14. Fejezet

 

14. FEJEZET

 

 

Caroline

 

Fordította: Red Ruby

 

 

Közel három héttel azután, hogy viszonyt kezdtem Orennel, meglátogattam az orvost egy késő péntek délután. Szerencsés voltam, hogy bejutottam egy ellenőrzésre, mint az egyik utolsó aznapi páciens, így el tudtam menni az óráim után.

Azt gondoltam, hogy csak elmondom neki, mire van szükségem, és ő átad nekem egy receptet, és talán néhány ingyenes fogamzásgátló termékmintát. De ez nyilvánvalóan téveszme volt. Mielőtt egyáltalán tudtam volna, mi történik, pisiltem egy pohárba, átöltöztem egy hiányos, elől nyitott lepedő-dologba, és megkértek, hogy tegyem fel a lábam az utálatosság kengyelébe. Istenem, de utáltam nőgyógyászhoz járni.

Kezdtem azt hinni, hogy túl leszek rajta és végzek egy gyors medencevizsgálat után, és akkor végül megkapom a piruláimat, hogy távozzak és mocskos-csodásat szexeljek Orennel. De semmi gyors nem volt abban, ami következőként történt. Valójában úgy érződött, mintha az idő lelassult volna, és minden másodperc egy nap sebességével vánszorgott volna.

Az évek érzete egy órával később múlt el, amikor besétáltam Noel és Aspen házának hátsó ajtaján, zsibbadtan és elképedve. Teljesen, csonttörően dermedten. Még abban sem voltam biztos, hogyan dolgozzam fel, amit épp megtudtam. Belesüppedtem az első konyhai székbe, amit elértem.

Aspen így talált rám néhány perccel később, ahogy ködös, tompa sokkban bámultam a hűtőre kis gyümölcs-mágnesekkel tapasztott képeket, amiket Colton Aspennek rajzolt.

– Caroline? – Aspen megállt és oldalra döntötte a fejét. – Jól vagy?

Gondolkodás nélkül bólintottam, aztán azt mondtam: – Nem.

Előreindult és kihúzta a mellettem lévő széket. – Mi a baj? – Amikor leült megragadta ernyedt ujjaimat, amiket az ölemben pihentettem és ijedten beszívta a levegőt. – Jéghidegek a kezeid.

– Azok? – lenéztem rájuk. Nem igazán éreztem őket, de sápadtnak és gumiszerűnek tűntek Aspen fogásában. Próbált némi életet dörzsölni beléjük, de ettől csak még inkább el akartam rántani.

Szóval visszahúztam őket magamhoz. A mellkasomhoz öleltem, és azt akartam, hogy hidegek maradjanak. Élettelenek. Halottak. Pontosan, ahogy éreztem magam, ahogy megérdemeltem, hogy érezzek.

Aspen döbbenten emelte fel a fejét. Kinyitotta a száját, aztán bölcsen befogta.

Nem tudtam kezelni, hogy megbántsam őt és tudtam, hogy elhúzódásom bántotta, így megköszörültem a torkom. – Én… Én elmentem ma az orvoshoz, hogy írjon fel fogamzásgátlót. És…

– Ó – szemei tágra nyíltak, ahogy kezét a mellkasához szorította. – Én… Én sajnálom. Nem jöttem rá, hogy te… találkozgatsz bárkivel.

Pislogtam. Francba! Ez épp kibukott belőlem? Lángoló vörös arccal elkezdtem rázni a fejem, de Aspen felemelte a kezeit. – Ne foglalkozz velem. Sajnálom. Nem az én dolgom. Mit mondtál… a látogatásról az orvosnál?

Tovább tátogtam rá. – El fogod mondani Noelnek? – visszatartottam a levegőt a válaszára várva.

– Ööö… – Félrepillantott, arckifejezése elárulta minden bizonytalanságát. Férje iránti hűsége csatázott az irántam való hűségével. – Én nem… Ez… nem, ha te azt szeretnéd, hogy én ne… Biztos vagyok benne, hogy semmivel sem tartozik jobban rá, mint rám, amit te a… privát idődben csinálsz, de… mint barátod és új nővéred, tudom, hogy nagyon szeretnék találkozni a te… fiatalembereddel.  – Ekkor szemei tágra nyíltak, mintha egy új gondolat épp belé csapott volna. Közelebb hajolva lehalkította a hangját. – Csak egy fiatalember, ugye?

Elmosolyodtam. Igazából egy rövid nevetés bukott ki belőlem. Csak olyan cuki volt, ahogy próbált megfelelően viselkedni, és nem átlépni semelyik határomat, mialatt próbálta elmondani, hogy mit gondolt. – Igen – mondtam neki. – Csak egy... – szélesebben mosolyogtam, ahogy elloptam a kifejezését – fiatalember.

Elpirult és egy hajtincset a füle mögé tűrt. – Sajnálom, nem tudtam, hogyan nevezzem.

Vállaim lehanyatlottak, és hirtelen minden szörnyűség visszaáramlott a felszínre. Szarul érezve magam bevallottam: – Igen. Én sem tudom.

Aspen újra kinyúlt a kezeimért, de megállította magát, mintha emlékezett volna, hogy húzódtam épp el tőle. – Tudod – kezdte lassan – ha valaha beszélned kell valamiről, itt vagyok. Még azt is megígérem, hogy nem fogok minden részletről beszámolni Noelnek. De néha, az embereknek csak... szükségük van rá, hogy beszéljenek valakivel.

Lágyan elmosolyodtam, és megfogtam az egyik kezét, amit az ölében tördelt. Az izmok az arcában azonnal ellazultak, és ő is megszorította az ujjaimat. Azon voltam, hogy elmondjam neki, hogy ott van nekem Zoey, aki meghallgat, és akiben megbízom, de aztán eltűnődtem, vajon annyira akart-e egy barátot, amennyire úgy tűnt, nekem akar egyet. Szóval kiböktem: – Az orvos nem hiszi, hogy lehet gyerekem, hogy valaha képes leszek gyereket szülni.

Szemei azonnal rémülettel teltek meg, ahogy kezei összeszorultak az enyém körül. – Ó, Istenem, Caroline!

Bámultam le összefűzött ujjainkra. – Én... ez volt az első alkalom, hogy visszamentem egy nőgyógyászhoz múlt év óta. Fogalmam sem volt, hogy ennyire elszúrtam, amikor én… - felemeltem a fejem, és könnyek öntötték el a szemeimet. – Teljesen leromboltam a jövőmet, ugye?

– Nem! Nem, édesem. Még mindig lehet teljes, boldog életed. Te…

– Ha tudtam volna, hogy ez lett volna az egyetlen esélyem, hogy valaha legyen egy babám…

– Kérlek, ne gondold ezt! Nem akarom, hogy ezen gyötrődj.

Megráztam a fejem. – Mi mást kellene gondolnom, Aspen? Talán sosem leszek képes a saját gyermeket tartani a karjaimban. Sosem látom őt felnőni. Sosem… Megráztam a fejem, amikor a hangom megbicsaklott. – Hogy tudnék nem erre gondolni? Hogy tudnám nem megbánni, hogy beleestem valami hülye, gazdag fiúba, akinek a hülye, gazdag szülei rábeszéltek, hogy tegyek meg valamit, amit nem akartam megtenni?

Könnyek öntötték el Aspen szemeit is. – Igazad van – vallotta be. – Ez engem is feldúlna. - Amikor odahajolt, hogy megöleljen, visszaöleltem, és arcom a vállába temettem. Megsimogatta a hajam, és csitító szavakat mormolt, amikor egy ököl dörömbölt a szúnyoghálós hátsó ajtón.

– Ju-húú! – Az ajtó kinyílt. – Átkozottul jóképű fickó jelentkezik.

Elrántottam magam Aspentől és idegesen megtöröltem nedves szemeimet. De Oren már lefagyva állt az ajtóban, mindent látott. A komisz vigyor az arcáról azonnal elhalványodott, rólam Aspenre, majd vissza rám pillantott.

Francba. Elfelejtettem, hogy átjön ma este, hogy Aspen segítsen neki az álláskeresésben.

– Mi folyik itt? – követelte.

– Ó, semmi. – Egy hirtelen lendületes mozdulattal Aspen felpattant a székéből a kezeit lengetve. – Ismersz minket, lányokat. Sírunk a boldog üdvözlőlapokon.

Oren egy hitetlenkedő pillantást vetett rá, mielőtt visszafordult hozzám. Pillantása követett minden egyes könnycseppet, ami lesiklott az arcomon.  – Nem látok semmilyen üdvözlőkártyát.

Aspen megköszörülte a torkát és egy feszült mosolyt küldött felé. – Minek köszönhetjük látogatását, Mr. Tenning?

Még néhány másodpercbe telt Orennek, hogy elvonja rólam a figyelmét, de amikor megtette, még mindig zavartnak tűnt, ahogy Aspenhez fordult.

Felemelve egy mappát a kezében, emlékeztette: – Önéletrajz. Korrektúrázás. A piros tollad újból átjárja egy papíromat.

– Ó, igaz. Sajnálom. – Kezét a homlokához nyomva Aspen kimerülten kifújta a levegőt. – Elfelejtettem. – Aztán enyhén homlokráncolva kezét a csípőjére tette. – És tájékoztatásul, többé nem használok piros tintát. – Ekkor diszkréten megköszörülte a torkát. – Most zöld.

Oren szájának egyik sarka megrándult a viccre, de a pillantása visszakóborolt rám, és mosolya elhalványult. Tudtam, hogy ahogy kinyitja a száját, meg fogja újra kérdezni, hogy mi a baj. De hála istennek Aspen telefonjának csörgése a pulton lévő töltőn megzavarta őt.

Aspen odasietett, és ellenőrizte a képernyőt, mielőtt egy gyengéd mosoly gyúlt az arcán. – Ez Noel. Az élelmiszerboltban van, és valószínűleg kérdése van. Bocsássatok meg egy pillanatra.

Ahogy merev háttal kisétált a szobából, Oren utána bámulva megrázta a fejét. – Még mindig olyan formális és tanárszerű időnként, baromira a frászt hozza rám. – Aztán hozzám fordult és lehalkította a hangját. – Most, komolyan. Mi a fene a baj?

Esélytelen, hogy ebből bármit is Orenre tudnék pakolni. Túl személyes volt, és gyötrő és… és mély bármihez is, ami köztünk zajlott. Olyan gyorsan álltam fel, hogy majdnem hátradöntöttem mögöttem a széket. Sietve, hogy elkapjam kínosan ügyetlenkedtem. – Ó, ez csak – francba, sajnálom – tudod, lány cucc – válaszoltam tétován, utánozva Aspen kifejezését.

Oren elkapta a kezeimet, csapdába ejtve őket a szék hátulján. – Ne gyere nekem ezzel a baromsággal, Caroline. Mi a fasz történt?

Majdnem-dühös pillantásába néztem. – Azt mondtam, lány dolog. Igazán akarod a hátborzongató részleteket?

– Mintha egy erős kibaszott menstruációs ciklus elijesztene. Emellett, tudom, hogy nem erről van szó. Te sírsz, és én tudni akarom, hogy miért.

– Jó – csattantam fel. Megpróbáltam elhúzni a kezeimet az övétől, de szorítását megerősítette a csuklóim körül. – Elmentem ma az orvoshoz… fogamzásgátlóért. – Éreztem a kihívást a nézésemben, amikor felemeltem a fejem, hogy találkozzon a pillantásával, és nem tudom, hogy miért tettem ezt. Talán szembeszálltam vele, hogy meghátráljon és hagyja békén az ügyet. Gyötrő orvosi híreket megosztani azt jelentette, hogy nem csak ágyhaverok voltunk. Azt jelentette, hogy több volt köztünk, mint csak szex.

De nem hátrált. – És?

– És először csinálnia kellett egy vizsgálatot.

Azonnali megértés gyúlt a szemében, és engem megint elöntött a sírás szüksége. – Francba. – Szorosan becsukta a szemeit. Amikor kinyitotta, mogyoróbarna szemei nyomorúsággal voltak teli. – Az abortusz elszúrt ott lent, ugye?

– Igen. A vállaim előreestek a mellkasomhoz, ahogy lehajtottam a fejem, és összeszorítottam a szemeimet. – Nem gondolja, hogy valaha képes leszek megint teherbe esni.

– Fenébe – lehelte lágyan, melege beszivárgott a hideg, dermedt csontjaimba, ahogy közelebb mozdult. Aztán lehelete a hajamban volt. – Sajnálom.

Amikor ujjai gyengéden megérintették a vállamat, hátraléptem és elfordítottam az arcom. – Komolyan, neked nem kell, hogy…

– Csak fogd be, és gyere ide! – nagyobb erővel megragadott, és magához rántott. Nagy kezébe fogta a fejemet és a vállgödrébe temettem az arcom. Aztán karjai átkaroltak, és csak tartott engem így.

Megremegtem abban a pillanatban, ahogy ajkai a halántékomhoz értek. Mélyebbre bújva belé, megragadtam egy maroknyit a pólója hátuljából és úgy kapaszkodtam bele, mintha az életem múlt volna rajta.

Bánatom kirobbant, és újra sírni kezdtem, heves zokogással.

Előre-hátra ringatott, testének melege az enyémbe szivárgott. – Shh, bébi – susogta halkan. – Rendben lesz.

Fogalmam sem volt, hogy lehetne valaha rendben. Felemeltem az arcomat, hogy ránézzek. – Az oké, ha megbántam? Tudom, hogy csak tizenhét voltam, és nem volt itt az ideje és helye, hogy anya legyek. Nem volt pénz. Noel valószínűleg teljesen összeroskadt volna a felelősségek alatt. De azt kívánom… Én csak… attól a pillanattól kezdve, hogy vége volt, sosem éreztem megkönnyebbülést. Csak rosszul voltam a megbánástól.

Oren lehajolt és lecsókolta a könnyeket az arcomról. – Bármit megbánhatsz, amit csak meg akarsz bánni. Én rengeteg mindent sajnálok. Csak ne hagyd, hogy ez beszippantson, és uralja az életedet!

Ami jobban meglepett, mint a tény, hogy Oren Tenning tele volt jó tanáccsal, az a tény volt, hogy teljesen komolynak és őszintének nézett ki, amikor adta.

– Hogy csináljam? – kérdeztem. – Hogy ne hagyjam, hogy uraljon?

Ajkai ellágyultak és aztán egy bátorító mosolyra húzódtak. – Csak haladj előre, gondolom. Basszus, nem tudom.

Nevettem, mire ő lehajolt, hogy orrát a hajvonalamhoz dörgölje.

– Ilyen jó illatúnak maradni minden nap, egy jó kezdet. – Hangja a fülembe dörmögött, és megborzongtam tőle… a jófajta borzongással.

Aztán kezei felkúsztak a hátamon egy érzéki cirógatással, ahogy megcsókolta a halántékomat. – Őrületbe tudsz kergetni minden egyes lélegzettel is, amit veszel, vagy…

– Oren – mondtam, hangom elhaló, ahogy az izgalmam fokozatba kapcsolt. – Fogd be, vagy fel fogsz izgatni.

Kuncogott. – Fogsz? Asszony, tudom, hogy már csurom nedves vagy nekem. – Orrával finoman megütögette a fülem, mielőtt belesuttogott: – Ugye? És ekkor foga megcsípte a fülcimpámat.

Ujjaim a vállaiba markoltak, ahogy a nyakam hátraívelt és a testem felkúszott az övén, és hozzányomódott kemény mellkasához. – Senki sem kedvel egy hencegőt – lihegtem, áhítozva rá, hogy máris megcsókoljon.

– De, te igen – a reszelősség a hangjában elektromos szikrát okozott, ami áramütésként futott végig rajtam. Megborzongtam tőle, és még közelebb bújtam hozzá. – Minden kibaszott részletet szeretsz bennem, a hülye, idegesítő dumámtól kezdve, amit addig nyomok, hogy milyen érzés, amikor mélyen beléd temetkezem, és minden, amire gondolni tudsz, hogy a nevemet sikítsd.

Igaza volt. Szégyellhetném magam, de szerettem minden súlyosan hibás részletét. – Fenébe – motyogtam. El fogja érni, hogy én legyek, aki megcsókolja őt, ugye?

Megragadtam egy maroknyi haját és számat az övéhez nyomtam. Pimasz, győzedelmes nevetését gyorsan elvágták, amikor nyelvem a szájába fúródott. A nyögés, ami torkából morajlott teljességgel töltött el egy töredék másodpercre, mielőtt keményen megragadta a seggem, és felemelt a földről.

Beágyazva magam az általa kínált figyelemelterelésbe, élveztem az egymáshoz dörzsölődő mellkasunk súrlódását, ahogy fölé emelkedtem. Dereka köré fontam az egyik lábamat és ő a csípőjét az enyémnek lökte, hagyva, hogy érezzem, mennyire felizgult.

Totálisan eszembe sem jutott, hogy ez volt az abszolút legrosszabb idő és hely, hogy megcsókoljam Oren Tenninget, amíg a hátsó ajtó ki nem vágódott és két hang töltötte meg a konyhát.

Épp ilyen hirtelen elhallgattak.

Oren és én szétugrottunk. – Ó, Istenem. – Kezemet a mellkasomra szorítottam, ahogy tátott szájjal néztem Coltonra és Brandtre. – Ti ketten mit csináltok itt?

Lefagyva álltak a ház hátsó bejáratánál, rám és Orenre bámulva, aki a hátát fordította nekünk, és nehezen lélegzett, ahogy megragadva a pult szélét próbálta lenyugtatni a légzését, és kétségtelenül a libidóját is.

– Itt lakunk – válaszolta végül Brandt. Aztán a hitvány alak Oren hátáról rám pillantott, és egy önelégült mosolyt vetett rám. – Ti mit csináltok itt, Caroline?

– Miért csókoltad meg Tent? – kérdezte Colton.

Megalázottság forrósága öntötte el az egész arcom. – Én… Én nem.

Mindkét testvérem térj-észhez pillantással nézett rám. Végül Brandt megkérdezte: – Szóval, akkor ő… fuldoklott, és te… próbáltad újraéleszteni őt… a nyelveddel?

Amikor Oren felnevetett és végül megfordult, gyilkos pillantást vetettem rá. – Miért nevetsz?

Oren küldött felém egy ártatlan, Mi? Mit kéne tennem? vállrándítást. – Mert vicces volt – válaszolta. – Úgy hangzik, mint valami, amit én mondanék. – Ekkor Brandtre vigyorgott, és felkínált egy gratuláló ökölpacsit, mire az öcsém visszavigyorgott és elfogadta.

Ó istenem. Totálisan nem értem a srácokat.

A szemeimet forgatva tanácstalanul a levegőbe vetettem a karjaimat.– Noel tudja, hogy ti srácok… – intett Colton a kezével Oren és köztem. Még ő sem volt biztos benne, hogy mi folyik kettőnk között.

Összefontam a karjaimat a mellkasomon és felemeltem az állam. – Persze.

Brandt vihogott, jobban tudta. – Szóval, ha ma este megemlítjük neki…?

Fenébe. – Ne is merészeld!

A tizennégy éves felkuncogott, elmondva nekem, mennyire kudarcra voltam ítélve, épp mielőtt azt mondta: – Nem tudom, Caroline. Igazán nem hiszem, hogy szeretné, hogy randizz a legjobb barátjával… azzal a baráttal, akit figyelmeztet, hogy maradjon távol tőled, mondjuk, minden alkalommal, amikor Ten idelátogat.

Oren felnyögött és felnézett a plafonra. – Fenébe… zsarolni fog minket, hogy hallgasson, épp ahogy én tenném.

Elfogadóan felsóhajtottam és Brandtre meredtem. – Jó. Mindegy. Húsz dolcsi.

– Fú, nővérke. – Brandt tűnődve megvakarta az arcát, ahogy rólam Orenre pillantott. – Ez eléggé nagy dolog. Noel igazán dühös lenne, ha tudná.

– Huszonöt? – kerestem reménykedve kibúvót.

Felhorkantott. – Próbálj ötvenet!

– Ötven dollár? Megőrültél? Én magam mennék és mondanám el Noelnek ötven dollárért.

– Hmm – válaszolta Brandt szelíden, egyáltalán nem vette be a blöffömet. – Épp most mentem fel százra.

– Ó, istenem! Komolyan, nincs ilyen sok pénzem.

Volt, de le volt kötve egy bankszámlán, rajta Noel nevével is. Értesítették minden lehívásról, amit csináltam.

– Jó, Oké. – Oren intett a kezeivel, és az öcséim és közém lépett. – Van ötvenem. Beszállsz ötvennel – mondta nekem, mielőtt Brandthez fordult. – És te tartod a rohadt szádat! Capiche?

Brandt bólintott, a boldog csillogás a szemeiben elárulta, hogy elégedett volt Oren ajánlatával. – Capiche – válaszolta.

Leroskadó vállakkal, ahogy kifújt egy megkönnyebbült levegőt, Oren hozzám fordult. – Az alkudozó képességed komolyan szívás.

– Mi? - mondtam épp, amikor Colton felkiáltott. – Hé, én is akarok száz dollárt.

– A száz dollár lefed mindkettőtöket – mondtam összeszorított fogaim közt.

Brandt felhorkant. – Frászt fed le! Nem osztozom vele.

– Figyelj a szádra, te kis okostojás!

A tizennégy éves megrebegtette rám a szempilláit. – Mondanám, hogy te figyelj a tiédre, de úgy tűnik Ten már ellátja azt a munkát.

– Jézus – nyögött fel Oren a fejét rázva. – Ő egy kiborító mini-én.

Sajnos, igen, az volt.

Épp ekkor kint közeledő léptek figyelmeztettek minket, hogy valaki új közeledik. Mindannyian a konyhában tágra meredt szemmel néztünk egymásra, tudva, hogy ez Noel kell, hogy legyen.

– Száz, fejenként – volt Brand csendes utolsó ajánlata.

Izzadni kezdtem, ahogy Orenre pillantottam segítségért. Szemöldöke felemelkedett, mintegy rám hagyva, hogy döntsek a sorsunkról. Komoran Brandtre sziszegtem. – Esélytelen!

Vállat vont. – Készülj fel! – Ekkor az ajtó felé fordult, és mintha a gondolatait olvasná, Colton követte.

– Noel! – kiáltották együtt.

Szemeim kigúvadtak. – Nem! - Sivítottam, épp amikor Oren azt motyogta – Szarba –, és megragadta mindkét fiút a grabancánál, és hátrahúzta őket, így a fülükbe tudott morogni. – Egy ötvenes fejenként, és jobb, ha mindketten kurvára halotti csendben lesztek.

Colton és Brandt bólintott. Ekkor felmeredtek Noelre – túlzottan ártatlan mosollyal –, amikor kinyitotta a hátsó ajtót és belépett élelmiszeres zacskókkal teli karral.

Noel megállt, amikor meglátta őket. Brandtről Coltonra pillantott és kissé ráncolta a homlokát, mielőtt figyelmét Orenre fordította.

– Csá. Azért vagy itt, hogy az önéletrajzodon dolgozz Aspennel?

Ahogy Oren biccentett és mormolta, hogy – Igen –, Brandt röviden felhorkant, amitől Noel figyelme visszavágott a két fiúra, akik még mindig lefagyva álltak előtte és figyelmesen nézték.

Zavarában összevonva szemöldökét Noel felemelte ujját, hogy meglengesse Brandt és Colton között, miután lassan letette a csomagokat a konyhaasztalra. – Oké, ez hátborzongató. Mi baj van veletek?

– Semmi – válaszolták kórusban.

Felnyögtem és a szemeimet forgattam. Meg fogom ölni mindkét öcsémet, csendesen, éjszaka, párnával az arcukba. Tényleg, ez szívesség lenne a világnak.

– Komolyan – erőltette Noel, még mindig bámulva rájuk, mielőtt kíváncsi tekintete rám mozdult. – Mi bajuk van?

– Nem mondhatjuk el – szólalt meg Colton. – Fizettek nekünk, hogy maradjunk csendben.

A homlokomra csaptam a kezemmel és felnyögtem. Felejtsd el a párnákat. Az a módszer messze túl humánus volt, hogy kiiktassam őket.

Noel pillantása visszasüvített rám. – Tényleg? – mondta lassan. – Szóval mit próbál Caroline elrejteni? Hmm, Caroline? – Aztán szemöldökét aggódva összevonta. – Sírtál?

Amikor azonnal Orenhez fordult, mintha ez az ő hibája lenne, a két srác közé léptem és felemeltem a kezeimet szembeállva a bátyámmal. – Tudod, csak mert te vagy a törvényes gyámja ennek a kettőnek, nem jelenti azt, hogy az enyém is vagy továbbra is. Nem kell semmit elmondanom neked, ami az életemben zajlik.

Elszakítva összehúzott pillantását Orenről, Noel meglepetten rám pislogott. – Talán nem vagyok a törvényes gyámod, nem, de még mindig az én fedelem alatt élsz. És nem értékelem, hogy a saját húgom titkolózik előttem, vagy fizet Brandtnek és Coltonnak, hogy ők ezt tegyék.

– Nos, akkor azt hiszem, itt az ideje, hogy elköltözzek. – Kihúztam magam, és vetettem rá egy kis, ha, ezt kapd ki! vigyort.

Felvonta a szemöldökét. – Vaó. Szóval ez a titok olyan fontos, hogy hajlandó vagy kiköltözni, csak hogy titokban tartsd előttem. Köszi, hugi. Tényleg. Érzem a szeretetet itt.

– Jó ég, Noel! Nem azt mondom, hogy nem szeretlek. Csak azt mondom, hogy talán itt az ideje elhagyni a fészket és szerezni egy kis függetlenséget. Biztos vagyok benne, hogy Zoey és én tudnák együtt bérelni egy helyet.

– Nahát, hé. Nem. – Oren felemelte a kezét előre lépett, hogy közbeavatkozzon. – Szöszinek jó, ahol van.

Amikor hitetlenkedő tekintetett vetettem rá, bűnbánóan vállat vont. – Mi az? Főz, takarít, és boldogan és távol tartja Hamiltont, hogy ne lihegjen a nyakamba. Nem megy sehová.

– Ó, istenem – bukott ki Noelből, rémült felismerés az arcán, ahogy felém pördült. – Kérlek, mondd, hogy nem vagy megint terhes!

Hé! – morajlott fel Oren, és elég keményen lökte hátra, hogy hátrafelé botladozott, épp amikor Aspen az ajtóból felzihált: – Noel!

Amint Oren követelte, hogy tudni akarja, mi Noel problémája, és Noel tudni akarta, hogy Oren miért lökte meg, én a pulthoz nyúltam, hogy megtámasszam magam, ahogy megint minden érzés elszivárgott a testemből, hidegen és szabadon hagyva engem.

Minden, amit megtudtam az orvos irodájában, lerohant, minden szó, amit hallottam, az érzések, amiket tapasztaltam, a tökéletes, megsemmisítő megbánás. A mellkasom zihált, ahogy próbáltam egyenletesen lélegezni, mialatt Oren a dühtől izzva Noel arcába mászott.

– Kurvára meglöktelek, mert ilyet mondani a saját húgodnak gyökér dolog volt!

Le akartam állítani – fel fog minket fedni, ha folytatja, hogy felbőszült pasiként viselkedik, aki kiáll a barátnőjéért, akit épp megsértettek. De minden más csak olyan nagyon fájt.

Ki a fenének képzeled magad, hogy megmond nekem, hogyan bánjak a családommal? – vicsorgott Noel. – És tekintve a múltját, ez egy tökéletesen jogos kérdés volt.

– Noel! – Aspen odaviharzott, és a mellkasába bök.

De mielőtt ő is lehordhatta volna, azt mondtam. – Tudod mit, ez jogos kérdés volt. Ki tudja, mikor fogja Caroline megint felcsináltatni magát? De örömödre szolgáljon, nagy testvér, hogy sosem foglak tudni másik lehetséges terhességgel zavarni. Az orvos épp ma informált, hogy a babagyártó felszerelésem véglegesen ki van vonva a forgalomból.

Leesett az álla. – Micsoda?

Nem tudtam tovább magyarázni neki. Elfordulva kiszáguldottam a szobából.