30.-31. Fejezet

 

 

 

  30. FEJEZET

Ten

 

Fordította: Red Ruby

 

 

Tudtam, hogy haza kellett volna mennem megnézni Szöszit és Hamet, de még Caroline körül akartam lenni, plusz a most, épp olyan jó időpontnak tűnt, mint bármelyik másik, hogy Noel engedélyét kérjem, hogy elvihessem a húgát egy igazi, valódi randira. Szóval, ahelyett, hogy levadásztam volna a teherautómat, körbeosontam előre a ház oldalán. Miután felpattantam a verandára, vettem egy mély lélegzetet és bekopogtam az ajtón.

Gam nője kevesebb, mint egy percen belül kinyitotta. Úgy pislogott, mintha megzavarodott volna, hogy engem látott.

Elmosolyodtam, olyan bájosan, ahogy csak tudtam. – Kijöhet Noel játszani?

– Ööö... – megrázta a fejét. – Igen, persze. Itt van. Gyere be. Mi újság? Olyan… – a gyűrött, félig szakadt ruháimra pislantott – … szétszórtnak tűnsz.

Fenébe, talán kicsit rendbe kellett volna szednem magam, mielőtt kopogtam. Caroline egy kicsit vad volt ma este.

Ó, hát ehhez túl késő.

Bánatosan vállat vontam. – Ez egyike azoknak az éjszakáknak.

– Ten? – hallatszott Gam kíváncsi hangja a felesége mögül.

Mögé lestem, és rávigyorogtam Gamre. – Hé, ember! Hamnek és Szöszinek egy darabig szükségük volt a helyre, szóval átmenetileg hajléktalan vagyok. Ugye befogadtok itt csellengőket? – léptem be megkerülve a feleségét, és beleszimatoltam a levegőbe, orromat a mennyezet felé emelve. – Fenébe, akármi is fő, nagyszerű az illata. Nagyon szeretnék maradni vacsorára, köszi.

Gamble egyik vállát a nappali bejáratának keretéhez döntötte és felemelte az egyik le-nem-nyűgözött szemöldökét, ahogy karjait keresztbe fonta a mellkasa előtt. De a felesége nevetett a bohóckodásomon.

– Semmi extra – mondta. – Csak taco. És szívesen vesszük, ha maradsz, Ten. Nem gond.

Figyelmen kívül hagyva a férjét, egy újabb ragyogó mosolyt villantottam rá. – Köszönöm szépen, Mrs. Gamble. Megterítek.

Ajánlatomtól felragyogott az arca, de intett a kezével. – Nem kell ezt csinálnod, de köszönöm. És csak hívj Aspennek, tudod.

Ahogy követtem őt a konyhába vállat vontam. – Igen, bocs. Általában nem hívom a nőket a keresztnevükön. Ez valamiféle furcsa szokás, amit nem tudok irányítani. – Tehetetlenül vállat vontam.

– Tényleg? – Egy mindentudó mosolyt vetett rám. – Sosem hallottalak Caroline-t bármi másnak hívni Caroline-on kívül.

– Hmm – mormogtam, ahogy kinyitottam egy szekrényajtót és kivettem egy halom tányért. – Ha akarod, kitalálhatok egy becenevet neked.

Szemeiben rettegéssel megrázta a fejét. – Ne! Ó, ne! Úgy értem, tényleg. Ne. Ha ez valami olyan, mint amit Evának adtál, akkor csak passzolom.

– Hé, tudatnom kell veled, hogy Tejcsárda imádja a becenevét!

Aspenből kibukott a nevetés. – Igen, biztos vagyok benne.

– Várj! Van egy. – Megálltam egy tányérral a kezemben, hogy tanulmányozzam egy pillanatig és felcsigázzam a várakozást. – Shakespeare.

Azonnal levegő után kapott. – Ó, Istenem, imádom! – egy tizedmásodperccel később úgy tűnt, észrevette, hogy túl kislányosan viselkedik, így elpirult és eltakarta a száját. – Úgy értem, köszönöm. Ezt elfogadom.

Egy kacsintással visszatértem a tányérok kirakásához. – A tiéd.

– Noel, Ten épp most adta nekem a Shakespeare becenevet. Ugye tetszik?

Körbepillantottam és a konyha bejáratának dőlve találtam, szemei összeszűkülve, miközben engem figyelt, ahogy poharakat vettem elő a szekrényből.

– Mióta vagytok ti ketten ilyen jó barátok? – kérdezte.

Kinyitottam a szám, hogy megmondjam neki, rohadtul nem az ő dolga, de Shakespeare azt mondta: – Mióta segítettem neki az életrajzával, egy pár héttel ezelőtt.

Mindkét kezemet a szívemre tettem és olyan idegesítően vigyorogtam, ahogy csak tudtam. – Kötelék alakult ki közöttünk. Gyönyörű volt.

Gamble arckifejezése a legnagyobb zavarodottságba torzult. Aztán a feleségére pillantott. – Nem kezdett ki veled, ugye?

Shakespeare felsóhajtott és a szemeit forgatta. – Noel. Tényleg?

– Igen, Noel – visszhangoztam. – Tényleg? Tökéletesen tiszteletreméltó úriember voltam. – Aztán Shakespeare-re kacsintottam. – Miután visszavettük a ruháinkat.

Gam arca sötétvörösbe fordult. – Te anyaszomorító!

– Ó, istenem, Noel! – Shakespeare megragadta a karját és nevetni kezdett. – Viccelt. Ez vicc volt. – Tágra nyílt szemmel egy – elég legyen! – pillantást vetett rám. – Nem hiszem, hogy ezt viccesnek találta, Ten.

Vállat vontam és lenyúltam egy sült krumplit egy tálból az asztalon. – Nos, az biztos, hogy engem pokolian szórakoztatott, és ez minden, ami számít. Néhány ember – vontam fel szemöldököm Gamre – csak kurvára túl komolyan veszi a dolgokat.

– Hol van mindenki? – kérdezte Aspen, kétségbeesetten, hogy megváltoztassa a beszélgetést. – Colton! Brandt! Caroline! Vacsora.

Colton rakétaként jött elsőnek be a helyiségbe, rögtön a sarkában Brandttel. Mindketten futtukban megtorpantak, amikor megláttak engem. Szemeik elkerekedtek, mintha biztosak lettek volna benne, hogy ki fogom hívni őket azért, amit korábban tettek.

De én egyszerűen csak egy nagy vigyort küldtem feléjük. – Hé, srácok! De rég találkoztunk.

Brandt megköszörülte a torkát, leszegte a fejét és egy székhez sietett. Colton hasonló alázatossággal követte. Vártam, míg mindketten leültek, mielőtt elfoglaltam a közöttük lévő széket. Még nyugtalanabbakká váltak, és majdnem betegre röhögtem magam. De a fenébe is, szerettem baszakodni velük.

Ahogy letelepedtem, Caroline söpört be a helyiségbe lélekszakadva, csak hogy hirtelen megálljon, amikor a pillantásommal találkozott.

Nem tudta abbahagyni a bámulást, úgyhogy alázatosan magamra mutattam. – Sajnálom, elloptam a széked?

– Mi? – pislogott és körbenézett a helyeken. – Nem – kezdte, csak hogy megrázza a fejét. – Nos, valójában igen, de nem gond. Nem gond. – Csodálkozó pillantást vetett a bátyjára. – Uhh, azt hiszem, vendégünk van vacsorára.

– Meghívta magát – mondta Gam szárazon.

Caroline újra megrázta magát, és végül elfoglalta az utolsó szabad széket.

És így kezdődött a vacsoránk együtt, mint egy nagy, boldog család.

A második tacóm felénél jártam, amikor Gamble gyanakvóan rám nézett és keresztülhajolva az asztalon, rám sandított. Odébb húzódtam tőle, remélve, hogy nincs rajtam egy szívásnyom, vagy valami.

– Egy újabb monoklid van?– kérdezte végül.

Totálisan nem számítottam erre a kérdésre, így azt mondtam. – Mi van?

Brandt fulladozni kezdett egy tortilla chipsen. Miközben én megütögettem a hátát, Gamble figyelmét az öccse felé fordította. – Jól vagy?

Brandt nem tudott a szemébe nézni, miközben bólintott. – Ühüm. Jól. Nagyszerűen. Csodálatosan. Ragyogóan.

Gamble a feleségére pillantott. – Miért viselkedik ilyen furcsán?

Míg Shakespeare vállat vont, őszintén fogalma sem volt, Caroline válaszolt. – Talán, mert dinka.

Nevettem. – Ezzel egyetértek.

Caroline rám pillantott, szemei csintalanul csillogtak. – Ki szavaz rá?

Ő és én mindketten felemeltük a kezünket. Amikor senki más nem tűnt úgy, hogy kapcsolna, hogy mi most Brandt dinkaságára szavazunk, megragadtam Colton karját és felemeltem neki.

– Három kettő ellen – mondtam. Ez hivatalos. Brandt egy dinka.

Mialatt Brandt felkiáltott, hogy – Hé, ez nem fair! – Caroline és én egymásra vigyorogtunk az asztalon át… amíg az ő mosolya lehervadt. – Istenem, neked tényleg van egy új zúzódásod! Pont a bal szemed körül. Amit Zoey adott neked, az a jobb körül volt.

– Látod, gondoltam – mutatott Gamble győzedelmesen. Aztán felvihogott. – Kit dühítettél fel ez alkalommal?

Brandt felénk kapta a fejét, szemei hatalmasak voltak. Biztosan azt hitte, hogy ki fogom adni. De én csak vállat vontam. – Nehéz megmondani. Annyit kaptam mostanában, hogy lehetetlen nyomon követni egy táblázat, vagy valami nélkül. Őszintén, azt hiszem, hogy szaporodni kezdenek, és közös gyerekeik születnek. – Colton kuncogott ezen. Szóval folytattam, a lüktető szememre mutatva. – Esküszöm, ez a dédunokája annak, amit te adtál nekem múlt évben, Gam.

De Gam nem volt jókedvű. Összehúzva a szemeit a rohadék megrovóan nézett rám. – Miért kerülöd ki a kérdést?

Megvakartam az állam és vállat vontam, mint akinek fogalma sincs.

– Milyen kérdést? Nem tettél fel kérdést.

– Kitől kaptad a monoklit? – kérdezte lassan.

Pontosan olyan lassan válaszoltam. – Nem mondom meg. Ez kurvára kínos, ember. Úgy éreztem, mintha egy kislány csapott volna meg.

Hitetlenkedő hang tört fel Brandt torkából, ahogy hirtelen megfordult, hogy sérelmében rosszallóan nézzen rám.

– Hamilton ütött meg megint? – kérdezte Gam egy sóhajjal. – Kikezdtél Zoey-val, ugye? Ezért kellett átjönnöd ma este?

A homlokomra csaptam és felnyögtem. – A kibaszott úristenit! Annyira fogalmad sincs. Tényleg?

– Mi az? – követelte Gam, egyértelműen zavarodottan.

Shakespeare hirtelen felállt és azt mondta: – Tudod, Colton! Azt hiszem itt az ideje a fürdésnek.

Rá akartam mutatni és azt mondani a férjének, hogy Látod, még ő is érti, hogy mi folyik itt, de a kölyökre pillantottam. – Haver, te még mindig kádban fürdesz?

Rám pislogott. – Igen. Miért?

– Miért? Mert a zuhanyzás olyan klassz. Olyan, mintha millió kis nedves ujj masszírozná az egész tested.

– Azta! – Gam horkantva felnevetett, ahogy egy furcsa pillantást vetett rám. – Nézd, ki hangzik tiszta költőien ma este.

Vállat vontam és hüvelykujjammal a felesége felé mutattam. – Shakespeare miatt van. Valamennyi rám ragadt az irodalmi szarságaiból.

Shakespeare vihogott és Caroline-ra vigyorgott. – Annyira szeretem ezt a becenevet! – kuncogott, és rávigyorgott Caroline-ra.

Gam csak sóhajtott. Amikor a telefon megcsörrent, felállt és kiment a konyhából, hogy felvegye. Aspen követte Coltont ki a helyiségből, hogy segítsen neki elkészüli a lefekvéshez, mialatt Caroline lendületet vett és karon csapta Brandtet. – Istenem, te megütötted Orent? A szemén?

– Mi van? – sziszegte, elhúzódva tőle. – Sírtál. Azt hittem miatta sírsz.

– Nem miatta sírtam.

– Igen, már rájöttem – motyogta Brandt. – Sajnálom.

Caroline újra megütötte, de én felemeltem a kezem. – Hé, hé, hé! Gyerekek, viselkedjetek! – Pillantásomat Caroline-ra emeltem. – Ha ettől bármennyivel is jobban érzed magad, a kisebbik okozott nagyobb fájdalmat, amikor tökön vert.

– Ő… Colton meggyötört?

Amikor bólintottam, lágyan elmosolyodott. – Ó, ez olyan édes, hogy így vigyázott rám.

– Mit gondolsz, én mit csináltam? – kérdezte Brandt, hitetlenkedve felemelve a kezét.

Caroline rosszallóan nézett és újra megcsapta. – Felteszem, következő alkalommal tudnod kellene, hogy te is a golyókra menj.

– Ho-hó, hé – nevettem nyugtalanul. – Talán mindannyiótoknak csak békén kéne teljesen hagyni az anatómiámnak ezt a területét – egy széles mozdulatot tettem az ölem fölött. – Ez tiltott terület.

Szempilláját rebegtetve Caroline megkérdezte – Ez rám is vonatkozik?

Azon voltam, hogy megmondjam neki, hogy ő az egyetlen személy, akinek engedélyezett az a terület, amikor egy sikítás visszhangzott keresztül a házon. Kirepültem a székemből, felkészülve, hogy valaki mást látok elájulva a folyosón. De amikor kivágódtam a konyhából, Bradttel és Caroline-nal a nyomomban, sokkolva fékeztem le, amikor láttam Shakespeare-t nevetni és sírni és Gamet ölelgetni.

– Mi a fene?

– Megkaptam a munkát! – visította, és elengedte a férjét, hogy rám vesse magát. Amikor keményen megölelt, hátratántorodtam egy lépést, mielőtt elkaptam és visszaöleltem.

– Nos, gratulálok, Shakespeare! – meglapogattam a hátát, ahogy kibontakoztam az öleléséből és átpasszoltam Brandtnek. – Tudtam, egyébként, hogy meg fogod kapni. Király tanár vagy.

Könnyek csillogtak a szemeiben, ahogy felmosolygott rám és megölelte a kamaszt. – Tényleg így gondolod?

– Pokolba is, igen. Utálom az irodalmat, és igazából ász voltam az órán, mielőtt el kellett menned. – Küldök Gamnek egy beszédes pillantást, amiért elbaszta a jegyem. Egy kicseszett B-vel végeztem a szemesztert, a fene unalmas helyettes miatt, akit küldtek helyette.

Csak rosszallóan visszanézett, szóval megforgattam a szemem és aztán lágyan elmosolyodtam, ahogy figyeltem Shakespeare-t és Caroline-t ölelkezni és körbe-körbe táncolni. Miután a nők elengedték egymást, visszament megölelni a férjét. Amikor csókolóztak, Caroline megállt mellettem.

– Talán ez nem a legjobb alkalom, hogy beszéljek vele, ugye? – mondtam a szám sarkából.

Szomorúan felsóhajtott és megrázta a fejét. – Nem. Talán nem.

Vállaim megrogytak. Basszus. Még többet kell majd várnom az én Caroline-omra.

31. FEJEZET

 

Ten

Fordította: Red Ruby

 

 

Ha behívnak dolgozni karaoke-éjszakán, az szívás. De Lowe úgy döntött, hogy jobb dolga is van a pultozásnál, így Pick engem kért meg, hogy menjek helyette.

Azt terveztem, hogy az este legnagyobb részét ágyban töltöm a nőmmel. Tahoe-tó óta nem kaphattam belőle eleget. Minden lopott pillanat olyan érzés volt, mintha az együtt tölthető időnk egyre rövidebbé és rövidebbé válna. Alig vártam, hogy elkapjam a bátyját és túl legyünk azon a beszélgetésen.

Amilyen szerencsém volt, vele kellett dolgoznom a karaoke éjszakán. Figyeltem őt a bár másik végéből, rágódva, hogy hogyan közelítsem meg a kérdést, amikor Hart sompolygott mellém, és barátian hátba vágott.

– Szóval, hogy ’s mint van Tenoline manapság? – egyik szemöldökét kíváncsian felvonta. – Vagy ti srácok Carotenként futtok? Nem voltam biztos benne, pontosan milyen néven utaztok…

Felhorkantam és a szemeimet forgattam. – Oreline, te anyaszomorító. És klasszul vagyunk. Miért kérdezed? – néztem rá rosszallóan. – Rá akarsz indulni a nőmre?

Nevetett és megrázta a kezeit. – Nem. Nem, nem, nem! Úgy értem, ha tényleg akartam volna őt, már elvettem volna.

– Ó, csak szeretnéd, gyökér. Esélyed sem lett volna.

– Nem tudom – mormolta elgondolkodva. – Caroline-nak és nekem mindig volt…

Összehúztam a szemeim, ahogy a hangja elhalt. Féltékenység siklott át rajtam, és csak a legközelebbi falhoz akartam verni a fejét, de egy új dal kezdődött a Karaokén. Felnyögtem, mert herótom volt Meghan Trainor „All about that Bass”-étől. De akkor a két színpadon lévő lány egyike énekelni kezdett, és még nekem is lenyűgözve fel kellett vonnom a szemöldököm. Nem gyakran fordult elő, hogy olyan valaki énekelt a karaoké gépünkön, akinek tényleg volt zenei tehetsége.

Visszafordultam Harthoz. – A fenébe, ő nem…? – De a szavaim elenyésztek, mert nem figyelt rám. A srácnak az a pillantás volt a tekintetében. Ugyanaz a pillantás, ahogy Gamble nézett, amikor a feleségéről beszélt, vagy Hamnek, amikor Szöszi sétált be a szobába. Ugyanaz a pillantás, amiről tudtam, hogy talán nekem is van, amikor Caroline a közelemben volt.

Oda-vissza néztem Hart és a sötét hajú lány között a színpadon, aki fogva tartotta a figyelmét, amint rekedt énekével esküdözött a tömegnek. A vele lévő vörös hajú végül odahajolt és együtt énekelt a kórussal, de közel sem volt olyan jó, mint a barátja. A hölgyek kis táncot jártak együtt, rázva a seggüket a tömegnek, és én Hartra pillantottam a reakciójáért, csak hogy vigyorgásban törjek ki, amikor szemei lángra gyúltak, és támaszért megragadta a pultot. Apró izzadtságcsepp futott le a homlokán.

– Hé, haver. Jól vagy? – Meg kellett kérdeznem, képtelen voltam megállítani tudálékos vigyoromat. De komolyan… imádtam ezt! Nagy és bosszantó löketett kapott abból, hogy mennyire odavoltam Caroline-ért. Kurvára klassz volt látni, hogy fordult a kocka, és nézni őt valami csajszi jelenlétében vergődni.

Hart kifújta a levegőt, mielőtt rám figyelt. Pillantása a sokktól üveges volt. – Azt hiszem… – elhallgatott, hogy megnyalja az ajkait és figyelmét visszafordítsa a színpadra, ahol a két lány befejezte a dalt. – Azt hiszem, épp találkoztam a lánnyal, akit feleségül fogok venni. Épp ott – mutatott a színpad felé. – Az ő. Igen, ő lesz a gyerekeim anyja.

Felhorkantam erre a túldramatizált nyilatkozatra, és cukkolnom kellett. – Ki? A vörös hajú? – Igazából annak a nevét tudtam. Néhányszor smároltunk még a sötét időkben.

De Hart rosszallóan nézett, mielőtt hozzátehettem volna azt a részt. – Nem. A magas, gyönyörű latina[i].– Hitetlenkedő pillantást vetett rám. – Úgy értem, te nem hallottad a hangját? Vagy nem láttad azt a tökéletes segget?

Vihogni kezdtem, de az ölelkező lányok a színpadon elengedték egymást épp, ahogy valami fickó megközelítette őket. Hart álomcsaja levetette hozzá magát a színpadról, és a pasi elkapta a derekánál, majd eléggé leeresztette ahhoz, hogy a csaj oda tudott hajolni hozzá és megcsókolta. Nyelvvel. Sok nyelvvel. Amikor harminc másodperc után sem váltak szét, hogy levegőt vegyenek, ellenőriznem kellett Hart reakcióját.

Megböktem a könyökömmel. – Azt hiszem, annak a fickónak talán problémája lenne az egész „összeházasodunk és gyereket csinálunk vele” terveddel.

Elborzadt Hart arca, az álla leesett és a szeme kigúvadt. Aztán rám pillantott, teljesen összezúzva. – Ennek nem kellett volna megtörténnie.

Hátravetettem a fejem és nevettem. Nem tehettem róla. Rohadtul itt volt az ideje, hogy valami csaj egy kis szenvedést okozzon neki.

– Fogd be! – ütött bele a vállamba az öklével, de ettől csak hangosabban nevettem.

– Ó, a fenébe! – Fognom kellett a hasamat, mert annyira röhögtem, hogy megfájdult. – Francba, ember! Látnod kellett volna az arckifejezésedet, amikor megcsókolt valami másik fickót.

– Mindegy. – Hátat fordított a színpadnak, így a bár felé nézett. – Nem tudom elhinni, hogy már foglalt. Van egy Incubus pólója, meg minden. Komolyan, hány Incubus rajongó nő van odakint?

– Nem tudom – ráncoltam össze az arcom, elgondolkodva rajta, mielőtt tippeltem: – Ezrek?

– Baszd meg, ember! Nem lenne olyan vicces, ha veled történt volna.

– Ó, én hiszem, hogy megtörtént velem, és te voltál az első rohadék is a sorban, aki ezzel húzott. Szóval… hmmm. Kölcsönkenyér visszajár, édes.

Mi jár vissza? – kérdezte Gamble, csatlakozva a beszélgetésünkhöz.

– Semmi.

Igen barátságtalanul, Asher felkapott egy tálca piszkos poharat és kimasírozott a bár mögül, hogy elvigye őket a konyhába elmosni.

Gam felvonta az egyik szemöldökét és rám pillantott. Fejemmel a színpad felé biccentettem. – Ráizgult a sötét hajú tyúkra, aki az utolsó dalt énekelte. Visszautasítva érezte magát, amikor az ledugta a nyelvét egy másik srác torkán utána.

– Ah! – Gamble bólintott, majd jókedvűen felnevetett. – Nem lep meg, hogy egy másik énekesre hajt. A csajnak egyébként jó hangja volt.

Vállat vontam, noha egyet értettem vele. Amikor láttam a vörös hajút – aki a színpadon volt vele – megközelíteni a bárt, mozdultam, hogy felvegyem a rendelését. Próbáltam visszaemlékezni a nevére, pont mielőtt üdvöltem. Valami hasonló a Cody-hoz, vagy Jude-hoz, vagy… Jodi! Ez volt az.

– Szia, Jodi – Könyökömet a minket elválasztó pulton támasztva fejemmel üdvözlésként bólintottam és egy mosolyt villantottam rá.

Mogorván nézett vissza. – Ten.

Nem túl szépen végeztük. Egy kis orális élvezettől eltekintve sosem jutottunk el a végéig, és nem azért mert bármelyikünk nem volt hajlandó. Egy kicsit nyűgössé vált neki, hogy bármit a sötétben csináljunk, szóval simán dobtam. És azóta utálatos volt velem.

– Szép munka, ott fent. – Állammal a színpad felé intettem, ahol valaki egy Tim McGraw dalt mészárolt le. – Ki volt a barátnőd, aki veled énekelt?

Szipákolt, és biccentett az állával. – Rohadtul semmi közöd hozzá. Ki fogsz szolgálni, vagy nem?

Néhány hónapja kicsavartam volna a kérdést valami piszkossá, és visszaköptem volna egy választ, ami igazán feldühítette volna. Ma este jó fiú voltam, és szófogadóan bólintottam. – Persze. Mi lesz neked?

Jodi leadta a rendelését három italra, ami elárulta, hogy valószínűleg vesz italt a barátnőjének is és a barátnője pasijának is. Leraktam a poharakat a pultra elé és azt mondtam. – Ezt a kört a ház állja.

– Jó. – Újabb keserű vicsort vetett rám, felkapta az egyik poharat és ledöntötte a tartalmát. – Ez a legkevesebb, amit megérdemlek azért, ahogy bántál velem.

– Hé! – meredtem vissza rá homlokráncolva. – Nem voltam olyan szemét hozzád.

– És még én mentem el, komplett idiótának érezve magam. –Amikor fájdalom villant át az arcán, megmozdultam, hirtelen kényelmetlenül éreztem magam.

Éveken át túlzottan be voltam szarva, hogy hagyjam, hogy bárki meglássa az anyajegyemet, és talán több tucat nőt hagytam, hogy kevésnek érezze magát az én problémáim miatt. Milyen egy szörnyű kibaszott önmegvalósítás.

Kinyitottam a számat, hogy bocsánatot kérjek, amikor folytatta. – És mindezek után, az első dolog, amit mondasz nekem, hogy „ki a barátnőd?” Nos, baszd meg, Ten! Baszd… meg! Őt nem kaphatod meg!

Hangereje megnőtt. Összerándulva körbepillantottam, hogy lássam, valaki hallotta-e őt, és elég biztosan, Gamble felénk nézett. Amikor a pillantása találkozott az enyémmel, kíváncsian felvonta a szemöldökét.

Basszus.

Pánikba esve visszafordultam Jodihoz. – Jézus, Jo! – Lehalkítottam a hangom, és kezemet a pulton felé csúsztattam. – Sajnálom, oké. Esküszöm az Istenre, hogy sosem akartalak kitenni ilyesminek, ami nyilvánvalóan ilyen sokáig tüske maradt benned. – Nem vette be a bocsánatkérésemet, így beszívtam egy nagy levegőt, és folytattam. – Némi személyes gondon mentem akkoriban keresztül, és nem volt jogom megpróbálni, hogy bármilyen lánnyal kikezdjek. Soha még csak fel sem merült bennem, hogy amiatt, hogy rejtegetek valamit, amit én szégyelltem, te éreznéd úgy, hogy valamit rosszul csináltál. Mert nem. Pokolian vicces volt veled lógni, és én csak… Sajnálom.

Egy pillanatig meredt rám, mielőtt lassan bólintott. – Oké. Amikor így mondod, gondolom… gondolom, meg tudok bocsátani neked.

Tiszteletteljesen bólintottam. – Köszönöm. Ó, és hogy tudd, nem magam miatt kérdeztelek a barátodról. Már van valakim. Egy barátom miatt kérdeztem.

– Akkor… ki miatt? – Pillantása körbevándorolt a bárban, míg Gamble-ön landolt. Közelebb hajolt, szemei tágra nyíltak. – Noel Gamble? A nagy ESU irányítónak bejön Remy?

Remy? Szóval Hart élete szerelmét Remynek, hívták, ha? Az elég menő név egy csajnak.

Kezdtem mondani Jodinak, hogy nem, nem Gamről beszéltem, de folytatta. – Nos, sajnálom, de Remynek nem jönnek be a sportolók. Ő a zenészeket kedveli… és már van neki egy. Szóval csak mondd meg Mr. Nagymenő Irányítónak, hogy nincs szerencséje.

– Zenészek, hah? – körbepillantottam Hartért, azt kívánva, bárcsak hallhatná ezt a beszélgetést, amit összegyűjtöttem jövendőbeli menyasszonyáról és gyermekei anyjáról. De még mindig nem jött vissza hátulról.

– Ja. – Jodi egy kissé önelégültnek tűnt, ahogy felkapta a három italt, amit rendelt, és lecsusszant a bárszékéről. – A barátja egy banda szólóénekese.

– Lenyűgöző. – Figyelmemet a klubra fókuszáltam, amíg ki nem szúrtam Remyt fekete Incubus pólójában, ahogy a szólóénekes barátjával beszélt. Ajkaim megrándultak. Ó, igen, Semmiség lesz Hartnak elrabolni őt attól a lúzertől, ha igazán akarja.

Ahogy Jodi elindult, mérlegeltem, hogy vajon el kellene-e mondanom Hartnak az infókat, amiket az álomnőjéről gyűjtöttem, amikor Gamble az oldalamhoz lépett. – Lesújtott, mi?

– Micsoda? – ránéztem, gondolataim még mindig el voltak terelve.

Fejével Jodi felé intett.

Felismerve, hogy azt hitte, kikezdtem Jodival, felemeltem a kezeimet. – Nem. Én nem… Nem! Már voltam abban a helyzetben, de nem vittem véghez, és nem is tervezem.

Gam felhorkant. – Ja, igaz. Mindegy, lúzer.

Átment a bár másik végébe, hogy felvegyen egy rendelést, én pedig csúnyán néztem utána. Fenébe, tényleg azt hitte, hogy a farkamat kergettem ma este. A seggfej. Gamble egyre több szempontból is az idegeimre ment. Nemcsak, hogy visszatartott attól, hogy nyíltan Caroline-nal legyek, de még azt sem vette észre, hogy mennyire megváltoztam és fejlődtem az utóbbi időben.

A hülye, vak fasz.

Majdnem nem kerestem meg Caroline-nal kapcsolatban, miután a bár bezárt, ahogy terveztem. De akkor azt gondoltam, hogy mennyire utáltam sunnyogni. Azt akartam, hogy megcsókolhassam nyilvánosan, vagy basszus, akár hogy foghassam a kezét, amikor csak kedvem támad. Rohadtul belefáradtam, hogy távolságot tartsak.

Ennek vége ma este.

– Hé! – kaptam el Gam karját, ahogy mindannyian elkezdtük elhagyni a bárt, miután feltakarítottuk a helyet. – Beszélnem kell veled egy pillanatra.

Megállt és visszajött. – Persze. Mi van?

Bámultam rá egy pillanatig, még abban sem voltam biztos, hogyan mondjam el. Szemei aggodalmasan ráncolódtak. – Jól vagy? Mi a baj? Sápadtnak tűnsz.

Megráztam a fejem. – Semmi. Én csak… Azt akarom mondani…

Gam felvonta a szemöldökét. – Igen? – A szája tátva maradt. – Fenébe, ugye nem haldokolsz?

– Nem! Felnyögtem és kezeimet a fejemre szorítottam. – Nem, nem, nem! Egyáltalán nem. Csak el akarom hívni Caroline-t.

Az utolsó mondatot kiböktem, „sebtapasz” módszerrel, és azta! Azonnal jobban éreztem magam. Hónapok bűntudata és aggodalma csak eltűnt a vállamról.

De Gam úgy pislogott rám, mintha idegen nyelven beszéltem volna.

Enyhén homlokráncolva hozzátettem: – Egy randira – az egyértelműség kedvéért, mert az arckifejezéséből meg tudtam mondani, hogy nyilvánvalóan szüksége volt némi tisztázásra.

Megrázta a fejét, aztán elvigyorodott és rám mutatott. – Igen, igaz. Röhejes vagy.

Ó istenem. Tényleg? – Nem viccelek.

A mosolya elhalt. Újra megrázta a fejét, hirtelen zavarodottan. – De… neked bejön Hamilton nője.

– Nem. – Megráztam a fejem. – Mondtam neked, minden kibaszott alkalommal, amikor céloztál erre, hogy nekem nem jön be Hamilton nője. Szeretnék… randizni… Caroline-nal.

– És én mondtam neked – minden kibaszott alkalommal, amikor ránéztél –, hogy nem. Ez nem fog megtörténni.

Bámultam rá, nem voltam biztos benne mit mondjak erre. Valami őrült okból, nem számítottam azonnali elutasításra. Gondoltam, hogy ha nyíltan és őszintén jövök hozzá, az sokkolni fogja annyira, hogy legalább megfontolja. De ez... – ezt nem terveztem.

Miért nem terveztem? Tényleg mondta millió és egy alkalommal, hogy maradjak távol tőle. Miért gondoltam, hogy meggondolja magát, ha én hirtelen megkomolyodom?

– Nos… – tátogtam egy pillanatig, fogalmam sem volt mit mondjak, mert nem akartam feladni. Nem adhattam fel. Nem fogom befejezni, hogy találkozzak vele – történet vége. – Sajnálom ember, de ez nem egy kérdés volt. – Bár oké. Igen, az volt. A jóváhagyását és áldását kértem.

Mi a faszért nem adta csak rám a rohadt áldását?

– El fogom őt hívni randira – fejeztem be meggyőződéssel teli hangon.

De a legjobb barátom a földön – a rohadék –, csupán annyit mondott. – Nem. Nem fogod.

Felrobbantam, kezeimet a levegőbe vetettem. – Mi a fasz, Gam? Nem mondhatsz csak nemet így. Tizenkilenc éves. Meghozhatja a saját döntéseit.

– Szóval akkor csak sunnyogni fogsz a hátam mögött?

– Nem – morogtam és ökölbe szorítottam a kezeimet, mielőtt a homlokomhoz nyomtam őket. – Ezért mondom el neked pont most, tájékoztatva téged, és próbálom az istenverte helyes dolgot tenni.

– Az istenverte helyes dolog az lenne, ha hagynád őt, és csak távol maradnál.

Fogaimmal az alsó ajkaimat rágtam és megráztam a fejem, mert ez az ötlet még csak lehetőség sem volt. – Miért van olyan kurva nagy problémád azzal, hogy elhívom őt?

Egy rövid kacajjal Gam rám mutatott.

– Mert ismerlek. És nem érdemled meg, hogy bármit csinálj vele.

Oké, ez fájt. Noel Gamble, az egyetlen fickó, aki mögöttem állt négy évig, és még csak nem is hiszi, hogy érdemes vagyok rá. Aucs!

– Köszi. Nagyon köszi. – Tettem egy lépést hátra, mély levegőt vettem, és kihevertem a marást.

Nyilvánvalóan feltételezve, hogy a kis beszélgetésünknek vége, Gamble megfordult, hogy elmenjen.

Pánikolva, mert ez volt az egy és egyetlen esélyem, hogy rávegyem, hogy teljesítse a kívánságaimat, utána kiáltottam. – Nem vettél észre semmi változást bennem mostanában?

Gam megállt és visszafordult hozzám. Oldalra billentette a fejét, egyértelműen összezavarodva.

Felemeltem a kezeimet, sértetten, amikor nem válaszolt. – Nem megyek el kurva partikra és iszom minden éjjel, nem flörtölök minden utamat keresztező csajjal és nem… basszus! Nem szexeltem senkivel mióta…  – törtem a fejem, gondolkodva, hogy ki volt az utolsó Caroline előtt, aztán eszembe jutott – az Éjféli Látogató óta.

De ettől a névtől Gam csak felhorkant, és keresztbe fonta karjait a mellkasán. – Aki még mindig mocskos üzeneteket küld neked.

Csikorgattam a fogamat és válaszolni kezdtem, de felemelte a kezét, hogy megállítson. – És ne próbáld ezt az absztinens baromságot előhúzni nekem. Láttalak mostanában sokszor besétálni a munkába, azt az önelégült, épp-szexeltem vigyorodat viselve. Tudom, hogy még mindig bőven kapsz puncit.

Döbbentem pislogtam. – Nincs épp-szexeltem vigyorom.

Amikor körbepillantottam, ott találtam Hartot, ahogy ott ragadt, hogy felügyelje a beszélgetésemet Gamble-vel, vállat vont és félénken biccentett. – De igen.

– Fenébe. – Átfuttattam kezemet a hajamon, éreztem, hogy a pillanat egyre jobban kicsúszik a kezemből.

Gam felvonta a szemöldökét, mintha arra számított volna, hogy feladom a harcot.

Egy fáradt sóhaj tört ki belőlem. Felpillantottam az alkoholok sorára a falon, és aztán újra rá fókuszáltam. – Mint barátod – mondtam – figyelmeztetlek. Randizni fogok vele.

Ezt kimondva megfordultam, hogy elinduljak, de az úgynevezett barátom ezt mondta: – Ha csak megpróbálod elhívni, elmondok neki mindent.

Egy furcsa, zavart nevetés horkant ki belőlem, ahogy megpördültem. – Nem tudom, mi a faszról beszélsz. Mindent miről?

– Mindent rólad. Minden egyes nőről, akit valaha megdugtál. Minden nőről, akivel tiszteletlen voltál, akivel rosszul bántál és felbosszantottál. – Jeges kék szemei kemények voltak, ahogy ördögien rám sandított. – Úgy értem, mindannyiukat ecsetelted nekem… részletesen, ugye? Azt hiszem egy tisztességes mennyiségre emlékszem. Kezdve a felbosszantott vörös hajúval, aki idejött a bárhoz ma este és bunkózott veled.

Pánik árasztott el. Nem voltam biztos benne, hogy rókázni fogok, vagy sírásban török ki. De a gondolatra, hogy Caroline hall minden egyes szexuális kalandomról, amim valaha volt, kivert a hideg veríték. Ez fájdalmat okozna neki, igazán kurvára fájdalmat okozna. Nem tudnám kezelni, hogy fáj neki.

– Egy kibaszott seggfej vagy – morogtam.

Gamble széttárta a karjait és keményen felnevetett. – Hé, te vagy, aki azzal fenyeget, hogy a húgommal szórakozik. Te kezdted ezt.

– Akkor azt hiszem ennyi. – Elfordultam és a kijárathoz igyekeztem.

– Hé – kiáltott utánam, hangja kemény. – Ne vedd ezt valamiféle kihívásnak. Caroline nem valami díj, amit elnyerj, csak hogy felbosszants. Hozzányúlsz, és végzek veled.

Még csak válaszra sem méltattam. Csak folytattam az utam az ajtóhoz.

– Ten! – ordította. – Figyelsz rám, te kis szarházi? Ne bántsd a húgomat!

Előbb vágnám le a golyóimat, minthogy bántsam a húgát. De nem zavartattam magam azzal, hogy ezt elmagyarázzam neki.

Kisiettem az üres éjszakai klubból, bosszúsan és rémülten, és csak kurvára halálra izgultam magam. Nem csak hogy epikusan elbukott a tervem, hogy gyengéden elfogadtatom vele az ötletét annak, hogy Caroline és én együtt vagyunk, de most figyelmeztettem az érdeklődésemre. Nem leszünk képesek többé ugyanúgy a háta mögött settenkedni. Folyton figyelne, és talán egy gyanakvó barommá válna. Feszültséget fog Caroline és köztem szítani, és minden, amit ezekben az utolsó hónapokban együtt felépítettünk, egy végső tesztnek lesz kitéve.

Megsebezve bemásztam a teherautómba, hazavezettem és beengedtem magam a csöndes, sötét lakásomba. Vártam, amíg a szobámban voltam, bezárt ajtóval, mielőtt belerúgtam a komódomba, és ökölbe szorítottam a kezeimet.

– Anyaszomorító, szemét, rohadék seggfej!

– Mi a baj?

Levegőért kapkodtam és megpördültem, nem számítva senkire az ágyamban. – Jézus Krisztus! – Kezemet a szívemre szorítva tátogtam Caroline-ra ahogy felült, a lepedő lecsúszott, felfedve, hogy az egyik pólómat viseli. – Mi a faszt csinálsz itt?

– Átjöttem, hogy meglátogassam Zoey-t, és csak… elfelejtettem hazamenni.

Vakító, kontrollálhatatlan szerelem árasztott el. Úgy éreztem, mintha a vele való időm homokszemei elperegnének, az ágyhoz siettem, újonnan lenyűgözve attól, milyen gyönyörű volt számomra kívül és belül. – És hogy van Szöszi? – kérdeztem, a matracra mászva, hogy mellé feküdjek a takarók tetején.

Vállat vont és gyengéd érintéssel átcsúsztatta a hajam a homlokomon. – Rémült. Ő és Quinn is kiakadtak. Három különböző orvoshoz elmentek és mindannyian azt mondták, hogy valószínűleg ágynyugalomra lesz ítélve a terhessége egy pontján. Most jól vannak, de azt hiszem stresszes kilenc hónap lesz.

Bólintottam és lerúgtam a cipőimet. – Igen. El tudom képzelni, hogy ez mennyire szívás lesz.

Amikor arcomat felemeltem, hogy megcsókoljam az arcát, Caroline hátrahúzódott, ahogy ajkam az övéhez ért. Kezeit az állkapcsomra téve figyelmesen rám sandított, együttérzés töltötte meg pillantását. – Mondd el nekem, mi a baj!

Megrázva a fejem a szemeibe néztem, rémülten, hogy hamarosan nem leszek képes megint így beléjük nézni. Sosem leszek képes elnyúlni egy ágyon vele, vagy húzni a haját, miközben kielégítem.

– Szeretlek – mondtam, komolyabban gondolva, mint valaha korábban, érezve, hogy átjárja létezésem minden szálát, és felismerve, hogy ez a nő volt nekem az. Ő volt a lelki társam.

Szemei aggodalommal teltek meg. – Az a baj, hogy szeretsz engem? – feltételezte, talán próbált megmosolyogtatni, de én komolyan bólintottam.

– Igen – mondtam. – Szeretlek, és ezért éreztem ezt az idegesítően nemes késztetést, hogy felhozzam a mi témáját Noelnek.

– Te…  – szemei kitágultak. – Elmondtad neki? Minket?

Megráztam a fejem. – Nem. – Tudtam, hogy nem akarta, hogy ezt csináljam, ezért nem tettem. Ezért tettem azt, amit tettem, helyette. – De én... talán említettem neki, hogy randira akarlak hívni.

Felnyögött és behunyta a szemét. – Hadd találgassak. Nemet mondott.

Felhorkantam. – És mást is.

– Nos... – vállat vont. – Gondolom, megpróbáltuk így. És míg jó lett volna hagyni, hogy apró lépésekben szokjon hozzá a gondolathoz, talán csak el kellene mondanunk neki, hogy túl késő.

Pillantásom élesebbé vált. – Úgy érted mondjuk el neki, hogy már együtt vagyunk, és voltunk hónapok óta?

Bólint. – Persze. Miért ne? Ideje, igaz?

Felnyögtem és arcomat a kezeimbe temettem. – Igen, kivéve a tényt, hogy megfenyegetett, hogy felfedi a más nőkkel való teljes múltamat neked, ha el merlek hívni. Ha ezt megtudja, határozottan el fog köpni mindent.

Aggodalom gyúlt a szemeiben, ahogy elkezdte csócsálni az ajkát. – Tényleg olyan rossz? A te...tudod, a múltad?

Vállat vontam és máshová néztem. – Nem tudom – motyogtam. – Nem jó. – Visszafordulva hozzá a szemeimmel könyörögtem neki, hogy bocsásson meg nekem. – Már tudtad, hogy volt egy pár, és hogy nem voltam a legtapintatosabb, tiszteletteljesebb fickó, de basszus… akarsz hallani az összesről?

– Nem. – Azonnal megrázta a fejét. – De… én csak…  – kifújta a levegőt. – Tudod mit? Talán neked kellene elmondanod nekem. Előzd meg Noelt.

Úgy néztem rá, mintha megőrült volna. – Teljesen hülye vagy, asszony? Nem akarok vallani neked mindarról a szarságról.

Szemében gyötrelem kavargott. – Jobb, ha te avatsz be, mintha Noel próbálna elvakítani.

Egy nyögéssel arcomat a kezeimbe temettem.

– Szégyellem magam – vallottam be halkan. Amikor felnéztem rá, arcomat forrónak éreztem. – Mi van, ha annyira undorítalak, hogy soha többé nem nézel rám ugyanúgy? Mi van, ha…

– Oren – mondta lágyan, és arcomat a kezeibe fogta. – Jobban ismerlek téged bárki másnál a földön. Tökéletesen tisztában vagyok vele, hogy nem vagy tökéletes. Most kérlek, csak bízz bennem!

Bólintottam és megnyaltam száraz ajkaimat. – Oké. Nyugodt, csitító mosolyára pillantva újra bólintottam. – Oké.

Megfogta a kezem, és bemászott velem a takarók alá. Még a pultos felszerelésemet viseltem, de egyikünket sem érdekelte. Miután köré fontam a karjaimat, arcát a vállamhoz simította és elégedetten sóhajtott.

– Szóval, tudsz az első lányról – kezdtem. – Libbyről.

– Az éjszaka, amikor a húgod…

– Igen. – Már eléggé aggódtam és feszült voltam így is – nem akartam elkezdeni megint Zoey-ra is gondolni. Francba. – Szóval, igen. Ott volt még…

– Tianna – egészítette ki készségesen Caroline – aki szintén látta az anyajegyedet.

– Igen és aztán…  – Basszus, az agyam kiürült.

– Valaki karmolás nyomokat hagyott a hátadon múlt évben. Emlékszel? A fejedre öntöttem emiatt Reese lattéját.

Nem felejtettem el azt a részt. De nem tudtam emlékezni a lányra, aki ezt okozta. Miután kutattam az agyamban egy pillanatig azt mondtam. – April. Egy Alpha Delta Pi lány volt… Blaze-zel.

– Blaze? – Caroline megmerevedett mellettem. – Úgy érted Blaze a film órámról? Te lefeküdtél Blaze-zel?

Istenem, nem szerettem ezt. Egyáltalán nem szerettem. – Ühüm – mormoltam szorosan becsukva a szemeimet.

Egy pillanat múlva kifújta a levegőt. – Oké – mondta végül. – Szívből utálom őt, de oké. Mi van… mi van Marci Bennett-tel?

Amikor hangosan felnyögtem, totálisan kiadva a bűnösségemet, Caroline elrántotta magát tőlem és felült, távolságot téve közénk az ágyon. – Marci Bennett? – ismételte. – A lotyó, aki kirúgatta Aspent az állásából, aki szintén majdnem kirúgatta Noelt az iskolából. Ő?

Egy aprót biccentettem, és szemeiben rettenet lángolt fel. – Ó, istenem – suttogta.

Felemeltem a kezeimet. – Nos… azt az egyet csak azért csináltam, hogy szerezzek valami terhelőt rá nézve, és ezzel zsarolva csendben tartsam.

– És működött? – Caroline mellkasa hevesen emelkedett, ahogy levegőért kezdett kapkodni, de bólintott, még valamennyire nyugodtan tartotta magát. Kivéve, hogy minél jobban küzdött, hogy nyugodt maradjon, én annál szarabbul éreztem magam.

– Bólintottam. – Igen. Szereztem némi infót róla. Ő... pózolt nekem egy keveset… meztelenül. Megvannak a képek a telefonomon, hogy felhasználjam ellene, ha valaha megpróbálja bántani Noelt, vagy Aspent.

– Meztelen képeid vannak róla? A telefonodon. Most?

Amikor még egyszer bólintottam, rám repült és kitépte a telefonomat a hátsó zsebemből. – Caroline…  – kezdtem, mélyen, a csontjaimban fájt.

A PIN-kód képernyőmhöz ért, aztán az ajkába harapott, pillanatra elgondolkodónak tűnt. Egy másodperccel később beütött néhány számot és bent volt.

A szám eltátottam. – Hogy a pokolba jöttél rá a jelszavamra?

Alig szentelt nekem figyelmet, ahogy megtalálta a képalkalmazásomat és megnyitotta. – Ez Zoey – mondta. Nem volt olyan nehéz rájönni.

Elkezdte átgörgetni a pillanatfelvételeimet, és bepánikolva kiragadtam a telefont a kezéből. – Ne nézd meg őket – mondtam.

Kemény pillantást vetett rám, állkapcsát összeszorította.– Miért ne? Annyival jobban néz ki, mint én?

– Nem. Persze, hogy nem. Jézus, ne csináld ezt magaddal, Care. Mindegyiket ki fogom törölni. Most azonnal. Elég idő eltelt, és biztos vagyok benne, hogy továbblépett, és nem fog semmit mondani Gamble-ről.

Caroline fájdalmas szemekkel bámult rám, ahogy előkerítettem a képeket és kitöröltem minden egyes darabot. – Így – mormoltam lágyan, megmutatva neki a képernyőt. – Mind eltűnt.

Elvette a kezemből és elkezdte átnézni az összes képet. – Szóval, Marci, és Blaze és Kelly – akinek a helyét elvettem –, plusz legalább két barátja. Ki más van még?

Megráztam a fejem. – Talán itt abba kellene hagynunk. Ez egy rossz ötlet volt.

De Caroline egy kemény pillantással elhallgattatott. – Csak beszélj tovább. Most már tudnom kell.

Remegő kezemmel megtöröltem az arcom, éreztem, hogy a szar emelkedik körülöttem. – Oké – suttogtam. – Lássuk. Ott volt… – Basszus, nem tudom elhinni, hogy ezt be fogom vallani. – Cora.

– Zoey húga? – Caroline szeme az iszonyattól elkerekedett. – Quinn exe? Ó, Oren. Ezért kaptál egy monoklit múlt szemeszterben Quinntől, mert hátba szúrtad vele?

– Nem csaltam – ragaszkodtam hozzá. Aztán idegesen átfuttattam a hajamon a kezem. – Úgy értem, nem tudatosan. Nem tudtam, hogy még együtt voltak, csak később, és akkor… francba. Tudod, hogy nem tettem volna ezt szándékosan Hammel.

Amikor csak bámult rám, a fájdalom épült a tekintetében, egy fájdalmas levegőt fújtam ki.

– Bár ezt tettem Pickkel is, azt hiszem.

– Nem. – Könnyek öntötték el a szemeit, és kezével eltakarta a száját. – Lefeküdtél Evával?

– Mi? Nem! Istenem, nem! – Amikor kinyúltam a karjáért, visszahúzódott tőlem. – Az első felesége – mondtam. – Az, aki túladagolta magát és meghalt. Julian igazi anyja. Bejött a bárba egyik éjjel, és fogalmam sem volt, hogy kicsoda. De Pick megnyugtatott, hogy ez rendben van, nekik sosem volt olyan fajta kapcsolatuk.

– De még technikailag a férje volt?

Nem tudtam megállítani a kezeim remegését, vagy lelassítani a lélegzetem. Utáltam így látni őt. – Igen – mondtam reszelősen. – Technikailag még a férje volt… csak névleg.

Szorosan összezárta a szemeit. – Mi van a többi barátunkkal? Sosem feküdtél le egyik nővel sem a csapatunkban, ugye? Reese?

– Nem – suttogtam –, sosem feküdtem le Boglárkával, vagy bármelyik másik barátunkkal.

Caroline szipogott, és megtörölte az elgyötört arcát. Már épp mozdultam volna felé, de feltartotta a kezét. – Csak… szükségem van egy pillanatra.

Leejtettem a kezem és kifújtam a levegőt, de olyan érzés volt, mintha a bordáim be akarnának szakadni.

– Mi… – újabb könnyeket itatott fel az arcáról ujjaival. – Mi az a valami, amire Noel úgy gondol, hogy elmondana nekem? Valami, amiről azt hiszi, hogy… rossz?

– Nem tudom. – Felnyögtem, és megdörgöltem az arcom, csak túl akartam ezen lenni. – Elsőéves korunk, azt hiszem. Partikra jártunk, berúgtunk és visszavittünk egy lányt a kollégiumi szobánkba.

– Egy lányt – ismételte lassan Caroline. – Egy – egyetlen – lányt?

Bólintottam. – Igen. Csak… valami lányt, minden alkalommal másikat.

– És aztán... – Megrázta a fejét, zavarodottan. – Mi? – De egy töredékmásodperccel később rájött. Szemei fellángoltak. – Ó a kurva életbe! Édeshármasod volt… a bátyámmal?

– Nem! Úgy értem, nem… igazán. Mi csak… váltottuk egymást.

– Fúj! – Öklendezett, és a szájára csapta a kezét. A könnyek szaporábban hullottak, és egy kicsit hangosabban káromkodtam.

– Aztán ott volt Faith McCrown.

– Tudod mit? Ne. – Caroline megadóan felemelte a kezét, és leszállt az ágyamról. – Nem... nem hiszem, hogy tovább akarom hallgatni.

– Caroline. – Utána másztam, de elutasított.

– Ne. Kérlek. Ne érj hozzám most.

– Fenébe. – Ökölbe szorítottam a kezeim, meg akartam ütni valamit, vagy megragadni őt, és úgy kapaszkodni bele, mintha az életem múlna rajta. – Tudtam, hogy ez rossz ötlet volt.

– Nem, nem volt. Csak... időre van szükségem. – Felkapta a nadrágját a földről, és felrángatta magára a rá túl nagy pólóm alá. – Mennem kell.

Tehetetlenül figyeltem, ahogy lábát a cipőjébe csapta. – Nem kell elmenned.

Egy nyomorult nevetés bukott ki belőle, és sötét pillantást vetett rám. – De, tényleg kell. – Amikor felállt, kinyitottam a szám, hogy mondjak… bassza meg, semmit sem tudtam mondani, hogy megvédjem magam. Egy kurva hímringyó voltam, és ez volt minden.

Miután még egyszer áthúzta ujjait nedves arcán, karjait a mellkasa köré fonta és megtört pillantást vetett rám. – Viszlát.

Kisietett a szobából, és én, mint egy komplett, elcseszett idióta, aki voltam, csak hagytam elmenni. Aztán az ágyamra süllyedtem, és azt suttogtam: – Viszlát! –, miközben kezeimbe fogtam a fejem, és próbáltam nem elveszteni a kibaszott eszemet.

 

---

[i]Latina – latin-amerikai nő