32.- 33. Fejezet

 

32. FEJEZET

 

Ten

 

Fordította: Lilith

 

Hat nap telt el. Adtam Caroline-nak teret… és kurvára kihasználta. Nem hívott, nem írt Facebook üzenetet, és nem is jött át.

Minden órába belehaltam egy kicsit, míg távol maradt.

Pontosan három alkalommal vettem fel vele a kapcsolatot.

Másnap reggel ezt írtam: Sajnálom.

Következő nap hozzátettem: Szeretlek.

A harmadik napon pedig ezt írtam: Még mindig megbízom benned. Bíztam benne, hogy ha megtudja rólam ezt az összes szarságot, nem töri össze a szívemet azzal, hogy elhagy. De a kibaszott bizalmamat keményen próbára tette, majd szétszaggatta.

Emlékeztettem magam arra, hogy csupán időre volt szüksége. Túlteszi magát rajta, és visszajön hozzám.

Igen, ezt ismételgettem a fejemben újra és újra, nem igazán hittem el ebből semmit, miközben mégis kapaszkodtam a reménybe.

Caroline most kurvára gyűlölt, és végzett velem. Rohadtul vége volt az életemnek.

Még a Tiltottnál sem bukkant fel következő pénteken, hogy megnézze Hart bandáját, pedig mindig eljött, hogy bíztassa a Non-Castratot.

Miután bezárt a bár, épp az utolsó üveg italt raktam el, mikor csak úgy megálltam és rámeredtem, csábított, hogy minden bánatomat italba fojtsam, mint egy tipikus törött szívű puhapöcs.

Még mindig ott álltam, mint egy tökéletes vadbarom, az üveget bámulva, mikor megállt mellettem Lowe, és alkarjával rátámaszkodott a bárpultra. Hartot és a bandáját figyelte, ahogy elpakolják a felszerelésüket, mielőtt megcsóválta a fejét. – Esküszöm, az a fickó Asher bandájában, a kakastaréjos, még nálad is többször káromkodik, Ten.

Felhorkantam, félredöntve a fejemet, ahogy másik szögből szemléltem a tequilás üveget. – Kibaszottul ki van zárva – mondtam, mielőtt vállat vontam, és felfordítottam egy feles poharat, hogy töltsek magamnak egy italt. Majd ledöntöttem a felest húzóra.

– Szerintem még gorombább is nálad.

– Jó neki. – Töltöttem magamnak még egyet.

Lowe végül homlokát ráncolva rám nézett. – Jól vagy ma este?

Hármas számú feles, fenékig. – Kibaszottul jól. Te hogy vagy?

Felhúzta a szemöldökeit. – Ööö…  Asher – szólt.

Hart felénk nézett, majd hozzánk robogott. – Mi a helyzet?

Lowe felém fordította a hüvelykujját. – Mi a baja?

Hart egy másodpercig tanulmányozott, majd visszairányította a figyelmét Lowe-ra. – Csaj probléma. Mi más? – Majd elvigyorodott, és megveregette a bárpultot. – Miért nem viseled a gondját?

Lowe felhorkant. – Mintha tudnám, mit kell tenni egy letört Tennel. Ez kívül esik a tudományomon.

Hart kuncogva helyet foglalt egy bárszéken. Belekezdtem az ötödik felesembe… vagy a hatodik volt? Francba, már elvesztettem a fonalat, hogy mennyit döntöttem le, mialatt ez a kettő rólam beszélgetett pontosan az orrom előtt.

– Szóval legutóbb, amikor láttalak, megkérdezted Noelt, hogy randizhatsz-e a húgával – mormolta Hart elgondolkozva.

– Nem kértem engedélyt – csattantam fel.

– Mindegy. – Úgy tűnt, nem érdekli. – Noel nemet mondott, te visszapofáztál, majd megfenyegetett, hogy mesél Caroline-nak a korábbi… nőidről, ha bepróbálkozol nála, szóval… szerintem amúgy elmondta neki.

– Nem. – Még többet nyeltem le, és a fogaimon keresztül sziszegtem, ahogy az ital végigégette az útját lefelé. – Én mondtam el neki.

– Mit tettél? – ordította mindkét fickó egybehangzóan.

– Ó, te ostoba idióta! – Lowe szánakozva a vállamra tette a kezét. – Kérlek, mondd, hogy nem meséltél neki az összes nőről, akivel csak valaha együtt voltál.

– Nem. – Nyersen felnevettem. – Kisétált, mielőtt végigjuthattam volna az egész listán.

Lowe összerezzent. Hart vihogott. Mindkettőre vetettem egy átható pillantást. – Vagy én mondom el neki, vagy Gamble teszi. Gondoltam, jobb lenne, ha tőlem tudja meg.

– Milyen régen történt ez? – kérdezte Hart.

– Múlt szombaton – vallottam be, érezve Caroline minden kis részének hiányzó fájdalmát: a hangjának, az egyik cuki, kis szexi üzenetének, a körülölelő karjának, a mosolyának.

– Francba! – Lowe megcsóválta a fejét. – Adj neki legalább egy hetet.

Felnéztem rá. – Mi történik, ha egy héten belül nem beszélt velem?

Vállat vont. – Akkor adj neki két hetet.

– Akkor mit történik, ha…

– Csak adj neki egy kis időt, ember.

Kezeimbe temettem az arcomat, ki-bebaszottan nyomorultul. Szétszakított az idő, ha túl sokat kellett távol töltenem tőle. – Akkor idióta vagyok – fecsegtem. – Az utolsó szavak, amit a tesóm mondott nekem, mielőtt meghalt, azok voltak, hogy ne váljak hímringyóvá, és mi az első, amit tettem? Egy kibaszott hímringyóvá váltam, hogy legyűrjem a rossz emlékeket, most pedig ez visszatér, hogy seggbe harapjon. – Kezeimbe támasztva az arcomat felnéztem Hartra és Lowe-ra, aki úgy bámult rám, mintha szarvaim nőttek volna. Valahol a fejemben rádöbbentem, hogy épp most kottyantottam ki egy rakat szarságot a tesómról, de abban a percben a legkevésbé sem tudtam vele törődni. Fontosabb dolgokkal kellett foglalkoznom. – Mi van, ha elveszítem őt?

Képtelenül arra, hogy elviseljem ennek a fájdalomnak a súlyát, a földre csúsztam és a térdeimre könyököltem, miközben arra összpontosítottam, hogy ne essek szét.

– Elég volt. – Hart meghúzta a karomat, próbálva felállítani engem. – Hazaviszlek.

Megráztam a fejem. – Nem. Nem tudok hazamenni – motyogtam. – Az ágyneműimnek még mindig olyan illatuk van, mint neki. A hét nagy részében emiatt nem tudtam egyáltalán aludni. Valószínűleg ki kell volna mosnom őket, de akkor többé már nem lenne olyan illatuk, mint neki, az pedig még jobban összetört volna.

– Akkor csövezhetsz a kanapémon. Csak szabadulj ki innen. – A következő alkalommal, mikor próbált felhúzni, hagytam neki.

 

 

Szombaton eljött a Lowe tanácsolta várakozási hét vége. Majd eltelt. Anélkül, hogy egy szó is jött volna Caroline-tól.

Következő reggel, a nyolcadik nap kezdetén, annyi volt. Tudtam, hogy vége mindennek. Caroline gyűlölt, és sosem engedne be újra az életébe.

Nyomorúságosan, borotválatlanul, két nap zuhany nélkül, feküdtem az ágyamba süppedve, és a Child of Glass-t néztem a laptopomon, mert benne hagyta a DVD-jét a számítógépemben.

Utáltam ezt a hülye filmet.

– Biztos, hogy ez a kibaszottul legvacakabb dolog, amit csak valaha forgattak – morogtam magamnak fennhangon. – Borzalmas alakítás, a legrosszabb zene és egy árva kibaszott szitokszó sincs az egész kurva szarban.

És mégis valószínűleg ma már harmadjára néztem meg. Úgy tűnt, nem tudtam abbahagyni a nézését.

– Várj! – kiáltott fel a filmbeli szellem. – Ne menj, Alexander! Szükségem van a segítségedre.

Felhorkantam. – És biztos, hogy ez a leghamisabb kurva szellem, amit csak megalkottak.

Feljebb vettem a hangerőt, hogy halljam a szellem akcentusát, amit Caroline annyira szeretett. – Bár átkozottul édes egy akcentus. – Morogva be kellett, hogy ismerjem.

És hirtelen gyötrelem hullámzott végig rajtam. A mellkasom megtelt és hasogatott, mintha fémkarmok szántottak volna keresztül a tüdőmön.

Oldalra fordítva a fejemet beszívtam az illatot, amely kissé még a párnámhoz tapadt.

Istenem, hiányzott.

– Hé, Ten! – kopogtatott Quinn a nyitott ajtómon, és behajolva rám pillantott együtt érzően. –Velünk akarsz jönni a piknikre, vagy átvezetsz?

Megállítottam a filmet, és összeráncoltam a homlokomat. – Milyen piknikre?

– Uh… – Quinn megvakarta a tarkóját, mielőtt áthelyezte a testsúlyát egyik lábáról a másikra. – Ami Noelnél lesz… hogy megünnepeljük, hogy Aspen megkapta az új állását a gimiben.

– Gam csap egy bulit? – mondtam lassan. Letoltam a laptopot az ölemből, hogy le tudjak csúszni az ágyról.

– Aha… nem kaptad meg a szöveges meghívót?

Rámeredtem egy pillanatig, mielőtt megvontam a vállam. – Biztos elkavarodott a levelek között. Szerintem átvezetek.

– Úgy érted, ő tényleg nem… – Ham félbeszakította magát, mielőtt felém vetett egy aggódó tekintetet. – Biztos vagy benne, hogy jó ötlet? Ha nem hívott meg téged…

– Mi az? – kérdeztem. – Nem gondolod, hogy tönkre kellene tennem a bulit? Szerintem ez egy nagyszerű ötlet. – Végigtúrtam egy halom farmert a földön, felvéve egy párat és szagtesztet végeztem, mielőtt eldöntöttem, melyik a legtisztább. – Ott találkozunk, oké? Lezuhanyozom először.

Ham várakozóan figyelt továbbra is. – Hé, csak… – Az ajtónyílás felé pillantott, és közelebb jött hozzám. Lejjebb véve a hangját, megszólalt: – Kérlek, ne rendezz jelenetet, és ne is csinálj semmi olyat, ami felzaklathatná Zoey-t. Számára most bármilyen érzelmi megterhelés…

Megveregettem a karját. – Ne aggódj, apu. Sosem tennék semmi olyasmit, amivel ártanék a csajodnak.

Hamilton kifújta a levegőt és bólintott, de a szeme azonban még mindig tele volt aggodalommal. És kellene is, mivel annyira kedvem lett volna a jelenetet rendezni.

 

 

Félórával később besétáltam Gam hátsó udvarára. Már mindenki más megérkezett. A legtöbb nő Zwinnék körül gyűlt össze, és babás szarságokról csevegtek. Szöszi körbeölelte a hasát, mint minden alkalommal, mikor mostanában láttam, és észrevettem, hogy Caroline mellette volt. Háttal állt nekem, miközben Tejcsárda és Boglárka velük csacsogott, felnevetve… bassza meg, ki tudja min.

– Ten. – Gamble döbbent hangjára balra pillantottam, ahonnan lassan közelített felém.

– Szia. – A hangom meglehetősen barátságos volt ahhoz képest, milyen csúnyán meredtem rá. – Kösz a meghívást, szarházi.

Elsepertem mellette és odamentem a feleségéhez, aki a kajás asztal felett bosszankodott. – Shakespeare – köszöntöttem egy mosollyal. – Gratulálok! – Előhúztam a zsebemből egy gömbölyded piros fadarabot, és átadtam neki.

– Óóó – szólalt meg átvéve azt. – Egy alma figura. Köszönöm, Ten.

– És ráadásul ceruzatartó is – mutattam rá a lyukacskákra.

Elismerően mosolyogva tanulmányozta. – Ez olyan édes. Nem kellett volna hoznod nekem semmit.

Csak megvontam a vállam és a tekintetem önkéntelenül végigfürkészte az udvart.

– Igen, Ten – mondta Gamble a hátam mögül. Visszafordultam, hogy végignézzem, ahogy átöleli az egyik karjával Shakespeare vállát. – Nem kellett volna hoznod neki semmit, különösen nem, ha azt hitted, behízelegve nála meggyőzné, hogy rávegyen valamire, amit kibaszottul nem fogok megtenni.

Összehúztam a szemeimet. – Megmondtam, hogy nem kérem az engedélyedet.

– Én pedig megmondtam, mit tennék, ha a közelébe merészkednél.

– Ó… tehát először nem hívhattam el, de most még a közelébe sem mehetek, mi? Nemsokára szét fogod rúgni a seggem, ha már csak rá gondolok?

– Akkor talán nem is kellene gondolnod rá – ajánlotta fogcsikorgatva.

– Talán be kellene fejezned a faszságodat – morogtam vissza.

– Vagy talán most már ennünk kellene – vágott közbe Aspen túlságosan élénken, a kezeit tördelve, ahogy egyikünkről a másikunkra pillantott. – Hallottátok, emberek? – emelte fel a hangját, hogy magára vonja a tömeg figyelmét. – Kész a kaja, szóval csak… vessétek rá magatokat.

Gamble és én utoljára egymásra meredtünk, mielőtt elhátráltunk egymástól, hogy odaengedjük a testvéreit az asztalhoz, és elkezdjék megpúpozni a tányérjaikat.

Nem voltam éhes, de nem teljesen mozdultam el a kajasortól. Közeledett Caroline a csajokkal, úgyhogy nem mentem semerre.

Nem tudtam biztosan, honnan jött elő Lowe és Hart, de közöttük találtam magam, ahogy beszédbe elegyedtek egymással, a franc se tudja miről. Egy szót sem hallottam meg abból, amit mondtak. De Caroline-ra sem néztem közvetlenül. A kajás asztal előtti földre bámultam, és megelégedtem azzal, hogy a szemem sarkából figyeljem őt. Bár amikor a tányérja megpakolása után pont mellettem kellett elsétálnia, rám sem nézett. Abban a másodperc töredékében felemeltem a tekintetem, amikor elhaladt mellettem, ő viszont teljesen figyelmen kívül hagyott.

Vettem egy mély lélegzetet, de nem hiszem, hogy sikerült levegőhöz jutnom. Úgy éreztem, mintha csak egy tüdőnyi gyötrelmet szívtam volna magamba.

– Áúú – mormolta csendesen Hart mellettem.

Figyelmen kívül hagytam őt és Lowe-hoz fordultam. – Egy hét? – mondtam, felhúzva a szemöldökömet.

– Két hét – helyesbített, Caroline után pillantva és grimaszolt. – Határozottan kettő hét.

– Kurva életbe! – Ezt nem fogom túlélni.

– Ó, a fenébe – hallottam meg Caroline hangját. – Elfelejtettem a villát.

Az asztalhoz ugrottam, elvettem az első műanyag villát, amit megláttam, és felé nyújtottam. Összerezzent és döbbenten megtorpant, mikor megfordult és ott talált engem.

– Ó! – Vett egy nagy levegőt és visszahúzódott.

– Tessék – ajánlottam fel csendesen.

Azonnal lesütötte a tekintetét. – Köszönöm. – Mikor elindult, hogy elvegye, nem engedtem el azonnal. Felkapta a fejét, arcáról pánik sugárzott. – Oren. Mit művelsz? – Elrántotta a villát.

Ahogy kezdett elfordulni, rákérdeztem: – Még csak nem is fogsz nekem köszönni?

Lefagyott, mielőtt lassan visszapillantott.

– Ezt nem csinálhatod itt – figyelmeztetett suttogva.

De nem tudtam nem megtenni… akárhol is. Beszélnem kellett vele; vissza kellett kapnom a nőmet. Tudnom kellett, hogy meg fog nekem bocsátani… ha nem ma, akkor valamikor.

– Már nyolc nap telt el – mondtam, és csak erre tudtam mindössze gondolni. Nem tehettem arról, ahogy a tekintetem könyörgött. Térdre ereszkednék és rimánkodnék, ha azon múlna.

Átérzés töltötte meg az arckifejezését. – Én… – De nem mondott semmi mást.

A tűréshatárom szélén voltam. – Ez azt jelenti akkor, hogy befejezted? – kérdeztem.

Zavartan megrázta a fejét. – Befejeztem?

A mellkasomba böktem az egyik ujjammal. –Velem?

– Hé, ti miről beszéltek itt egymagatokban? – kérdezte Gamble, ahogy felénk lépkedett. A hangja elég könnyed és érdeklődő volt, de még mindig észlelhető volt a rosszallás.

Caroline ugrott egyet a hangjára és azonnal felé fordult, de nem tudtam levenni róla a tekintetem, nem, míg nem válaszolt nekem. Még mindig figyelmen kívül hagyva Gamble-t, a nevét sziszegtem: – Caroline?

Izgatottan és idegesen, a szemei rám ugrottak. – Nem – lehelte olyan halkan, hogy csak én hallhattam. – Persze, hogy nem fejeztem be veled. – Majd visszafordította a figyelmét a bátyjára és egy hatalmas mosolyt villantott felé. – Lehet, hogy rólad mesélünk titkokat – incselkedett.

– Titkokat? – ismételte. Mikor a tekintete felém irányult, egyszerűen visszabámultam, bátorítottam, csak merje elkezdeni.

Biztos, hogy az anyaszomorító elfogadta a kihívásomat, mert átölelte a karjával Caroline vállát és elmosolyodott. – Ó, elárulhatnék neked mindenféle titkot... Tenről.

– Gam – mondtam halkan. – A figyelmeztetés világos. Nem fogok csak úgy itt állni és benyelni ezt a szarságot. Caroline arcából már kiszaladt a szín, dermedtnek és feldúltnak látszott. – Ne!

Megvonta a vállát. – Mit ne?

Rápillantottam mindenkire, aki abbahagyta, amit csinált, hogy figyelhessen minket, mindannyian extra készültségben. – Nem mesélsz neki egy titkodról sem? Még Tiannáról sem? – Egy halk füttyentés után közvetlenül Caroline-hez szólt. – Nem tudom mit tett azzal a szegény lánnyal, de még sosem láttam senkit úgy gyűlölni egy pasit, ahogy ő gyűlöli Tent, pedig Tianna minden pasit imád.

– Noel – szólt Aspen, felénk sietve. – Tudnál segíteni nekem kihozni még több csipszet?

– Egy pillanat – válaszolta, a tekintetét nem vette le rólam. – Ó, és emlékszel Faith McCrownra? Nem te vetted el a szüzességét, amikor másodévesek voltunk?

Gyors pillantást vetettem Caroline-ra, miközben a fogaimat csikorgattam. Ennek ellenére felemelve tartotta az állát, és ez büszkévé tett engem. De még mindig pokolian dühös voltam.

Bólintva küldtem egy merev mosolyt az én öreg pajtimnak. – Aha, tudod, nagyon is emlékszem rá. Emlékszem, hogy te vetted őt át, miután arról ömlengtem, hogy milyen hajlékony.

Gamble gúnyos vigyora lefagyott az arcáról. Félredöntöttem a fejemet. – Nem ő volt az, aki annyira beléd habarodott, hogy majdnem öngyilkos lett, mikor közömbösen dobtad őt a legjobb barátnőjéért? Vagy a halálos ellensége volt az, akit dugtál? Nem emlékszem melyik volt.

A mellette álló Aspen elkezdett köhögni, és ránéztem, hirtelen eszembe jutott, hogy ott van.

Francba.

A mellkasához nyomta a kezét, és hevesen pislogott, hátat fordítva ellépett tőlünk.

– Aspen? – Gamble érte nyúlt, ő azonban arrébb sietett még egy lépéssel.

– Én… én… én sajnálom. Szerintem belement egy kis por a… – újra köhögött, mikor könnyek gyűltek a szemében. Sarkon fordulva motyogta: – Bocsássatok meg!

Ahogy elsietett, Gamble gyilkos tekintetet lőtt felém. – Te kibaszott pöcs! – Majd a felesége után sietett.

Összeszorítottam a szemeimet. – Francba. – Ezt elkúrtam.

Mikor kinyitottam a szemeimet, egy hitetlenkedő Caroline volt a képemben. – Mi a fészkes francért művelted ezt Aspennel?

– Nem gondoltam rá – ismertem be. – Nem akartam bántani őt. Csak annyira… dühös voltam Gamre.

– Nos, megbántottad. Mélyen megbántottad.

– El kellett hallgattatni a seggfejet, úgyhogy elhallgattattam. Téged sértegetett, és ezt nem tűrhettem. Nem gondoltam át; túlságosan arra koncentráltam, hogy fejezze be a zaklatásodat, hogy másra nem gondoltam. Sajnálom.

– De ő nem tudta, hogy mit tesz velem.

– Akkor talán kellene – csattantam fel. – Nem, többé már nincs talán. Tudnia… kellene. Rég elkéstünk vele. Mindenki más tudja. Még a szüleim is. Ő az egyetlen ember, aki nem tudja.

– De…

Megragadtam a vállait, és gyengéden megráztam. – Miért nem akarod, hogy megtudja?

Ellökött a mellkasomnál fogva, és elkiáltotta magát: – Mert félek.

Nem hittem neki. Még mindig azon aggódva, hogy szimplán ejteni akar azután, amit mondtam neki, megráztam a fejem. – Nem fog levezetni rajtad semmit. A húga vagy. Nem számít, mi történik, mindig szeretni fog. Én vagyok az egyetlen, akit az a veszély fenyeget, hogy elveszítem az átkozott legjobb barátomat. Szóval, te mitől félsz annyira?

Csupán el akartam érni azt, hogy ismerje be, túltette magát rajtam, ha ez volt a helyzet, ehelyett azonban vinnyogott. – Attól félek, hogy mond vagy csinál valamit, ami meggyőz arról, hogy nem érem meg az erőfeszítést. Oké? – Könnyek öntötték el a szemét. –Mi van, ha szétszakít minket? Nem állok készen arra, hogy elveszítselek.

Mellbe vágtak a szavai, csak tátogtam rá. Velem akart maradni. Akarta… bassza meg! Vettem egy éles levegőt. A haragom azonnal elszivárgott belőlem, közelebb léptem és kezeimbe vettem az arcát. – Bébi, semmit sem tud mondani vagy tenni, ami távol tartana engem tőled.

– Igazán? – kérdezte Noel mögülünk.

33. FEJEZET

Ten

Fordította: Katie

 

Megpördültem és azt láttam, hogy Gamble tízlépésnyire van tőlem, az arca vérvörös, a száját önelégült vigyorra húzta, a szemei résnyire szűkültek és sugárzott belőle a gyűlölet.

– Te rohadt szemét!

Megindult felénk, és egyszerre vagy húsz dolog történt. Pick, Lowe és Hart kiabáltak, hogy álljon meg, miközben ráugrottak, a kezénél és a mellkasánál fogva tartották vissza, hogy nekem ne essen.

Caroline elé léptem, így ő nem kerülhetett közénk, Szöszi pedig megfogta és elrángatta. De Ham nője mellett nem volt senki, ezért ő átverekedte magát a két csaj mellé, miközben Tejcsárda és Boglárka megpróbálták a babákat és a két legfiatalabb Gamble-t a házba terelni, csakhogy Colton és Brandt nem voltak hajlandóak elmenni. Aspen kivágódott a hátsó ajtón és megtorpant, miközben a kezeivel próbálta a száját eltakarni.

– Az isten verje meg – káromkodott Gam, és miközben a három férfival küzdött rám pillantott. – Engedjetek. Meg akarom ölni.

– Nem ölheted meg Tent – magyarázta Pick, a helyzet ellenére furcsa, emelt hangon.

– Amikor a te kibaszott hátad mögött lefekszik a te húgoddal, majd akkor mondogasd ezt.

Rámorogtam.

– Nem csak lefeküdtem vele, faszarcú. Tulajdonképpen randizunk. – Caroline felé pillantottam, aki mind a két kezével eltakarta a száját és aggodalmas tekintettel figyelt minket. – Már pár hónapja.

– Randiztok? Most szórakoztok velem? – fordult Noel Caroline felé. – Hányszor vitt el valahova?

Caroline pislogni kezdett, láthatóan nem értette.

– Micsoda?

Kinyújtotta a kezeit, hogy beszédre ösztönözze.

– Hányszor vitt el vacsorázni? Moziba? Táncolni?

– Ez nem fair. – Közelebb férkőztem hozzá, a kezeimet ökölbe szorítva. – Mi semmi ilyet nem tehettünk, miattad.

– Aha. Persze. Az igazság az, hogy nem vagy jobb, mint Sander Scotini.

Ó, az a faszfej. Csak ide jutottunk megint, nem igaz?

Minden porcikám elöntötte a düh. De ami jobban fájt, mint azt hallani, hogy engem is ugyanabba a kategóriába sorol, mint azt az értéktelen puncit, az az volt, hogy egyetértettem vele. Nem voltam igazságos Caroline-nal. Eltitkoltam a kapcsolatunkat, mert féltem a következményektől, mert féltem, hogy Noel megtudja. Én is pontosan úgy viselkedtem, mint egy punci.

De én csakis Gamble-t hibáztatom.

– Te faszfej – üvöltöttem, mielőtt nekitámadtam.

Hamilton az egyik kezét körém kulcsolta hátulról és felemelt a földről, miközben Hart, Pick és Lowe minden erejüket beleadták, hogy Gamble-t távol tartsák.

Még mindig kibaszottul mérgesen, tovább küzdöttem a szobatársam hihetetlen szorításában.

– Rohadj meg! Ne hasonlíts ahhoz a szardarabhoz. Szeretem őt. És az egyetlen ok, amiért nem szóltam neked hamarabb, mert meg akartam védeni őt, mert tudtam, hogy kibaszottul túl fogod reagálni és bántani fogod. Úgy értem, a picsába! Nézz csak rá!

Nem tudtam, hogy elkezdett sírni, de éreztem a csontjaimban. És igen, amikor felé néztem és felé böktem az ujjammal, a könnyek eláztatták az arcát, miközben Szöszibe kapaszkodott kétségbeesetten. A látványa lyukat égetett a belsőmbe.

– Az isten verje meg – átkozódtam, a hangom megtört. – Megríkatjuk.

– Noel – zokogott. – Kérlek! – A fájdalmat látva a szemeiben, meg akartam halni. Én csak meg akartam szorongatni Gamble-t, hogy megértse.

Gamble összeszorította a szemeit, de olyan szorosan, mintha megpróbálta volna eltüntetni a képet, ahogy könyörög neki. Aztán összeszorította a fogait és megrázta a fejét.

– Nem az ő hibája – könyörögött Caroline. – Én vertem át. Belopóztam a szobájába éjszaka, amikor valaki másra számított.

– Ó, bassza… meg. – Olyan arckifejezést vágott, mint aki rosszul van. – Te vagy az Éjszakai Látogató. – Felém fordult, és vádlón a húga felé bökött. – Ő az Éjszakai Látogató?

– Fogalma sem volt, hogy én vagyok az – mondta Caroline.

Gamble felhorkant.

– Ó, én fogadok, hogy tudta. – Összehúzott szemmel nézett rám, mint aki jobban tudja.

– Nem tudta – kiáltott fel Caroline kétségbeesetten tiltakozva.

– Tulajdonképpen – tettem hozzá sóhajtva, miközben bűntudatosan felpillantottam az égre. – Tudtam.

– Micsoda? – Leesett állal pördült meg. – Nem, nem tudtad.

Egyenesen belenéztem a szemébe.

– De… tudtam.

Pislogott.

– Nem… nem tudtad. – Hirtelen az arckifejezése bizonytanná vált. – De… megharagudtál rám, amikor kiderült. Te… nagyon mérges voltál, amiért átvertelek. Én kényszerítettelek arra, hogy átverd a legjobb barátod, emlékszel?

Megvontam a vállam.

– Akkor is tudtam. Úgy értem, Orennek hívtál. Túl sokszor felejtetted el elváltoztatni a hangod és… a picsába, olyan illatod volt, mint mindig. Tudtam, hogy te vagy az. Én csak… letagadtam.

Zavartan nézett rám.

– Hogy érted, hogy letagadtad?

– Egyszerűen meggyőztem magam arról, hogy nem te vagy. Tudtam, hogy igazából te voltál az, és nem akartam rosszul cselekedni, ezért… meggyőztem magam, hogy nem te vagy.

Fejét rázva tagadta az állításom.

– Hogy a fenébe tehettél ilyet?

– Nem tudom, de megtettem. Átkozottul jó munkát végeztem annak a tagadásával, hogy volt egy ikertestvérem, aki szörnyű körülmények közt halt meg négy éve, nem igaz? Én vagyok a tagadás királya.

– Volt egy ikertestvéred? – Gamble tátott szájjal nézett rám, a szemei tágra nyíltak, de túlságosan el voltam foglalva Caroline bámulásával, így nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget.

Caroline zavarodottan újra megrázta a fejét.

– De… ha tudtad, hogy én vagyok az, miért nem állítottál le?

Halkan felnevettem.

– Mert te voltál az.

Az ajkai szétváltak miközben megértette mit is mondok. Annyira el voltam foglalva azzal, hogy az arckifejezését figyeljem, hogy nem vettem észre, hogy Gamble kiszabadult Lowe, Pick és Hart szorításából, amíg meg nem lökött. Áttántorogtam az udvaron, amíg a lábaim bírták, majd a fenekemen landoltam a fűben.

– Te kibaszott fasz! – ordította. – Először megdugod a húgom a hátam mögött, és most valami ikerről karattyolsz, akiről soha nem hallottam? Mintha nem is ismernélek. És mi a francért engem fogtok vissza srácok, mintha őt akarnátok megvédeni?

Lerázta Picket, Lowe-ot és Hartot magáról, akik megpróbálták újra megfékezni. Pick nyugtatólag felemelte a kezeit.

– Noel, ember. Le kell nyugodnod.

– Lenyugodni? – Tátott szájjal nézett le rám, és aztán vissza a fiúkra körülötte. – Édes istenem – lihegte. – Ti tényleg őt véditek. Elárul engem és az ő pártján álltok. Köszönöm, srácok. Köszönöm, hogy elárultatok.

– Nem arról van szó, hogy valaki oldalára állunk – szólalt meg Hart. – Caroline akarta őt, és ő rendesen bánik vele, szóval… – Amikor megvonta a vállát, Noel összehúzta a szemeit.

– Úgy beszélsz, mintha egy ideje már tudnál arról, mi történik. – A szemei tágra nyíltak. – A büdös picsába! Egész idő alatt tudtad. Honnan tudtatok róla? – Amikor körbenézett, mindenki lesütötte a szemét. Tagadó morgás tört elő a torkából.

Az aggódó tekintetű Colton felpillantott Brandtre.

– Ez azt jelenti, hogy vissza kell adni az összes pénzt, amit Ten fizetett, hogy tartsuk a szánkat?

Gamble megrázta a fejét, és keserűen felnevetett.

– És még a tesóimat is lefizetted? Ügyes, ember. Ügyes. Talán azt akarod mondani, hogy a feleségem is tudott róla?

Amikor Aspen hátralépett egyet, a tekintete rá szegeződött. Ő eltakarta a száját a kezével, és a szemei hatalmasra tágultak, ahogy nézte őt.

– Ó, istenem! – károgta. – Aspen?

– Sajnálom. – Megrázta a fejét, mintha tagadna, de közben tovább esedezett bocsánatért. – Annyira sajnálom. De Ashernek igaza van. Ő újra boldoggá tette. Caroline olyan szomorú volt, amikor először megjelent itt, és aztán hirtelen boldog volt. Ten… ő neki való.

– Aha, ő kibaszottul csodás. Úgy osont be hozzá, mintha egy olcsó, mocskos ribanc lenne, ami nem, de nem… ő a fantasztikus. – Azzal megfordult és kiment az udvarról.

Aspen a kezeit a tenyerébe temette és sírni kezdett. Miközben Brandt és Colton hozzá léptek, hogy vigasztalják, Caroline ellépett Szöszi mellől. Majd hozzám viharzott, és én magamhoz húztam a derekánál fogva, aztán a hajába temettem az arcom.

– Jól vagy?

– Nem. Ó, Istenem. Hogy lehetnék jól? Annyira dühös volt. Láttad mennyire dühös volt?

– Igen, láttam.

Amikor a könnyek elkezdtek záporozni a szemeiből és szipogni kezdett, majd megőrültem. Elöntött a düh.

Miért kellett így viselkednie? Foglalkozott egyáltalán azzal, hogy én Caroline-t akarom? Érdekelte egy kicsit is, hogy jól megvoltunk-e, vagy hogyan bántam vele? Én vagyok állítólag a kibaszottul legjobb barátja, és azonnal azt feltételezi, hogy egy újabb Sander Scotini vagyok.

Nos, bassza meg!

Meg kellett tennem, ezért levettem a kezeim Caroline-ról.

– Azonnal visszajövök.

Megcsókoltam a fejét, és Gam után iramodtam.

Sietve gyalogolt a járdán, amikor kiléptem a kapun.

– Hé! – kiáltottam.

Lelassított, és lassan megfordult.

– Én vagyok az állítólagos legjobb barátod. Miért borzaszt el ennyire a gondolat, hogy vele vagyok?

– Azért, mert ismerlek! Azóta, hogy betettem a lábam ebbe a városba ismerlek. És az utóbbi négy évben egyszer sem mutattál egy csepp tiszteletet egy nő iránt sem.

– Baromság! Nagyon sok nőt tisztelek. Például a feleségedet.

Noel nyersen felnevetett.

– Ó, igen, annyira tisztelted, hogy felpattansz a dohányzóasztalra, és megkérdezed a tanulókkal teli teremben, hogy ha már úgy öltözött fel, mint egy iskolás lány, te lehetnél-e a professzor. Ez baromira tiszteletteljes volt.

Picsába, talán Shakespeare rossz példa volt.

– Ember, részeg voltam.

– Végül kirúgták, és az edző feltett róla egy félmeztelen képet az öltöző falára.

– Oké, rendben. – Felemeltem a kezeim, hogy elhallgattassam. Shakespeare határozottan rossz példa volt, mindegy, hogy kárpótoltam érte.

Taktikát változtattam.

– Mi a helyzet Ham nőjével? Hagytam, hogy beköltözzön.

– Arra a lányra gondolsz, akivel elmentél randizni, majd jól leitattad, mert elkezdett flörtölni egy másik pasival, aki szintén mással randizott, aztán az éjszakát a club mosdójában fejezte be, miközben kiokádta a belét? Aha, remek példa.

Picsába, tényleg nem jutok vele semmire, nem? A testvéremre gondoltam, és kétség öntött el. Az egyetlen nőre, akit valaha is jobban szerettem mindennél és tönkretettem; a legrosszabb, ami megtörténhet vele a világon, megtörtént. Mi a fenét gondoltam, amikor Caroline-nal összejöttem?

A gyomrom összerándult, távolabb léptem Gamble-től.

– Caroline-nal mit tettem?

Megrázta a fejét, mint aki nem hiszi el, hogy ezt kérdeztem.

– Az, hogy titkolóztál és nem voltál elég tökös ahhoz, hogy elmondj nekem mindent, számomra mindent elmond, amit tudnom kell. Egyszerűen nem fontos neked.

– Ez totális faszság. Ő…

– Nem lett volna a piszkos kis titkod, ha nyitott lettél volna az elejétől kezdve. Ő is csak ennyi volt a számára. Az első fasz, aki felcsinálta. Ő volt a lakókocsi-park mocskos kis titka. És miattad újra ezen megy keresztül. Ha jelentene neked valamit, akkor nem a hátam mögött találkozgattok, és nem titkoltad volna azokat az úgynevezett érzelmeidet. Harcoltál volna érte, hogy nyíltan vele lehess, ahelyett, hogy gyáva féregként viselkedsz.

– Jézusom, ember! – rázom a fejem. – Ha ez a véleményed rólam, akkor miért barátkoztál velem egyáltalán?

– Mert én nem nő vagyok. Soha nem érdekelt mit csinálsz az idegenekkel, de abban pokolian biztos vagyok, hogy nem akarom, hogy közöd legyen egy nőhöz, aki fontos nekem.

Lassan megráztam a fejem. Megrázó volt rádöbbeni, hogy néhányan a hozzám közelállók közül, mit is gondolnak rólam valójában. És nem a jó értelemben. Nem tudtam, mit mondjak neki. Egyik hülye, okostojás beszólásom sem jutott az eszembe. Úgy éreztem, hogy elkönyvelt egy seggnek, akinek semmi keresnivalója Caroline mellett, és bárhogy is próbáltam megindokolni a fejemben, nem tartoztam Caroline-hoz. Nem érdemeltem meg. Soha nem bánnék vele megfelelően, és ha igazán törődtem vele, akkor távol maradnék tőle.

De már csak a gondolatára is rosszul voltam.

Fogalmam sem volt mit tehetnék, ezért csak megfordultam és szédelgő fejjel elsétáltam.

 

Caroline

A fájdalom összerántotta a gyomrom. Annyira féltem, hogy a legalapvetőbb dolgok is a nehezemre estek.

Egész múlt héten rosszul éreztem magam. Minden alkalommal, amikor Orenre gondoltam, egy lánnyal képzeltem el egy borzasztó, perverz pozícióban, és ez annyira gyötört, hogy szinte fizikai fájdalmaim voltak. Ezért távol maradtam, hogy megvédjem magam, hogy gyógyuljak és túljussak az önsajnálaton.

Sok időt töltöttem Zoey-val, segítettem neki kezelni a terhességgel kapcsolatos félelmeit, és lassan kezdtem megnyugodni. Aztán elkezdett hiányozni. Ugyanakkor bizonytalan is voltam, mert nem tudtam, hogyan jussak a közelébe, hogy elnézést kérhessek, amiért elszaladtam, és mert pontosan azt tettem, amit megígértem, hogy soha nem fogok.

Amikor megláttam a bátyám udvarán, legalább annyira örültem, mint amennyire meg voltam rémülve. Túl sok idő telt el, mióta utoljára láttam, mióta beszéltem vele, mióta megcsókoltam. Oda akartam rohanni hozzá, és rávetni magam, a hálószobámba akartam vonszolni és mindenféle pajzán dolgot akartam csinálni vele. De aztán az idegeim azonnal csomóba rántották a gyomrom, mert nem tudtam, hogy tudnék szembe nézni vele azok után, ahogy a múlt héten eljöttem. Annyira szégyelltem magam, hogy hagytam, hogy az éretlen, kicsinyes érzéseim eluralkodjanak rajtam.

Az tűnt az egyetlen opciónak, hogy nem veszek róla tudomást, amíg meg nem fogta a kezem, amíg a szemébe nem néztem, és meg nem láttam az igazságot. Én is hiányoztam neki. Ő sem érezte magát jól nélkülem.

Attól a pillanattól kezdve minden kicsúszott az irányítás alól. Nem hagyhattam, hogy azt higgye, nem érdekel. Noel ott sündörgött körülöttünk, és megpróbált minket külön választani. Oren pedig képtelen volt hátralépni és engedni; azonnal ráordított a bátyámra, amitől elszabadult a pokol.

Amikor Noel után ment és nem tért vissza a kertbe, amikor Noel igen, tudtam, hogy összevesztek.

– Gamble – kezdte Pick, de Noel feltette a kezét. – Miért nem tűntök el ti hátba szúrós rohadékok mindannyian az udvaromról? A partinak vége.

– Ez ránk is vonatkozik? – kérdezte Colton Aspent.

– Nem – bökött rájuk Noel. – Ti srácok… befelé.

Aspen falfehér volt, miközben betessékelte Brandtet és Coltont. Megragadtam a testvérem karját.

– Noel.

Még csak rám sem nézett. A tenyerét felemelve elhallgattatott.

– Nem akarok beszélni róla.

– Nos, kár! – Még jobban szorítottam az ökleim. – Csak mert te nem akarsz róla beszélni, nem lehet meg nem történtté tenni.

Rám nézett, az állkapcsát megfeszítette, a szemei villámokat szórtak.

– Caroline!

Nem vettem tudomást a figyelmeztetésről.

– Én tettem ezt – mondtam. – Én kezdtem. Én akaszkodtam rá többször is, mielőtt trükkhöz folyamodtam és belógtam a szobájába.

Összerándult, elfordította az arcát.

– Nem akarom ezt hallani.

– Leszarom! – morrantam, és megrántottam a kezét. – Beszélni fogunk róla. Én üldöztem őt, és addig abba sem hagytam, amíg az enyém nem lett és be nem adta a derekát, mert szeretem őt.

– Szerelem? – Noel gúnyosan elmosolyodott és megrázta a fejét. – Fogalmad sincs, kislány. Láttam milyennek gondolod a szerelmet, és még csak a valóság közelében sincs.

Az, ahogy ezt az arcomba vágta fájt, lecsuktam a szemem egy pillanatra, de aztán felnéztem rá és összeszedtem magam.

– Tudom, hogy egy évvel ezelőtt teljesen elvesztettem a bizalmad. Tudom, hogy azt gondoltad, olyan valaki vagyok, akiben egyáltalán nem lehet bízni, de akár hiszed, akár nem, tanultam a Sanderrel történtekből. És Oren egyáltalán nem is hasonlít hozzá.

Noel felhorkantott és megrázta a fejét, mint aki nem hisz nekem. Újra megrántottam a karját.

– Komolyan – mondtam. – Talán nem vitt el hivatalos randira, de sokkal előzékenyebb és figyelmesebb volt, mint azt valaha el tudtam képzelni, hogy egy udvarló lehet. Soha nem kezdődött el a napom anélkül, hogy üzent volna, hogy tudjam, gondol rám. Elvitt a Rainly Parkba, és megmutatta a titkos vízesést.

Amikor a bátyám meglepetten nézett rám, csak bólintottam.

– Mindenféle dolgokat csináltunk az apartmanban Zoey-val és Quinn-nel. Még a szüleinek is bemutatott.

Noel körbenézett az udvaron, valószínűleg, hogy vessen Quinnre egy árulóknak való pillantást, de mindenki elment, tiszteletben tartva a kívánságát.

– Őszintén szólva, az egyetlen ember, aki nem tudta, az te voltál. – Miközben Noel agya kezdett elborulni, felhúztam az egyik szemöldököm. – Mit gondolsz, miért?

Megráztam a fejem, és ott hagytam az udvaron, hadd főjön a saját levében. Aztán Oren apartmanja felé vettem az irányt. Amikor nem találtam, Zoey odaadta a kocsiját, hogy a szülővárosába mehessek. Fogalmam sem volt, honnan tudtam, hogy odamegy, a helyére, egyszerűen csak tudtam.

Már kora este volt, amikor odaértem, és egyedül üldögélt, a karjait a térde köré fonta, miközben a gyönyörű naplementét figyelte.

Úgy tűnt, mint aki nem is vett észre, amikor leültem mellé, ezért egy szót sem szóltam.

– Hallottad, hogy miről beszéltem a bátyáddal a ház előtt? – kérdezte végül, majd felém fordult.

Megráztam a fejem.

– Nem. Nem engedtek el, amíg ti ketten el nem simítjátok ezt. De nem jártál sikerrel, ugye?

Halkan felnevetett.

– Csöppet sem.

Kinyújtottam a kezem felé. Nem húzódott el, ezért megfogtam a kezét.

– Mit mondott neked, Oren?

– Ó, tudod… – Kifújta a levegőt, majd visszafordult a naplementéhez. – Szóban teljesen szarrá alázott, pár kurvára nehezen elfogadható igazsággal.

– Például?

– Hogy egy nőnek sem vagyok elég jó, neked pedig pláne nem. És ha valaha is törődnék veled és a legjobbat akarnám neked, akkor elengednélek, hogy találj valakit, aki kurvára jobban megérdemel téged, mint én.

– Most akkor… – Megráztam a fejem, egyáltalán nem értettem mit akar mondani. –Akkor köztünk mindennek vége? Amiatt, amit mondott? Elhagysz? Ilyen egyszerűen? Azok után, amit ígértél, nem választhat szét minket az, amit mondott.

– Az isten verje meg! – dörmögte, miközben felém fordult. – Olyannak ismersz, aki azt teszi, ami a legjobb másnak? Én azt teszem, ami engem boldoggá tesz, és nem érdekel mindez milyen hatással van a körülöttem lévőkre. És amit mindennél jobban akarok, az te vagy.

– Akkor miért hagytál ott? – Könnyek lepték el a szemem.

– Én nem… a picsába. – Aggódva nézett rám. Megragadott és a karjaiba vont. – Sajnálom, bébi. Nem gondolkoztam. Elvesztettem a legjobb barátomat. Csak akartam egy kis időt egyedül. Én csak… azt gondoltam tudod, hogy ez semmin nem változtatott köztünk.

Megragadtam a vállát, az arcom a nyakához nyomtam.

– Sajnálom, de jelenleg semmit sem tudok. Teljesen összezavarodtam, nem tudom, hogy a bátyám gyűlöl, vagy megbocsát-e, hogy te… – A hangom megbicsaklott, ő pedig szorosan megölelt, mielőtt megragadta az állam és fel nem emelte a fejem, hogy a szemébe nézhessek.

– Egy dolgot teljesen biztosra vehetsz. Szeretlek. És ez nem fog változni. Soha.

– Mondd újra – követeltem.

Megragadta a tarkóm, és annyira közel húzta az arcom, míg csak a szemeit láttam.

– Szeretlek, Caroline. Azóta a tiéd vagyok, hogy a bátyád kicipelt annak a lepukkant lakókocsinak a fürdőszobájából. És nem számít, mi történik, akkor is szeretni foglak.

Felzokogtam.

– Én is szeretlek – tettem hozzá könnyek közt. – Én csak nem értem. Olyan sok oka volt, hogy távol maradjak tőled, hogy gyűlöljelek, de… olyan, mintha a részem lennél.

– Pontosan – dörmögte elmosolyodva. Aztán megcsókolta a szemhéjam. – Pontosan értem, miről beszélsz. És éppen ezért, meg kell neked mutatnom valamit.

Mély levegőt vettem és pislogni kezdtem a komoly hangsúly hallatán.

– M-micsoda? Ez nem hangzik valami jól. Egyáltalán nem.

– Emlékszel a Tahoe-tóra? – kérdezte.

Visszatartottam a levegőt. – Megkaptad a munkát?

Ó, Istenem! Megkapta a munkát, és most elmegy. Akaratom ellenére még jobban potyogni kezdtek a könnyeim.

Letörölte őket, majd megrázta a fejét.

– Nem arra gondoltam. Emlékszel, amikor berúgtunk a parton és Zwinnék azt mondták vissza kellett minket tartani, hogy ne menjünk el egy kápolnába és ne házasodjunk össze?

Összeráncoltam az orrom, majd megmerevedtem. – Aha?

– Nos... azt hiszem, később visszamentünk… miután elaludtak.

Pislogtam.

– Miért?

Oren megemelte a csípőjét, és a hátsó zsebébe nyúlt a pénztárcájáért. Remegő kezekkel kihúzott belőle egy összehajtott lapot, és odanyújtotta nekem.

– Ezt találtam a bőröndömben, miután hazajöttünk.

Odaadta nekem, és aggódó tekintettel figyelt, miközben kihajtogattam a lapot.

Legalább egy percig bámultam a papírt, mire észrevettem.

– Ez egy házassági anyakönyvi kivonat.

Oren kifújta a levegőt.

– Tudom.

A szemeim kikerekedtek, dadogtam egy ideig, mire rendesen meg tudtam szólalni.

– Ez a mi házassági kivonatunk. Istenem. Ez igazi?

– Igen. Addig telefonáltam, amíg utol nem értem valakit Kaliforniában a bíróságon. Akkor éjszaka mi kibaszottul hivatalosan összeházasodtunk. – Kihúzta a remegő kezemből a papírt és óvatosan kisimította.

– Istenem! – mondtam. – Összeházasodtunk.

Hosszan fújta ki a levegőt.

– Aha. Nagyon is.

Elöntött a pánik. Figyelte, ahogy az arcomra is kiül. Megragadta a vállam, némán kérve arra, hogy ránézzek, annak ellenére, hogy abban a pillanatra semmire sem tudtam koncentrálni.

– Részegek voltunk – kezdte nyugodt hangon. – Érvényteleníthetjük, ha ezt szeretnéd. Egyáltalán nem kell, hogy befolyásoljon ez.

– Ha ezt szeretném? – ismételtem meg hitetlenkedve, a fejemet rázva. – És veled mi van? Te mit akarsz?

– Én… – A szemembe nézett. – Tiszteletben fogom tartani a döntésed.

Szóhoz sem jutottam.

– Mi van akkor, ha én nem szeretném érvényteleníttetni? Azt is tiszteletben tartod majd?

Lassan elvigyorodott.

– A pokolba is, hát persze.

Leesett az állam.

– A picsába, te nem is akarod érvényteleníttetni, ugye? Te… te a férjem akarsz lenni.

– Valami olyasmi – válaszolt vállat vonva.

– Valami olyasmi? – nevettem fel. Istenem. Házas voltam, és úgy nézett ki, az is maradok.

– Pontosan az akarok lenni – dörmögte Oren a fülembe, miközben az orrát a nyakamhoz nyomta.

Annak ellenére, hogy beleszédültem a rajtam végigsöprő érzelmekbe, megráztam a fejem.

– De én csak tizenkilenc éves vagyok. Én…

Mind a két kezem megfogta.

– Nem kell a hagyományos úton haladnunk. A picsába, a legfontosabbakat már kimondtuk. Lassan is haladhatunk, vagy ahogy döntünk. Így is maradhatnak a dolgok, ahogy most vannak, amíg el nem döntöd, hogy mit akarsz.

– Úgy érted, hogy én továbbra is Noellel lakok, te meg Zwinn-nékkel?

Megvonta a vállát.

– Persze. Ahogy szeretnéd. Úgy értem, Gamble-t már a mai nap is eléggé sokkolta. Titokban tarthatjuk egy ideig, amíg készen nem áll arra, hogy kezelni tudja.

– Mi a helyzet a gyűrűvel? – kérdeztem, és egyre jobban tetszett az egész.

Elvigyorodott.

– Szeretnél egy gyűrűt?

– Valami olyasmi – vigyorogtam rá. – Nagyon.

Magához húzott, és belecsókolt a hajamba.

– Akkor megkapod a legnagyobb gyűrűt, amit megengedhetek magamnak.

– Istenem – kapkodtam levegő után. – Tényleg összeházasodtunk. Mi… ó, édes Istenem, várj! Mi van a Tahoe-tóval? Az állásinterjú. Te…

– Nem kaptam meg a munkát – vágta rá azonnal.

A vállaim beesetek, mert ezt nem is tudtam.

– Nem kaptad meg? Miért nem mondtad?

Félrenézett.

– Az utóbbi időben nem nagyon beszéltél velem, szóval…

Megfogtam a kezét és egy ribancnak éreztem magam, amiért ilyen sokáig távol maradtam tőle. Persze, fájdalmas volt megtanulni a leckét, de én akartam hallani. Én… én egy totális idióta voltam.

– Sajnálom.

Megrázta a fejét, de nem volt képes a szemembe nézni.

– Semmi gond. Ők, ummm, azt hiszem, valaki mást akartak.

– Azok a faszfejek – dörmögtem, ugyanakkor meg is könnyebbültem, hogy nem az én Orenemet választották. – Azt mondtad, hogy jól ment.

– Nos, eléggé el voltam szállva attól az orgazmustól, amiben részesítettél, miután felvettem az öltönyöm, szóval… jah. Minden kibaszottul jónak tűnt aznap.

Rácsaptam a vállára.

– Jézusom, Oren – kezdtem, de mindössze eddig jutottam a leszidásban, mert azonnal megöleltem, és megpusziltam az arcát. – Sajnálom, hogy nem kaptad meg.

– Én nem. – Hozzám fordult, szájon csókolt és megmutatta, mennyire nem sajnálja, hogy tovább kell maradnia.

Magamban persze egyáltalán nem sajnáltam, hogy a férjemnek maradnia kell. Egyáltalán nem.