8. Fejezet

 

8.FEJEZET

 

Ten

Fordította: Freya

 

– Szent isten! – mondtam, ahogy a telefonom kijelzőjét néztem, miközben elolvastam az üzenetet, amit munka közben küldtek nekem.

A bár már kb. 20 perce bezárt, és mindannyiunknak már csak a takarítás volt hátra az éjszakai kötelességeinkből. Éppen csak felkaptam a telefonom a kassza mellől, ahol hagytam, mikor észrevettem, hogy üzenetem érkezett.

Jó fiú voltál az előző találkozásunk óta? Csak akkor kapsz repetát az előző estéből, ha jó fiú voltál!

A küldő fél neve úgy jelent meg, mint… Éjféli Látogató.

– Szentséges szar!

– Mi? – kérdezte kíváncsian Noel, ahogy mögülem felbukkant.

Felé fordultam, erős késztetést érezve, hogy eltakarjam a szeme elől a kijelzőt, de aztán azt mondtam magamnak, hogy ez hülyeség. Semmi értelme nem volt előle eltitkolni ezt, és semmi okom nem volt rá, így aztán felé fordítottam a kijelzőt, hogy el tudja olvasni az üzenetet.

– Valahogy hozzájutott a telefonomhoz, és beírta a nevét és számát. – Lassan visszafordítottam magam felé és hangosan tanakodtam. – Ez tiszta őrület. Mégis honnan a fenéből tudta, hogy ti srácok úgy hívjátok, hogy Éjféli Látogató?

Hacsak nem valóban Caroline volt. Talán Gamble említette neki, vagy Ham mondta Szöszinek, aki elmondta neki.

Ahogy hirtelen remegő kezekkel töröltem meg a számat, Gam felröhögött és hátba vert.

– Nos, nem egy szerencséd flótás vagy? Ki a fenét érdekel, hogy hogyan írta be magát? Hagyja, hogy újra találkozzatok. Nem ezt akartad?

– Igaz – mormoltam szórakozottan. – Asszem – de baszki, nem hiszem el, hogy kapcsolatba lépett velem.

Azok után, ahogy eltűnt a szobámból előző este, biztos voltam benne, hogy akkor hallok róla utoljára. Izzadni kezdtem, ideges lettem és felajzott egy időben.

Gamble újra oldalba bökött a könyökével. – Mire vársz? Írj neki vissza.

Rámorogtam, nem akartam neki nyilvánosan visszaírni. De ó, igen… határozottan biztos, hogy válaszolni fogok neki.

– Kinek írjon vissza? – kérdezte odasétálva Asher, pillantása a telefonomon, miközben még mindig reszkető kézzel tartom.

Rámorogtam és eltettem szem elől a hátsó zsebembe.

– Senkinek – mondtam abban a pillanatban, mikor Gamble kiejtette a száján. – Tennek titkos imádója akadt.

Bár a szemem forgattam a fogalmazáson, arra emlékeztetett, hogy mit csináltam előző fél évben, Caroline székén hagytam kis fényképeket róla a művészet órán neki. Basszus, mekkora béna voltam, ha róla volt szó. Tényleg hagytam neki édes kis csecsebecséket… csakhogy mosolyt csaljak az arcára.

Lehetetlen volt azt hinni, hogy ő talán ugyanezt teszi nekem… éjszakai forró, vad szexszel, hülye rajzok helyett.

– Oh, igazán? – Hart kíváncsian felhúzta a szemöldökét és összekulcsolta a karját a mellkasán – Meséld el!

Szart se akartam mondani neki. Utáltam, hogy olyan közeli barátság fűzte Caroline-hoz. Nagyon irritált, és ki nem állhattam a pasit.

De úgy tűnt, hogy Gamble azt gondolta, hogy a srác határozottan király volt, és elkezdett magyarázni a találkozómról Car… az Éjféli Látogatóval. És mennél többet mesélt a haverom, annál kíváncsibbá vált Hart.

– Mit gondolsz, mikor tört be a telefonodba és írta be a számát? – kérdezte.

– Honnan a fenéből tudhatnám? – küldtem felé még egy házsártos pillantást, miközben azt morogtam – Na, én mentem.

Elfordultam és elindultam, miközben Gamble meg Hart rajtam röhögtek, úgy gondolták, hogy a rossz hangulatom vicces. Bemutattam nekik a hátam mögött és már kint is voltam a meleg áprilisi estében. Éjjel kettő után járt az idő, és az utcák csendesek és gyengén megvilágítottak voltak. Elővettem a telefonom a farzsebemből és megnyitottam a névjegyzéket, ahogy átszaladtam az utcán a parkolóban lévő kocsimhoz.

Először leellenőriztem az Éjféli Látogató számát, aztán a C-hez görgettem, hogy megnézzem Caroline kontaktjának adatait. Azt vártam, hogy a két szám megegyezik. De mégsem. Furcsa csalódottságot éreztem. Megálltam a járdán és Caroline nevére bámultam a képernyőn, egy teljesen más számmal, mint az Éjféli Látogatóé. Megráztam a fejem és mélyen lélegeztem az orromon keresztül. Szinte csábított, hogy töröljem ki az Éjféli Látogató üzenetét és számát, összeszorítottam a fogaim és az égre bámultam. Milliárdnyi csillag nézett le rám, szinte gúnyolódva rajtam az elragadó pislogásukkal.

Alig akartam elhinni, annyira biztos voltam benne, hogy Caroline az.

Egy hosszú sóhaj szakadt ki a mellkasomból. Nos… akartam-e újra látni a nőt vagy sem? Nem én lettem volna, ha nemet mondok a szabad puncira. De az a tudat, hogy az előző éjszaka egy teljesen idegennel voltam, kis kellemetlen érzést keltett bennem. Nem tetszett a kapocs, amit egy másik nővel éreztem, aki nem Caroline. Már így is elég sok hülye érzés kavargott bennem, mert csak egy nő után epekedek. Nem akartam még egy nőt a listához adni.

Aztán emlékeztettem magam, hogy csak azért éreztem magam annyira közel az Éjféli Látogatóhoz, mert annyira emlékeztetett Caroline-ra… így aztán mi baj lehet belőle, ha adok neki még egy menetet?

Semmilyen kötöttség, nagyszerű szex, akkor miért viaskodok itt még magammal? Továbbra is gondolhatnám azt, hogy ő az, akit akartam, hogy legyen és minden rendben lesz. Valószínűleg ennél közelebb sosem fogok kerülni Caroline-hoz.

Meggondolva magam, vettem egy nagy levegőt és újra megnyitottam az üzenetet, amit nekem küldtek.

Határozd meg a jót, írtam, aztán megtettem a maradék utat a kocsimig.

Éppen csak kinyitottam a vezetőoldali ajtót, mikor a telefonom jelzett. A farkam összerándult válaszként, a levelezés tudata is érintette őt közvetlenül.

A jó meghatározása: nem volt a péniszed más nőben, mióta bennem volt. Szóval… jó voltál?

Nevetve megráztam a fejem. Alig 24 órája, hogy BENNED voltam. Mégis mit gondolsz, mennyit kavarok én mással?

Pontosan tudom, mennyit kavarsz másokkal. Válaszolj a rohadt kérdésre!

Tudtam, hogy sokkal jobban szórakozom ezzel, mint kellene, de vigyorogtam.

Mocskos a szád. Ez tetszik.

Valamilyen oknál fogva, azt hittem, hogy ez a komment tetszeni fog neki. Helyette ezt írta:

A kérdésem figyelmen kívül hagyása azt jelenti, hogy nagyon rossz fiú voltál és bemocskoltad a farkad valami kurvában. Így viszlát egyelőre.

Fintorogtam, mert nem tetszett az ultimátum féle fenyegetése.

Valójában, nem, senkivel nem voltam, mióta veled voltam. De ha másféle választ szeretnél, adj nekem egy órát. Biztos, találok valakit, akit megdughatok.

Morogtam, ahogy megnyomtam a küldés gombot, azon csodálkozva, hogy kinek képzeli magát, hogy monogámiát követel tőlem.

Hirtelen válaszolt is. Ne! Kérlek ne!

Nem válaszoltam azonnal. Hagytam kicsit izzadni. Nem akartam elveszteni a lehetőséget a Caroline jelöltemmel, de nem is fogom hagyni, hogy főnökösködjön felettem.

Beindítottam a kocsit és lenémítottam a telefonom, miközben azt mormogtam a bajszom alatt, hogy engem senki sem birtokol. Írt még egy üzenetet, mire hazaértem és megálltam az albérlet előtt. Mivel nem voltam egy türelmes típus, megnyitottam, még mielőtt felmentem volna a lakásomba.

Csak annyit kérek tőled, hogy ne dugj más nővel, amíg velem dugsz.

Ezúttal sokkal szerényebbnek hangzott, ami önelégültséggel töltött el.

Ha ez elfogadható számodra, akkor…. Kedd éjszaka. Éjfélkor. A szobádban. Hagyd a villanyt lekapcsolva. Egy szaglás tesztet fogok végezni, és ha a farkad csak egy kicsit másképp illatozik, mint az Ivory szappanod, elmegyek, és soha többé nem érinthetsz meg.

Oké, a második fele nem volt egészen szelíd. A morgásom visszatért, de aztán észrevettem valamit és csodálkozva húzódtam hátra.

– Szent szar! – honnan tudhatta, hogy milyen szappant használok?

Bármibe lefogadtam volna, hogy előző este előtt sosem voltam vele, de ez a csaj bent volt a lakásomban, a fürdőmben. Basszus, rájött a telefonom feloldó kódjára. Tudta, hogy a barátaim Éjféli Látogatónak hívják. És nem csak ezt, de tudta a beosztásom is, mert a következő szabad estém kedden volt.

Fenébe, volt egy követőm.

Vigyorogtam, mert valahol nagyon király volt, hogy van egy követőm. Az őrült nők mindig érdekesebbek, mint a józanabbak.

Akkor majd látlak – válaszoltam.

Amire egyből válaszolta. Nem, nem fogsz. Jobb, ha szart sem látsz. Azt mondtam, nincsenek fények.

Megráztam a fejem és az orrom alatt kuncogtam. Ennek a nőnek tényleg éles nyelve van. Ez annyira király.

Rendben. Téged érintselek helyette? Téged nyalogassalak? Veled dugjak? Melyik feltétel tetszik neked, hercegnő?

Bármelyik megteszi. Köszönöm.

Oké, rendben. Akkor a viszontnyalásra, bébi.

Már alig várom. Jó éjszakát, Oren.

Egy kis szomorúság és sajnálat kúszott a gyomromba. Az okoskodó kommentjeit néztem, ahogy leesett, hogy igazából még jól is szórakoztam, ahogy összecsaptam vele. Nem akartam különösebben szórakozni, csak megbaszni ezt a nőt. A szívem már máshova tartozott. Nem akartam, hogy a hülye szerv elkalandozzon. De rossz érzés volt nem válaszolni, ezért bepötyögtem: ’éjszakát Éjféli Látogató!

 

 

Stresszrajzoltam hétfőn a kampusz nagy udvarán órák között, mikor Gamble és Ham megtaláltak. Mostanában egyre többet és többet teszem ezt, szórakozottan rajzolok, mikor az agyam olyanon jár, amin nem kellene. És tökéletesen tudtam, hogy mi volt az, de komoly tagadásban voltam.

Négy éve egy részem meghalt. A legnagyobb részem. A legjobb részem.

A megmaradt fájdalom leküzdésére elzártam a többi részem, mert nem tudtam elképzelni magam újra szerelmesen, semmilyen formában, soha.

Sőt, soha az életben nem terveztem fiúkkal haverkodni. De Noel Gamble megsemmisítette ezt a tervem azon a napon, mikor találkoztam vele.

Teljesen ismeretlenként rá voltunk kényszerítve, hogy együtt lakjunk, mint elsőéves kollégiumi szobatársak, és ő valahogy bevágódott nálam. Miután rájött, hogy játszottam a középiskolában, kicsalogatott egy játékra, aztán elmondta, hogy mennyire lenyűgözőek a képességeim, és mielőtt észrevettem volna, magával vitt a csapatba és játszani kezdtünk az év végére.

Soha nem éreztem úgy, nem mintha lett volna választásom, hogy a barátja akarok-e lenni. Csak úgy megtörtént, mielőtt észrevettem volna. Magával rángatott az első bulimra, és rájöttem, hogy milyen könnyen elmerülhetek ezen a helyen, ebben az életben, hogy el tudom felejteni a fájdalmat egy sokkal élvezetesebb, viccesebb módon, elvesztem. Attól kezdve egy csapat lettünk. Mikor munkára volt szüksége és állást talált a Tiltottban, mondta, hogy keresnek másik baristát is, vállat vontam és arra gondoltam, miért is ne? Attól kezdve a barátságom a srácokkal kicsúszott az irányításom alól. Közel kerültem Pickhez és Hamiltonhoz, még Lowe-hoz is és valamennyire Harthoz. De mindig óvatos voltam, hogy ne kerüljek közel a női meggyőzéshez.

Használd őket a zsákmányszerzéshez és lépj tovább, ez volt a mottóm.

A nők kizsigereltek téged. Vagy olyat mondtak, ami tönkretette a magabiztosságodat, vagy megsérültek, amikor képesnek kellett volna lenned megvédeni őket, ami annyira összetört téged, hogy azt kívántad bárcsak halott lennél. Néha egyenesen durva voltam velük.

Oké, rendben. A legtöbbször durva voltam… és sértő…. és bosszantó. De egy férfinak meg kell védenie magát valahogy, mert a nők kibelezik őket.

Nem számítottam arra, ami történt, mikor Gamble az életembe hozta Caroline-t. Ezt sem fogadtam örömmel.

És nem voltam túl boldog a ténytől, hogy Hamilton nőjének is sikerült a védelmem alá férkőznie és érezni kezdtem dolgokat. De az Éjféli Látogató? Nem. Lószart. Ennek a szarságnak véget kellet vetni. Csakhogy már megtörtént. Az SMS-ezés a tüzes kis ágytársaságommal mókás volt. És ez idegessé tett.

Túl boldog és életerős leszek túl sok nő közelében.

Láttam Caroline-t korábban ma, Lowe-val és a nőjével sétált a természettudományi tanszék felé. Feléjük haladtam, de kitértem előlük, mielőtt megláthattak volna. Tegnap este együtt dolgoztam Lowe-val és mindig szerettem mondani valamit, csak hogy felhúzzam a barátnőjét – akit én csak Boglárkának neveztem. De képtelen voltam közel menni hozzájuk akkor és ott. Nem úgy, hogy Caroline mellettük volt.

Miután leszerveztük a tervet két éjszakával ezelőtt az Éjféli Látogatóval, aggódtam, hogy Caroline-t újra láthatom. Olyan volt, mintha bűntudatom lenne vagy valami, ami gáz volt. Számtalan nővel voltam együtt, mióta találkoztam vele egy évvel ezelőtt. Még sosem volt problémám szemtől szemben találkozni vele egy kicsapongás után. De ezt most… másnak éreztem, ami újabb adag stresszrajzolást eredményezett.

Próbáltam elhessegetni a hülye érzéseimet, mikor valaki hátulról rám ugrott és a vállamnál megragadva megrázott.

– Mi a helyzet, lúzer? – szólt Gamble, majdnem kiugrottam a bőrömből ijedtemben. – Ismét firkálgatsz, mint mindig?

Felnéztem és próbáltam eltakarnia a rajzom, mielőtt megláthatta volna, mit készítek, mert őszintén szólva nem igazán tudtam én sem, mit rajzolok; Istenem, reméltem, hogy nem még egy rajz Caroline-ról. De a szemei máris elkerekedtek.

Összeszorítottam a fogam és hezitálva lenéztem. Nem egy pontos ábrázolása volt a húga arcának, de mégis. Köszönöm Istenem. De számomra ez valami sokkal rosszabb volt. Rettegés fogott el, ahogy a lerajzolt 4 betűre bámultam, amit lángokkal díszítettem. Gamble Hamre nézett, aki vele volt és szintén a rajzfüzetemet nézte. Aztán hozzám fordult.

– Miért rajzolod le Zoey nevét?

Minden melegség és érzelem kifutott az arcomból. Nem tudtam, mit mondjak nekik. Hamre bámultam, de az arcán méreg és zavar helyett szomorú együttérzés jelent meg. Összeszorítottam a fogaim.

– Egy… egy tetoválást szerkesztek éppen Hamnek.

Tessék. Igen. Basszus, ez egész jól hangzott.

Gamble Ham felé emelte a szemöldökét. – Még egy tetoválást csináltatsz?

Ham pislogott, de visszafordította a tekintetét az oldalra, ahol a nőjének a neve volt firkálva. Kísértés jelent meg a pillantásában.

– Igen – mormolta. – Igen, gondolkodtam már rajta.

Majdnem felnyögtem, tuti, hogy nem gondolt rá idáig. De most, hogy a fejébe ültettem az ötletet, valóban fontolóra vette. Hülye segg. Nem tudta, hogy nem varratjuk magunkra egy nő nevét? Még, ha volt is egy olyan megérzésem, hogy ő és Szöszi a tartós kapcsolat fajtájúak lesznek, örökké együtt, buta dolog volt ezzel kísérteni a végzetet. Mi van, ha Szöszi meghal? Hol lesz akkor ő?

Összecsaptam a füzetet. Ideje volt elindulnom a következő órámra, plusz Gamble továbbra is furcsa pillantásokat küldött felém, a frászt hozva rám, ezért felálltam és eltettem a füzetem.

Épp elbúcsúztam volna tőlük, mikor Gamble elpillantott mellettem és megrázta a fejét.

– Nagyszerű. Itt jön a baj.

Odanéztem és láttam, hogy Caroline és Szöszi felénk tartanak.

– Bassza meg – mormoltam a bajszom alatt, tudva, hogy nem tudok észrevétlenül megszökni, de Gamble hallotta.

Egy meghökkent pillantást vetett rám, mielőtt mindent tudóan megvillant volna a szeme. A vér kifutott az arcomból. Basszus, mégis mi a fenére jöhetett rá?

Ahelyett, hogy beavatott volna a kis felfedezésébe, a testvéréhez fordult, amint hallótávolságon belül voltak.

– Helló, tökmag! Jól viselkedtél?

Caroline visszavigyorgott és megrebegtette a pilláit – Sosem.

Fenébe, szerettem a szarkasztikus kis visszavágásait, amit adott. Mindig arra késztettek, hogy kicsókoljam a szuszt is belőle.

De ma, kissé fájt ránézni. Úgy értem, a selymes hajának csillogása, a ragyogó kék szeme és a makacs álla mindig fájdalmat keltett a mellkasomban. De ma rosszabb volt a szokásosnál is. Fenébe is, a nők képesek túl sok érzést kelteni bennem.

Már túljutottam a ki-tudja-hány-csajon-mentem-keresztül betegségen, hogy kidolgozzam őt magamból, és sosem zavart másnap a szemébe nézni. De valami az Éjféli Látogatóval való kavarásom miatt most nagy bűntudattal sújtott. Úgy éreztem, hogy elárultam őt, mikor nem is volt az enyém… és soha nem is lesz.

Ez a gondolat sem keltett bennem csodás érzéseket, így Zoey és Ham felé fordítottam a figyelmem, ahogy összejöttek egy túlfűtött üdvözlésre, nyelvvel meg minden.

A szemem sarkából láttam, hogy Gamble a húga válla köré fonja a karját és a fülébe súg valamit. Ő nevetett rajta és a mutató ujjával megbökte őt, mielőtt válaszolt volna valamit. Majd megölt a kíváncsiság, hogy mi a fenéről beszélnek. Ezeket a pillanatokat utáltam, hogy ilyen közel állnak egymáshoz. Rohadtul összekavarta a fejem.

Báty és kishúg, jól kijönnek, jól szórakoznak egymással.

Istenem, de hiányzott ez.

Gam megpuszilta Caroline fejét és elhúzódott, könnyítve a mellkasomra nehezedő nyomáson.

– Nos, én megyek órára. Később találkozunk. Ham, Zoey – búcsúzott.

Technikailag még mindig néztem a gerlepárt, így láttam, hogy elválnak, hogy Gamble-nek intsenek. Aztán Gamble szólt nekem. – Ten.

Kockáztatva az épelméjűségemet, felé fordítottam a figyelmem. Megint olyan volt a tekintete, mintha tudna rólam valamit, amit senki más nem. Nem tetszett ez a tekintet. Felé biccentettem az állammal és morogtam: – Később – és megint elszakítottam róluk a pillantásom.

Ahogy elsétált, és Ham visszafordult a nőjéhez csókolózni, úgy döntöttem elindulok.

De Caroline hangja csak feltartóztatott.

– Mi bajod van?

Felé fordulva megdermedtem. Mi volt benne, ami mindig megfogott? Csak mert a szemei halvány, lenyűgöző búzavirág kék árnyalatúak voltak, a cuki hetyke kis orra a legédesebb módon felhúzva és a néhány alig látható szeplő, ami az arcát takarja, nem jelentette, hogy filmsztár szexi volt. És mégis, egész nap tudtam nézni, sőt tovább is, mert ő a leggyönyörűbb dolog, amit valaha akartam.

– Miről beszélsz? – kérdeztem egy zavarodott vállrándítással a vádló tekintetére. – Nem mondtam semmit.

– Tudom. És ez pokolian gyanús – a csípőjére tette a kezét. A csípőre, amire én akartam a kezem tenni. – Miért vagy ilyen csendes?

Képtelen voltam a szemébe nézni, lesütöttem a tekintetem, csakhogy találkozzon a szemrevaló tökéletes mellekkel. És úgy értem, hogy komolyan tökéletes. Tökéletes forma, tökéletes méret, tökéletes tartás. Csak közéjük akartam fúrni arcomat, belefulladni, és boldog emberként halok meg.

Enyhén megráztam a fejem, kinyitottam a szám, hogy megmondjam neki, nem tudom, miről beszél. De helyette csak annyit mondtam:

– Mennem kell.

Megfordulva, félig futva, félig sétálva mentem el.

Talán az, hogy belementem egy újabb találkozóba az Éjféli Látogatóval, mégsem volt annyira jó ötlet. Lehet, hogy azért volt szexi az első éjszaka vele, mert az tettettem, hogy ő Caroline, de most, hogy tudom ők nem egy és ugyanaz a személy, szarul éreztem magam, mert nem tudtam, hogy el tudom-e engedni a berögződésem bármelyikről is.

Istenem, de elbaszott voltam.

 

 

 

 

Caroline

Oren után bámultam, ahogy elmenekült a téren, és igen,  menekülés volt az, amit csinált. Úgy elrohant innen, mintha égne a segge.

Zwinnre pillantva utána mutattam.

– Komolyan, most mi baja van? – olyan távolságtartónak, csendesnek, rosszkedvűnek tűnt: mind olyan melléknév, amivel Orent nem ruháznám fel. Aggódni kezdtem.

– Talán rájött a trükködre – mondta Quinn, felhúzva a szemöldökét, ahogy átkarolta Zoey derekát és közel húzta magához.

Basszus, ő tényleg nem támogatja, amit tettem, ugye? Nyeltem egyet és máshova pillantottam.

– Elmondtad neki?

– Nem. De nem hülye, Caroline. Ha ezt továbbra is folytatod, rá fog jönni.

Nem tudtam erre hogyan válaszolni, vettem egy mély levegőt.

– Az, amit csinálsz, nem vezet semmi jóra. – Quinn egy kitartó, állhatatos pillantást vetett rám, amitől borzongás futott végig a gerincemen és még rosszabbul éreztem magam a miatt, amit tettem.

Még Zoey is gyengéden figyelmeztette – Quinn. Ezt nem kellett volna mondanod neki.

Bólintottam, egyetértve Quinn-nel. Tudtam, hogy igaza van. Tényleg be kellene fejeznem ezt az őrültséget. Már most hatással van Orenre, és az utolsó dolog, amit akartam, hogy megbántsam. Nem tudtam mást kitalálni, mi zavarhatja őt, és Zwinn nem jött elő más okkal, hogy miért lehetne rosszkedvű, csendes és távolságtartó. Talán ez tényleg az Éjféli Látogató miatt van.

Távolabb kerültem tőlük, elköszönve, még mindig Orenen agyaltam.

Mielőtt megállíthattam volna magam, előkotortam a telefonom a táskámból, előhívtam az új Google számomat, és üzenetet kezdtem írni.

Talán le kellene fújnunk a holnap estét, írtam és megnyomtam a küldés gombot, mielőtt megállíthattam volna magam. Csípni kezdett a mellkasom és hirtelen sírni akartam. Tényleg nem akartam soha újra intim helyzetbe kerülni vele?

A telefonom pityegett és kifújtam reszketegen a levegőt. Félig imádkozva, hogy könyörögni fog nekem, hogy mégis találkozzunk. Megnyitottam az üzenetet és a válaszára bámultam.

Talán – ennyit írt.

Talán? Várj, mi van? Neki akarnia kellene engem, bármi áron. Miért nem akar engem? Valami határozottan nem stimmel vele kapcsolatban. Vagy talán az volt a végzetem, hogy bármilyen énemet el kell utasítsa. Ez nem tetszett.

Miért nem akarsz találkozni velem? – követeltem.

Te miért nem akarsz? – lőtt vissza.

Én kérdeztem előbb.

Nos, te kezdted ezt az egész kibaszott beszélgetést, így neked kell válaszolnod először.

Basszus. Összeszorítottam a fogaimat. Nem tudom. Hol akarod, hogy elkezdjem? Csalódottnak érzem magam, azt hiszem. Azt mondják, hogy te csak sötétben csinálod és hátulról. De mi van, ha többet akarok? Mi van, ha végig akarom futtatni a kezem a mellkasodon és a hajadba fúrni? Vagy a körmeimet a fenekedbe vájni, miközben bennem mozogsz. Érezni akarom a forró lélegzeted, ahogy nehezen veszed, hallani akarom, ahogy mocskos dolgokat suttogsz a fülembe, miközben a mellkasunk összesimul.

Oh, istenem. Miért írok neki továbbra is ilyen szarságokat? Talán mert nem tudok segíteni magamon. Az ujjaimnak hirtelen szófosása lett.

A hátadra akarlak fordítani, az öledbe mászni és csak… lovagolni, amíg belém élvezel. De sosem fogom tudni ezt csinálni, igaz? Úgy értem, ha csak hátulról csinálod. Sosem fogok szembenézni veled és eszméletlenre csókolni, miközben bennem vagy. Soha nem szophatlak le. Sosem tehetem majd meg azokat a dolgokat, amikre vágyom.

Amit mondtam neki, az mind igaz volt, de csak a ködfüggönye annak, amire valójában vágyom. Leginkább szomorú voltam, hogy sosem lehet normális kapcsolatom vele. A telefonom pityegett, megemelve a pulzusom. Szinte féltem elolvasni az üzenetét.

Utálom, hogy ezt kell mondanom neked, édesem. De bármit is mondtak mások, tévedtek. MINDEN pozícióban csinálom. Az aggodalmaid, hogy SOSEM, teljesen alaptalanok.

A franc essen bele! Na, most elképzeltem mindenféle pozícióban, főleg, amelyekben megneveztem. A lélegzetem felgyorsult. Nagy volt a kísértés, hogy azt mondjam neki, a holnap mégis áll.

Leültem az első padra, összeszorítottam a combjaim, mert benedvesedtem és pulzált a testem.

Mi van a sötétséggel? – kérdeztem a következő szövegben. Akkor lámpafénynél is csinálod?

Ha jól emlékszem, a te ötleted volt, hogy lekapcsolva hagyjuk a villanyt a következő körre. Hagyjuk felkapcsolva?

Nem. Nem akarom.

Nos, akkor hercegnő, talán most én érzem magam csalódottnak. Talán szeretném látni, ahogy a melleid ugrálnak, vagy a puncidat nedvesen és megfeszülve, miközben a farkam szorítja. Talán tudni akarom, milyen színe van a szemednek vagy a hajadnak, vagy kipirul-e az arcod mikor be vagy gerjedve, vagy rózsaszín, esetleg barna a mellbimbód.

Felnyögtem, derékból előredőltem, a combjaim annyira össze voltak szorítva, hogy kicsit féltem, nem fogom tudni szétnyitni őket.

Sosem láthatsz engem – mondtam neki.

Miért nem? – fordult vissza a kérdéssel.

Nyeltem egyet és felnéztem a fejem feletti fákra. Valamilyen okból kifolyólag a frissen virágzó levelek elég bátorságot adtak, hogy őszintén válaszoljak.

Attól félek, hogy nem tetszene, amit látsz.

Lehetetlen. Gyönyörűnek éreztelek.

Csomót éreztem a torkomban és nem tudtam lenyelni. Imádtam, amit mondott és mégis, utáltam a tudatot, hogy ilyen édes és tiszta dolgot írna… egy másik nőnek. Egy erős nevetés tört ki belőlem, mert rájöttem, hogy féltékeny vagyok saját magamra. Ez minden egyes pillanattal egyre nevetségesebbé válik.

A szükség, hogy visszatartsam, mielőtt még valamit mond, ami miatt féltékeny leszek magamra, azt mondtam:

Most te jössz. Miért nem akarsz találkozni? Okoztam valamit legutóbb, ami ezt váltotta ki?

Kiváltani? Nyilvánvalóan fogalma sem volt, ami mosolygásra késztett és ez enyhített a gyomromban lévő feszültségből.

Meséltél a testvéred haláláról – emlékeztettem. Talán nem szeretnél annyira megnyílni nekem. Vagy nem tetszett, hogy folyton Orennek hívtalak. Talán engedted, hogy érzelmileg túl közel kerüljek hozzád, és ez kényelmetlen neked.

Nem tudom miért is mondtam ezeket. Bármi, amit válaszolhat valószínűleg fájdalmat fog okozni. Ha azt mondja, hogy semmit nem érzett irántam a találkozásunk alkalmával, abba belehalok. Ha azt mondja, hogy tetszett neki, ahogy megnyílt nekem, akkor féltékeny leszek magamra… megint.

De ezek helyett inkább azt válaszolta – Te teljesen őrült vagy.

Nevettem és megráztam a fejem, ahogy hozzátette – De ez rendben van. Csípem az őrült csajokat. Nem érdekel, hogy épp totál zaklató vagy, vagy éppenséggel tudod, hogy milyen színű bugyi van rajtam most. Szerintem dögös a megszállottságod irántam.

Ezen is nevettem, egyenesen kuncogni kezdtem.

Nincs is rajtad bugyi – írtam neki, mert valószínűleg bokszer vagy alsónadrág volt, vagy hmm, a kedvencem, bokszer alsónadrág.

Basszus, de jó vagy.

Elolvasva az üzenetét a vigyorom még szélesebb lett, de egy pillanattal később kijózanodtam.

Szóval, ha a zaklató vonásaim nem ijesztenek el és nem bánod, ha a találkozónk teljes sötétségben lesz, és nincs kiváltó ok sem, akkor miért egyeztél bele olyan gyorsan, hogy lemondjuk a holnap estét?

Bébi, te vagy az, aki lemondtad a holnapot.

Megforgattam a szemeim. Tényleg ennyire ködösít? De EGYBŐL beleegyeztél!

Oh, bocsánat, könyörögnöm kellett volna, hogy visszafogadj a puncidba?

Szemöldökömet ráncolva írtam a válaszom. IGEN, BASSZUS!

Jézus, rendben – lőtt vissza. – Kérlek, te rejtélyes Éjféli Látogató, aki olyan, mint a mennyország a farkamon, lennél olyan kedves és visszaengedsz a puncidba?

Oh, Istenem. Micsoda macsó. – Baszd meg!

Ez a terv, édes. Addig akarlak dugni, amíg nem leszel képes másnap egyenesen járni. Szóval akkor rajta vagyunk vagy nem?

Ez egy totál nem. Nem akarsz engem.

Te kifejezetten zavaros nő vagy. BASZKI! Igenis akarlak téged. Oké? Akarlak téged és EZ a probléma. Akarlak téged és akarok valaki mást is, és totál szét vagyok csúszva fejben, úgy érezve, mintha mindkettőtöket megcsalnám, mikor valójában egyikőtök sem az enyém, ugye? Szóval bárminemű megcsalás szó szerint lehetetlen, nem?

Visszahőköltem, egy különös sokkban bámulva a szavaira. Ő csak bevallotta, hogy akar… valaki mást. Én voltam az? Hirtelen arra gondoltam, lehetséges lenne-e, Zoey azt gondolta, hogy törődik velem. Alkalmanként az őrült ribancsága közben, elcsíptem egy-egy érdeklődő villanást felőle… de sosem voltam teljesen biztos.

Az agyam pörgött. Tényleg bűntudatot tudok kelteni benne, mert lefekszik velem, mert azt hiszi, hogy elárul… nos, engem? A fenébe, ez annyira el van tolva, mint az, hogy én féltékeny vagyok magamra.

Azt állítod, hogy mással is kavarsz jelenleg? – kérdeztem tőle, direkt félreértően, mert több infót kellett szerezzek itt. De azt hiszem, hogy a kérdés kicsit zavarta.

Jézus! Dehogy. Pont most mondtam neked, te vagy az egyetlen, akivel jelenleg kavarok. Sosem feküdtem le a csajjal, akit akarok. Sosem fogok. Nem tehetem.

Bent rekedt a levegő a tüdőmben, de szent szar. Én voltam az. Rólam beszélt. Én kellett legyek!

Tiltott számodra – küldtem el.

Bingo. És mikor te bejöttél a képbe, a sötétben név nélkül, arc nélkül, könnyű volt ŐT odaképzelni.

És… itt jön még több adag féltékenység magamra. Vagy – ha rosszul gondoltam, akkor ő annyira bolondul egy másik nő iránt, mint én ő iránta, aztán itt jön még egy adag féltékenység az iránt a picsa iránt, aki ellopta a szívét, akárki is volt.

TE PÖCS! Azt képzelted, hogy egy másik nővel vagy, mikor velem voltál?

Beleharaptam az ajkamba, nem igazán voltam mérges annyira, mint az üzenet hangzott, de tudnom kellett, hogyan válaszol rá.

Baszki. Igazi vesztes vagyok. Nem hiszem el, hogy ezt bevallottam neked. Nem tudnál úgy tenni, mintha sosem olvastad volna? Kérlek.

Oké, nem volt igazi bocsánatkérés, de elég bűnbánónak hangzott. Nem tudtam, mit kezdjek vele, így megkérdeztem.

Hogy hívják?

Ez egy kibaszott nagy nem lesz, sosem fogom elmondani a nevét.

Megint nem voltam biztos benne, hogy érezzek. Ha rólam beszélt, akkor nagyon önelégülten éreztem magam a túlzott védelmezése miatt. De ha valaki másra utal, ordítani akartam.

Fogadjunk, hogy rá tudlak venni, hogy a nevét kiáltsd holnap este, mikor belém élvezel.

Szent Krisztus. Miért mondtam ezt?

Talán mert biztosabb voltam benne, hogy az én nevem mondja és nem valaki másét, és oh… szegény petefészkeim. Az ötlet, hogy az én nevem mondja ki, miközben elélvez, több volt, mint amit kibírtam.

Szóval, akkor mégis rajta vagyunk a holnap estén? – kérdezte Oren a következő üzenetében.

Az után is, amit most bevallottam neked?

Beleharaptam az ajkamba. Tényleg AZT fogom mondani neki? Oh, a pokolba. Igen, azt. Arra gondolva, hogy engem akarhat, lehetetlenné tette, hogy ellenálljak. Így válaszolva, El tudom viselni, hogy valaki másnak gondolsz engem, ha elviseled, hogy csak sötétben kaphatsz meg.

Ez elég elcseszett.

Azt hittem, azt mondtad, hogy bírod az őrületet. Az az igazság – ami valójában hazugság –, hogy újra akarlak, és el tudom viselni, hogy más nő nevét kiáltod, ha úgy megdugsz, mint pénteken tetted.

A fenébe, na most kemény lettem.

Nos, egy ideje teljesen el vagyok ázva, szóval nem érzek együtt.

Nem tud elég hamar elérkezni a holnap este. Akkor tényleg újra megtesszük?

Most már mindketten teljesen tisztában vagyunk azzal, hogy mibe megyünk bele, szóval igen, miért is ne?

Édes. Viszontnyalásra, bébi.

Megráztam a fejem és visszacsúsztattam a telefonom a táskába. Szerettem vele beszélgetni, mindegy, hogy veszekedés volt, vagy valami fura verziója a flörtünknek, vagy csak a beszélgetésünk az időjárásról. Bármilyen közjáték Oren Tenninggel felvillanyozott. Esküszöm, hogy az ő jelenléte az életemben hozott vissza az életbe, miután Sander elhagyott terhesen és egyedül. És őszintén szólva bármilyen esélyt megragadtam, hogy vele legyek, amit csak lopni tudtam. Nagyon vágyakoztam az életerőre, amit keltett bennem.