13. Fejezet

 

 

 13.FEJEZET

Ten

Fordította: Red Ruby

 

 

Egyáltalán nem akartam hagyni, hogy a kísértés nyerjen. Erősebbnek kellett volna lennem, mint egy hülye kis epekedés. Ámde alábecsültem Caroline Gamble erejét.

Akart engem, szóval megszerzett.

Tudtam, hogy dühösnek kellene lennem, mert az alattomos settenkedése miatt elárultam a legjobb barátomat, és megtettem az egyetlen dolgot, amit abszolút nem akart, hogy megtegyem. De tudva, hogy Caroline ennyire akart engem, hogy ilyen végső eszközökhöz nyúlt, és a saját személyes zaklatómmá vált, ez igazán felizgatott. És a harag valahogy csak elillant valahol az összes áhítat, hízelgés és vágy között.

Bár ez nem jelentette azt, hogy készen álltam totális hazudozót és csalót játszani pont azon a napon, amikor hátba döftem Gamble-t. Kivéve, igen, hogy ez úgyis így zajlott.

– Benevezek pultosnak ma estére – mondta, ahogy átsétáltunk együtt a kampuszon.

Üzent nekem ma az utolsó órám után, követelve, hogy találkozzak vele a diákszövetségnél egy italra. Hamilton is találkozott velünk, és miután tartottunk egy kávészünetet, elhatároztuk, hogy külön utakon haladunk, mielőtt újra találkozunk később az éjszakai műszakunkban.

Mivel csütörtök volt – hölgyek éjszakája –, ez azt jelentette, hogy mindannyiunknak dolgoznunk kellett. Két fő pultozott, mialatt a másik három pincérkedett. És mint minden korábbi héten, úgy alakult, hogy Gamble és Lowe dolgozott a bárban minden csütörtökön.

Általában nem volt gondom a pincérkedéssel, mivel több borravalót hozott nekem, és több csajjal találkoztam így, de ma valahogy a pult biztonsága mögött akartam maradni. Nem voltam többé szabad pasi – csak nem hagyhattam, hogy random nők csúsztassák nekem a mobilszámaikat, vagy…

– Szent szar! – Megtorpantam, és kábultan pislogtam a körülöttem lévő világra. De tényleg épp foglaltként gondoltam magamra? Többé nem elérhetőként a hölgyeknek? Elkötelezettként?

Nahát. Honnan jött ez a szar?

Mivel földbe gyökerezett a lábam, hogy megemésszem a megrázkódtatást, Gamble és Ham is mindketten megálltak és visszanéztek.

– Ten?– kérdezte Gam, szemöldökét aggódva összevonta. – Mizu?

Megráztam a fejem. Azon voltam, hogy azt mondjam neki, semmi, de semmi esetre nem vette volna be. Szóval inkább, komoran néztem rá. – Elfoglalod a kurva bárt minden héten. Miért nem adod fel néha, hogy mi, többiek is kapjunk egy kis szünetet az összes kéretlenül nyúlkáló, a brénket megragadó csajtól?

Gamble úgy meredt rám, mintha bolond lennék. Aztán megrázta a fejét és felhorkant. – Mintha bánnád azt a részét? Emellett, én házas vagyok, te szingli. Semmi keresnivalóm nincs az asztaloknál, egy csomó szingli, ittas nő körül dolgozva.

Vágtam egy pofát. A sürgetés, hogy elmondjam neki, többé magam sem voltam olyan szingli, a torkomat piszkálta, míg mondanom kellett valamit, vagy attól tartottam, kibukna belőlem minden. Szóval Hamilton felé mutattam. – Nos, már Ham sem szingli, és még sincs azzal problémád, hogy pincérkedjen minden egyes rohadt héten.

– Igazad van. – Gam Hamre pillantott. – Bocs ezért, Quinn. Viheted a bárt ma este, ha akarod.

Hamilton felegyenesedett és azonnali öröm felhőzte az arcát. De akkor enyhén összeráncolta a homlokát, ahogy felém pillantott, aztán vissza Gamre. – Biztos vagy benne? Nem akarok semmi viszályt okozni.

– Ó, menj, és kurvára fogadd el! – zúgolódtam, intettem a kezemmel és mindkettőjüktől elviharzottam.

Furcsán éreztem magam Gam közelében egész nap. De különösképp nem csak a bűntudat volt az egyetlen dolog, ami engem sújtott. Hirtelen olyan nagyon idegesített. Minden, amit mondott, úgy tűnt a bőröm alá jut. El kellett szabadulnom.

De ahelyett, hogy hagyott volna továbbmenni egyedül, utánam kiáltott. – Hé! – Egy másodperccel később odakocogott és megjelent az oldalamnál, tartva velem a tempót. – Mi van veled ma? Jól vagy?

Nagy levegőt vettem, de nem válaszoltam.

– Milyenek az óráid?

– Jók.

– Szóval még mindig diplomázni fogsz?

Furcsán nézve rá, bólintottam. – Igen. Miért?

Egy frusztrált nevetéssel a levegőbe lendítette a kezeit. – Nem tudom ember. Te mondd el nekem! Valami határozottan zavar téged. Nem voltál az a tipikusan idegesítő Ten, mióta… basszus, szinte nem tudok visszaemlékezni, mióta.

– Nos, sajnálom, hogy csalódást okozok neked – csattantam fel. – Kurvára semmi gond. Nem vagyok beteg. És a világnak rohadtul nincs vége. De kivagyok. Hazamegyek, hogy szundítsak egyet, mielőtt el kell tűrnöm titeket lúzereket az éjszaka hátralévő részében.

Hirtelen mosoly világította be az arcát. – Ó, szóval erről van szó. Az éjféli látogatód túl sokáig tartott fent mostanában?

Majdnem a saját oxigénembe fulladtam. – Mi? Nem! Basszus, annak vége. Ő nem… Ő nem jön vissza megint. – Félre kellett néznem, amikor ezt mondtam. Éreztem, hogy az arcom ég, és a picsába. De amikor félrenéztem Gamről, véletlenül találkozott a pillantásom Ham pillantásával.

Amikor a lakótársam összehúzta a szemét, és ridegen összeráncolta a homlokát, zavartan pislogtam. Neki mi baja volt?

– Úgy éljek – mormolta Gamble mellette. – Sosem gondoltam, hogy látni fogom a napot, amikor egy nő téged gúzsba köt. – Vigyora elhalt, ahogy hosszabban tanulmányozott engem. – Szóval, mit csináltál, hogy feldühödött és elfutott?

– Semmit – motyogtam, dühösen, hogy azonnal azt gondolta, hogy én voltam az oka a képzeletbeli szakításomnak a képzeletbeli éjféli látogatómmal. – És tájékoztatásul, nem vagyok gúzsba kötve, és…

Elfelejtettem a következő dolgot, amit mondani akartam, amikor kiszúrtam Caroline-t és Szöszit felénk gyalogolni. A csomók a gyomromban kilazultak, tudatva velem, hogy csakugyan mennyire biztonságosan meg voltak kötve.

Jézusom, ez a lány teljesen birtokolt engem, és valószínűleg fogalma sem volt róla.

Forróság száguldott át a bőrömön. A sürgetés, hogy odamenjek hozzá, végigsöpört rajtam, és alig bírtam megállni, hogy ne csak… menjek. De Hamilton megtaszította – keményen – a karomat, amitől egyensúlyomat vesztve megbotlottam és elszakítottam Caroline-ról a pillantásom.

Komoran néztem Hamre, de ő csak négy szót tátogott felém: – Fejezd be a bámulást!

Basszus, bámultam Caroline-t a bátyja előtt, és felizgultam, képtelenül arra, hogy elfelejtsem a múlt éjszakát, vagy az azelőtti éjszakát, vagy a kibaszott azelőtti pénteket.

– Szia, kölyök! – kiáltott Gamble, amikor észrevette őt. – Készen állsz, hogy hazamenj? Aspen azt mondta, lasagnát főz vacsorára.

– Mmm...– az akaratlan csábítástól Caroline hangjában, keresztbe állt a szemem. Visszatartottam magam attól, hogy közvetlenül rá nézzek, de abból, hogy a szemem sarkából figyeltem őt, meg tudtam mondani, hogy megdörgölte a hasát. – Kövéren és boldogan tudnék meghalni Aspen lasagnájától!

És én kövéren és boldogan hallhatnék meg a kis nyögéseitől.

Gamble nője tényleg király lasagnát csinált. Valójában, ha a szokásos önmagamként viselkednék, most azonnal közbelépnék, és beférkőznék a magam módján, hogy kapjak egy meghívást vacsorára, vagy basszus, nyílt könyörgéshez folyamodnék egyért, és végül áthívnám magam, akár igent mond Gam, akár nemet.

De volt ez az érzésem, hogy ha kinyitom a számat, akkor kimondanám az első dolgot, ami az eszembe jut, ami az lenne, hogy elmondanám Caroline-nak, hogy milyen jól néz ki, vagy megkérdezném tőle, mikor találkozhatok vele megint… egyedül, a hálószobámban.

Szóval határozottan összeszorítva tartottam a szám, és a figyelmem a mellettünk lévő kurva fán, ahogy csoportunk másik négy tagja csacsogott pár percig, mielőtt Gamble karját a húga válla köré vetette, elköszönt tőlünk és elvezette őt.

Ugyanakkor Caroline-nak pont mellettem kellett elsétálni, hogy távozzon, és én ezt nem tudtam kezelni. Amint elhaladt, megmozdítottam a karomat, ami az oldalamnál lógott, és kinyújtottam az ujjaim hátulját, így azok megsimították az övéit. A figyelmemet Gamble-ön tartottam, biztosítva, hogy semmit sem lát ebből. Caroline válaszul átfonta ujjait az enyémeken, így összefűződtek a pillanat töredékére, mielőtt elhúzta őket és elment.

Bámultam utána, összetörve. Kurvára pont itt volt, és az egyetlen dolog, amit meg kellett tennem, hogy épp csak hozzásimítottam a kezemet az övéhez?

Baromira nem helyes. Ez szívás. Iszonyúan.

Ingerülten és harapósan elfordulva hirtelen megálltam, amikor ott találtam Szöszit és Hamet – meglehetősen nyíltan és szigorúan figyelve engem.

Francba. Elfeledkeztem róluk.

Ham csalódottan felvonta egyik szemöldökét. – Tényleg? Gondolod, hogy lehetnél kicsit is nyilvánvalóbb?

Pislogtam, zavartan, de aggódva, hogy mit sejthetett. – He?

– Rajta fognak kapni, ha folytatod, hogy így bámulod. És mi volt ezzel a kéz dologgal? Noel határozottan rá fog jönni, hogy ő volt az Éjféli Látogató, ha elkap téged így vacakolva.

A szám leesett, ahogy bámultam rá, képtelen voltam mondani valamit. De, igen… elszállt az agyam.

– Te… tudod? – nyögtem ki végül nagy nehezen. Róla egy elpiruló, bűntudatosan összeránduló Szöszire pillantottam. Nos, a francba. Mindketten tudták. – Milyen régóta tudjátok, srácok?

Ham felsóhajtott, és megdörgölt egy pontot a homloka közepén. – Szombat óta – vallotta be.

Megint csak bámulni tudtam. Mivel nem hittem neki, megerősítésért a nőjére pillantottam, aki nyelt egyet és bólintott.

– Mi a frász?! – robbantam. – Hogy tudhattátok ti ketten, mielőtt én tudtam?

Szöszi közelebb húzódott Hamhez és tördelni kezdte a kezeit, ahogy bevallotta: – Caroline. Ő – uhh – megbízott bennem.

– Nos… bassza meg. Kezeimet a csípőmre tettem és bámultam fel az égre, ahol furcsa formájú felhők siklottak a magasban. Egy pillanatra visszatértem a gyerekkoromba, ahol a húgom és én a hátunkon feküdtünk volna a fűben és mocskos képeket hoztunk volna fel, amiket a felhőkben láttunk. Igen, elég zaklatott voltam, hogy majdnem inkább az emlékeket választottam, minthogy megküzdjek a két mindentudó lakótársammal. De a francba, a fájdalom, ami azokkal az emlékekkel jött, visszakergetett a jelenbe.

Megráztam a fejemet és Hamre meredtem. – És sose gondoltál rá, hogy elmondd nekem, ki osont be a szobámba? Jézus, ember! Kurvára elárultam Gamble-t, és nem is sejtettem.

Ezt mondani hazugságnak érződött, mert oké, sejtettem, de nem tudtam.

Ugye?

Bassza meg! A torkomba hirtelen feltoluló epe íze miatt nagyot nyeltem.

– Már megtörtént, mire megtudtam – mondta Hamilton. Mit ért volna, ha elmondom neked?

Most komolyan? – Visszatartott volna tőle, hogy újra megtegyem – talán.

– Biztos vagy benne? – vonta fel a szemöldökét. – Most tudod, és ez... nem fog visszatartani, hogy visszamenj még többért, ugye?

– Fogd be! – Komoran néztem rá és a nőjére is. – Most már túl késő. Mi már... – Francba, nem tudtam, mit csináltunk már. De nem volt rá esély, hogy mi csak… befejezzük, csak mert helytelen volt eltitkolni Gamble elől. Azt a pontot túl sok csókkal és orgazmussal ezelőtt elhagytuk. Már be voltunk élesítve, és megcéloztuk egyenesen az ütközési pályánkat a sorssal.

– Emlékszel, amikor Noel azt hitte, csinálok valamit Caroline-nal, és a torkomnak ugrott? – kérdezte Ham hirtelen, hangja lágy és majdnem bocsánatkérő.

Felhorkantam. – Hogy felejthetném el? – Ez bizonyította be nekem, hogy Gam sosem hinné, hogy én eléggé jó vagyok neki, ha még azt sem hiszi, hogy a hibátlan lakótársam érdemes rá.

– Igen, nos, amikor bocsánatot kért a túlreagálásért, azt mondta, nem azért volt, mert azt hitte nem vagyok elég jó neki, hanem mert azt gondolta, hogy bujkálok vele. Azt mondta, valaki más megtette ezt vele, úgy bánt vele, mintha nem lenne az a típus, akivel nyíltan randizol, és Noel azt gondolta, hogy Caroline jobbat érdemelt ennél. Azért volt dühös, mert azt hitte, titokban tartom őt.

Aucs

A szégyen bosszúként csapott le rám. A lakótársam ott állt, elmondva nekem, hogy nem voltam jobb, mint az a szemét Caroline szülővárosából, aki használta őt, és otthagyta terhesen és egyedül, és egyet kellett értenem vele.

– Nos, ő jobbat érdemel, minthogy valakinek a titkává váljon – mondtam, hangom reszelős a megbánástól. De a francba. Felszisszentem. – Miért nem beszéltél nekem erről a beszélgetésről korábban?

– Változtatott volna valamin?

Vállat vontam. – Nem tudom. Talán. – De most már kurvára túl késő volt. Már azt hinné, hogy bujkálok vele, ha most elmondanám neki, mert már kurvára bujkáltam vele.

A jó, büdös… francba!

Reszkető kezemmel megtöröltem az arcom. – Nem számít. Ahogy mondtam, már túl késő. Nagyon köszi a kibaszott segítséget.

Ellépkedtem tőlük pattanásig feszült idegekkel. Ekkor volt, hogy teljesen ráébredtem, hogy milyen rosszul fog ez végződni. És elkezdtem pánikba esni.

Tudom, mit gondolsz. Miért nem szakítottam vele akkor, ha ennyire aggódtam Gamble miatt? Nos, miért nem kérdezed meg a dohányost, miért nem hagyja abba a cigarettázást, egy alkoholistát, miért nem hagyja abba az ivást, egy könyvszeretőt, hogy miért nem hagyja abba az olvasást? És baszd meg, amiért azt hiszed, egy függőségről akár távolról is könnyű leszokni. Rabja voltam ennek a lánynak. És közel sem voltam rá kész, hogy feladjam.

És így kezdődött az igazi zűrzavar.

 

 

Szóval hátba szúrni a legjobb barátomat szívás volt, de végül megkapni Caroline-t – miután hónapokig akartam őt –, az volt az igazi mennyország.

Egyhetes megállapodásunk hatodik napján nyirkos melleit az oldalamhoz nyomva az állát a vállamon pihentette, és elkezdett mintákat rajzolni a mellkasomra, mielőtt megszólalt. – Szóval holnap az utolsó éjszakánk együtt, mi?

A homlokomat ráncoltam. Még csak gondolni se akartam rá, megfogtam a kezét és összefűztem az ujjainkat. – Nem – mondtam lassan. – Azt hiszem elszámoltad. Még van, mondjuk, négy vagy öt napunk hátra.

– Igen – mormolta végül. – Igen, azt hiszem, igazad van.

És ennyi volt.

Következő nap, az egy hetes határidőnk elérkezett. Az azt követő nap elmúlt. Folytattam az éjféli látogatóm felszedését a járdaszegélynél egy sarokra a rohadt házától majdnem minden éjjel, és aztán hazadobtam őt órákkal később. És folytattam a mocskos, kimondhatatlan dolgok csinálását vele. És igen, imádtam minden másodpercét. Ámde ő is.

Szóval, nem a nyolcadik napon – pokolba, még csak nem is a tizenkettediken –, egyikünk sem említette a tényt, hogy túlhaladtunk a viszonyunk határidején. Elég biztos vagyok benne, hogy egyikünket sem érdekelte, hogy totálisan megszegtük a szabályokat.

Abban az első néhány hétben semmi sem számított, csak a következő alkalom, amikor benne lehettem. Még az a tény sem, hogy tökéletesen elárultam a legjobb barátomat a földön.

Bár még mindig utáltam, amikor felhozta a nevét, különösen, amikor össze voltunk tekeredve és kóma-közeli állapotba lazultunk egy igazán energikus menet után.

– Gyerekes rejtegetni ezt Noel elől? – kérdezte, arcát a karomon pihentetve, és tökéletes seggét az ölemhez dugta, miközben karjaim köré fonódtak.

Egy tikkelés formálódott az állkapcsomban, de nem látta, szóval vállat vontam. – Még mindig fiatalok vagyunk. Nincs megengedve számunkra némi gyerekesség?

Felsóhajtott. Utáltam ezt a sóhajt, mert elárulta nekem, hogy titokban tartani ezt Gam elől annyira zavarta őt, amennyire engem. – Tudom, hogy utálsz hazudni neki, de én… Én várni akarok azzal, hogy elmondom neki, ha ez neked rendben van. Ez csak…

– Rohadtul nem rá tartozik – morogtam, idegesen, mert Gam még mindig egy probléma volt.

– Nos, ez, és… ez új, és mókás, és ő az egészet…

– Bízz bennem! – Megcirógattam a csípőjét, hogy ellazítsam. – Nem igazán vagyok elragadtatva az ötlettől, hogy a legjobb barátom rosszalló apát játszik nekem. És tudtuk, hogy azt fog. Nem bánom a várakozást. Talán ha látja, hogy lenyugodtam egy ideje, és nem üldözök minden egyes nőt, aki keresztezi az utamat, egy kicsit jobban… nyitott lesz az ötletre.

Nem lesz. Caroline valószínűleg épp úgy tudta ezt, mint én. Gamble túl sokszor rúgott be velem, túl sokszor látott összejönni egy csomó nővel, pokolba túl sokszor osztott meg nőket velem, hogy valaha valaki számára fontosra hajtsak.

– Igen – fújta ki Caroline a levegőt, és egy vakító mosolyt vetett rám, tudatva velem, hogy épp a helyes dolgot mondtam. – Talán egy kis idő segít neki… alkalmazkodni az ötlethez.

Mosolya csinált velem dolgokat, így a hasára gördítettem. Mivel el kellett terelnem a figyelmét a szomorúságról, bűntudatról és nyugtalanságról, ami mindig a „Noel”-beszélgetést követte, megdörgöltem a hátát és végigcsókoltam lefelé a gerincén. Vigyor gyúlt az arcomon, ahogy kaptam tőle egy álmodozó sóhajt.

– Francba, szeretem a szádat és a kezeidet rajtam.

Hangja bágyadt, mégis reszketős volt, szóval lehajoltam, hogy a fülébe suttogjak. – És én szeretem a szex-utáni hangodat. Csak attól, hogy hallgatom, akarok… – Ahelyett, hogy leírtam volna a fantáziáimat, a csípőmet a tökéletes, pucér fenekének nyomtam, és növekvő farkamat az édes popójának.

Beszívta a levegőt és felívelte a hátát. – Megint? Máris?

– Veled? Mindig. – Miután „beöltöztem”, fogtam az egyik lábát és elmozdítottam az utamból, így be tudtam magam nyomni a combjai közé. – Elnézést. Bocsásson meg ’sszonyom. Csak át kell itt mennem. Köszi.

Kuncogott, ahogy belé hatoltam hátulról. És akkor… – Ó – kapkodott meglepetten levegő után. – Hű! Imádom, milyen kitöltöttnek érzem magam mindig tőled, milyen tökéletesen csúszol ki és be, milyen melegek és izgatóak az ujjaid, amikor megölelik a melleimet és… igen. Azt.

Vigyorogtam, ahogy finoman megcsíptem a mellbimbóit. Felívelt és felnyögött szükségében. – Ó istenem. Oren.

El akartam mondani neki, hogy szeretem, amikor így mondja a nevemet. De csak sóhajtottam. – Tudom, ugye? Igazán jó vagyok ebben.

Újabb nevetés bukott ki belőle. – És olyan visszafogott is.

– Persze, visszafogott... – A hátamra gördültem, így ő volt rajtam, de még mindig háttal. Az új, kitárulkozó póztól felzihált, de én kihasználtam azzal, hogy egyik kezembe a mellét fogtam, és a csiklóját a másikba. – Ki akar visszafogottságot, amikor életed legjobb szexében lehet részed.

– Nem… nem én, azt hiszem – lihegte, oldalra fordítva a fejét, amíg arcunk összesimult. – Én… óóóóhh.

Lelassítottam az ujjaim mozgását, igazán belejöttem a pillanat játékosságába. – Mi volt az? – kérdeztem, ahogy a fülcimpáját rágcsáltam.

– Ó, fogd be!  Lihegve és megfeszülve rajtam, elkapta a csípőmet és ujjait a húsomba vájta. – Csak fejezd már be!

Ujjaim haladását még jobban lelassítva, nagyobb nyomást gyakoroltam a puncijára. – Sosem hallott a türelemről, Miss. Gamble?

– Fenébe veled – motyogta, majd felívelte a hátát, arcát az enyémhez nyomta és felemelte a csípőjét, mielőtt visszaereszkedett rám egy áramütést küldve át a farkamon. De a lány még nem végzett. Megszorította belső izmait ugyanabban a pillanatban, amikor maga mögé nyúlt és megragadta a hajamat. És szent pokol, oké, szóval talán én is szeretem, ha húzzák a hajam.

– Nem igazságos – morogtam, és elmentem, képtelen voltam megállítani az orgazmust, ami a golyóimnál ragadott meg.

Caroline nevetett, ahogy elélveztem benne. Aztán felkiáltott, ahogy követett a feledésbe. 

 

 

Ha eljutottunk egy második körig egy éjszaka, általában közvetlenül utána hazavittem őt, mert máskülönben tudtuk, hogy elaludnánk, és véletlenül az egész éjszakát együtt töltenénk.

De egyikünk sem mozdult még. Még ahhoz is túl kimerült voltam, hogy végigfuttassam rajta a kezem, ahogy mindig szoktam. Csak feküdtünk ott összerogyva, erőtlenül egymáson. Nem akartam, hogy véget érjen a pillanat, bár tudtam, hogy hamarosan mennünk kell.

A legrosszabb része minden éjszakának az volt, hogy őt hazasunnyogjam.

– Gondolkozom rajta, hogy felírassak fogamzásgátlót – mondta váratlanul.

Minden izom megfeszült a testemben. Tudtam, hogy érezte a reakciómat. De a francba. Ez volt az első általa említett utalás egy kettőnk közötti jövőre. Ez azt jelentette, hogy igazán akart kettőnk közti jövőt. Az ötlet épp annyira megrémített, amennyire fellelkesített. Okkal kerültem el négy évig a párkapcsolatokat, de itt készen álltam szemrebbenés nélkül belevetni magam a legveszélyesebbe. Ez nem én voltam, és ez volt a legrémítőbb rész.

De, istenem, egy jövő Caroline-nal. A gondolat a kibaszott nirvána volt.

Megköszörültem a torkomat, és az általam birtokolt valamennyi nemtörődömséget a hangomba sűrítettem. – Nekem jól hangzik.

– Jó – visszhangozta.

Nem válaszoltam, egy kicsit megszédülve attól, ami épp történt. Épp kötöttünk egy megállapodást. Most egy pár voltunk.

Néhány perc csend töltötte meg a szobát. Túl dermedt voltam, hogy bármit mondjak, vagy felajánljam, hogy hazaviszem őt most.

Caroline vett egy levegőt és megkérdezte: – Hogy megy a portfólió- és önéletrajzírásod?

Készen, hogy megvitassak bármit az új kapcsolati státuszunkon kívül, felültem, és elkezdtem lemászni az ágyról. – Megmutatom, ha meg akarod nézni.

– Persze.

Ahogy összeszedtem a dolgaimmal teli táskát, amiben az összegyűjtött portfólióm és önéletrajzom volt, meztelenül felült, és keresztbe rakta a lábait, alig várva, hogy megmutassam neki, mim volt. Megálltam, ismét elképedve attól, hogy milyen jól nézett ki így ülve ott, szemérmesen, mégis mocskosan.

Az, hogy itt van, meztelenül az ágyamban, egy valóra vált nedves álom volt.

Megrázva a fejem, hogy mentesítsem az ilyen gondolatoktól, odavittem a cuccaimat hozzá és lehuppantam mellé a matracra. – Ez a portfólióm – adtam át neki. – Itt a lista a helyekről, akik új partnert keresnek. Itt van az önéletrajz, amit folyton elvetek, és kezdem megint elölről. És ez…

Felnézett a papírokról, amiket a kezébe halmoztam. – Szóval még nem jelentkeztél egyik helyre sem ezek közül? – Előásta az álláshirdetésekkel teli aktát.

Megráztam a fejem. Persze, hogy nem jelentkeztem. Rendesen be voltam szarva attól, hogy felnőjek, és találjak egy igazi munkát. Szerettem az életemet, ahogy volt. Eltartottam magam, és körbevettek a barátaim, és most Caroline az ágyamban volt. Ha találok egy jó munkát, valószínűleg költöznöm kell, és én nem akartam itt hagyni ezt, még nem, amikor annyira elégedett voltam pont ahol voltam, és boldogabb, mint valaha.

– Az önéletrajzom szarul néz ki – mondtam ehelyett, ezt a kifogást használva. – Nem küldhetem ki így.

Caroline az ajkát rágcsálta, ahogy átnézte az önéletrajzomat. – Tudod… – mondta. Azt hittem, fel fogja ajánlani, hogy átolvassa nekem, de meglepett, amikor azt mondta: – Aspen épp átnézte az önéletrajzát, amikor jelentkezett arra a pozícióra a középiskolában. Biztos vagyok benne, hogy örömmel segítene neked ragyogóvá tenni a tiédet.

Eszembe sem jutott, hogy annyi ember közül hozzá forduljak segítségért. Általában mindenáron kerültem Gamble feleségét. Nem azért, mert nem kedveltem őt. Elég kedvesnek tűnt, és őrülten boldoggá tette a legjobb barátomat. De nehéz volt nem a professzoromként gondolni rá a haverom felesége helyett, mert az volt, amikor először találkoztam vele. Plusz, nagyjából elküldtem melegebb éghajlatra egyik éjjel, amikor Gam és ő randiztak – igazából még egyszer, amikor egy mini-szakításuk volt. De ő arra használt engem, hogy Gamet távol tartsa magától, így ő nem bonyolódhatott bele valami mocskos tanár-diák viszony botrányba. Persze, próbálta megvédeni őt, de én nem szerettem, hogy belerángattak valaminek a közepébe, ami azzal járt, hogy Gamet ennyire felidegesítette.

És bár mindannyian túlléptünk ezen, és varázslatosan minden jóra fordult számukra, még mindig nem kértem bocsánatot tőle, amiért ordítottam vele azon az éjszakán… vagy más dolgokért, amiket tettem és nem voltak elég tisztelettudóak vele szemben.

Caroline-ra pillantottam és pofát vágtam, így tudatva vele, mennyire bizonytalan voltam az ötletével kapcsolatban.

– Nem tudom. Azt hiszed hajlandó lesz segíteni nekem?

Csak nevetett. – Ööö… ő Aspen. A megrögzött tanár. Az ilyen dogokért él.

– Nos, oké. azt hiszem… meg fogom akkor kérni.

Caroline helyeslően felragyogott és megcsókolta az orrom. Ekkor visszafordította figyelmét a felsorolt állásajánlatokhoz. – Hű, azt biztos, hogy sok lehetőség van számodra… – Pillantása odafagyott egy részletre – És biztos, hogy messze vannak.

Amikor betűrt egy hajtincset a füle mögé – az ideges hajbabrálása –, tudtam, hogy nem tetszik neki a távolság kilátása. Biztosítani akartam őt, és elmondani neki, hogy sohasem utaznék el, ha nem akarná, hogy elmenjek. De a francba, teljes két perce voltunk hivatalosan „mi”. Valószínűleg egy kicsit túl korai volt ilyen ígéreteket tenni.

– Abból, ahogy ezt megjelölted, meg tudom mondani, hogy ez a kedvenced. – Elfordult, hogy megmutassa, melyik állásajánlatról beszél. Arról, amit ötször bekarikáztam és aláhúztam. Azt, amelyik a Tahoe-tónál volt. Amikor az ujjai ismét a hajába túrtak, összeszorítottam a fogaimat.

– Igen – mondtam. Úgy hangzott, mintha egy tonna kavics lenne a torkomban. – Ennél van a legjobb fizetés és juttatások, és pontosan az a fajta munka, amit csinálni szeretnék.

Caroline bólintott. – Akkor határozottan jelentkezned kellene oda.

– Még nem tudom, mit fogok csinálni. – Bámultam a papírt, ami enyhén remegni kezdett a kezében.

Fintorgott, mintha a habozásom nevetséges lett volna. – El kellene fogadnod. Úgy értem, ez úgy hangzik, mint egy életre szóló lehetőség.

Amikor kezét harmadszor a hajához emelte, azt nem tudtam kezelni. Elkaptam a csuklóját, hogy visszatartsam attól, hogy megérintsen egyetlen tincset, majd ujjait a számhoz emeltem és megcsókoltam őket. Kék szemei könnyesnek tűntek, amikor felnézett rám.

– Nem tudom, mit fogok tenni – ismételtem meg.

De tudtam, hogy mit nem fogok tenni. Nem fogom hagyni, hogy ezen stresszeljen. – Késő van. Haza kellene juttatnom téged.

Felnyögött, és az önéletrajz-mintámat az ölébe ejtette. – Utálom az éjszakáink hazamenéses részét.

– Én is. – Megcsókoltam a haját és lassan eltávolítottam a portfóliómat az öléből. – Nem kell dolgoznom holnap éjjel. Mit szólsz ahhoz, hogy azt mondd Gamble-nek, hogy csinálsz valamit Szöszivel, és ehelyett eljössz meglátogatni?

Hümmögött és belém olvadt, mielőtt azt mondta: – Én kilencig dolgozom.

Visszamorogtam. Munka, iskola, testvérek. Belefáradtam, hogy állandóan minden közénk állt. Megcsippentettem a fülét, aztán lefelé mozdítottam a szám a nyakára. – Mondd neki akkor, hogy Szöszi felvesz a munkából, és én foglak felszedni helyette.

A feje hátraesett, és én lakmároztam a nyakán. Egy nyöszörgő nyögéssel megadta magát. – Oké.