9. Fejezet

 

9.FEJEZET

 

 

Ten

Fordította: Suzy

 

 

Valaki teljesen kikészített. Kivagyok, teljesen kimerültem, mint akit megrágtak és kiköptek. A matracon heverve az éjféli látogatóm mellett, kifújtam a levegőt és a homlokomra tettem a karomat, ahogy a légzésem végre megnyugodott és egyenletessé vált. De… – Bassza meg! – leheltem. Ez olyan volt… igen. Kibaszottul észvesztő.

Emlékezett a fenyegetésre, hogy szagmintát vesz a farkamról, mert az első dolga volt letámadnia engem, miután besétált a szobámba és az ajtónak lökött, mielőtt lerángatta az alsómat és rám bukott. Szerintem biztosan kiálltam a próbát, mert az azt követő szopás úgy elgyengítette a térdeimet, hogy majdnem képtelen voltam az ágyba vinni őt, hogy bemutassam neki az én szagminta-vételemet.

Istenem, imádom a női vágy illatát. És az ízét. És a belső combjai puhaságát az arcomon.

Most az oldalamhoz simulva feküdt a sötétben. Becsuktam és összeszorítottam a szemem, a szempilláim egybeolvadtak, nem mintha bármit is látnék ebben a koromsötétben. Aztán csak élveztem a csendet, a megelégedettség pillanatát.

Az oldalamhoz kucorodva a vállamon pihentette a fejét. Az ő lélegzése is lelassult, de a lábaim közé csúsztatott combja még mindig meleg volt és nyirkos. Pont, ahogy szerettem hagyni a nőimet: forrón és nedvesen és jól meghajtva.

Egy diadalmas mosoly formálódott az ajkaimon, ahogy a tenyeremet a csípőjére tettem, hogy mellettem maradjon. A fenébe, jók voltunk együtt ebben. Minden, ami tegnap zavart és stresszelt, az visszavonult az agyam egy távoli részébe. Mindössze csak a dugás utáni eufóriára tudtam gondolni.

Arra vártam, hogy bármelyik pillanatban elkezdjen magasztalni engem. De amit hallottam, az sokkal inkább ez volt – Fúj! Eee. Mi ez itt?

Nem éppen az – a Hűha, te voltál az eddigi legjobb –, amit vártam.

– Hm? – a pimasz vigyorom tragikus, kiábrándult halált halt. Ledöbbenve bármilyen negatív visszacsatolás miatt, az oldalamra fordultam, így szembekerültem vele, még úgy is, hogy nem tudtam olvasni az arckifejezéséből a sötétben. – Mi a fenéről beszélsz? Ez kurvára nagyszerű volt.

Amikor felé nyúltam, felhomorította a hátát a matracról és ficánkolt, mintha valamit ki akarna szabadítani maga alól.

– Mi… fúj. Oren Michael Tenning, te krékert ettél az ágyban?

– Mi? Nem! – Tudta a középső nevemet is? Nem voltam meglepve. – Miféle suttyó eszik krékert az ágyban? – Fintorogtam a vakmerőségén, hogy ilyen szánalmas volt a gondolata. – Ez chips volt. Cool Ranch Doritos. – Mert menő csávó voltam.

Kieresztett egy nagy, kiábrándult sóhajt, mintha reménytelennek gondolna.

– Csodás. Akkor most cool ranch morzsák vannak a seggemen.

– Mmm – ez igazából dögösnek hangzott. – Jobb, ha lenyalom rólad, kedvesem.

Felé nyúltam, hogy megtegyem, de félreütötte a kezemet, a morzsák miatt morgott. Ahogy felült, hallhattam, hogy letörli magát, így kinyújtóztam, hogy leseperjek néhány morzsát a matracról.

– Tessék – ajánlottam fel a lehető leglelkesebben. – El is tűnt mind.

A válasza csak egy hitetlenkedő fintor volt.

– Ki kell mosnod ezeket a lepedőket, mielőtt megint meglátogatlak.

Annyira lefoglalt, hogy belesodródjak a káprázatba a kifejezésre gondolva, hogy „megint meglátogatlak” és a több találkozás ötlete, hogy eldaráltam az egyik szokásos Ten-féle válaszomat.

– Mi? És feladjam az összes élősködő ribancot, amit az évek alatt összegyűjtöttem? – Még fel is sóhajtottam és a szívemre tettem a kezemet, mert bassza meg, én így szoktam.

Megdermedt. Amikor megéreztem a felőle áradó hűvös légáramlatot, rájöttem, hogy basszus, kurvára elbasztam.

– Nehogy azt mondd, kérlek, hogy már voltak azóta más nők az ágyadban, mióta utoljára lecserélted az ágyneműt.

Duplán, triplán és négyszeresen bassza meg.

– Um… biztosan.

– Ó, csodás. Oren!

Elkezdett kimászni az ágyból. Tudtam, ha most elmegy, akkor nagy eséllyel nem fog visszajönni, szóval utánanyúltam és magam alá gyűrtem.

– Ne! Várj!

Morgott, amikor a hátára fordítottam, majd a vállamnál eltolt. – Szállj le rólam! Most! Nem tudom elhinni, hogy…

Egy csókkal elhallgattattam.

Fogalmam sem volt, hogy ez vajon működhet-e, de a francba is, megtettem. Elfogadta a nyelvem döféseit és még vissza is csókolt. Aztán fogta magát és a lábait a csípőm köré fonta és a sarkait a derekamba mélyesztette, miközben a körmeivel belevájt a vállaimba.

Megszakítottam a csókot, nehezen lélegeztem és a homlokomat az övéhez nyomtam. – Ne menj! Még ne.

A válasza épp olyan szakadozott volt. – Miért ne?

– Hát… – a fenébe. Semmim nem volt. Csak úgy kapásból azt mondtam: – Először is. Tudod, hogy egy seggfej vagyok. Én nem… úgy értem, nem szoktam ilyen szarságokra gondolni, mint… mint az ágyneműmosás és az összes régi nő nyomainak eltörlése. Valószínűleg mindig is ilyen tapintatlan leszek és… és… ismersz engem! Te vagy az én zaklatóm. Ismered az órarendemet, hogyan lehet belépni a mobilomba, hogy milyen tetves szappant használok. Ne mondd azt, hogy nem tudod, mekkora egy seggfej is vagyok!

Először kissé vonakodott, de végül azt mondta: – Oké, igazad van.

– Átkozottul igaz, így van. Másodszor…

– Másodszor? – sürgetett, amikor nem rukkoltam elő elég gyorsan a másodikkal.

– A francba. Ismersz. Egy seggfej vagyok. – Tényleg, miért kellene két dolog, amikor úgy tűnt, egy is lefedi a dolgokat.

Nevetett, és a pulzusom kissé lenyugodott.

– Ne menj! – mondtam sokkal lágyabban, és az arcához nyúltam. Kapkodva lélegzett és ettől erős nyomást éreztem a mellkasomban. – Maradj! – A nyaka oldalához hajoltam, és hozzádörgöltem az orromat. – Csak még egy kicsit.

– Miért? – a hangja érdes volt és lágy; ettől a teljesen kimerült farkam megmozdult. – Már megvoltam neked.

Nem mondtam el neki, hogy kész vagyok még egyszer megkapni őt. Volt valami kis sebezhető él a hangjában, mintha azt gondolná, hogy közöttünk csakis szex lehet, mikor valójában tényleg így volt. De nem tetszett a gondolat, hogy az én puhabőrű, piszkos fantáziájú éjszakai látogatóm megbántódott.

Elvettem a számat a finom torkáról. Az oldalamra fordulva szembenéztem vele, az egyik könyökömet a párnámon nyugtattam és az arcom a tenyeremben volt. A szabad kezemmel megtaláltam a csípőjét, és elkezdtem felfelé araszolni az ujjaimmal az oldalán.

– Akkor csináljunk valamit. Mit akarsz csinálni?

– Nem tudom. – Látszólag meglepetésként érte a kérdés. – Esetleg talán… beszélgethetnénk, szerintem.

– Most is beszélgetünk – emlékeztettem. Amikor előrehajoltam és megpróbáltam a számmal megérinteni az állkapcsát, csak mert képtelen voltam távol maradni, oldalra fordította a fejét és kitért előlem.

Egy nyögésszerű morgással a vállába temettem az orrom.

– Miről akarsz beszélgetni? – kérdeztem, a hangom tompán szólt a csodás illatú bőréről.

– Nem tudom.

Kissé gúnyosan nevettem. Persze, hogy is tudná.

– Oké, rendben.

Felemeltem a fejem és vagy jó öt percig néztem a sötétben felé, az agyam teljesen üres volt ahhoz, hogy bármit mondjak.

Vándorló ujjaim végre megtalálták a melleit. Amikor a mellbimbói megkeményedtek az érintésem alatt, az eddig félkemény farkam teljesen készen állt a mély behatolásra.

Lenyeltem egy nyögést és hátrébb húzódtam a csípőmmel, így nem vette észre, mennyire fel voltam izgulva. De nem tudtam megállni, hogy ne körözgessek a mellbimbóján az ujjaimmal, mert az az átkozott dolog gúnyolódott velem a merevségével, amitől csorgott a nyálam és a nyelvem bizsergett, amíg nem akartam mást tenni, csak megnyalni és nyalni és nyalni…

Nagy levegőt vett és a mellkasát felém ívelte, imádva a figyelmet. Tudtam, hogy benedvesedett, és ettől a merevedésem lüktetett a megkönnyebbülésért.

– Hány éves voltál, amikor elkezdetek nőni a melleid? – kérdeztem.

Egy párszor kifújta a levegőt, ahogy elhúzódott, és megütötte a vállamat.

– A fenébe, Oren! – Ülő helyzetbe tornázta magát. – Nem ilyesfajta beszélgetésre gondoltam, és ezt tudod is.

– Nos, akkor jobb, ha bedobsz egy témát – vágtam vissza, és én is felültem –, mert csak arra tudok gondolni, hogy a számba veszem azokat a kemény, zamatos bogyókat és a nyelvemmel körözök rajtuk, és aztán felemelem a lábaidat és ugyanazt a nyelvet mélyen belemártom a puncidba, amennyire csak lehet.

Megrezzent és mélyebben kezdett lélegezni. – Kurvára kemény vagy most, ugye?

Ööö, hú. – Akár egy kibaszott acélrúd.

– A francba – morgott megint. – Alig öt perce, hogy csináltuk.

Mintha csak panaszkodna, visszanyomott a hátamra és lovaglóülésben a derekamra ült. Aztán felettem lebegett, és a combjait melegen és szorosan a csípőm köré hajlította. Hallottam a motozását, és hogy megtalálta az óvszert az éjjeli szekrényemen.

A hangra, ahogy kibontotta, a hasizmaim megfeszültek a várakozástól. Aztán megragadott a szabad kezével és éreztem, ahogy rám csúsztatta a latexet. Amint felgörgette és elhelyezte magát felettem, felemelkedtem, ahogy a meleg nedvességét megéreztem a farkam hegyénél. De Éjféli Látogató megfogta a csípőmet, megakadályozva, hogy belényomuljak.

Felhúztam az egyik szemöldökömet a sötétben. – Úgy hiszem, ebben a körben teljesen magadnak akarod az irányítást, hm?

Azzal válaszolt, hogy megfogta mindkét csuklómat és az ágyhoz szegezte őket a fejem két oldalán. A csípője egyetlen mozdulatával magába vezetett. Kiszabadulhattam volna; egyáltalán nem tartott olyan szorosan. De úgy tűnt, tetszik neki, amit csinál, és kurvára biztos volt, hogy én nem bántam.

Elkezdett meglovagolni és én felnyögtem, ívbe hajlítva a hátam. – Bassza… meg. – Ez nagyszerű volt.

Rekedten kuncogott felettem. A körmeivel lassan kaparászott fel a mellkasomon, hogy a bimbóimmal játsszon. – Mi az esély arra, hogy rá tudlak venni, hogy annak a másik nőnek a nevét kiáltsd, amikor elmész?

– Mi…? – Azon volt, hogy keresztbeálljanak a szemeim attól, amilyen szorosan és gyorsan mozgott. Semmi másra nem tudtam gondolni ebben a percben.

– Azt képzeled, hogy most én vagyok ő?

Ez a nő meg fog ölni engem. El voltam ragadtatva attól, hogy ő milyen jó érzés, és erre fogja magát és Caroline-ra emlékeztet? – Shh – suttogtam, felnyúltam a melleihez. – Ne legyél fura!

– Semmi baj – motyogta, mintha egy ijedt állatot csalogatna. – Kimondhatod. Mondd ki a nevét!

A fogaimat csikorgattam. – Kurvára nem fogom kimondani a nevét.

– Engem nem zavarna, ha…

– Ez faszság. Gondolj bele! Miért ne zavarna? – A francba, azt akartam, hogy zavarja. Ha nem érdekelné, akkor ez nem jelentene neki olyan sokat, mint nekem. És képtelen voltam elfogadni a gondolatát annak, hogy ő nem érdeklődik annyira irántam, mint én őiránta.

Lecsúsztatta a kezét a mellkasomon, a hasamon át és a köldököm alá, ahol, ó szentséges ég, szerintem magához nyúlt. – Mert mi van, ha… mi van, ha az az én nevem, amit mondasz?

– Ez nem… nem lehet. – Tagadólag megráztam a fejem, ugyanakkor a kezéhez nyúltam, mert tudnom kellett, mit csinált – bassza meg, a csiklóját dörzsölte.

– De mi van, ha az? – erősködött, visszarántva engem az átkozottul zavaró beszélgetésbe. A lélegzete elkezdett akadozni. Egyre közeledett a megkönnyebbüléséhez, aminek a lehetősége közelebb vitt a sajátomhoz.

– Kurvára jobb lenne, ha nem ő lennél – csikorogtam, felé ívelve magam.

– Miért nem?

– Mert nem tudok… fenébe, basszus, ez jó érzés. Nem érezhetem ezt vele. Nem csinálhatom ezt vele.

– És mégis, lehet, hogy pont ezt csinálod.

Már csak az ötlettől is, hogy ő talán Caroline, olyan közel kerültem, hogy újra feltoltam a csípőmet, ezúttal keményebben, olyan mélyre mentem belé, ahogy csak tudtam. Felkiáltott és a vállaimba mélyesztette az ujjait. – Oren.

– A fenébe – lihegtem. – Annyira akarlak most látni.

Lehajolt, így érezhettem, hogy a lábai minden lökésnél széjjeltolódnak, ahogy rám nehezedett. Valami, ami a nyaka körül volt, a mellkasomnak ütődött pont azelőtt, hogy a fülembe suttogott. – Bocs, de csak a képzeletedet használhatod. Mert sosem fogsz látni a látogatások alatt.

– Ó, igen? – megragadtam, hogy a helyén tartsam. – Odanyúlhatok és felkapcsolhatom az éjjeli lámpát… most rögtön.

Beszívta a levegőt és a csuklóim köré fonta a kezeit, megint a matrachoz szegezte őket. Aztán fogta magát és kihívott engem. – Akkor miért nem teszed?

Kiszabadítottam a kezeimet, amitől döbbenten beszívta a levegőt. De ahelyett, hogy a villanykapcsolóhoz nyúltam volna, az ujjaimmal megragadtam a haját, mélyen beletemetkeztem és megrántottam, ami úgy tűnt épp annyira tetszett neki, mint legutóbb.

– Mert tetszik ez a játék – súgtam a fülébe.

– Istenemistenemistenem – kántálta az orgazmus mantráját, mutatva nekem, hogy pont ott van. Aztán hüvelye összeszorult a farkam körül, erősen megszorítva, amikor elment. – Oren.

A keresztnevemet használta, ami engem is átbillentett a peremen. Várni akartam, amíg végez, aztán újból begerjeszteni, de úgy tűnt, az orgazmusa a golyóimnál szorított össze, és ettől mélyen benne kellett megkönnyebbülnöm.

– A francba, a francba – összeszorítottam a fogaimat és csípőmet vadul fellöktem, felemelve őt az ágyról, ahogy próbáltam visszatartani. És elbuktam. – Caroline.

Annyira jó érzés volt, hogy nem is tudtam elképzelni, ahogy meghúztam a haját, és újra és újra belécsapódtam.

Amikor rám esett a dolog, ami rajta volt, a mellkasomnak ütődött. Egy hűvös fémlánc tartozott hozzá, így kitaláltam, hogy egy nyaklánc.

Selymes haj verdeste a karomat, ahogy az arcával a vállamra simult. Jólesett. Tudtam, hogy akár örökké is így tarthatom őt ott, és teljes megelégedettségben lehetünk. De az a mellkasomon pihenő dolog felpiszkálta a kíváncsiságomat.

– Mi ez? – kérdeztem, ahogy lehajoltam, hogy az ajkaimmal végigmenjek a nyakán, amíg meg nem éreztem a láncot és egy kicsit meghúztam. Az ujjaim közé vettem az amulettet és kitapogattam a formáját. Szomorúság söpört végig rajtam, mert nem emlékeztem arra, hogy Caroline valaha is viselt bármit, ami ilyen nagy.

Nem tetszett a bizonyíték, hogy Éjféli Látogató nem ő volt, még ha az elmémben kezdtek is elkülönülni és két külön személlyé válni.

– Ez egy nyaklánc – motyogta, a hangja vidám volt.

– Hmmm. – Talán Caroline a ruhája alatt viselte. Ez nem volt teljesen valószerűtlen. Pontosan annyira volt valószerű, mint ahogy én az Éjféli Látogatót vele egyezőnek hiszem. Folytattam a lekerekített ovális forma nyomon követését, mielőtt visszanyomtam a mellkasához és a nyelvemmel körvonalaztam. Kiengedett egy elégedett morgást.

– Valami különlegeset jelent számodra?

Az ujjaival a hajamba túrt, amitől a koponyám megbizsergett. – Persze.

Kuncogtam és felemeltem a fejem, amikor nem folytatta. – De nem fogod nekem elmondani?

– Tényleg tudni akarod?

Vállat vontam. Igen, olyasmi. Kezdtem nagyon is kíváncsi lenni az éjféli látogatómra. Minden ilyen dolgot tudni akartam, nyilvánvalóan beleértve ebbe a nyaklánc fontosságát.

Minél több időt töltöttem ezzel a nővel, annál zavarodottabb voltam. Bárki is volt ő, a bőröm alá férkőzött. Tudta, hogy tud előcsalogatni. Vagy talán én engedtem magamhoz közelebb őt, mert titkon azt akartam, hogy Caroline legyen. Akárhogy is, ami köztünk volt, az kifejezetten klassz volt, mégis szarul éreztem magam, mert ő egy valódi, élő személy volt, akit használtam.

Ellenben, nem Caroline volt. Csak valaki, akivel épp együtt voltam, szóval, miért nem tudtam abbahagyni a képzelgést arról, hogy ő valaki más, és csak… vele lenni.

Nyugtalanság bizsergett bennem. Megvoltak az okai annak, miért nincs állandó barátnőm négy éve, miért nem maradtam sokáig egy csajjal sem, miért utasítottam vissza, hogy megnyíljak és beengedjek bárkit is. De az egy évvel ezelőtti találkozás Caroline-nal ezt mind megváltoztatta.

És most, hogy meglazítottam a dolgokat az irányába, ez a nő is megpróbál megszorongatni. Ettől bepánikoltam. Fogalmam sem volt arról, hogy néz ki, mi a neve, de ez a lány itt velem, a markában tartott.

Azt hittem, tetszik a rejtély, hogy nem tudom, ki ő. De most kíváncsi voltam. Az ujjaimmal simogattam a mellkasa közepét a mellei között, megpusziltam az arcát. A torkom összeszorult, mert tudtam, hogy egy kis részem csalódott. Mókás volt arról ábrándozni, hogy ő Caroline, de véget kellett vetnem az iránta való megszállottságomnak. És ez a nő volt a legközelebb ahhoz, amit valaha is éreztem Gamble kishúga iránt.

A nyakába temettem az arcom. A karjaink és a lábaink egymásba fonódtak, olyan közel voltam hozzá, amennyire csak egy másik élő személyt érezhettem, és mégis úgy éreztem, világok választanak el.

Én tudtam, mit rejtegetek. De ő mi a fenét rejtegethet? Miért nem akarta, hogy lássam, ki ő?

– A portfóliómon dolgozom – mondtam, azt remélve, hogy ha megosztok magamról valamit, akkor ő is megoszt magáról valamit.

– Hmm? – álmos hangja volt, és meglehetősen érdektelen arra nézve, amit mondtam. – Mi?

– Jézus, te nő! – sóhajtottam. – Először azt mondod, hogy beszélgessek veled, és amikor végre elkezdem, te elalszol rajtam. Hogy is van ez?

Ásított és felült. – Nem, fenn vagyok. Ébren vagyok. Bocsi. Nos, mit is mondtál a portfólióról? Úgy, mint… az építészeti portfóliód? Ó, te jó ég, máris munkát keresel?

– Igen. – Tudhattam volna, hogy pontosan tisztában van azzal, hogy az építészet a főszakom, bár a legtöbb embernek azt mondtam, kivitelezési diplomát szerzek. A zaklatóm ilyen jó volt. – Az összes tanárom és a konzulensem is azt mondja, hogy okos dolog szétnézni és megpályázni néhány helyet most, még a diplomaosztás előtt.

– Hűha. – Úgy hangzott, mint aki sokkot kapott. – De a diplomaosztód csak…

– Alig egy hónap múlva lesz – fejeztem be lágyan, akaratlanul is közelebb húzódtam hozzá.

– Igen – suttogta, és mögém húzódott, hogy a közelembe vackolja magát és megpuszilta a vállamat. – Szóval… találtál már olyan helyet, ahová új építészt keresnek?

Megint bólintottam. – Egy párat.

– Ó, te jó ég! Hűha! H-hol?

– Néhányat megnéztem az államon belül. Van pár Missouriban és Ohióban. Egy pedig a messzi Lake Tahoe-ban.

– Lake Tahoe? Mint Lake Tahoe, Kalifornia?

– Mmm hmm – mélyen beszívtam a tüdőmbe a haja illatát, és ettől elálmosodtam.

– Hűha. – Esküszöm, csalódottságot hallottam a hangjában, és azon tűnődtem, hogy mi végre?

– Megmutathatnék neked néhány tervet, amit beletettem, de akkor fel kellene kapcsolni a villanyt. – Plusz, most éppen túl fáradt voltam, hogy kikeljek az ágyból és odahozzak bármit is.

– Semmi baj – mondta, ahogy elkezdte cirógatni a hajamat. – Biztosan nagyszerűek. Olyan tehetséges művész vagy.

Egy izom megfeszült a mellkasomban. Négy éve használta valaki utoljára rám ezt a kifejezést. Tehetséges művész. A testvérem követelte régen, hogy rajzoljam le őt. A legkülönösebb módokon is pózolt nekem, és az arcát is vicces kifejezésekbe torzította. És azt mondta, minden alkalommal tökéletesen megörökítettem.

Lehunytam a szemem, eltoltam ezeket az emlékeket.

– Nem hiszem el, hogy komolyan elköltözhetsz Kaliforniába.

Éjféli Látogató gyengéden kapirgálta a körmeivel a koponyámat, és komoly dolgot csinált a tudatommal.

Az álom beszívódott a vénáimba, ahogy ellazultam a puha mellein. – Nem tudom még, hogy mit fogok csinálni – motyogtam, és aztán többre nem emlékeztem.