?

Quinn esetlenül megvonta a vállait. Zoey felém fordult, de a szemeiből tükröződő sokk miatt nem hiszem, hogy valójában látott engem és felfogta, hogy ott vagyok: – Oh. Uhm… jól.

Leültem mellé és megfogtam a kezét, majd magyarázatot várva Quinnre pillantottam.

Válaszként csak megint megvonta a vállait, és azt mondta: – A apja felajánlott neki egy egymillió dolláros vagyonkezelői alapot, amit elvett Corától, és oh… a nővére épp egy bolondok házában van… miután megpróbálta megölni magát.

Rémült tekintetem ide-oda járattam kettőjük között, majd szinte kiáltva azt kérdeztem: – Mi van?

– Épp most mondta el – intett a barátja felé a kezével Zoey.

Quinn felsóhajtott és átment Zoey másik oldalára, majd a lábait lelógatva hátradőlt az ágyon. Ő is majdnem annyira sokkos állapotban volt, mint Zoey. – Azt hiszem, Mr. Wilder végleg eldöntötte, hogy szigorúan fellép Cora ellen, és megpróbálja a helyes viselkedés felé terelni. Így végül elvette a teljes betéti alapját és… és ez nem nagyon tetszett Corának. Szóval, egy kicsit… – aggódó tekintettel Zoey felé fordult.

– Megőrült – fejezte be Zoey helyette, majd felém fordult. – Iszonyatosan megőrült, megpróbált végezni magával, felvágta az ereit és bevett egy halom tablettát. Ő… ő egy igazi romhalmaz. Most egy rehabilitációs központban van, megfigyelés alatt. Oh, és, hogy ne csak emiatt legyen bűntudatom, apánk közölte velem, hogy azt a pénzt, amit tőle elvett, mindet nekem adja.

– Várjunk. Miért kellene neked emiatt bűntudatot érezned? – kérdeztem.

– Az apja miattam vitte el Ellamore-ból. Miattam gyökerestül kiszakadt az addigi megszokott életéből. Elloptam a barátját. Én…

– Nem loptál el – mormogta Quinn, majd felült, a kezei közé fogta Zoey arcát, és mélyen a szemeibe nézett. – Egymásba szerettünk.

De Zoey alsó ajka remegett. – De mindez nem történik meg, ha nem megyek Ellamore-ba.

– Igen, és ő valószínűleg most már halott lenne – vágtam közbe, hogy mind a ketten rám figyeljenek. – Hiszen nekiadtad az egyik vesédet, Zo. Mindazon szarságok után, amin Quinn-nel átmentetek miatta, te mégis megmentetted az életét. Semmi rosszat nem tettél. Ha Cora ennyire összetört, akkor azt csak magának köszönheti, és igenis megérdemelsz mindent, ami neki volt.

– Ámen – mondta Quinn halkan, majd megcsókolta Zoey homlokát.

Zoey odahajolt hozzá és a kezét támogatóan a combjára tette, majd üveges tekintettel felém fordult. – Én csak… Nem igazán akarom azt a pénzt. Az ő pénzét. Mintha beszennyezték volna. Úgy értem, csak vegyük figyelembe, hogy őt mivé változtatta.

Bírálóan felmutattam az ujjamat. – Először is, csak saját magának köszönheti, hogy egy erkölcstelen gonosz ribanccá változott. A pénznek semmi köze, ahhoz, hogy az a lány, maga volt az ördög. És másodsorban… – megálltam egy pillanatra és megvontam a vállaimat. – Nem kell elfogadnod semmiféle pénzt, ha nem akarod. Ne hagyd, hogy a gazdag emberek a pénzükkel akarjanak befolyásolni. De…

Amikor éles tekintettel rám nézett, mint, aki mindenképpen hallani akarja a folytatást, megálltam egy pillanatra és elmosolyodtam. Majd így folytattam: – Biztos vagyok benne, hogy mindig találni fogsz valamit, vagy valakit, akinek nagyon hasznára válna az a pénz. Mondjuk egy alapítvány… vagy mondjuk, nyithatnál egy új betéti alapot a jövendőbeli gyerekeidnek.

A gondolataiba merülve elkezdte rágcsálni az ajkát. – Azt hiszem, igazad van.

Quinn szorosan a karjaiba zárta és elkezdett előre-hátra ringatózni. – Én egyetértek Caroline-nal. Azt csinálhatsz vele, amit csak szeretnél. És tudom, hogy annyira jó szívű vagy, hogy nem fogod hagyni, hogy az a pénz valami olyan helyre kerüljön, amit nem szeretsz. De, amíg ez soha nem kerül vissza Corához, addig boldog vagyok.

Pár pillanat után Zoey végül bólintott. – Igazatok van. Talán mégiscsak elfogadnom.

Quinn megcsókolta a haját, én pedig megszorítottam a kezét: – A francba is, igen, el fogod fogadni.

Megcsörrent a mobilom, mire a testemben lévő összes izom megfeszült: – Oren az – mondtam, mire a gyomrom azonnal összeugrott az idegességtől, amikor megláttam a kijelzőn a nevét. – Szia. Milyen volt az interjú?

– Istenem, olyan jó hallani a hangodat – válaszolta. – De te hol vagy? A szobánk üres.

– Lent vagyok Zwinnék szobájában. Csak most jöttek vissza, és szent szar! Van egy olyan érzésem, hogy imádni fogod a Coráról szóló új híreket.

– Oh, komolyan? Na, és mi az? Kérlek, mondd, hogy bezárták egy diliházba.

Felnevettem, miközben azon csodálkoztam, hogy a pokolba találta ki. Elmeséltem neki mindent, amik Corával történtek, amikor egyszer csak kinyílt az ajtó és besétált rajta.

– Végre eljött az idő, hogy a szajha Cora megkapja, amit megérdemelt – mondta, miközben felém sétált. Majd felhúzott az ágyról, és jó erősen megcsókolt. Még mindig azt a szexis öltönyét viselte, így megragadtam a nyakkendőjét, magamhoz szorítottam, miközben a nyelve birtoklóan az ajkaim közé siklott.

– Ez azt jelenti, hogy jól ment az interjúd? – kérdeztem levegő után kapkodva.

Becsukta a szemeit és az arcát a hajamba temette. – Igen – mondta, ám úgy tűnt, mint aki vonakodik az igazat elismerni. – Igazából… nagyon jól sikerült.

A fájdalom szinte darabjaimra szaggatott. Tudtam, hogy borzasztó tőlem, hogy egy kis részem végig abban bízott, hogy leég és elbukik az interjún, hiszen akkor nem tudott volna elhagyni, de egyszerűen nem tehettem róla. Borzasztóan fog fájni, ha el kell egymástól válnunk.

– Annyira örülök neked – mondtam, majd megcsókoltam a mellkasát, mire a szempillái megrezzentek.

Pár pillanatig nem tudtam olvasni a tekintetében, majd körbenézett a szobán és azt mondta: – Ideje berúgni.

 

 

Zoey át akart öltözni, mielőtt lementünk volna a partra, de Oren már annyira izgatott volt, hogy végre elkezdődjön a bulija, ahogy ő nevezte, hogy már alig bírt várni. Én csak pár percet szerettem volna egyedül lenni a legjobb barátnőmmel, és kideríteni, hogy valójában hogyan érzi magát a mai nap után, így amikor a fiúk előrementek, mi lányok fent maradtunk, hogy megkeressük és átvegyük a megfelelő strandviseletet.

– Szóval, komolyan? – kérdeztem tőle, miközben épp egy strandtörölközőt tekert az egyrészes fürdőruhája fölé. – Hogy vagy?

Felsóhajtott. – Őszintén? Fogalmam sincs – mondta, majd rám nézett és felnevetett. – Úgy érzem megkönnyebbültem, ugyanakkor szörnyen is érzem magam Cora miatt és hálás vagyok, hogy azt kapta, amit megérdemelt, de iszonyatosan bűntudatom van, hogy ezeket gondolom és…

Megfogtam a kezét, hogy megnyugtassam, majd elmosolyodtam. – Minden rendben. Értem.

Bólintott. – Azt hiszem Quinn is jól van, jól viseli. Nagyon meglepettnek tűnt, amikor Mr… úgy értem az apám mindent elmesélt nekünk Coráról, de… azt hiszem, jól van.

– Biztos vagyok benne, hogy a legtöbb dologgal kapcsolatban ő is ugyanúgy érez, mint te – mondtam. – Úgy értem, Cora ugyanúgy elbánt vele, mint veled – mondtam, majd rávigyorogtam. – De annyira imádnivaló, ahogyan egymásért aggódtok – gyengéden a vállába bokszoltam, majd kijelentettem. – Mindketten rendben lesztek.

Miután mindent megbeszéltünk, megfogtam a kezét és kivezettem a szobából. Miközben lefelé sétáltunk a kövezett úton a szabad strandra, elmeséltem neki, hogy mennyire jól nézett ki Oren az öltönyében, mire csak egy szemforgatás volt a válasza, és közölte velem, hogy teljesen elvesztem. – Oh, ott vannak a srácok – mondta, és a fiúk felé mutatott.

Felnéztem és mind a ketten, Oren és Quinn, nem messze tőlünk vártak ránk az úton. Mind a ketten pólót és fürdőnadrágot vettek fel, és az előttük álló három nő őket bámulta.

Az egyikük leengedte a bikini felsőjét, megvillantva ezzel a cicijeit Oren és Quinn felé. – Szeretnétek egy kicsit szórakozni, fiúk?

– Hohó! – mondta Quinn, majd azonnal elfordult. Szemei a rémülettől hatalmasra nyíltak, amikor felénk fordult és észrevett minket. De Oren egy kicsit sem sietett az elfordulással.

Persze hátulról nem láthattam az arckifejezését, ám nyilvánvaló volt, hogy a kelleténél több ideig bámulta a csaj mellkasát.

Majd végül megszólalt. – Tudod… nem kellene olyan büszkének lenned azokra, édesem.

A nőnek tátva maradt a szája és a hangján is érezhető volt a sértettsége. – Tessék?

Oren felhorkant. – Túl kicsik – mondta, majd a jobb oldalt álló nő felé mutatott. – Nem igaziak – és az állával a baloldalon álló nő felé mutatott. Végül a középen álló nő felé mutatott – és túlságosan megereszkedett. Úgy értem, most komolyan, ha szeretnétek teljesen tökéletes és természetes melleket látni, akkor meg kellene néznetek a barátnőmét – mondta, majd egy jó hangosat és jó hosszút füttyült. – Na, azok az igazi első osztályú mellek.

Quinn pont ezt a pillanatot választotta arra, hogy megköszörülje a torkát, majd Oren karjába könyökölt. Oren azonnal felé fordult: – Mi van?

Quinn ránk mutatott, mire Oren felénk fordult. Abban a pillanatban, ahogy találkozott a tekintetünk, a mosolya azonnal kiszélesedett. – Ott – kiáltotta. – Gyere ide, bébi!

Amikor odaértem hozzá, azonnal megragadta a csuklómat, körbeforgatott, egészen addig, amíg szembe nem kerültem az őt bámuló döbbent nőkkel. Majd hirtelen hátulról átölelt és a kezeit a melleimre fektette. – Nézzétek csak meg! Ujjaival a ruhámon keresztül gyúrta a melleimet. – Na, ez maga a tökéletesség! A valaha volt legjobb mellek.

Miközben a három nő levegő után kapkodva, feldúltan elsietett, én a vállaim felett hátrapillantottam Orenre, mire a leheletétől azonnal összerándult az arcom.

– Mennyit ittál már?

Elvigyorodott, és üveges tekintettel válaszolt. – Fogalmam sincs, de nagyon jól fogjuk magunkat érezni, miközben azon dolgozunk, hogy minél hamarabb utolérjél.


7 megjegyzés: