4. Fejezet

 

4.FEJEZET

Ten

Fordította: Tony

 

A titokzatos látogatóm megpróbált kicsúszni alólam, de teljesen betakartam az ágyhoz szögezve. A frászt fogom elengedni, míg ki nem csikarom belőle a negyedik orgazmust. Úgyhogy mélyebbre nyomultam belé, szó szerint fogságba ejtve magunkat. Istenem, de jó érzés! A szűk, nedves, meleg punci ölelése maga volt a nirvana.

Az ember nem is gondolná, hogy minden nő más érzés lehet belülről. De ő igen. Szent szar, ő nagyon is más volt. Sokkal jobban érezte magát, mint bármelyik másik nő, aki eddig a testébe engedett.

Még erősebben szorítottam a selymes haját, mert egyrészt kapaszkodnom kellett valamibe, másrészt imádtam, hogy ez milyen hatással volt rá. Aztán még intenzívebben kezdtem döfködni. Rémült hangot hallatott, és még erősebben zihált, ahogy közeledett a következő orgazmus felé, amire éheztem. Abból, ahogy minden izma megfeszült, tudtam, hogy másodpercekre van tőle. Amikor hátravetette a fejét, fogaimat a válla feszült izmaiba vájtam, a közeledő robbanásában lubickolva. Olyan jó volt hallgatni, amikor elélvezett. Tényleg jó.

– Abban a pillanatban tudtam, amikor beléptél a szobába, hogy nem Kelly vagy – dörmögtem a fülébe, aztán a halántékára szorítottam az ajkamat, mert a haja ismerős illatától megfeszültek a golyóim. – De semmi baj. Szeretek idegenekkel kefélni.

Ez hazugság volt, mert egy idegennel kefélni egyáltalán nem ilyen érzés volt. Inkább az tetszett, hogy így odaképzelhettem, akit akartam.

– Az, hogy nem tudom, ki vagy, csak még izgatóbbá teszi. – Az tette izgatóbbá és hevesebbé, hogy Caroline-nak képzeltem.

És akkor egyszer csak elélvezett. A felajzott kis izmok remegve szorították satuba a farkam, és nem bírtam tovább. Elélveztem benne, csípőmet a fenekéhez szorítottam, amennyire csak tudtam, miközben mindent beleengedtem. A lepedőbe temette az arcát, és felsikoltott. Én is éreztem, hogy feltör belőlem egy nyögés, így megint a vállába haraptam, és a tenyeremet lecsúsztattam a karján, míg elértem az ujjait, amelyek a lepedőt markolták. Megfogtam a kezét, és vele együtt markoltam a lepedőt.

A vihar keresztülvágtatott rajtunk, én pedig tartottam őt, amíg el nem csendesedett.

Meg akartam csókolni. A hátára akartam fordítani, hogy a mellkasomat a melléhez szoríthassam, számat az övére tapasszam, szétválasszam az ajkait, és bedugjam a nyelvem. Meg akartam kóstolni, és a következő ezer lélegzetvételt megosztani vele. Ami kurvára megijesztett. Mert én soha nem akartam megcsókolni egyiket sem. Soha nem voltam kedves és gyengéd velük.

És ez azt jelentette, hogy tudtam, hogy ő más. Ő…

Mocorogni kezdett alattam. – Szállj… le!

– Tessék? Au! A francba, te nő! – Hátratolta a fenekét, amitől kicsúsztam belőle és eltalálta a hasamat. Nem fájt, de meglepett annyira, hogy felemelkedjek. – Mi a fene van?

Érte nyúltam, de ha akart, egy kis szabaduló művész tudott lenni. Kipattant az ágyból, és az ajtó felé mászott, míg az ujjaim csak a hideg levegőt markolták.

– Hé! – kaptam el végül a könyökét, de nem tudtam megtartani, mert azonnal kiszabadult. A cipői a padlón csattogtak, mielőtt kivágódott a hálószobaajtó, aztán becsukódott. Hallottam, hogy végigrobog a folyosón, aztán becsapja a bejárati ajtót is.

Hosszan kifújtam a levegőt, a hátamra gördültem, és bámultam a sötét mennyezetet, gyakorlatilag a nagy semmit.

Ami történt, az… hát, ja. Az valami más volt.

Azonnal tudtam, hogy ő nem Kelly. A kuncogás és az állandó beszéd valahogy elárulta. Aztán elment, és ebből kiderült, hogy még sosem volt itt velem. Abból, hogy említette a pletykákat, miszerint csak sötétben csinálom hátulról, rájöttem, hogy Kelly bandájából lehet valaki.

Újabban unatkoztam egy kicsit, és elkezdtem egy játékot. Egy csoportból minden lányt egy speciális pozitúrában dugtam meg. Például az összes Alfa Delta Pi diákszövetségi nővér háttal lovagolt meg. A tanítóképzősöknél szigorúan orál volt. A szurkolólányok kutyapózban kapták. Így, amikor egymás között elkezdtek róla beszélgetni, rájöttek, hogy mindegyikükkel ugyanúgy csináltam, és elkezdték azt gondolni, hogy van valami fura beütésem, vagy valami.

Nem igazán tudom, miért kezdtem el ezt a bizarr játékot, de baromira szórakoztató volt átvágni a fejüket.

Tehát, ezért következtettem arra, hogy az éjféli látogatóm egy újabb fociszurkoló… Addig a pillanatig, mikor elfelejtette elváltoztatni a hangját, és olyan hangon mondta ki a nevem, amit bárhol felismernék.

Kővé dermedtem, a kezem a meleg, csupasz combján, és nem tudtam, mit csináljak. Egyszerűen nem tudtam elhinni, hogy Caroline van a hálószobámban, az asztalomra dőlve. Hirtelen keményebb lettem, mint életemben bármikor, megráztam a fejem, és próbáltam letagadni. Úgy értem, nem létezik, hogy Caroline teste melegítette a tenyeremet. Á, dehogy!

Először is, ő nem lenne ilyen vakmerő. Oké, ezt töröljük, határozottan lenne hozzá bátorsága. Ez volt az egyik ok, amiért annyira odavoltam érte. Merész kis méregzsák tud lenni, hogy úgy gondolja.

De ő nem… a francba, nem sétálna be ide úgy téve, mintha ő lenne Kelly, ugye? Ma este mérges volt rám; azt gondoltam, inkább morzsolná össze a mogyoróimat a saját kezével, minthogy élete legjobb menetében lenne része.

Hát, igen, valószínűleg tévedek. Nem lehetett ő, bármennyire hasonlított a hangja Caroline-éra, bármennyire olyan illata volt, és bármennyire olyan érzés volt, mint ahogy Caroline-nal elképzeltem. Selymes haj, puha bőr, tökéletesen formás, de gyúrható mellek, és a legszűkebb, legforróbb punci, ami valaha szorította a farkam.

Ó, a francba! Tényleg Caroline puncijában volt a farkam? Határozottan úgy viselkedtem vele, mint még senkivel az ágyban, személyes dolgokat mondtam el neki a nővéremről, megcsókoltam a halántékát, és fogtam a kezét, miközben együtt élveztünk el.

De nem. Kurvára nem lehet. Nem lehetett.

De akkor is… az ötlet jobban beindított, mint bármi más.

Feküdtem az ágyamban, ami most különösen üresnek tűnt nélküle, és már a gondolattól kezdtem újra megkeményedni, hogy azzal a nővel voltam, aki után közel egy éve epekedtem.

Megborzongtam. Nem, nem, nem. Nem lehetett ő. Csak azért ruháztam fel Caroline tulajdonságaival, mert annyira akartam, hogy ő legyen, és nem tudtam, hogy igazából ki volt.

Felültem a matracon, felkapcsoltam az éjjeli lámpát. De akármilyen gyorsan húzott el az éjféli látogatóm, nem hagyott hátra semmit; semmi sem bizonyította, de nem is cáfolta, hogy Caroline volt. Kis ideig csábított a gondolat, hogy utánamenjek, és kiderítsem, ki volt valójában – valószínűleg még utolértem volna a parkolóban – de… tényleg tudni akarom?

Végigfuttattam a kezem a hajamon, és erősen megszorítottam a fejem. Bebeszéltem magamnak, hogy Kelly csak cserélt az egyik barátnőjével erre az éjszakára… a pokolba, ki tudja miért. Kit érdekel? Akkor sem tudtam elfelejteni, hogy milyen jó volt.

De elélvezni a hajhúzástól? Hmm. Érdekes.

Végre rávettem magam, hogy lehúzzam az óvszert, és az ágyra dobtam magam meztelenül. Bámultam a plafont, és újraéltem az éjszakai látogatás minden percét.

 

 

Az agyam másnap reggel még mindig állandóan a lány körül forgott… amíg valami seggfej félbe nem szakította a gyengéd emlékeket.

– Hé, hogy írod az informatívot?

– Hm? – morogtam, amikor Gamble megrúgott az asztal alatt. – Mi?

– Informatív – mondta. – Hogy írják helyesen?

Hozzászoktunk, hogy szombat reggelenként együtt lógunk; régebben ilyenkor volt a fociedzés. De mindannyian végzősök voltunk, és a szezonnak már vége, így már nem kellett edzésre járnunk; jövőre már nem fogunk játszani. Szóval inkább a helyi kávézóban találkoztunk minden szombat reggel. És elég unalmas vénemberekké váltunk, általában leckét írtunk együtt.

Igen, leckét mondtam. A haverom egy leckeíró gépezetté változott az utolsó évben. Ez egy kicsit kínos volt, ugyanis én is mentem vele, mert a fenébe, nem is tudom, miért. A barátom volt, és a barátok feláldozzák magukat egymásért, és olyan hülyeségeket csinálnak, mint a lecke a haverjukkal, aki punci lett a szeretett nőért, akit szeretett volna lenyűgözni a jó jegyekkel. Így aztán feláldoztam az értékes szombat reggeleimet, és leckét csináltam a haverommal, ahelyett, amit szoktunk csinálni együtt, nevezetesen hogy csajokra vadászunk.

Egy kicsit hiányzott ez a csajvadászós korszak, és ugyanakkor, valahogy mégsem. Kezdett egy kicsit monoton és elcsépelt lenni az utóbbi időben. Nem tudom, hogy az változtatta-e meg a dolgokat, hogy Gam megállapodott, vagy bennem változott meg valami.

A picsába, lehet, hogy kezdtem olyan öreg és unalmas lenni, mint Gamble. A francba, ez nem jó. Szóval, hogy bizonyítsam a Tenségemet, még mindig próbáltam flörtölni minden lánnyal, aki elment az asztalunk mellett, bár a szívem már nem volt benne.

– E, n, formatív. A picsába, nem tudom. – Mérgesen néztem rá. – Nem te vettél feleségül egy kibaszott irodalomtanárt?

– Őt nem kérdezhetem meg. – Gam úgy bámult rám, mintha ütődött lennék. – Ha ő segítene, az írás minőségéből az a pöcs ügyintéző egyből tudná, hogy nem én csináltam.

– Akkor írd szándékosan rosszul. Vagy még jobb, használj valami egyszerűbb szót, amit tudod, hogy kell helyesen írni és illik a mondatba – ráztam meg a fejemet. Ez beteg.

Gam a fogát csikorgatta, és haragosan nézett rám. – De le akarom nyűgözni Aspent, és jó jegyet szerezni. Ez az ő tárgya; nem szívhatok egy dolgozattal.

Felsóhajtottam, és feltartottam a mutatóujjam. – Az első indok, hogy miért nem fogok belezúgni egy kibaszott irodalomtanárba: nem vagyok hajlandó tettetni, hogy szeretem ezeket a dolgozatokat.

Miközben a haverom trágárságokat morgott rám, ismét nem foglalkoztam vele, inkább egy szétroncsolt csonkba rágcsáltam a tollam végét. Még mindig furcsa volt, hogy Gam már házas. Három hónapja, újév napján kötötték be a fejét.

A pillanat, amikor elismételték a fogadalmukat, visszhangzik az agyamban. Mint a vőlegény tanúja, ott kellett állnom az első sorban, így hallottam minden szavukat, szóról-szóra. Egészen addig a pillanatig, amikor az életét az asszonyának ígérte, meg tudtam állni, hogy ne nézzek át a menyasszony tanújára. De amikor Noel tiszta hangon megígérte, hogy szeretni és dédelgetni fogja, és a többi, megadtam magam, és rápillantottam.

Caroline-ra.

Bassza meg, de ő is rám nézett, és szédítő volt a koszorúslány ruhájában. Úgyhogy az egész rohadt szertartás alatt őt bámultam. Ha először félrenézett volna, akkor én is, de nem tette, így én sem, és csak szemeztünk, én pedig egyre keményebb lettem az esküvő közepén, mert kétségbeesetten szerettem volna meghágni a legjobb barátom kishúgát.

-- Hah! – kiáltott fel hirtelen Gam, amitől majdnem kiugrottam a bőrömből, a gyökér. – I, n, formatív, te balfasz. – Letette az okostelefonját a laptop mellé, és elkezdett gépelni, másolva helyesen a szót.

Felhorkantam. – Jó neked. – Úgy vettem észre, az utóbbi időben sokat ráncolom rá a szemöldökömet. De nem tehettem róla; legszívesebben kitekertem volna a nyakát, amiért állandóan azt szajkózta, hogy maradjak távol Caroline-tól. Nem tudta, hogy a tiltás csak azt eredményezte, hogy még közelebb akartam kerülni hozzá, amíg kibaszottul benne nem vagyok?

Ez a gondolat pedig, hogy benne lenni, eszembe juttatta a múlt éjszakát, ami még ingerlékenyebbé tett, mert tudtam, hogy nem lehetett ő, akármennyire is akartam.

Szusszantam egyet, aztán bámultam a nyitott matekkönyvemet, anélkül, hogy bármit láttam volna belőle.

– Hűha, Gam tud helyesen írni. Hurrá! – Száraz volt a hangom, miközben felemeltem az öklömet, mintha pomponok lennének benne, és elkezdtem integetni.

Megint megrúgott az asztal alatt. – Gyökér.

Erősebben rúgtam vissza. – Ujjdöngető.

– Szarfaszú! – A cipője a sípcsontomat érte, de nem rándultam össze.

– Seggturkász! – Belevágtam a sarkam a csukája orrába, remélve, hogy elérem a lábujjait. Megrándult az arca, ebből tudtam, hogy sikerrel jártam.

Igen! Én vagyok a király! Gamble hülyeségeket beszél.

A nyelvét végigfuttatva a fogain, és összehúzta a szemöldökét. – Nem adod fel, mi?

Megvontam a vállamat. – Egész nap bírom, faszfej.

– Micsoda lúzer. – Megrázta a fejét, és túllépve a dolgon visszafordult a feladatához, hogy a felelősség és felnőtté válás felé vegye az irányt.

Felhorkantam, le mertem volna fogadni, hogy meg fog rúgni, mielőtt befejezi a leckeírást.

Éppen pöcsnek akartam szólítani, amikor néhány csaj közeledett az asztalunk felé turbékolva. – Szia, Noel! – Aztán: - Helló, Ten! – mint egy elkésett gondolat.

– Sziasztok! – mondta Noel, fel sem emelte a fejét, csak intett a tollával, amolyan félszívű üdvözléssel. Én is intettem, és utánuk néztem, ahogy beálltak a sor végére innivalóért.

Ahelyett, hogy felálltam volna a székről, és követtem volna a kedves hölgyeket, akik ránk köszöntek, inkább tovább rágcsáltam a tollamat, és bámultam a matekpéldát.

– Hé – Noel megint megrúgott, pont ahogy számítottam rá –, éppen a sípcsontom érzékeny pontján, amit már az előbb is eltalált. Kurvára fájt.

– Mi a fene van? – vágtam oda átható tekintettel. – Ne rugdoss!

Pislogott, mintha a kifakadásom teljesen alaptalan lenne. Aztán megrázta a fejét. – Mi a bajod?

Reméltem, hogy nem sápadtam el, pedig úgy éreztem, mintha minden csepp vér az arcomból a gyomromban levő csomóba tolult volna. Aztán bepánikoltam, a tenyerem hideg volt és nyirkos, és nem tudtam, miért. De azonnal bűntudatom lett, mintha megdugtam volna a húgát az elmúlt éjjel. Pedig nem. Tudtam, hogy nem, mert a nő, akiben voltam, nem Caroline volt. Vita lezárva.

Így összehúztam a szemem a faszfejre, amiért rám hozta a frászt.

– Te vagy az, aki nem bír a lábával – hárítottam. – Veled mi a fene van?

A barista pultnál levő sor felé biccentett. – Miért nem csaptál le rájuk?

Felhúztam a szemöldököm, egy pillanatra összezavarodtam. – Kire?

– KIRE? – ismételte hitetlenkedve. – Arra a két csajra, akik a szemükkel megbasztak, ember.  Azokra. Ten egy normális, átlagos napján, már ott lennél, lihegnél és csorogna a nyálad.

Vállat vontam, és nem kezdtem el vitatkozni a lihegés és nyálcsorgatás megfogalmazással. – Először neked köszöntek.

Felhorkant. – Mintha ez eddig visszatartott volna.

Oké, ott a pont. A két csaj felé pillantottam, akik még mindig pletykálkodtak, szinte összebújtak. Jól néztek ki hátulról. Csini feszes popók, éppen annyi husival a kufferban, hogy érdekeljen. Elképzeltem őket együtt, ahogy rajtam vannak. De hát, ja, nem indított be annyira, hogy felálljak a székről.

Visszafordultam Gamble-höz. – Áhh.

Leesett az álla. – Mi a fene? Oren Tenning nem mond “áhh”-t cicire és popóra. Soha. Tehát… mi a fene van veled? A francba. Csak nem haldokolsz?

– Mi? Dehogy! – Nem fogja abbahagyni a bámulást, ha attól fél, hogy rákom, vagy ilyesmim van, így felsóhajtottam, körülnéztem, aztán áthajoltam felé az asztalon. – Voltál úgy valaha… – Újra körülnéztem a kávézóban, kémkedő füleket keresve. Vívódtam, hogy mondjak-e valamit. Viszont, azt mondtam magamban, hogy ez nem olyan, mintha tényleg a húgáról beszélnék. Ezzel be tudnám bizonyítani magamnak, hogy nem lehetett ő múlt éjjel. Soha nem mondanék részleteket a srácnak a saját húgáról. Ráadásul mindig mondtam részleteket, ha nem tenném, azt hinné, valami gáz van.

Így hát, lehalkítottam a hangom és folytattam: –  Voltál úgy valaha, hogy jobban beindultál, amikor vitatkoztatok egy lánnyal, miközben döngetted?

Gamble tátott szájjal bámult rám, aztán megrázta a fejét, és pislogott. – Miért vitatkoznál egy lánnyal, miközben döngeted?

– Mert… – mordultam fel idegesen, és legyintettem, remélve, hogy túllép a kérdésen. Nem értené meg, amiért ki nem állhatom, hogy a szüleimen és Caroline-on kívül bárki Orennek szólítson. – Nem számít, miért. Csak… megtörtént. És izgató volt. Tényleg furcsa. De, baromi izgató.

A plafonra szegezte a tekintetét. – Jézusom. Te valami nagyon különlegesre vágysz.

– Komolyan beszélek, ember – néztem rá nagyon mérgesen.

– Én is – bökte ki nevetve. – És csak te kezdenél vitatkozni egy nővel, miközben benne vagy. A fenébe, Ten. – Újra megrázta a fejét, de ezúttal legalább vigyorgott. – Te aztán nem semmi vagy.

Elöntött a csalódottság. Abban reménykedtem, hogy tapasztalt már ilyesmit. – És mi van a hajhúzással? – nyomultam tovább. – Volt már olyan, hogy a csajod elélvezett attól, hogy a haját húztad?

Gamble beszívta a levegőt, a szemöldöke a hajvonaláig ugrott. – Mintha bármit is elmondanék, hogy mitől megy el a csajom.

Már nyitottam a számat, hogy vitatkozzak, de felemelte az ujját. – Hadd lássak tisztán. Vitatkoztál egy lánnyal, és meghúztad a haját szex közben. Hűha. Mi vagy te? Ötéves?

-- Nem – motyogtam, és egyre mérgesebb lettem. Nem tetszett, hogy így leszólta életem valószínűleg legjobb szexét. – Nem. Tíz vagyok, ahogy a nevem is mutatja. És tetszett neki. Nagyon. Úgy értem, húsz perc alatt négyszer tetszett neki.

Gamble visszakozott, láthatóan le volt nyűgözve. Füttyentett egyet, de aztán kiült az arcára a hitetlenkedés. – Valószínűleg megjátszotta.

Felemeltem a kezem. – Miért játszotta meg négyszer? Miért nem csak egyszer, és én békén hagytam volna.

Vállat vont. – Jó kérdés, de nem tudom. Talán, hogy jobban érezd magad?

– Persze – forgattam a szemem. – Nem játszotta meg. Higgy nekem! Esélye sem volt megjátszani. Ez… –  Megráztam a fejem, még mindig döbbenten attól, ami történt. – Kibaszott hihetetlen volt.

Mindentudó vigyor jelent meg Gamble arcán. – Hát, szent szar. Egy különleges nő végre nyomot hagyott az én Tenemben. Mit is mondtál, hogy hívták? Valaki, akit ismerek?

Felszisszentem, és a fogaim közé szívtam az alsó ajkam. – Nem tudom.

Pislogott. – Mit nem tudsz? A nevét?

Egy fejrázással megszólaltam: –  Nem. Nem tudom a nevét.

– Hát, akkor hogy nézett ki? Az egyik szokásos fociszurkoló volt?

Vállat vontam. – Nem biztos.

– Miben… nem vagy biztos?

– Nem vagyok biztos benne, hogy nézett ki.

Megvakarta az ötórás borostáját az állán, és összeráncolta a szemöldökét. – Hogyhogy nem tudod, hogy nézett ki? Mennyire voltál részeg?

– Egyáltalán nem voltam részeg. Én csak nem… láttam őt.

– Nem… –  Megrázta a fejét, láthatóan össze volt zavarodva. – Mi van?

– Sötét volt.

– Oké, de… Várj, várj, várj! – intett a kezével. – Kezdjük az elejétől.

Így elmondtam neki a találkozásomat Kellyvel a bárban. Ismerte Kellyt, és tudta, milyen nagyon göndör a haja. Aztán meséltem neki a sötétben találkozós tervünkről. – De az volt, hogy a lánynak, aki bejött a szobámba, hosszú, egyenes és nagyon puha haja volt. – És selymes. És isteni illata volt… mint Caroline-nak.

Gamble jó tíz másodpercig tanulmányozott a sztori után, aztán megszólalt. – Tehát, gyakorlatilag bárkivel kefélhettél?

– Ja – mondtam. – Azt hiszem. Úgy értem, határozottan nő volt, de ezen kívül… igen.

Tágra nyílt a szeme. – Nem Hamilton nője volt, ugye?

Bámultam rá egy pillanatig, várva, hogy felnőjön, és csak utána vontam kérdőre. –  Ne már! Most tényleg?

Vállat vont. – Nos… nem lehetetlen elképzelés. Ugyanabban a lakásban lakik, mint te, és hosszú, egyenes haja van. Mi van, ha felkelt az éjszaka közepén, és… mit tudom én, kiment a mosdóba, aztán olyan fáradt volt, hogy véletlenül rossz szobába ment be, és rossz lakótárssal bújt ágyba.

Csak bámultam Gamre, tuti megbolondult.

Felcsattant. – Mi van? Nem olyan ésszerűtlen ötlet.

– De az! Mert holtbiztos, hogy nem Szöszi volt. – Habár a testalkat és a haj valahogy stimmelt. Ó, a francba! Ugye nem Szöszi volt? Felkavarodott a gyomrom. Quinn soha nem fogja megbocsátani, ha véletlenül…

– Várj! Nem! – A vállam megkönnyebbülten leereszkedett. – Nem lehetett ő. Folyamatosan Or… a keresztnevemen szólított. Szóval, a csaj határozottan tudta, hogy ki döngeti, ami totál kizárja a feltevésedet, hogy Ham nője véletlenül az én ágyamba mászott, és rossz sráccal kufircolt. Kétszer.

– Hmm. Igen. Azt hiszem. – Tovább gondolkodott rajta. – De a lány rájött, hogy te nem tudod, kicsoda ő?

– Aha. – Újra előrébb ültem, lehalkítottam a hangom. – Ez a legfurcsább benne. Totál megrémült, amikor mondtam neki, hogy tudom, hogy nem Kelly. Valójában pont azt akarta, hogy másnak higgyem. Még meg is próbált ledobni magáról, és megállítani, amikor megmondtam. A második menetet alig fejeztük be.

– Várj! Szex közben mondtad neki? – Gamble levegő után kapkodott. – És szent szar! Nem is az első menet volt? Tudsz még valami bizarr dolgot mondani?

Igen. Azt hiszem, a húgod volt.

De persze ezt nem mondtam ki. Még én is frászt kaptam tőle, ha rágondoltam. Úgyhogy kifújtam a levegőt. – Életem dugása volt.

Ezt beismerhettem.

Gamble felhorkant. – És még mindig nem tudod, ki volt?

Megráztam a fejem, és nem voltam biztos benne, hogy tudni akarom. Ja, tuti nem akartam tudni. Mert ha az volt, aki akartam, akkor komolyan elbasztam. Ha nem az volt, akkor meg komolyan… csalódott lettem volna. – Amint végeztünk, úgy eltűzött, mintha égne a lába alatt a talaj. Én mondom neked, a csaj nem akarta, hogy ismerjem a személyazonosságát.

De az ötlet nem nagyon hozta lázba a barátomat. – Hát, nem igazán tudom hibáztatni szegényt – mondta visszataszító vigyorral. – Ha én nő lennék, és aki érezne valamit irántad, nem aláznám meg magam azzal, hogy bárki megtudja – még te sem.

– Rohadék. – Most rajtam volt a sor, hogy megrúgjam az asztal alatt.

A szemét forgatta, mintha elege lenne a gyerekes bohóckodásból. – Tehát, ez volt életed legjobb szexe, és soha nem tudod megismételni, mert fogalmad sincs, hogy kihez menj a második éjszakáért. Ez szép, ember. Jó elbasztad magadnak.

– Ó, a francba. – Hátradőltem a székben, és tátott szájjal bámultam. – Igazad van.

Soha nem dughatom már meg a titokzatos lányt.

Ez nem jó.

– Helló, srácok – szakított félbe minket a kifulladt Hamilton, ahogy kihúzta a szabad széket közöttünk, és egy fáradt sóhajjal leült.

Mivel még csak másodéves volt, neki még ott kellett lenni a csapat szombat reggeli edzésén. Az izzadt pólóból, erőfeszítéstől vörös arcából és a zuhanytól nedves hajából arra lehetett következtetni, hogy egyenesen az edzésről jött.

– Mit hagytam ki? – kérdezte.

Gamble vihogott, én pedig egy századmásodperccel előbb tudtam, mint megszólalt, hogy szét kell rúgnom a seggét. – Hé, a csajod nem kelt fel az éjszaka közepén, hogy, mit tudom én… igyon, vagy kimenjen a mosdóba, ugye?

– Jézusom – motyogtam, hátrabillentettem a fejem, és behunytam a szemem. Csak fel kellett hoznia, igaz?

– Ööööö…. – Zavarodottságot éreztem Ham hangjában, ahogy egyikünkről a másikra pillantott. – Nem hiszem. Miért? – A pillantása megállapodott rajtam, aztán visszatért Gamhez.

– Mert Tennek volt egy látogatója éjszaka. Valami csaj érkezett hozzá a sötétben, szétkefélte az agyát, aztán elrohant, mielőtt megtudhatta volna a nevét, vagy láthatta volna az arcát, így most fogalma sincs, hogy ki volt az.

A fogamat csikorgatom a vulgáris fogalmazásán. Ami furcsa, mert más körülmények között, én is szinte ugyanígy fogalmaztam volna. De amióta összekapcsoltam Caroline képével, hirtelen nem tűnik viccesnek így beszélni róla.

Hamilton szemöldöke zavartan összeráncolódott, aztán felugrott a hajvonaláig. Hitetlenkedő pillantással fordul felém. –  És szerinted Zoey volt?

– Nem. – Azonnal védekezésre emeltem a kezem. Úgy értem, ne egy vézna srácnak képzeljetek el, de Ham hatalmas volt, és tuti legyűrt volna, ha bármivel megbántom a barátnőjét. –  Tudom, hogy nem ő volt. Soha nem is gondoltam. Ez a pöcsfej teljesen magától találta ezt ki.

Ham most Gamble-re villantott szúrós tekintetet.

– Hé – szólalt meg Gamble, felemelve a kezét, de nevetett is közben. – Csak hülyéskedtem veletek, srácok. Jézusom. Ki lett volna a te első tipped?

– Valami focimaca – mondta Hamilton azonnal.

Caroline, de én nem mondtam ki.

A tenyerembe nyögtem, aztán leengedtem az arcom elől. – Tehát a dolog lényege az, hogy fogalmam sincs, ki volt Miss Éjféli Látogató, és valószínűleg soha nem is fogom megtudni. Úgyhogy hagyjuk a témát. Oké? Rendben.

A tudat, hogy soha többé nem márthatom a kanócomat abba az édes mézesbödönbe, kezdett idegesíteni.

Jézusom, miért idegesít ma minden?

Ham és Gam rám pillantott. Aztán egymásra néztek. Amikor mindentudóan egymásra vigyorogtak, a szememet forgattam. De az istenit… a francba. Hiányoztak a napok, amikor minden barátom ugyanolyan szingli és elérhető volt, mint én. Most, hogy már papucsok voltak, úgy látszott, szerintük nekem is annak kéne lennem, mintha ugyanazt a nőt dugni egész hátralevő életemben olyan remek, csodálatos dolog lenne.

Édes Istenem! Ez horror. Hacsak az az egy nő nem olyan, mint a múlt éjszakai. Akkor talán… na. Félresöpörtem a gondolatot, és előrehajoltam, hogy újra a matekkönyvemre összpontosítsak. – Az edző még mindig kezdő irányítóként számít rád a jövő évben? – kérdeztem Hamet.

Megköszörülte a torkát, Gamre pillantott, aztán bólintott. – Aha.

Gamble volt a csapat sztár irányítója, amíg el nem törte a kulcscsontját az idei utolsó előtti meccsen. Így Hamiltonnak kellett belépni helyette, és vinni minket a nemzeti bajnokság további részében. Mindannyian tudtuk, hogy ez zavarja Gamble-t, mert nem játszhatott az utolsó meccsen, és elvesztette az esélyét is, hogy kipróbálja magát a profik között. Bár azt mondta, boldog, hogy megállapodott a csajával, és gondoskodhat a három fiatalabb testvéréről – akiket elvettek az anyjuktól, aki gyakorlatilag elhagyta őket -, tudtuk, hogy bosszantotta.

– Aspen talált már munkát? – kérdezte Ham reménykedve.

Amikor Gam felnézett, az összeszorított szájából tudtuk, hogy nem. – Nem – morogta.

A lány már lassan egy éve munkanélküli volt, amióta kirúgták, mert kapcsolatot kezdett vele. Ami újabb fájdalmas seb volt Gamble számára. Mindig személyes kudarcnak fogta fel, amikor az megpályázott egy állást, és nem vették fel. De nem is engedett megpályázni neki olyan állást, ami szerinte „alantas” volt. Ha nem lettek volna annyira pénzszűkében, mint tudtuk, azt gondolhattuk volna, hogy ő tartja vissza, és hagyja, hogy… hát, csak úgy legyen egy darabig. De nem. Ő makacs maradt. És a lány tudta, mennyire zavarná a fiút, ha „lealacsonyítaná” magát, ahogy ő hívta, így maradt munkanélküli, és spórolt tovább. Én pedig továbbra is úgy tettem, mintha rajtam lenne a sor, hogy fizessek a szombati reggelikért a kávézóban. Gamble pedig továbbra is hagyta.

Tudtam, hogy Caroline rendszeresen ajánlott fel neki pénzt. Egy kis mellékes pénzhez jutott múlt évben – bár nem tudom, mennyihez –, miután összeszűrte a levet azzal a gazdag csókával a szülővárosából, és a srác szüleinek ki kellett fizetnie őt. De Gamble hajthatatlanul megtagadta, hogy hozzányúljon ahhoz a pénzhez.

Szerintem minden egyes elutasítás kitépett egy darabot a húga lelkéből, és hagyta vérezni még egy kicsit. Annyi mindenen ment keresztül, hogy megkapja azt a pénzt; arra költi, amire kibaszottul akarja. Ha segíteni akar vele a családjának, a bátyjának hagynia kellene. Ez volt az egyik ok, amiért elfogadta… Gamble és a két öccsük miatt.

Gamble erősködése, hogy csak magára költse, egy kicsit megölte őt, és néha legszívesebben megragadtam volna a nyakát, hogy egy kis érzést rázzak bele, hogy fogadjon végre el egy kis pénzt, mert Caroline-t boldoggá tette volna.

De nem volt közöm a családi dolgaikhoz, és jobban tudtam ezt annál, hogy közbeavatkozzak, nem számít, hányszor láttam, hogy Caroline kihúzza magát, felemeli a fejét és próbálja elrejteni a fájdalmát, amikor Gam elutasította a segítségét. Az a túl büszke, makacs seggfej.

– Azt hiszem, lecserélem a főtárgyamat – szólalt meg Gamble hirtelen.

– Mi van? – Hamilton és én egyszerre néztünk rá.

Bólintott. – Aspen és én beszélgettünk, és… az üzleti adminisztrátor nem az én világom. Tudom, hogy nem lehetek profi, de hiányzik a focipálya. Oda tartozom. Így arra gondoltam, jövőre újra beiratkozom, tanári végzettséget szerzek, és talán edző leszek.

Miközben Hamilton bólintott, mutatva, hogy szerinte jó ötlet, az én állam leesett. – Tessék? – Nehogy már én legyek az egyetlen hármunk közül, akinek diplomája lesz és lelép, hogy rendes munkája legyen. Én voltam a legkevésbé érett a csapatban, az örök egyetemi partiarc. Nem én akartam az első lenni, aki felnő.

Gam vállat vont, és komoly pillantást vetett rám. –  Mivel Pick megemelte a fizetésemet a bárban, most… rendben vagyunk. Kitartunk még két évig, amíg lediplomázom, Caroline-nak meg már amúgy is megvan a pénze az egyetemre, nem kell aggódnom miatta. Komolyan úgy gondolom, hogy ez a legjobb, amit tehetek.

– Hát, basszus. – Most tényleg szarul éreztem magam. Nemcsak azért, mert megvolt életem legjobb szexe, és rájöttem, hogy semmi esélyem az ismétlésre, de azt kell hallanom, hogy én lelépek, miközben minden barátom itt marad együtt… nélkülem.

Ez a szar nagyon nem jó így.